03 - A Bronzkulcs.pdf

HOLLY BLACK és CASSANDRA CLARE MAGISZTÉRIUM 3. könyv

Könyvmolyképző Kiadó, 2017 írta: Holly Black & Cassandra Clare A mű eredeti címe: The Bronzé Key (Magisterium series Book 3) Fordította: Komáromy Zsófia A szöveget gondozta: Sándor Anna A művet eredetileg kiadta: Scholastic Press, an imprint of Scholastic Inc. Copyright © 2016 by Holly Black and Cassandra Claire, LLC Illustrations © 2016 by Scott Fischer Jacket art by Alexandre Chaudret, © 2016 Scholastic Inc. Jacket design by

Christopher Stengel Lettering by Jim Tierney, © 2016 Scholastic Inc. A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája. © Katona Ildikó, 2014 ISSN 2063-6121 ISBN 978 963 399 927 1 © Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2017-ben Cím: 6701 Szeged, Pf. 784 Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139 E-mail: [email protected] www.konyvmolykepzo.hu Felelős kiadó: Katona Ildikó Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor Korrektorok: Réti Attila, Gera Zsuzsa Készült a Generál Nyomdában, Szegeden Felelős vezető: Hunya Ágnes Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást -nem sokszorosítható. Jonah Lowell Churchillnek, aki talán a gonosz ikertestvér

1. FEJEZET 2. FEJEZET 3. FEJEZET 4. FEJEZET 5. FEJEZET 6. FEJEZET 7. FEJEZET 8. FEJEZET 9. FEJEZET 10. FEJEZET 11. FEJEZET 12. FEJEZET 13. FEJEZET 14. FEJEZET 15. FEJEZET 16. FEJEZET

1. FEJEZET Call egy kicsit még igazított a robotján, mielőtt beküldte volna a „ringbe” vagyis a garázs padlóján kék krétával kijelölt részre. Ez volt a küzdőtér, ahol megmérkőzhettek egymással a robotok, amiket ő és Aaron építettek nagy fáradsággal autóalkatrészekből, fémmágia meg jó sok szigszalag segítségével. A benzinfoltos padlón az egyik robotra tragikus vég várt, a másikra pedig győzelem. Egyikük darabokra szaggatva bukik majd el, a másik elnyeri a dicsőséget. Az egyik... Aaron robotja Callé felé pöfögött. Felemelte az egyik kis karját, kissé megingott, majd lecsapta a másik robot fejét. Szikrák pattogtak a levegőben. - Ez nem ér! - kiabálta Call. Aaron felhorkant. Koszfolt volt az arcán, a haja pedig az égnek meredt, miután bosszúsan beletúrt. A könyörtelen észak-karolinai hőségben leégett az orra, és szep-lők lepték el az arcát. Egyáltalán nem úgy festett, mint az elegáns krétor, aki a múlt nyáron kerti partikon csevegett az uncsi, fontos felnőttekkel. - Úgy tűnik, jobban értek a robotépítéshez, mint te -jegyezte meg Aaron vidáman. - Csak hiszed! - vágott vissza Call, és erősen összpontosított. Robotjának karja mozogni kezdett, előbb csak lassan, aztán egyre gyorsabban, ahogy lefejezett testét új életre keltette a fémmágia. - Ezt kapd ki! Call robotja felemelte a karját, amiből úgy lövellt ki a tűz, akár a vízsugár a locsolócsőből. A lángnyaláb eltalálta Aaron robotját, aminek az egész teste füstölni kezdett. Aaron megpróbált vízmágiát megidézni, hogy eloltsa, de már késő volt: a szigszalag is kigyulladt. A robot összeomlott, a roncsokból füst szállt fel. - Juhú! - rikoltotta Call. Sosem szívlelte meg apja tanácsát, hogy győztesként is illik nagyvonalúnak maradni. Harceb, Call káoszsújtott farkasa felriadt a

szunyó-kálásból, amikor egy szikra a szőrén landolt. Ugatni kezdett. - Hékások! - kiabálta Call édesapja, Alastair, ahogy kirohant a házból, és kissé vad tekintettel nézett körül. - El a kocsim közeléből! Épp most javítottam meg. A dorgálás ellenére Call nyugodt maradt. Egész nyáron békés nyugalom töltötte el. Már a gonosz nagyúri pontjait sem számolgatta. Szinte az egész világ úgy tudta, hogy a Halál Ellensége, Constantine Madden halott, méghozzá Alastairnek köszönhetően. Egyedül Aaron és Tamara, meg nem túl jó barátjuk, Jasper deWinter, valamint Call apukája ismerte az igazságot: hogy Call maga volt az újjászületett Constantine Madden, régi emlékei és remélhetőleg a gonoszságra való hajlama nélkül. Mivel a világ nagy része úgy hitte, hogy Constantine halott, Call barátai pedig megőrizték a titkát, a fiúnak nem volt miért aggódnia. Aaron, bár krétor volt, ismét felszabadultan hülyéskedhetett Call-lel. És már nem kellett sokat várniuk, hogy visszatérhessenek a Magisz-tériumba, ahol bronzéves diákként folytatják majd a tanulmányaikat. Ez azt jelentette, hogy nagyon menő varázslatokat tanulhatnak: harci igézeteket és repülő bűbájokat. Minden sokkal jobb lett. Minden szuper volt. Ráadásul Aaron robotjából csak füstölgő roncs maradt. Igazság szerint Call el sem tudta képzelni, hogyan lehetne még ennél is jobb a helyzet. - Remélem, nem felejtettétek el, srácok - szólt Alastair -, hogy ma este van a parti a Céhben. Tudjátok, amit a ti tiszteletetekre adnak. Aaron és Call elszörnyedve néztek egymásra. Még szép, hogy megfeledkeztek róla. A gördeszkázással, fagyizással, mozizással és videojátékozással töltött nyári napok egybeolvadtak, így mindkettőjüknek kiment a fejéből, hogy a Mágusok Tanácsa aznap este győzelmi ünnepséget tart a Céhben annak elismeréséül, hogy a tizenhárom éve húzódó hidegháború után a Halál Ellensége végre vereséget szenvedett.

A Tanács öt ember tiszteletére rendezte az ünnepséget: Call, Aaron, Tamara, Jasper és Alastair voltak a kitüntetettek. Callt meglepte, hogy az édesapja beleegyezett a részvételbe: mióta a fiú az eszét tudta, Alastair gyűlölte a mágiát, a Magisztériumot meg mindent, aminek köze volt a mágusokhoz. Call gyanította, hogy a férfi csak azért hajlandó eljönni, mert a saját szemével akarja látni, amint a Tanács megtapsolja a fiát. Alastair meg akart győződni róla, hogy Callről mindenki azt gondolja, hogy a jó oldalon áll. Hogy igazi hős. Call nagyot nyelt, egyszeriben ideges lett. - De nincs mit felvennem - tiltakozott. - Nekem sincs. - Aaron riadtnak tűnt. - De hát Tamara meg a családja egy csomó elegáns cuccot vettek neked tavaly - emlékeztette Call. Tamara szülei annyira megörültek, amiért a lányuk összebarátkozott egy krétorral - azon ritka mágusok egyikével, akik képesek káoszmágiával varázsolni -, hogy a múlt nyáron gyakorlatilag örökbe fogadták Aa-ront. Beköltöztették a házukba, és nem sajnálták a pénzt méregdrága fodrászra, ruhákra meg partikra. Call még mindig nem értette igazán, hogy Aaron ezt a nyarat miért inkább vele és nem Rajaviékkel tölti, ám a barátja makacsul ragaszkodott ehhez. - Azokból már kinőttem - felelte Aaron. - Csak néhány farmerem meg pólóm van. - Ezért megyünk most el a plázába - jelentette ki Alas-tair, és feltartotta a kocsikulcsot. - Gyerünk, srácok! - Tamara szülei elvittek egy úri szabóhoz - mesélte Aaron, miközben a férfi által rendbe hozott autók felé indultak. - Elég fura volt. Call az aprócska helyi plázára gondolt, és elvigyoro-dott. - Hát, akkor készülj fel egy másfajta furcsaságra! -mondta. - Vissza fogunk utazni az időben, méghozzá mágia nélkül.

