A Nem Várt Messiások (reggeli újság)

2009. október 20., kedd

TEST ÉS LÉLEK

Reggeli Újság / 7

A nem várt Messiások Ezt meg kell néznünk, mondta a feleségem, amikor augusztusban elõször olvastuk a Reggeli Újságban a Messiások címû tárlat reklámját. Az illusztráló üvegfestményért ki is vágta a cikket és õrizgeti, mint ahogy máig õrzi Kondor Béla Pléhkrisztusát, ami néhány évvel ezelõtt a Keresztény Szó címlapján jelent meg. Mint a legtöbb embernek, nekünk is van egy Messiás-képünk, amit évrõl évre gazdagítunk innenonnan összerakott képekbõl, versekbõl vagy éppen prózai alkotásokból. A kiállítás címváltozata (A nyugati ember és a megváltás gondolata) már arra provokált, hogy felidézzük magunkban a 19. század magyar irodalmából a Ma született a Messiás címû Reviczky-verset és elképzeljük, vajon mi van másként ma. Tévedett vajon Dosztojevszkij, amikor azt mondta, hogy a szépség fogja megváltani a világot? Aztán Bulgakov jut az eszünkbe, A Mester és Margarita Jósuája. Egyre csak az a fogalomkör foglalkoztat, ami a Messiás eljöveteléhez köthetõ, ami minden idõben és történelmi korban a Megváltás gondolatával szorosan összefügg: a Várakozás, a Bûnhõdés és a bûntõl való szabadulás, a Test és a Lélek megtisztulása és Hitbéli felmagasztalódása. Idõnként feltûnik bennünk a Godot-ra várva két csavargója, Vladimir és Estragon. E két 20. századi figura, akik semmiben sem különböznek a kétezer év elõtti Messiásváróktól. De idõnként emlegetjük Haydn A Megváltó hét szava a kereszten vagy a modern Jézus Krisztus szupersztár rockopera egyik vagy másik zenei motívumát is. Folyamatos az ösztönzés, hogy elmenjünk Debrecenbe. * A messiás-témának felvillanó irodalmi és zenei vonulatai kellõen megalapozzák bennünk a várható esztétikai és intellektuális élményt, amit a sajtó reklámszlogenjei: a „megrendítõ, felkavaró, felemelõ” egyre csak erõsítenek. Menjünk a Modembe. * El kéne olvasni, mit írnak a szakértõk, a mûvészettörténészek, kritikusok. Vagy mégse? Menjünk inkább mindenfajta kölcsönzött prekoncepció nélkül? Hányszor méltatlankod-

tunk amiatt, hogy egy „szakértõ” véleménye még akkor is hat és befolyásolja a befogadót, ha a látogató ezt nem kívánja, mert szeretné önállóan megfogalmazni és megalkotni a véleményét! Eldöntjük, a tárlatról nem olvasunk el egyetlen kritikát, méltatást sem, csak a kiállítás honlapját. Majd utána. * És olvasom a honlapot, persze a jegyárakat, mert nem mindegy, mennyi pénzt kell váltani. Kinézem a nyugdíjas jegyet, 1500 Ft. Azt írja, ezt igazolni kell. No de mivel? E-mailt küldök a Modemnek, és megkérdezem, elfogadják-e a magyar igazolványt? Nem válaszolnak. Pár nap múlva újabb e-mail. Az visszajön. Lemondunk az útról. A Reggeli Újságban aztán újra megjelenik a reklámplakát, újra elolvasom a honlapot, és látom, hogy 65 év felett csak 300 Ft a belépõdíj. Akkor megyünk. Elvégre ha a bérelt kocsi és a be-

