írások Kapásból - Saját Országukban Eltévedt Román Katonák, Vagyis A Román ösztönösségről

Kökös, számomra, csak földrajzilag az ország közepe, - számomra Szováta az ország közepe. Évekkel ez előtt bandukoltunk a Feleségemmel, itt Kökösben az út szélén, a benzinkút fele. Néhány katonai kocsi előzött meg, megálltak. Kiszálltak egy néhányan és megkérdezték, hogy most hol vannak, az országban. Csodálkoztam, hogy még annyit sem tudnak, hogy az ország közepében vannak. Nem tudom, hogy merre akartak menni, de arra emlékszem, hogy ellentétes irányba haladtak. Nagyon elcsodálkoztam, lévén én is katona, hogy a katonának legelőször is tájékozódni kell tudni. De rögtön arra gondoltam, hogy nem volt térképük. A román katonák egyszerűen el voltak tévedve saját országukba. Ó-Romániából voltak. Nem tudom, hogy tudták-e, hogy Erdélyben járnak. Gondolom tudták, hogy Erdély már Romániához tartozik, mert egyik kökösi ismerősöm, nagy meglepetésére, találkozott olyan román bácsival Moldvában, aki úgy tudta, hogy Erdély nem tartozik Romániához, Magyarországhoz tartozónak tudta, - számára még nem volt Trianon. Vajon eltévedtek volna-e a román hadsereg katonái, ha a Székelyföld lerohanására küldték volna őket? Sajnos, a történelemben, az oláh pásztorok nagyon jól tudtak tájékozódni. A 1849-ben, a Székelyföldi csatákban, a Moldva felől támadó oroszokat, oláh pásztorok vezették a harcoló honvédek hátába. A II. VH idején a Keleti-Kárpátokban kiépített Árpád vonal bevétele kemény harcokba került a ruszkiknak, de itt is nagy segítségükre voltak a román pásztorok, kik nagyon jó helyismeretükkel, tájékozódó képességükkel, a bevehetetlen állások mögé vezették, az általuk ismert hegyi ösvényeken az oroszokat. A románokat a történelemben a nagyon jól működő ösztönösség jellemezte, ami bennünket nem, - nagyon jó tájékozódó képesség a történelemben. A tájékozódni nem tudó román katonák intő jel a románság számára, hogy ösztöneikkel nekik is kezdenek gondok lenni? A románságban mindig marad annyi ösztönösség, hogy beteljesítsék sorsunkat Erdélyben, hogy továbbra is a magyarság fölé tudjon kerekedni. A románok Erdélyben, állítólag az 12OO-as évek elején jelentek meg, ekkortól van feljegyzés, hogy megjelentek Fogaras környékén. Úgy látszik, hogy ösztönösen tudták, merre van Buda, mert ha megnézzük a XIX. században a románok lakta területeket a Nagy-Magyarországban, akkor az, mint egy nyílhegy szerűen Buda fele mutat, - a Gyula környéki románság a nyíl hegye. Ösztönösen, századokon keresztül, fegyvertelenül terjeszkedtek Buda fele. És ha nem lesz Trianon? A románság amőba szerű terjeszkedése elérte volna-e Budát? Vajon nekik a cél Buda volt? Sokan képzelték határnak a Tiszát, a román politikusok közül a XIX. században, - hát onnan nincsen messze Buda. Herder vajon nem látott valamit, mit a magyarság leg bölcsebbjei sem láttak? A láthatatlan veszedelmekhez, nekünk magyaroknak, soha nem volt érzékünk. Ez annak tulajdonítható, hogy elménk rossz viszonyban volt, mindig is a nemzet kollektív tudattalanjával, ahol az ösztönösség székel, amivel a nemzet érzékeli, ideje korán, az őt fenyegető veszedelmeket, amivel tud tájékozódni a történelemben, - mert nem a lélektől elszakadt elmével tájékozódunk, hanem a lélekkel harmóniában lévő elmével. A hasznos tudás a lélekben van és nem az elmében.

Nálunk legjobbik esetben sejtések vannak. Német László, a Kisebbségben sejtésének adott hangot, hogy idegen szellem fogáságában van a magyar. Végül is ét tűz között volt és van a magyar a történelmében: szellemét idegen szellem szorítja ki; életterét, fizikailag, idegen népek, vitálisan erősebb népek veszik el. Ez a probléma, míg nem késő, megoldásra vár. De a gond az, hogy pusztán mentálisan, európai módra nem megoldható: csak lélekkel oldható meg, a lélekkel harmóniában lévő elmével, mely elmének tudása a lélekből származik. Nagy Attila Puli