- Lehet, hogy allergiás vagyok erre az anyagra - mondta Aaron, miközben az egész alakos tükör előtt állt a Takarékos Bolt hátsó felében. Az üzlet mindenféle holmit árult, a traktortól a ruhákon át az olcsó mosogatógépig. Alastair mindig itt vette meg a munkához hordott kezeslábasait. Call utálta ezt a helyet. - Ugyan, nincs vele semmi gond - mondta a férfi, aki az üzletben bóklászva talált egy porszívót, és éppen azt vette szemügyre, valószínűleg használható alkatrészek után kutatva. Egy zakót is kerített magának, de még nem próbálta fel. Aaron még egy pillantást vetett az ijesztően fényes szürke öltönyre. A nadrág olyan nagy volt rá, hogy a bokájánál buggyos lett, a hajtóka pedig Callt cápauszonyra emlékeztette. - Oké - mondta Aaron jámboran. Mindig tökéletesen tudatában volt, hogy bármit kap, az szívesség. Hiszen nem voltak szülei, hogy megvegyék neki, amire szüksége van. Tisztában volt vele, hogy egy vasa sincs. Mindig hálás volt mindenért. Aaron és Call mindketten elveszítették az édesanyjukat. Aaronnak is élt az apja, ám börtönben volt, amit a fiú igyekezett titokban tartani. Call számára ez nem tűnt nagy ügynek, bár valószínűleg csak azért, mert az ő titka sokkal, de sokkal szörnyűbb volt. - Nem is tudom, apa - mondta Call, és a tükörbe hunyorgott. Sötétkék poliészterzakót viselt, ami szorított a hónaljánál. - Nem hinném, hogy jó a méret. Alastair sóhajtott. - Nem kell, hogy tökéletes legyen. Aaron majd szépen belenő. Ami pedig téged illet... hát, talán tényleg fel kéne próbálnod valami mást. Nincs értelme olyasmit vennünk, ami csak ma estére jó. - Lefotózom magunkat - közölte Call, és elővette a mobilját. - Tanácsot kérek Tamarától. Ő tudja, mit illik felvenni az uncsi máguseseményekre. Gyorsan lekapta kettőjüket, és elküldte a képet a lánynak. Tamara perceken belül válaszolt: Aaron úgy néz ki, mint egy svindler, akit eltaláltak zsugorító sugárral,

te meg úgy, mintha katolikus iskolába járnál. Aaron átnézett Call zakójának alaposan kitömött válla fölött, és grimaszt vágott, ahogy elolvasta az üzenetet. - Na? - kérdezte Alastair. - Esetleg leragaszthatjuk a nadrágszárat, hogy rövidebb legyen. - Vagy - vetette fel Call - esetleg elmehetnénk egy másik boltba, hogy ne szégyenítsük meg magunkat a Tanács előtt. Alastair előbb Callre, aztán Aaronra nézett, és sóhajtva feladta. A porszívót azért visszarakta. - Jól van, menjünk. Megkönnyebbülés volt kiszabadulni a fülledt, forró plázából. Visszaszálltak a kocsiba, és nem sokkal később már egy turkáló előtt álltak, ahol mindenféle használt holmit árultak, a térítőktől kezdve a komódokon át egészen a varrógépekig. Call járt már itt az apjával, és emlékezett, hogy a tulaj, Miranda Keyes, imádja a régi cuccokat. Mindig ilyeneket hordott, de nem foglalkozott azzal, hogy összehangolja a színeket vagy a stílusokat, így gyakran mászkált a városban rakott szoknyában, holdjáró cipőben és olyan flitteres topban, amin mérges macskák voltak. Aaron azonban minderről mit sem tudott. Bizonytalan mosollyal nézelődött, és Callnek elszorult a szíve. Attól félt, hogy ez még a Takarékos Boltnál is rosszabb lesz. A vásárlás egész viccesen indult, de Call most már kezdte magát rosszul érezni miatta. Tisztában volt vele, hogy az apja „különc” - ami az udvarias megfogalmazás arra, hogy „fura” és ez soha nem is zavarta. Aaron-nal szemben viszont nem volt tisztességes, hogy neki is „különc” szerelésben kelljen megjelennie a Tanács előtt. Call aggódott, hogy mi lesz, ha Mirandánál csak vörös bársonyszmoking kapható, vagy valami még annál is rosszabb. Épp elég baj, hogy Aaronnak egész nyáron italporból kikevert limonádét kellett innia ahelyett, hogy frissen facsart citromból készítették volna neki a frissítőt, mint Tamaráéknál. Kénytelen volt a tábori ágyon aludni, amit Alastair állított fel Call szobájában. Úszómedence helyett be kellett érnie azzal, hogy a kerti

locsolóval spriccelték egymást, és átlagos, szimpla gabonapelyhet kellett reggeliznie ahelyett, hogy a szakács mindennap olyan fogást készített volna el neki, amit megkíván. Call attól tartott, hogyha Aaron hülye szerelésben jelenik meg ezen a partin, talán az lesz az utolsó csepp a pohárban, és ő végérvényesen elveszíti a legjobb barátok közötti versenyt Tamarával szemben. Alastair kiszállt a kocsiból. Call rossz előérzettel követte az apját és Aaront az épületbe. Az öltönyök a bolt hátsó felében voltak, a furcsa réz hangszerekkel borított asztalok meg a rozsdás kulcsokkal teli jádekő tál mögött. Az üzlet igencsak hasonlított Alastair régiségkereskedésére, az Ujvénségre, kivéve, hogy itt szőrmegalléros kabátok meg selyemsálak lógtak a mennyezetről, a férfi pedig inkább régi iparcikkekre szakosodott. Miranda előjött az üzlet hátsó részéből, és néhány percig elcsevegett Alastairrel arról, hogy mit szerzett be a legutóbbi nagy régiségvásárban, ahol járt, meg hogy kikkel találkozott ott. Call egyre jobban pará-zott. Alastair végre rátért arra, hogy elmondja Mirandának, mire van szükségük. A nő metsző, fürkésző tekintettel egyenként végigmérte a fiúkat, mintha meglátna bennük valami mást is, amit ők maguk nem. Alastairrel is ugyanígy tett, majd hunyorgott egy kicsit, mielőtt eltűnt az üzlet hátsó felében. Aaron és Call várakozás közben azzal szórakoztatták magukat, hogy igyekeztek rálelni a legeslegfurább portékára az üzletben. Mire Miranda visszatért, Aaron talált egy Batman alakú vekkert, ami, ha lenyomta rajta a gombot, azt harsogta, hogy „TALPRA, ROBIN!”, Call pedig előhalászott egy igazi nyalókákkal teleragasztott pulóvert. A nő dudorászva lerakott a pultra egy halom ruhát. Először egy hosszú zakót emelt fel, amit Alastairnek szánt. Szaténból készülhetett, diszkrét, sötétzöld minta díszítette, a bélése élénk színű selyemből volt. Határozottan régi és furcsa volt, de nem zavarba ejtő módon. - Most pedig - fordult Callhez és Aaronhoz - ti jöttök. Átnyújtott nekik egy-egy összehajtott vászonzakót. Aaroné vajszínű volt, Callé pedig galambszürke.