lépõ árát számolom, akkor se sokkal több, mint annak a Salvador Dalí-képnek a posztere, amit Nürnbergben vásároltunk és amit a jelenkor leghatásosabb Messiás-ábrázolásának tartunk, mert a föld fölé felmagasztosuló kozmikus dimenzióban ábrázolja a keresztre feszített Megváltót. Vajon melyik változatát látom majd? * Szerettük volna elkapni Heller Ágnes tárlatvezetését. Az élmény lett volna. Igaz, döntõen befolyásolna kiváló szelleme, az biztos iránytû nekünk. Ám errõl lekéstünk. * Szóval vártuk, már nagyon vártuk a Messiásokat. Egy kicsit ugyan zavart ez a többes szám, mert végül is hány Messiásra várt a zsidó nép és hány Messiás hozta el a Megváltást nekünk, keresztényeknek? No de ez már eszkatológia, amirõl egy képzõmûvészeti tárlat kapcsán nem érdemes vitázni. Vagy mégis érdemes lenne, hiszen ott bujkál a képek gondolati hátterében? * Minden gond és igazolvány nélkül megkapjuk a nekünk járó jegyet. Szeretnénk venni egy katalógust. Nincs. Még egy szerencsétlen leporellót vagy árva szórólapot sem tudnak adni. Máshoz van szórólap, ehhez

a tárlathoz semmi. Hát mégsem olyan fontos ez a Modemnek? Állítólag volt szórólap, de elfogyott. Kár, hogy nem hoztam fényképezõgépet, csak egy apró papírfecnit találok a zsebemben, 32 név és kép címére talán elegendõ lesz... * A torinói lepel másolata fogad az elsõ teremben, elõtte egy szobor, a lepel megtestesült lenyomata. Ettõl az ember – joggal – arra gondol, hogy milyen eredeti ötlet a Krisztusnak tulajdonított halotti lepelbõl kibontani a Messiások további képeit. Ám hamar rájön, hogy tévedett. A drámai felvezetést továbbrejti a lepel, és más irányú bonyodalomszövés következik. A Milyen test adatott nekünk címû felvonás, aminek a messianizmushoz kevés köze van. Ez itt, kérem, a brechti epikus színház világa, ahol a díszleteket Picasso, Dalí, no meg számomra kevéssé ismert vagy teljesen ismeretlen alkotók képsorai teszik látvánnyá. De egyik sem ad olyan esztétikai élményt, mint ha a Tulp doktor anatómiáját nézegetném egy albumban. Esetleg szemlélhetem a szépséges nõi test röntgenképén a látszat és a lényeg párhuzamát, s azt, hogy miként halad az „örök anyag” a „belek alagútjain.” De ezt József Attila az Ódában szebben megfogalmazta, mint itt ezek a képírók. * A kiállítás második része, A halott ember arról gyõz meg, hogy itt valójában a Messiások cím csak egy gyûjtõfogalom a kiállítást szervezõknek. Eszköz arra, hogy egy tálba apríthassák a különbözõ emberábrázolások szeleteit leöntve azt a saját narratívával. Itt a hullaházi „végterméket” és a felbomló emberi test képi világát kellene nekünk a Megváltás gondolatával összekötni. Mert ugye, „a mai nyugati embernek” esztétikai élményt nyújthat egy vasketrecben a kipreparált és formalinban tartósított agyvelõ s a függöny mögött meg a fluoreszkáló baktériumoktól megtámadott felbomló gipszfejek képe. Nézem a papíromat, kinek is írtam fel itt a nevét? Arnulf Reiner, Marlene Dumas és Andres Serrano, a Hullaházas. Leülünk és morfondírozunk egy sort azon, hogy vajon a sokkoló testábrázolások mellett lesznek-e itt az emberi lélekre utaló képek is, vagy annak nincs köze a Messiásokhoz? Azt olvastam a kiállítás honlapján, hogy „a halál a modern ember metafizikai szenvedésének állandó viszonyítási pontja, amirõl mindazonáltal sokszor kényelmetlen gondolkodni. A kiállításon szereplõ mûvek mindezt a megváltás szempontjából jelenítik meg.” Ez itt nem igaz, sem teológiai, sem világi, sem kórboncnoki szempontból. Igaz viszont, hogy az emberi lélekrõl, a lelki megváltásról nehéz olyan képet rajzolni, festeni, akcionálni, performálni, installálni, hogy annak megrázó

