Mese- Felelemuzo Gyerekeknek

Babeş- Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Nevéstudományok Kar Pszichológia Szak

Mesegyermekkori félelmek ellen

Készitette: Debreceni Enikő Kolozsvár, 2009.05.12.

Fürtike és Milán kalandjai Valaha, egyszer nagyon régen, még mikor a Földet csak Meseországként emlegették az emberek, volt egy hatalmas királyság Meseföld kellős közepén. Mivel a Föld is egységes volt, az emberek is egy nyelvet beszéltek, és egy nemzetiségűek voltak. Ők mind a maszat nemzettséghez tartoztak, mivel evés után mindig maszatos maradt az arcuk. Az egész királyság egyetértésben élt, mindenük megvolt, amire szükségük lehetett. A királynak volt két gyermeke, akik ikrek voltak, igy sokmindenben hasonlitottak egymáshoz. A leánykát Fürtikének hivták, a fiút pedig Milánnak. Rengeteget játszottak együtt, sokminden felfedeztek, és persze sok rosszasságot is elkövettek. Legjobban elcsenni szerettek apró dolgokat, például a konyhából, amikor Mesi néninek a legjobban szüksége lett volna rá. Persze a két kis kópé jól szórakozott Mesi néni aggodalmán, hisz ha ő esetleg nem találja a laskaszaggatót, akkor lehet, hogy ők nem tudnak majd vacsorázni. Ha pedig ez apjuk tudtára jut, ő bizony nagyon mérges lesz. Fürtike volt az, aki mindig tudta hol kell keresni a bajt, Milán pedig cseppet sem ellenkezett a csábitó ötletek ellen. Sűrűn rosszalkodtak együtt, amig édesanyjuk egyszer rajta nem kapta őket egy csinytevésen. - „Gyermekeim – szólt hozzájuk- mostmár tudom, hogy miért tűntek el a dolgok a szobámból.” Ekkor mindhárman leültek a kanapéra. „Legjobban a nyakláncaim hiányoztak, amiket a szüleimtől kaptam, amikor olyan kicsi voltam, mint ti. Tudom, hogy mennyire érdekesnek tűnhet elvenni a másét, de képzeljétek el, ha a ti játékaitokat venné el valaki. Ekkor nektek is ugyanúgy hiányozna, mint nekem.” - „De hisz tőlünk miért venné el bárki is a játékainkat, mi nem akartunk rosszat- szólt Fürtike kicsit megszeppenve- lehet, hogy Mesi néni sem élvezte a csinyjeinket.” - „Az lehet, hogy ő nem örült neki, hisz édesapátok sokszor megszidta, hogy élkésett a vacsorával, tehát miattatok volt, igaz?” - „Igen, szólt Milán, mi ketten csentünk el dolgokat, azt hittük Mesi néni is élvezi majd.” - „Tudjátok most mi lenne a legjobb? Ha lemennénk együtt Mesi nénihez és édesapátokhoz, és elmondanátok, hogy mi is történt valójában. Jobb megmondani, ha rosszat tettetek, minthogy mást bántsanak a ti hibátokból. Ti mit szóltok hozzá? – kérdezte az anya.” - „Félünk, de annál jobban szeretjük Mesi nénit, mintsem őt bántsák miértünk, - mondta a két kópé egyhangúan.”

2

Miután megoldódott a helyzet rövid ideig csend volt a királyságban, ám a két testvér nem nyugodott, amig valami új kalandot nem kerestek maguknak. Egyik hétvégén bált rendeztek a kastélyban, hogy megünnepeljék a királyné születésnapját. Természetesen a két gyermek is hivatalos volt az ünnepségre, csak volt egy baj, Fürtike nagyon félt az emberektől. Valamilyen okból nem mert közéjük menni, úgy érezte, hogy mindenki őt bámulja, és rossz érzések fogták el ilyenkor. Testvére nem tudta hogy mivel győzhetné meg, hogy mégis menjenek be a bálterembe. Sokat gondolkozott, amikor hirtelen kirohant a szobájukból, és sok ideig vissza sem tért. Fürtike nem tudta, hogy miért tűnt el olyan hirtelen Milán. Sajnos a magánytól is félt szegény leány, igy hát nem volt más választása, elkellett indulnia testvére megkeresésére. Eleinte megpróbálta minél messzebb elkerülni a báltermet, de mivel egy idő után sem találta meg fivérét, bement a konyhába. Nagy meglepésére a földön apró cetlik hevertek, amiket már előzőleg biztosan édesanyja irt meg. Természetesen senki sem volt a konyhában, a cetlik viszont egyenesen a bálterembe vezettek. Füstikének el kellett gondolkodnia, hogy mi tévő legyen. - „Maradhatnék egyedül, hisz nagyon félek a sok embertől, de itt kint sem jó. Nincs már velem senki, akinek elmondhatnám, hogy nem jó igy. Nem tudom, és ha bemegyek és nem találok senki, akkor mi lesz? A sok ember csak nézni fog, és ki tudja mit gondolnak majd. Elveszett vagyok. Vajon miért ...?” és ezt a gondolatot már nem tudta folytatni, mert édesapja hirtelen megjelent. - „Miért ülsz itt egyedül Fürtikém a konyhában?”- kérdezte édesapja. - „ Mert nem merek bemenni a bálterembe, olyan sok az ember, és mindenki csak néz, sok embert nem is ismerek”- mondta kétségbeesve a kislány. - „Figyelj csak Fürtikém, én is félek, mert igaz, hogy én hivtam meg az embereket édesanyád születésnapjára, mégsem ismerhetek ennyi embert. Sok idő kell valakit kiismerni. Viszont amit biztosan tudok, hogy ők nem rossz emberek. Én úgy próbálom legyőzni a félelmem, hogy az ellenkezőjét csinálom. Amikor a legjobban félek, akkor megyek oda beszélgetni valakihez” - „És olyankor mi történik?”- kérdezte érdeklődve a kislány - „Amint szóba állok valakivel elfelejtem, hogy mennyire is féltem, aztán mintha mi sem történne beszélgetünk. Lehet, hogy ha bejönnél találkoznál pár barátoddal. Én melletted leszek, amig akarod. Igy megpróbálunk bemenni?” - „Ha mellettem leszel, nem félek, igy bemehetünk. De ne menj messze tőlem.”

3

És a király kézenfogta a kislány, és kettecskén besétáltak a terembe. Nem telt el sok idő, mert Fürtike találkozott pár játszótársával, és elszakadt édesapjától. Persze édesapja ennek nagyon örült, és nem is tette szóvá. Azután bármikor sok embert volt Füstike körül, ő már bátran ment be a terembe. Mintha nem is félt volna azelőtt. Sok év eltelt, a két testvér sok élménnyel gazdagodott, mindkettőjüknek családja lett, és azóta is próbálnak összetartani, ha valamelyikőjük bajba kerül.

Javaslat Ez a mese a gyermekkori devianciára javasolt, persze az enyhébb fajtájára, amikor a családban fordul elő. A második pedig az agorafóbia ugyancsak enyhébbik változatára javasolt. A mese által beleképzelheti magát a főhősök szerepébe, mely által akár feszültségcsökkenést érthet el, akár rájöhet hogyan javithatja ki mondjuk a deviáns viselkedést, illetve mit kell tennie, hogy ne féljen a tömegbe.

4