- Pont olyan árnyalatú, mint a szemed, Call - mondta Miranda, és elégedettnek tűnt. A fiúk felkapták a zakót a rövidnadrágjuk és a pólójuk fölé. A nő tapsolt, és intett, hogy nézzék meg magukat a tükörben. Call a tükörképére meredt. Nem igazán értett a ruhákhoz, de a zakó illett rá, és nem nézett ki benne furán. Tulajdonképpen egész felnőttes benyomást keltett. Akárcsak Aaron. A világos színektől mindketten napbarnítottnak látszottak. - Különleges alkalomra lesz? - érdeklődött Miranda. -Úgy is mondhatjuk - felelte Alastair büszkén. Mindkét fiút kitüntetik. -Mármint, izé, közszolgálatért - tette hozzá Aaron. Pillantása találkozott a tükörben a másik fiúéval. Call arra gondolt, hogy a barátja tulajdonképpen nem hazudott, bár a közszolgálat általában nem járt fejek levágásával. - Csodás! - lelkendezett Miranda. - Olyan jól néznek ki mindketten! Jól néznek ki. Call sosem gondolt magára úgy, mint aki jól néz ki. Aaron az, aki jól néz ki. Call alacsony volt, sánta, túl feltűnő és éles vonásokkal. De úgy gondolta, hogy aki megpróbál eladni valamit az embernek, az nyilván kénytelen szépeket mondani róla. Hirtelen ötlettől vezérelve megint elővette a mobilját, lefotózta a tükörképüket Aaronnal, és elküldte Tamarának. A lány egy perccel később válaszolt: Nem rossz. Az üzenethez egy rövidke videót csatolt, amin valaki leesett a székéről döbbenetében. Call önkéntelenül felnevetett. - Szükségük lehet még valamire? - kérdezte Alastair a nőtől. - Cipőre, mandzsettagombra... akármire? - Hát, természetesen ingre - felelte Miranda. - Sok szép nyakkendőm van... - Igazán nem kell vennie nekem semmi mást, Mr. Hunt - mondta Aaron idegesen. - De tényleg. - Jaj, amiatt ne fájjon a fejed! - felelte Alastair meglepő könnyedséggel. -

Miranda és én régi üzletfelek vagyunk. Majd kiokoskodunk valami cserét. Call a nőre nézett, aki szélesen mosolygott. -Van a boltodban egy kis viktoriánus bross, amivel már jó ideje szemezek. Alastair arckifejezése erre kissé feszült lett, de szinte azonnal ellágyult, aztán elnevette magát. - Hát, azért cserébe mandzsettagombot is kérünk, az biztos. Meg cipőt, ha van. Végül úgy hagyták el a boltot, hogy mindannyian ruhákkal teletömött zacskókat cipeltek, és Call úgy érezte, a bevásárlás mégis nagyon jól sikerült. Mire visszaértek a házba, alig maradt idejük lezuhanyozni és megfésül-ködni. Alastair ősrégi kölnitől bűzlött, amikor kilépett a szobájából, de elegánsan festett új zakójában és fekete nadrágjában, amit nyilván a gardróbja mélyéről ásott elő. Azonnal keresni kezdte a kocsikulcsát, motyogva járkált a házban. Call szinte rá sem ismert az apjára, aki általában tweedzakóban vagy farmer kezeslábasban szokott dolgozni, és aki egész nyáron segített nekik robotokat építeni a fölös autóalkatrészekből. Idegennek tűnt, és ennek hatására Call végre belegondolt, mi fog történni ezután. Egész nyáron roppant büszke volt magára, hogy végleg leszámolt a Halál Ellenségével. Persze Constantine Madden valójában már hosszú évek óta halott volt, a szolgái csupán a testét őrizték meg egy hátborzongató sírboltban, hogy a lelke egy nap majd visszatérhessen a porhüvelyébe. Ám mivel erről senki más nem tudott, az egész mágusvilág attól tartott, hogy Constantine előbb-utóbb folytatni fogja a harmadik mágusháborút. Amikor Callum elhozta az Ellenség levágott fejét a Magisz-tériumba, tagadhatatlan bizonyítékaként annak, hogy meghalt, a teljes mágusközösség fellélegzett a nagy megkönnyebbüléstől. Arról azonban nem tudtak, hogy Constantine lelke tovább él - Callben. Vagyis ezen az estén a mágusok közössége tulajdonképpen a Halál Ellensége tiszteletére rendezett ünnepséget. Habár Callnek esze ágában sem volt bárkinek is ártani, a harmadik mágusháború veszélye korántsem múlt el. Joseph mester, Constantine jobbkeze továbbra is

uralta a káoszsújtottak seregét. Megkaparintotta a nagy erejű Alkahesztet, ami képes volt végezni az olyan káoszmágusokkal, mint Aaron és Call. Joseph mester egyelőre arra várt, hogy Call magától álljon át az ő oldalára, de ha egyszer beleun ebbe, akkor talán támadásba lendül. Call lerogyott a konyhaasztalhoz. Harceb, aki az asztal alatt szunyókált, felnézett ijesztő, izzó szemével, mintha megérezte volna a fiú nyugtalanságát. Habár Callnek ettől jobb kedvre kellett volna derülnie, csak még rosz-szabbul érezte magát. Hallani vélte Joseph mester hangját: Ügyes voltál, Call, remekül elhitetted a teljes mágusvilággal, hogy nincs mitől tartaniuk. Nem tagadhatod meg az igaz természetedet. A fiú határozottan elnyomta magában ezt a gondolatot. Egész nyáron azon igyekezett, hogy ne ellenőrizgesse magát folyton, vajon nincs-e jele annak, hogy esetleg gonosszá válik. Egész nyáron azt hajtogatta magának, hogy ő Callum Hunt, akit Alastair Hunt nevelt föl, és hogy ő nem fogja elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint Constantine Madden. Semmi köze sem volt Constantine Maddenhez. Semmi. Néhány perccel később Aaron kijött Call szobájából, nagyon fess volt vajszínű zakójában. Szőke haját hátrafésülte, mandzsettagombja csak úgy csillogott. Pont ugyanolyan boldognak tűnt, mint amikor a Tamara családjától kapott dizájner öltönyöket viselte. Vagy legalábbis boldognak tűnt, amíg meg nem pillantotta Callt, és el nem komorult az arca. - Valami baj van? - kérdezte. - Holtsápadt vagy. Nem ijedtél be, ugye? - De, talán - felelte Call. - Nem vagyok hozzászokva, hogy mindenki engem nézzen. Mármint, néha megbámulnak az emberek a lábam miatt, de az nem jó figyelem. - Próbálj meg úgy gondolni rá, mint a Csillagok háborúja utolsó jelenetére, amikor mindenki Hant meg Luke-ot éljenzi, miközben Leia hercegnő kitünteti őket!

Call felvonta a szemöldökét. - És a mi esetünkben ki tölti be Leia hercegnő szerepét? Rufus mester? Rufus mester volt a tanonccsoportjuk oktatója a Ma-gisztériumban. A férfi szigorú volt, zsémbes és bölcs, és sokkal ráncosabb, mint Leia hercegnő. - Később - mondta Aaron nagy komolyan - Rufus mester felveszi az aranybikinit. Harceb ugatott. Alastair diadalittasan tartotta fel a kocsikulcsát. - Attól jobban éreznétek magatokat, fiúk, ha megígérném, hogy a ma este unalmas és eseménytelen lesz? Ezt a partit elvileg a mi tiszteletünkre adják, de garantálom, hogy a Tanács alapvetően saját magát akarja megünnepelni. - Ezt úgy mondod, mintha már jártál volna ilyen partin - mondta Call, és felállt az asztaltól. Idegesen simította ki a zakóját: a vászon könnyen gyúródott. Már alig várta, hogy visszavehesse a farmerét és a pólóját. - Láttad, milyen csuklópántot viselt Constantine, amikor diákok voltunk a Magisztériumban - felelte Alastair. - Sok díjat és kitüntetést kapott. Ahogy az egész csoportunk. Igaz, Call látta a csuklópántot, még az első magisz-tériumi tanévében, miután Alastair elküldte azt Rufus mesternek. Az iskolában minden diák bőrből és fémből készült csuklópántot kapott: a fém minden tanévben más volt, a bőrpántot pedig kövek díszítették, mindegyik egy-egy különleges eredményt vagy adottságot jelölt. Constantine csuklópántján több kő volt, mint bármely másikon, amit Call valaha látott. A fiú a csuklójához nyúlt, megérintette a saját bőrpántját. Még mindig réz volt rajta, a másodikosok jele a Magisztériumban. Akárcsak Aaronén, a krétor fekete köve csillogott rajta. Ahogy leengedte a kezét, Call pillantása találkozott a barátjáéval, és látta, hogy Aaron tudja, mire gondol: tessék, kitüntetik, megünneplik, amiért valamijét tett, de még ez is olyasmi, amiben hasonlít Constantine Maddenre. Alastair megzörgette a kocsikulcsot, hogy kizökkentse Callt a merengésből.