üzenete száj-, szem- vagy „szívbevágó” legyen. * A történelem ígérete a harmadik kiállítás, ami Messiások cím alatt felrémlik elõttünk. Itt a szervezõk saját szellemi csapdájukba estek, mert a számukra hozzáférhetõ anyaghoz gyártottak teóriát mondván: „Az itt szereplõ mûvek témája a társadalmi megváltással kecsegtetõ eszmerendszerek, a politikai ideológiák mögé bújó társadalmi igazságtalanságok és a diktatúrák politikai vezetõi – a hamis messiások”. Az alkotások viszont nem az álmessiásokról, hanem az õket követõ plebszrõl üzennek. Szervátiusz Tibor zseniális Dózsa-szobra lett itt a „hamis messiások” központi figurája, de nem találkozunk sem a régebbi, sem az újabb messianisztikus „eszmerendszerek” egyetlen kiötlõjével sem. Pedig az új és a jelenkor hemzseg tõlük. Itt lett volna helye a terrorizmusnak, pénznek, a gazdagságnak és az ezt ellenpontozó nyomornak, ami az egész világon megváltásra: Messiásra, messiásokra vár. * A negyedik rész, pontosabban a negyedik kiállítás A meg-

váltás keresztje címet viseli. Ez a keresztény embert még akkor is visszafogottságra készteti, ha úgy látja: a megfeszített Krisztus keresztáldozatának megváltó szelleme a legkevésbé van itt jelen. Mert nem ezt a „megváltást” várta egy háromórás tárlatlátogatás végén. Sem a katarzist, sem a messiás-sokkot nem érzi a lelkében, és meg sem botránkozik a vizeletben ázó feszületen, mert azonnal egy Reményik-verset parafrazálva mondja: Jézus a Piss Christben is Jézus marad. Enyhén fáradtan és kiábrándultan már csak mosolyogni tud azon, hogy az inox szárnyas oltár olyan, mintha pondrók másznának rajta, meg benne. Neki ez semmit sem mond. Nem felkavaró, nem megrendítõ és nem felemelõ. * A MODEM Modern és Kortárs Mûvészeti Központ statisztikusai kedvéért közlöm, hogy mindezt elgondolta és papírra vetette két mûvészetkedvelõ látogató, „65 év feletti EUpolgárok” Nagyváradról. Név szerint S. Németh Katalin és Schneider N. Antal

Újabb fotópályázat A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány pályázatot hirdet magyar amatõr fotósok részére 6-18 éves korig. A pályázat célja a Kárpát-medencében élõ magyar közösségek életének, hagyományainak, emlékezetes arcainak és pillanatainak, valamint a szülõföld természeti és építészeti szépségeinek megörökítése és bemutatása. Mindenki csak a saját maga által készített fotókkal pályázhat, maximum 10 fotó beküldésével. A beérkezett fotókat szakmai zsûri bírálja el, melynek tagjai: Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendezõ, a zsûri elnöke, Korniss Péter Kossuth-díjas fotómûvész, Kresz Albert Balogh Rudolf-díjas fotómûvész. A 613 éves korúak által készített fotókat külön bírálják el. A fotópályázat legjobbjait fõdíjjal jutalmazzák: I. díj 200 euró, II. díj 150 euró, III. díj 100 euró, ezen kívül számos különdíj odaítélésére is sor kerül. A díjak átadására, valamint a legjobb húsz fotóból álló kiállítás megnyitására 2009. december 5-én 15 órakor kerül sor a gödöllõi Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban a Magyar nemzeti együvé tartozás napja megünneplésén. A beküldés határideje: 2009. október 30. A fotók beküldhetõk e-mailen 2 MB terjedelemben a [email protected] címre. Kérik, küldjék be a fotó címét, az elkészítõ nevét, életkorát, címét és telefonszámát. A pályázaton való részvétel díjmentes. A beküldött képeket csak a pályázattal, illetve az alapítványnyal kapcsolatos kiadványban vagy internetes közlésben használják fel. További információk: Six Edit, tel.: 0036/20/9824105, [email protected], Péterfi Csaba, tel.: 0036/20/2682450, [email protected].