Rotterdami Erasmus

Rotterdami Erasmus Erasmus Gerrit Gerritszoon néven született 1466 körül, valószínűleg Rotterdamban. Bár az utókor szorosan a városhoz köti személyét, tulajdonképpen csak négy évig élt itt. A családjáról és fiatalkoráról csak az írásaiban elejtett homályos utalásokból tudunk egy keveset. Majdnem bizonyos, hogy házasságon kívül született. Apja, Roger Gerard később pap lett. Anyjáról mindössze annyit tudunk, hogy Margaretnek hívták és egy orvos lánya volt. Annak ellenére, hogy Erasmus törvénytelen gyermek volt, szülei gondját viselték, amíg 1483-ban el nem vitte őket a pestis. Ezután is a legjobb nevelést kapta, amit egy fiatalember akkoriban kaphatott, kolostori iskolák sorát járta végig. Miközben 1487 körül Steynben egy Ágoston-rendi kolostorban tanult, közeli kapcsolatba került egy szerzetestársával, Servatius Rogerusszal, akit "lelkem másik felének" nevezett és akiről így írt: "boldogtalanul és hajthatatlanul hajszoltalak". 1492-ben katolikus pappá szentelték és vonakodva ugyan, de szerzetesi fogadalmat tett és Ágoston-rendi kanonok lett huszonöt éves kora körül. Ténylegesen azonban valószínűleg sohasem gyakorolta papi hivatását, a kolostori élet pedig későbbi egyházat bíráló munkáinak egyik fő tárgya volt. Nem sokkal felszentelése után alkalma nyílt elhagyni a kolostort, amikor felajánlották neki, hogy legyen a Cambrai püspök, Bergeni Henrik titkára, a latin nyelvben való jártasságának és tudós hírnevének köszönhetően. Ekkor írta „Hat könyv a latin nyelv ékességéről” című művét, melyben a skolasztika nyelvrontása ellen is szót emelt. Szerzetesi fogadalma alól ideiglenes feloldozást kapott gyenge egészségére, a szerzetességtől való idegenkedésére és a humanista tudományok iránti érdeklődésére való tekintettel. X. Leó pápa később véglegesítette a diszpenzációt. Erasmus egy független tudós életét akarta élni és tudatosan igyekezett elkerülni minden olyan tevékenységet vagy hivatalos köteléket, ami gátolhatta volna szellemi szabadságát és irodalmi kibontakozását. Élete során több megbecsült és jövedelmező állást ajánlottak fel neki különböző egyetemeken, sőt: a pápa bíborosi széket ajánlott fel neki, ugyanakkor Luther a protestánsok közé hívta. de ő mindet visszautasította, és inkább a bizonytalan, de megfelelő megélhetést nyújtó független irodalmi pályát választotta. 1495-től Párizsban teológiát tanult, itt írta közmondásgyűjteményét, melyet Európa-szerte használtak a latinoktatásban. 1499-ben Morus Tamás barátja lett Angliában. John Colet hatására Euripidészt fordított, Szent Pál és Órigenész műveit olvasta 1506 és 1509 között Itáliában járt és hosszabb időt töltött Velencében, Aldus Manutius nyomdájában, de ettől eltekintve nemigen tartott kapcsolatot az olasz tudósokkal. Leuveni tartózkodása alatt sok bírálat érte azok részéről, akik ellenségesek voltak az irodalmi és vallási megújulás elveivel szemben, melynek egész életét szentelte. Mikor ez az ellenszenv zaklatásba fordult, Bázelben keresett menedéket, ahol a svájci vendégszeretet védelmében végre szabadon kifejezhette magát, és ahol hű barátok vették körül. Itt a nyomdász és kiadó Johannes Frobenius személyében olyan társra talált, akivel sok éven keresztül támogatta munkáját; tisztelői Európa minden részéből felkeresték. Irodalmi termékenysége aránylag későn bontakozott ki. Csak akkor kezdett írni a korabeli irodalom és vallás komoly témáiról, amikor már tökéletesen elsajátította a latin nyelvet. Alapvetően nem kételkedett a hagyományos hittételek igazságában és nem táplált ellenséges érzelmeket az egyház szervezete ellen; az egyházi élettel szembeni bírálata a hittételek megtisztítását és a kereszténység intézményrendszerének szabadelvűbbé tételét célozta. Tudósként igyekezett a tudományos munka módszereit megszabadítani a középkori hagyományok ridegségétől és merevségétől. A kor irodalmi életének a központja volt. Több tekintetben is megelőzte azt a századot, amelyben született, s a maga korának szellemi életében legalább akkora tekintély volt, mint a XVIII. században Voltaire, vagy a múlt században Einstein. Több mint ötszáz emberrel levelezett, tanácsát a legkülönfélébb témákban is kikérték a politikai és szellemi élet legnagyobb alakjai. A neves gondolkodó nem csupán a latin és görög nyelv művelésében és oktatásában volt kiemelkedő, de szerepe jelentős a reneszánsz-kori pedagógia gondolatainak összefoglalásában is.