- Gyertek! - mondta az apja. - A Tanács nem szereti, ha az ünnepeltek elkésnek. Harceb az ajtóhoz kísérte őket, majd nagy puffanással leült és halkan vinnyogott. - Nem jöhetne velünk? - kérdezte Call az apját, mielőtt kiléptek volna az ajtón. - Jól fog viselkedni. És ő is megérdemli, hogy kitüntessék. - Szó sem lehet róla - közölte Alastair. - Mert nem vagy biztos benne, hogy nem bántaná a Tanácsot? - kérdezte Call, bár amint kimondta, már nem is tudta, akarja-e hallani a választ. - Mert nem vagyok biztos benne, hogy a Tanács nem bántaná-e őt - felelte Alastair zord tekintettel. Aztán kilépett az ajtón, és Call kénytelen volt követni.

2. FEJEZET A Céh, akárcsak a Magisztérium, úgy épült, hogy egyedül a mágusok tudhassanak róla. A virginiai parton bújt meg a föld mélyén, folyosói a víz alá nyúltak. Call hallott már erről a helyről, de még így is teljesen váratlanul érte, amikor Alastair megállította őket, miközben épp a deszkázott parti sétányon ballagtak, és egy rácsra mutatott a lábuk előtt, amit alig lehetett észrevenni a lehullott levelek meg a kosz alatt. - Ha odanyomnátok a fületeket, általában valami elképesztően unalmas előadást hallanátok. Ma este viszont talán zenét. - Bár Alastair szavai nem voltak kimondottan hízelgők a Céhre nézve, kissé szomorkásán beszélt. - De te még nem jártál itt, igaz? - kérdezte Call. - Diákként nem - válaszolta az apja. — Az én generációm nem járhatott a Céhbe. Túlságosan lefoglalt minket, hogy feláldozzuk magunkat a háborúban. Callnek néha az a komor gondolata támadt, hogy talán jobb lett volna, ha mindenki békén hagyja Constantine Maddent. Jó, igaz, hogy borzalmas kísérleteket folytatott, káoszt oltott állatok leikébe, létrehozva a káoszsújtottakat. Igaz, hogy megigézte a holtakat, gyógymódot keresett magára a halálra, mert életre akarta kelteni a fivérét. Igaz, hogy megszegte a mágusok törvényeit. De talán ha mindenki békén hagyta volna, akkor sokan még ma is élnének. Call édesanyja életben maradhatott volna. Az igazi Call is életben maradt volna - gondolta a fiú akaratlanul. Ám mindebből semmit sem mondhatott ki, így inkább nem szólt egy szót sem. Aaron a hullámzó víz felé fordult, a naplementét nézte. Az egész nyarat Aaronnal tölteni olyan volt, mintha Callnek egyszeriben lett volna egy fivére, akivel jókat poénkodhat, akivel bármikor nézhet filmet vagy pusztíthat robotokat. Am ahogy elindultak otthonról, és a Céh felé hajtottak, Aaron egyre kevesebbet beszélt. Mire Alastair leparkolt ezüstszínű, 1937-es Rolls-Royce Phantomjával a parti sétány közelében, és elhaladtak egy óriási, fura Poszeidónszobor mellett, Aaron szinte megkukult.

-Jól vagy? - kérdezte Call, ahogy továbbmentek a deszkázott sétányon. Aaron vállat vont. - Nem tudom. En csak... Felkészültem rá, hogy megtegyem, amit egy krétornak kell. Tudtam, hogy ez veszélyes feladat, és féltem is, de megértettem, mit kell tennem. És amikor az emberek elhalmoztak mindenfélével, értettem, miért csinálják. Értettem, hogy mivel tartozom nekik cserébe. De most már nem tudom, mit jelent krétornak lenni. Mármint, csúcs, hogy már nem állunk hadban az Ellenséggel, de akkor én mit... -Megjöttünk - szólt Alastair, és megállt. Hullámok csapkodták a part fekete szikláit, sós permetet szórtak szét, és kis tócsákban vertek tajtékot. Call érezte a hűvös cseppeket az arcán, mintha valaki rálehelt volna. Szeretett volna mondani valamit, amivel megnyugtathatja Aaront, de a barátja már nem figyelt rá. Egy rákot nézett, ami a víz felé iszkolt. Elhaladt egy hínárköteg mellett, ami régi kötélbe gabalyodott, a kirojtosodott szálak úgy lebegtek a felszínen, akár egy kioldódott hajfonat. - Biztonságos ez? - kérdezte Call az apjától. -Amennyire csak biztonságos lehet bármi, aminek köze van a mágusokhoz - felelte Alastair, és dobogni kezdett a földön gyors, ismétlődő ritmusban. Néhány pillanatig nem történt semmi... aztán csikorgás hallatszott, és az egyik szikla félrecsúszott, hosszú csigalépcső bukkant elő alóla. Spirálja lenyúlt a mélybe, mint a Magisztérium könyvtárának lépcsője. Itt azonban nem voltak könyvespolcok, csupán az íves lépcső, aminek a legalján márványpadló látszott. Call nagyot nyelt. A hosszú csigalépcső bárki számára kihívást jelentett volna, neki viszont egyenesen lehetetlennek tűnt lemenni rajta. Tudta, hogy a lába már félútnál begörcsölne, ha pedig elvétené a lépést, nagyon ijesztő zuhanás várna rá. - Ööö - szólt. - Nem hinném, hogy én... - Lebegj - mondta Aaron halkan. -Mi?

- A lebegés légmágia. Szikla vesz körül minket... csupa föld és kő. Meríts erőt belőle, aztán lökd el magad tőle, és a levegő majd szépen fölemel! Nem kell repülnöd, csak néhány centivel a föld fölé emelkedned. Call az apjára pillantott. Még most is ódzkodott egy kicsit attól, hogy Alastair közelében varázsoljon, hiszen a férfi hosszú éveken át hajtogatta neki, milyen gonosz a mágia, és mii m gonoszok a mágusok, akik ártatlan gyerekeket ölnek. Alastair azonban csak lenézett a hosz-szú csigalépcsőre, és biccentett. - Majd én megyek legelöl - mondta Aaron. - És ha elesel, elkaplak. -Akkor legalább együtt zuhanunk le. - Call lassan elindult a lépcsőn, óvatosan lépegetett fokról fokra. Hangokat és evőeszközök csörgését hallotta a mélyből. Mély levegőt vett, aztán a föld erejére koncentrált. Miután megérezte, igyekezett meríteni belőle, majd elrugaszkodott tőle, mintha a medence szélétől lökte volna el magát, hogy a vízbe merüljön. Megfeszültek az izmai, aztán mintha súlytalanná vált volna, és a levegőbe emelkedett a teste. Ahogy Aaron tanácsolta, nem is próbált nagyon magasan lebegni. Szép lassan sodródott lefelé, néhány centivel a lépcsőfokok fölött. Habár legszívesebben azt mondta volna Aaronnak, biztos nem fog lezuhanni, azért egész kellemes volt a tudat, hogy ha mégis, akkor van, aki elkapja. Mögötte jövő apja határozott léptei szintén megnyugtatóak voltak. Óvatosan haladtak lefelé a csigalépcsőn, Alastair és Aaron gyalog, Call alacsonyan lebegve. A lépcső legaljától néhány fokra a fiú lassan visszaereszkedett a talpára. Ahogy leért a lépcsőre, megbotlott. Nem Aaron kapta el, hanem Alastair. Megragadta a vállát. - Vigyázz! - mondta. - Semmi gond - morgott Call válaszul, és amilyen gyorsan csak bírt, lebicegett az utolsó néhány lépcsőfokon. Kissé sajogtak az izmai, de ez semmiség volt a fájdalomhoz képest, ami akkor gyötörte volna, ha gyalog kell lejönnie. Aaron már leért, fülig érő vigyorral fogadta a lépcső aljában.

- Ezt nézd! - szólt. - A Céhben vagyunk. - Azta! - Call még soha életében nem látott ehhez foghatót. A Magisztériumban sok lenyűgöző terem volt, némelyikük óriási, de mindegyiken látszott, hogy a természetes kőzetből kivájt, föld alatti barlang. Ez a hely egészen más volt. Hatalmas csarnok tárult eléjük. A falakat, a padlót és a tetőt tartó oszlopokat arannyal pettyezett, hófehér márvány vonta be. Az egyik falat a Céh alaprajzát ábrázoló kárpit díszítette. A terem egyik oldalán óriási emelvény húzódott, mögötte színes zászlók lógtak a magasban. Paracelsus és más híres alkimisták műveiből vett idézetek álltak rajtuk aranybetűkkel. Minden kapcsolatban áll mindennel - hirdette az egyik. Tűz és föld, levegő és víz. Mindegyikük egyetlen egész, nem négy, nem kettő, és nem is három, hanem egy. Ha bármelyik is hiányzik, űr támad a teljességben. A mennyezetről irdatlan nagy csillár lógott. Vastag, könnycsepp alakú kristályok függtek rajta, szerteszét szórták a fényt, bevilágítva az összegyűlt mágusok tömegét: a Tanács tagjai aranyszínű talárt viseltek, a Ma-gisztérium mesterei pedig fekete ruhát, és mindenki más is elegánsan kiöltözött. - Puccos hely - mondta Alastair komoran. - Túl puccos. - Ja - hagyta rá Call. - A Magisztérium ehhez képest semmi. Erre aztán nem számítottam. - Nincsenek ablakok - szólalt meg Aaron, miután körülnézett. - Miért nincsenek itt ablakok? - Valószínűleg azért, mert víz alatt vagyunk — felelte Call. — A nyomástól betörne az üveg, nem? Mielőtt folytathatták volna a terep felmérését, kivált a tömegből North mester, a Magisztérium igazgatója, és odasietett hozzájuk. - Alastair. Aaron. Call. Elkéstetek. - Nagy volt a víz alatti forgalom - poénkodott Call. Aaron könyékkel oldalba bökte.

North mester szigorú pillantást vetett rájuk. - Fő, hogy végre ideértetek. A többiek a Tanáccsal együtt várnak benneteket. - North mester - biccentett Alastair udvariasan -, elnézést kérünk a késésért, de elvégre mi vagyunk az ünnepeltek. Nélkülünk aligha kezdődhetett volna el az ünneplés, nem igaz? North mester halovány mosolyt villantott rá. Úgy tűnt, őt és Alastairt máris kimerítette a kölcsönös udvariaskodás erőfeszítése. - Gyertek velem! Aaron és Call egymásra pillantott, mielőtt elindultak a teremben a felnőttek nyomában. Az egyre növekvő tömeg feléjük nyomakodott, mind megbámulták Aaront - és Callt is. Egy középkorú, pocakos férfi megragadta Call karját. - Köszönöm - suttogta, mielőtt elengedte volna. - Köszönöm, hogy megölted Constantine-t. Nem öltem meg. Call botladozva ment tovább, miközben még többen nyúltak felé a tömegből. Volt, akikkel kezet rázott, másokat elkerült, egyvalakinek pacsit adott, majd hülyén érezte magát. - Te végig ezt élted át? - kérdezte Aarontól. - Tavaly nyár előtt nem - felelte a barátja. - De hát hős akartál lenni, nem? Azt hiszem, jobb, mint gonosznak lenni - gondolta Call, ám a torkára forrt a szó. Végre megérkeztek oda, ahol a Tanács várt rájuk, a csarnok egy ezüstkötéllel elválasztott részén. Anastasia Tarquin, a Tanács egyik legmagasabb rangú tagja épp Tamara édesanyjával beszélgetett. Mrs. Tarquin jóval idősebb volt a másik nőnél, dúsan feltornyozott, ősz haja szinte csillogott, és olyan sokkal magasodott Tamara anyukája fölé, hogy az asszonynak a nyakát kellett nyújtogatnia a társalgáshoz. Tamara Celiával és Jasperrel beszélt, épp mindhárman jót nevettek valamin. Call most először látta a lányt a nyári szünet kezdete óta. Élénksárga ruhát viselt, ami kiemelte bőre barnaságát. Haja sűrű, sötét hullámokban keretezte az arcát és

a hátára omlott. Celia fura, elegáns, bonyolult frizurába tűzte a haját. Ruhája zöld, fátyolszerű anyagból készült, mintha a tenger tajtékja lebegett volna körülötte. Mindkét lány Call és Aaron felé fordult. Tamara arca felderült, Celia pedig elmosolyodott. Call kissé úgy érezte, mintha mellbe rúgták volna. Furcsamód nem is volt olyan rossz érzés. Tamara odaszaladt Aaronhoz, és gyorsan megölelte. Celia nem jött közelebb, mintha hirtelen úrrá lett volna rajta a félszegség. Jasper viszont Callhez lépett, és meg-paskolta a vállát. Call ettől megkönnyebbült, mivel a sötét, felzselézett hajú srác egyáltalán nem volt rá olyan hatással, mintha a feje tetejére állna a világ. Jasperből csak a szokásos önteltsége áradt. - Na, és hogy van a mi jó öreg főgonoszunk? - suttogta Jasper, mire Call összerezzent. - Te vagy itt a legnagyobb sztár. Call utálta, hogy Jasper tudja róla az igazat. Bár szinte teljesen biztos volt benne, hogy a srác soha nem árulná el a titkát senkinek, Jasper azért kihasznált minden adandó alkalmat, hogy megjegyzéseket tegyen és bosz-szantsa őt. - Gyertek! - szólt rájuk Rufus mester. - Ne vesztegessük az időt! Vár minket a ceremónia, akár tetszik, akár nem. Ekkor Callt, Aaront, Tamarát, Jaspert, Rufus mestert, Milagros mestert és Alastairt felterelték egy emelvényre. Celia lelkesen integetett nekik. Call abban a pillanatban rosszat sejtett, hogy meglátta a székeket az emelvényen. A székek azt jelentették, hogy hosszú ceremóniának néznek elébe. Balsejtelme be is igazolódott. A ceremónia egyetlen nagy homállyá mosódott össze előtte, de hosszú és unalmas homály volt. A Tanács számos tagja tartott beszédet arról, hogy személy szerint milyen kulcsfontosságú szerepet játszott a küldetés sikerében. - Nélkülem nem boldogultak volna - jelentette ki egy szőke tanácsnok, akit Call most látott életében először. Méltatták Rufus mestert és Milagros mestert, amiért ilyen remek tanoncaik vannak. Méltatták Rajaviékat, amiért ilyen bátor lányt neveltek. Méltatták