Bár pedagógiai rendszert nem dolgozott ki, számos művében érintette a nevelés különböző kérdéseit, az illedelmes viselkedéstől a betűvetés tanításáig (Pl.: „A keresztény fejedelem neveltetése” vagy az „Illemtankönyv gyermekeknek” című munkáiban). Nyelvkönyvei is nagy hírnevet hoztak számára. Európa legjobb fejedelmei versengtek a sokat utazó, tiszta keresztény életet élő és hirdető férfiúért. A fejedelemnek választandó nevelőről ezt írta: „Mindenféle nevelésben, de főleg a fejedelem nevelésében mértéktartásra van szükség, a nevelő szigorúsága ugyan nyomja el a kor pajkosságát, mindazonáltal a vele párosuló erkölcsi nyájasság enyhítse, fűszerezze a nevelő keménységét.” A gyermekkor a potenciális alaktalanság korszaka, ezért ez a nevelés legalkalmasabb időszaka. A nevelőnek kell emberi alakot formálnia a gyerekből, mert nevelés híján „állati alakot vesz föl”, lelkében pedig eluralkodnak a bűnök. A nevelőnek kell emberi alakot formálnia neveltjéből - a tudás és az erények elsajátíttatása útján. Minderre a gyermekkor kiválóan megfelel, hiszen a gyermek utánzással sok mindent megtanul. Erasmus fölismerte, hogy a gyermek igényli a szeretetet, s a nevelő munkája akkor sikeres, ha növendékével a humanitás, a szeretetteljes emberi kapcsolat köteléke fűzi össze Erasmus – Quintiliansuhoz hasonlóan – az intézményes nevelés híve. De a durva lelkű iskolamestereket nem kíméli: „Mily kitűnőlég gondoskodnak tehát a szülők azon gyermekekről, akiket alig négyéves korukban elküldenek olyan iskolába, amely egy tudatlan, durva, erkölcstelen, néha gyenge elméjű, gyakran holdkóros, nehézkóros vagy rühösségben szenvedő ember vezetése alatt áll.” A jó nevelő ezzel szemben figyel a gyermekkor sajátosságaira „A gyermek illő magatartásáról” (De civilitate morum puerilium) írott illemtankönyvét 1530ban adták ki. Úri családok gyermekeinek ajánlotta. - Új vonás, hogy a könyv kifejezetten gyermekeknek készült, nem pedig felnőtteknek, mint a korábbi erkölcsnemesítő művek. Hasonló népszerűségre tett szert másik párbeszédes illemtankönyve, a Colloquia familiara (Magyarul „Nyájas beszélgetések gyűjteménye” címen jelentek meg belőle részletek.) Ebben az ember különböző társas kapcsolatairól ír: egyenrangú diákpajtások, nevelő és növendék, régi jó cimborák, pap és laikus, szerzetes és katona, férfi és nő kapcsolatát elemzi. Foglalkozott a nőnevelés kérdéseivel is, de kifejezetten a lányok neveléséről nem írt. Pedig életrajzából tudjuk, hogy nagyra becsülte a művelt nőket, mindenekelőtt angol barátja, Morus Tamás (1478-1535) lányait. Röviden érinti a nőnevelés szükségességét „A keresztény házasság” (De matrimonio christiano) című értekezésében is. Kifejti, hogy a tudományok elsajátítása a legjobb eszköz „a lélek egészsége” és a „szűzies erény” megőrzésére. Jobb, mint a kézimunka, mert az az értelmet tennivaló nélkül hagyja. Az erkölcsösség pedig akkor nyugszik a legbiztosabb alapokon, ha megfontolt észérvek támasztják alá. Ezért van szükség Erasmus szerint a lányok tudományos képzésére. Ez a motívum: az értelmi nevelés, a szellemi képzés bűnöktől óvó, erkölcsöket erősítő hatása később még többször felbukkan a nőneveléssel foglalkozó irodalomban. Források: www.lfze.hu/letoltes/okt_anyagok/pandy/Pedagogia/Renesz%E1nszkori%20nevel%E9s.doc http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2004/44/063 http://kerikata.hu/publikaciok/text/rendor/nter4308.htm www.staff.uszeged.hu/~comenius/eloadasok/Speckoll_A%20noneveles%20tortenete/04_Humanistak.ppt http://venus.arts.uszeged.hu/.../pukanszky/A%20renesz%E1nsz%20pedag%F3gi%E1ja%20%E9s%20gyermekk% E9pe.ppt http://hu.wikipedia.org/wiki/Rotterdami_Erasmus www.avkf.hu/dok/rotterdami_erasmus.doc Írta: Laluska Veronika