Alastairt, amiért ilyen gondosan vezette a küldetést. Magukat a gyerekeket pedig úgy méltatták, mint koruk legnagyobb hőseit. Megtapsolták őket, csókot nyomtak az arcukra, hátba veregették őket. Alastair nyakába nehéz medált akasztottak. A férfi tekintete kissé elborult, miután már hatodszorra álltak föl, hogy megtapsolják őket. Senki sem tett említést a levágott fejről, sem a félreértésről, amikor azt hitték, hogy Alastair az Ellenséget szolgálja, sem arról, hogy a Magisztériumban senki sem tudta, milyen küldetésre indultak a gyerekek. Mindenki úgy tett, mintha végig ez lett volna a terv. Mindannyian megkapták a bronzéves csuklópántjukat, amire aztán csillogó, vörös berill került, ami tettük jelentőségét hirdette. Call kíváncsi volt, mit jelenthet pontosan a vörös kő - a csuklópántokra kapott kövek színének megvolt a maga pontos jelentése: a sárga a gyógyítást szimbolizálta, a narancssárga a bátorságot, és így tovább. Call odalépett Rufus mesterhez, aki rátette a követ a csuklópántjára. A berill a helyére pattant, a hang egy zár kattanására emlékeztette a fiút. - Callum Hunt, krétor! - kiabálta valaki a teremben. Valaki más felállt, és Aaron nevét kiáltotta. Call csak állt, és hagyta, hogy elöntse a kiáltások megdöbbentő áradata. - Call és Aaron! Krétorok, krétorok, krétorok! Egy kéz súrolta Call vállát. Anastasia Tarquin állt mellette. - Európában - mondta a nő -, ha kiderül valakiről, hogy káoszmágus, akkor nem ünnepelik. Hanem megölik. Call döbbenten meredt rá, ám az asszony arrébb lépett, és egy szempillantás alatt beleolvadt a tanácstagok tömegébe. Rufus mester, aki nyilvánvalóan nem hallotta Mrs. Tarquint - ahogy Callen kívül senki sem -, odalépett a két fiúhoz. - Krétorok - szólt -, nem csupán egy ünnepség miatt hívattunk titeket. Meg kell vitatnunk valamit. - Pont itt? - kérdezte Aaron, láthatóan ijedten. Rufus a fejét csóválta.

- Ideje, hogy lássatok valamit, amit csak nagyon kevés tanonc pillanthat meg. A krízistermet. Tamara aggódva nézett a társai után, ahogy követték Rufus mestert a tömegen át. - A krízistermet? - motyogta Aaron. - Az meg mi? - Fogalmam sincs - felelte suttogva Call. - Azt hittem, a krízisnek vége. Rufus mester, aki nyilván tökéletesen ismerte a járást, kivezette őket a lebegő kötél mögül, eltávolodtak a tömeg figyelő tekintetétől, míg a terem túlsó végében el nem értek egy ajtóhoz. Az ajtó bronzból volt, óriási hajókat véstek rá, amint ágyúkkal lövöldöznek egymásra a nyílt tengeren. Rufus kinyitotta az ajtót, és beléptek a krízisterembe. Callnek a fülébe csengtek saját korábbi szavai arról, hogy miért nincsenek itt ablakok: ebben a helyiségben ugyanis bőven akadt ablak. A padló márványból volt, minden más viszont üvegből, ami elvarázsolt fénnyel ragyogott. Az üveg mögött különféle tengeri lények úszkáltak: Call látott élénk színű csíkos halakat, szénfekete szemű cápákat, kecsesen suhanó rájákat. -Azta! - hüledezett a nyakát nyújtogató Aaron. -Nézz fel! Call úgy tett, és meglátta a vizet a fejük felett, amit bevilágított a napfény. Ezüstszínű halak úsztak el a közelben, majd mintha valami jelet érzékeltek volna, teljesen egyszerre elfordultak, és menekülőre fogták. - Üljetek le! - szólt Graves tanácsnok, aki öreg volt, goromba és zsémbes. Tisztában vagyunk vele, hogy ez egy ünnepség, de fontos dolgokat kell megbeszélnünk. Rufus mester, te és a két tanoncod itt foglalhattok helyet - intett a mellette lévő székekre. Call és Aaron egymásra pillantott, majd mindketten vonakodva odacsoszogtak a székükhöz. A Tanács többi tagja is az asztal körül foglalt helyet, mindenki cseverészett. Call felnézett, és az üvegen keresztül látta, ahogy egy angolna átsiklott a vízen, majd elkapott egy lassan úszó halat. A fiú eltűnődött, hogy ez vajon nem rossz előjel-e. Miután a duruzsolás alábbhagyott, Graves átvette a szót.

- Hála a ma esti ünnepeltjeink erőfeszítéseinek, most egészen más megbeszélésnek nézünk elébe, mint azt előre sejthettük volna. Constantine Madden halott. - Körülnézett a helyiségben, mintha azt várta volna, hogy mindenki megeméssze a hallottakat. Call akaratlanul is úgy érezte, hogy aki eddig nem fogta fel a történteket, az sosem fogja, figyelembe véve, hányszor hangzott el az ünnepség során a felkiáltás, miszerint A Halál Ellensége halott! — De mi - csapott az asztalra Graves, mire Call összerezzent - mégsem nyughatunk! Igaz, hogy legyőztük Constantine Maddent, ám a serege még rejtőzik valahol. Muszáj lecsapnunk rájuk, ki kell irtanunk a káoszsújtottakat, és meg kell találnunk Constantine minden szövetségesét! A teremben ismét mormogás támadt. - Madden halála óta senki sem leli nyomát egyetlen káoszsújtottnak sem mondta North mester. - Mintha a halálakor egyszerűen eltűntek volna. Több mágus reménykedő arcot vágott, Graves azonban komoran csóválta meg a fejét. -Még mindig szabadon kószálnak. Csapatokat kell szerveznünk, hogy levadásszák és elpusztítsák őket. Callt a hányinger kerülgette. A káoszsújtottak alapvetően agyatlan zombik voltak, kiűzték belőlük az emberséget, hogy a káosz foglalhassa el a helyét. De a fiú hallotta őket beszélni. Látta őket mozogni, még le is térdeltek előtte. Felfordult a gyomra arra a gondolatra, hogy máglyára vetik őket. -És mi van a káoszsújtott állatokkal? - kérdezte Anastasia Tarquin. - A többségük sosem szolgálta a Halál Ellenségét; csupán a leszármazottaik a szerencsétlen lényeknek, amiket Madden az uralma alá hajtott. A káoszsújtott emberekkel ellentétben valóban elevenek, nem csak elvarázsolt holttestek. - Akkor is veszélyesek. Azt javaslom, végezzünk minddel - mondta Graves. - Harcebbel ne! - kiáltotta Call, mielőtt bárki megakadályozhatta volna. A tanácstagok mind feléje fordultak. Anastasia arcán halvány mosoly jelent meg, mintha élvezte volna a fiú kirohanását. Olyan embernek tűnt, aki nem bánja, ha a dolgok más fordulatot vesznek, mint amire a többiek számítottak. Az asszony tekintete Aaronra siklott, a reakcióját figyelte.

- Harceb a krétorok háziállata - mondta Mrs. Tarquin, és ismét Callre nézett. Nyilván kivételt élvezhet. - A Rendellenesség Rendje pedig egyéb káoszsújtott állatokat vizsgál. Volna értelme életben tartani néhány ilyen lényt, hogy a Rend folytathassa a kutatást tette hozzá Rufus. A Rendellenesség Rendje különc mágusok kis csoportja volt, akik a Magisztériumot övező erdőben éltek, és a káoszmágiát tanulmányozták. Megpróbálták rávenni Aaront, hogy maradjon velük, és segédkezzen a kísérleteikben. És nem épp kedvesen kérték. - Jó, jó - legyintett Graves. - Talán egy kis csoportot életben hagyhatunk, bár pontosan tudjátok, hogy sosem tartottam valami nagyra a Rendellenesség Rendjét. Rajtuk kell tartanunk a szemünket, hogy meggyőződjünk róla, nem rejtőzik közöttük Constantine egyetlen cinkosa sem. És meg kell találnunk Joseph mestert. Nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig veszélyt jelent ránk, és minden valószínűség szerint megpróbálja majd felhasználni ellenünk az Alkahesztet. Anastasia Tarquin feljegyzett valamit az előtte lévő papírra. Sok mágus suttogva tanácskozott egymással, többen pedig kihúzták magukat, igyekeztek nagyon fontosnak tűnni. Rufus mester bólogatott, de Call gyanította, hogy ő sincs oda Gravesért. - Végül pedig gondoskodnunk kell róla, hogy Callum Hunt és Aaron Stewart a Tanács, illetve az egész mágusközösség szolgálatába állítsák krétori képességüket. Rufus mester, kulcsfontosságú, hogy rendszeresen jelentést tegyél a tanulmányaikról, míg elvégzik a bronz-, ezüst- és aranyévüket, majd felkészülnek arra, hogy belépjenek a Céhbe. - Ok az én tanoncaim - vonta fel Rufus mester az egyik szemöldökét. Függetlenségre van szükségem, hogy úgy oktathassam őket, ahogy jónak látom. - Ezt majd később megbeszéljük - mondta Graves. -A fiúk elsősorban krétorok, és csak másodsorban a Ma-gisztérium diákjai. Fontos lenne, hogy ezt mind a hárman az eszetekbe véssétek. Aaron aggodalmas pillantást vetett Callre. Rufus mester komornak tűnt.

Graves folytatta: - Mivel a legtöbb káoszsújtott állat a Magisztérium közelében található, számítunk rá, hogy az iskola vezető szerepet vállaljon a kiirtásukban. - Nem gondolhatják komolyan, hogy a Magisztérium diákjai iskolaidőben állatokat gyilkoljanak! - ellenkezett Rufus mester, és felpattant a helyéről. Határozottan tiltakozom a felvetés ellen. North mester? - Egyetértek Rufusszal - mondta North mester rövid hallgatás után. - Ezek nem állatok. Hanem szörnyek - vitatkozott Graves. - A Magisztérium körüli erdő évek óta tele van velük, és eddig nem kezeltük a helyzetet kellő komolysággal, mert az Ellenség bármikor létrehozhatott magának újabbakat. De most... most végre lehetőségünk van végezni velük. - Lehet, hogy szörnyek - felelte Rufus -, de akkor is állatoknak látszanak. És vannak köztük olyanok, mint Harceb, akik meglepnek és elgondolkodtatnak minket, hogy talán inkább megmenteni kéne őket, nem pedig elpusztítani. Bizonyára az egész mágusvilág érdeke, hogy a diákjaink könyörületet tanuljanak. Constantine Mad-den - tette hozzá fojtott hangon - nem ismerte a könyörületet. Graves olyan pillantást vetett rá, ami igencsak haja-zott a gyűlöletre. - Hát jó - mondta bosszúsan. - A káoszsújtott állatok eltávolítását a tanácstagokból összeállított, általam vezetett csoport fogja elvégezni. Kérlek, ne is számítsatok rá, hogy komolyan veszek bármilyen panaszt, hogy milyen kevés helye marad így a diákjaitoknak az erdőben gyakorolni! Ez az ügy sokkal fontosabb, mint az iskolátok. - Természetesen - válaszolta Rufus mester, még mindig fojtott hangon. Call próbálta elkapni a pillantását, ám a mester arca megfejthetetlen volt. -Akkor már csak egy megbeszélnivalónk maradt -mondta Graves. - A kém. Ezúttal nagyon is hangos zúgolódás támadt az asztal körül. - Okunk van azt hinni, hogy kém rejtőzik a Magiszté-riumban - jelentette be Graves. - Valaki elszabadította Automotoniszt, az egyik legszörnyűségesebb

elementált, és elküldte, hogy ölje meg a krétort, Aaron Stewartot. Mindenki a két fiúra nézett. - Bizony - erősítette meg Call. - Pontosan ez történt. Graves bólintott. - Különféle kémcsapdákat helyezünk majd el az iskolában, és Anastasia fogja őrizni azokat a járatokat, ahol a rémséges elementálokat tartják. El fogjuk kapni a kémet, és elnyeri méltó büntetését. Kémcsapdákat? - tátogta Aaron Callnek. A fiú igyekezett magába fojtani a nevetést, mert rögtön elképzelt egy nagy gödröt, amibe fontos papírokkal vagy ilyesmivel csalják be a bűnöst. De mivel most az egyszer úgy tűnt, hogy a Tanácsnak és a Magisztériumnak rendes terve van arra, miként bánjanak el a valódi veszéllyel, Call reménykedett, hogy a bronzévében végre talán nem lesz más dolga, csak tanulni, meg az átlagos, vicces bajba kerülni, nem pedig a világvége jeliegűbe. Legalábbis akkor, ha távol tartja Harcebet az erdőtől meg az állatgyilkosoktól. Legalábbis akkor, ha Joseph mester nem tér vissza. Legalábbis akkor, ha tényleg nincs semmi baj a leikével.

3. FEJEZET Miután a Tanács ülése véget ért, Call és Aaron visz-szatérhettek a partira. A vendégeknek ínycsiklandó falatkákat kínáltak, de Call nem volt éhes. Harceb családjára gondolt, meg a többi káoszsújtott állatra a Magisztérium körüli erdőben. A fiú nem emlékezett arra, amikor még Constantine Madden volt, de ez nem jelentette, hogy ne tartozna valamivel az ártatlan lényeknek, amiket az Ellenség átváltoztatott. Úgy érezte, muszáj tennie valamit. - Na, milyen volt a titkos gyűlés? - kérdezte Jasper, ahogy odalépett hozzájuk Celiával és Tamarával. Mindhárman derűsek voltak, csillogott a szemük, mintha mostanáig nevettek volna. Vagy talán táncoltak. A terem túlsó felén egyre többen perdültek táncra. Call gyanakodva, riadtan figyelte a táncparkettet. — Fura - közölte Aaron, aki láthatóan nem vette észre Call rosszkedvét. Lekapott egy sajtos pogácsát a mellettük elhaladó pincér tálcájáról, és a szájába tömte. Aztán fojtott hangot hallatott, mint aki többet is akart mondani, még mielőtt legyűrte az éhség. Call átvette a szót. - A káoszsújtott emberekről és állatokról volt szó. A Tanács végezni akar velük. - De Harcebbel ugye nem? - kérdezte Tamara, és sötét szeme elborzadt. Call örült, hogy a lány ugyanúgy reagál, mint ő maga. Jó volt meggyőződni róla, hogy Harceb nemcsak neki fontos, hanem a két legjobb barátjának is. Két másik pincér járt arra falatkákkal teli tálcákkal. Call az egyikről elvett három garnélás szendvicset, a másikról meg egy csirkesaslikot. Úgy gondolta, meg kéne próbálnia enni valamit, bár a gyomra még mindig görcsölt. Jasper óriási halom kaját pakolt a tányérjára, és egy éhes cápa elszántságával állt neki belapátolni. - Harcebet megkímélik - mondta Call. - De Graves alapvetően nagytakarítást akar. Mindent el akar törölni, ami a Halál Ellensége után maradt.

Tamara nyilvánvalóan tele volt még kérdésekkel. - És ti... - kezdte, de aztán Celiára nézett, és láthatóan meggondolta magát. A szőke lány nem volt velük, amikor elhagyták az iskolát, hogy megkeressék Alastairt. O nem tudott Call titkáról. - Mindegy, hagyjuk. Ma este inkább csak szórakozzunk. Aaron, gyere, táncoljunk! Aaronnak sikerült magához ragadnia még egy sajtos pogácsát, mielőtt Tamara elrángatta. A fiú Jasper kezébe nyomta üres tányérját, majd eltűnt Tamarával a táncolok forgatagában. Csak a lány sárga szoknyájának libbenése látszott. Celia reményteli pillantást vetett Callre, aki igyekezett erről tudomást sem venni. A lába miatt esélye sem volt a táncparketten másra, csak hogy szörnyen megszégyenüljön. Celiára mosolygott, de egy szót sem szólt. Miután a kínos pillanat olyan hosszúra nyúlt, amennyire egy kínos pillanat csak tud, a lány felsóhajtott. - Megyek, iszom valamit - mondta, és elballagott a hatalmas bólés tálhoz. - Szép volt - gúnyolódott Jasper. - Azt hiszem, mégsem igaz, amit Constantine ellenállhatatlan karizmájáról beszélnek. A titkát tudók közül Jasper volt az egyetlen, akit Call néha azon kapott, hogy gyanakodva vagy aggódva figyeli őt, mintha egyáltalán nem ismerné. - Nem vagyok az Ellenség - motyogta Call a bajsza alatt. - Tegyünk próbát! - mondta Jasper, és a fiú tányérjára pillantott. - A Halál Ellensége tuti nem adná nekem a csirkesaslikját. Call szó nélkül átnyújtotta neki. Amúgy sem volt olyan éhes. - A Halál Ellensége ezenkívül tuti nem mutatna be engem annak a helyes lánynak, aki épp most integetett neked. Call meglepetten nézett oda, amerre Jasper biccentett, és látta, hogy a szóban forgó lány ismerős: Tamara nővérének, Kimiyának az egyik barátnője. Hosszú, fekete haja volt és előkelő vonásai. Megint integetett, amikor meglátta, hogy Call feléje néz.

Call a tőle telhető leggonoszabb vigyort vetette Jas-perre. - így igaz - mondta, és elment, hogy megkeresse Alas-tairt. Úgy emlékezett, hogy nemrég Anastasia Tarquin-nal látta beszélgetni. Az asszony feltornyozott, ősz haja a tömeg fölé magasodott. Call átfurakodott az italos asztal mellett álldogáló emberek között, amikor valaki megkocogtatta a vállát. Az a lány volt az, akiről Jasper beszélt az imént, Jenni-fer Matsui. Aranyéves diák volt a Magisztériumban, akárcsak Kimiya, és ilyen közelről látszott, hogy egy fejjel magasabb Callnél. - Callum! - szólította meg vidáman. - Gratulálok a kitüntetésedhez! - Koszi! - felelte Call, és a nyakát nyújtogatva látta, hogy Jasper őket bámulja a helyiség túlsó feléből, mintha el sem tudná hinni, mi történik. - Ez egy nagyon jó kis... kitüntetés. Egyáltalán nem ezt akarta mondani. - Hoztam neked valamit - szólt Jennifer, és halk, cinkos hangot ütött meg. Egy csinos, szőke lány adta. Egy összehajtott papírt nyújtott át Callnek, rajta a fiú nevével. Call értetlenül vette el. Jennifer csókot dobott neki, majd lendületes léptekkel bevette magát a tömegbe, és elindult vissza Kimiyához meg a végzős diákok kis csoportjához, akik együtt nevetgéltek. Call meglátott egy ismerős arcot: Alex Strike-ot, annak a néhány idősebb magisztériumosnak az egyikét, akikkel összebarátkozott. Alex és Kimiya tavaly szakítottak, de az alapján, amilyen közel most álldogáltak egymáshoz, és amilyen jóízűen nevettek, azóta vagy újra összejöttek, vagy legalábbis megint barátok lettek. A fiú széthajtogatta a papírt. Call! Beszélnem kell veled kettesben. Gyere a trófeák termébe! Celia Néhány másodpercig csak bámulta a szavakat, kalapált a szíve. Próbálta győzködni magát, hogy nincs oka aggodalomra, hiszen Celia a barátja, és

sokszor sétáltatták együtt Harcebet a Magisztérium környékén. Remélte, hogy most is csak valami ilyesmiről van szó. Ám Call úgy tapasztalta, hogy a „beszélnem kell veled” általában valami rosszat jelent. Vagy lehet, hogy a másik dologról volt szó: a randizós dologról. Call az előző években sokszor látta a nagyteremben, hogy a bronzéves diákok egymás kezét fogják, italokon osztoznak és vihognak. Őszintén remélte, hogy Celia nem akar ilyesmit csinálni vele. De mi lesz, ha igen? És mi lesz, ha Call irtó béna ebben? Egyébként is, még azt sem tudta, hol a trófeák terme. Izzadt a tenyere. Call a fogát csikorgatta, és a nadrágjába törölte a kezét. Hát nem épp az imént tesztelte Jasper a gonosz nagyúrságát? Most erre kellett koncentrálnia. Egy gonosz nagyúr - még ha nem is emlékszik rá, hogy valaha gonosz nagyúr volt nem tojhat be attól, ha találkozóra hívja egy barátja, aki történetesen lány. Nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. Megújult és kissé kétségbeesett optimizmussal elindult a falikárpiton díszelgő alaprajz felé. Látta Tamarát és Aaront, akik még mindig a táncparketten ropták a tömegben. Call eltűnődött, vajon eszébe jutott-e egyáltalán Tamarának, hogy őt is felkérje táncolni, de jól tudta, hogy a lány számára mindig Aaron lesz az első. Ezt már rég elfogadta. Nem is igazán bánta. Celia amúgy is azt kérte, hogy kettesben beszéljenek. Ami igencsak arra vallott, hogy ez egy randizós dolog lesz. De nagyon remélte, hogy mégsem. Az alaprajz szerint a trófeák terme nem volt messze. Call otthagyta a tömeget, átment egy kétszárnyú ajtón, és elindult egy márványfolyosón, aminek falába kis fülkéket vájtak, bennük régi kéziratok és értéktárgyak voltak. Callnek tetszett, milyen hangosan kopog a cipője a padlón. Megállt, hogy szemügyre vegyen egy réges-ré-gi csuklópántot, ami valószínűleg a prototípusa lehetett annak, amit ő maga is viselt. A bőr megkopott, és jó pár kő hiányzott a foglalatokból. Callnek nem volt ismerős a mágus neve, ami a fülke melletti táblácskán szerepelt, bár nem is csoda, hiszen a felirat szerint 1609-ben halt meg, márpedig az borzasztó régen volt. Még néhány lépés, és elért a trófeák terméhez. Az ajtó fölötti kiírás azt hirdette:

DÍJAK ÉS KITÜNTETÉSEK. AZ ajtó nyitva állt, így a fiú hangtalanul be tudott osonni.

A komor, elegáns terem kisebb volt, mint az ünnepség csarnoka. A csarnokhoz hasonlóan egy óriási csillár világította meg: ez üvegből készült, és egy polip karjait formálta, mindegyik tele volt apró kristályokkal, mintha vízcseppek borították volna. A falakon plakettek és medálok díszelegtek, amiket nyilván a Céh növendékei érdemeltek ki. Call teljesen egyedül volt idebent. Körbejárt a helyiségben, vetett egy-egy pillantást a mágusokra, akiknek a képét kifüggesztették a falra, és azt kívánta, bár itt is lenne ablak, hogy nézegethesse a halakat vagy akármiket, amíg vár. Biztos volt benne, hogy Celia perceken belül betoppan. Miután jó néhány perc telt el, Call elővette az üzenetet, és újra elolvasta. Talán félreértette. Celia talán azt írta, hogy tizenöt percen vagy egy órán belül akar találkozni vele. De nem, az üzenetben nem állt konkrét időpont. Még néhány perccel később Call levonta a következtetést, hogy a lány nem jön. Meglepő módon igencsak morcosnak érezte magát. Ha ez volt az első randija, akkor totális kudarcba fulladt. Celia valószínűleg teljesen megfeledkezett róla és az üzenetről, nyilván talált magának másik táncpartnert - olyat, aki tud is táncolni. Talán éppen Jasperrel ropta a parketten. Vagy egy lenyűgöző aranyévessel mulatott, aki eldicsekedett neki a számtalan sikerével, és a srác annyira levette a lábáról, hogy eszébe sem jutott idejönni Callhez. Később majd szokás szerint találkoznak a Magisztérium kapujában, hogy megsétáltassák Harcebet, és a lány biztosan csak legyinteni fog az egész ügyre. Épp hozzád indultam - mondja majd de tudod, milyen találkozni olyasvalakivel, aki igazán érdekes! Elszaladt az idő. Call megnézte a tükörképét egy trófeás szekrény üvegajtajában. Felállt a haja. Lehet, hogy örökre egyedül marad, egyedül is hal meg, és Alastair majd elföldeli egy autótemetőben. Kinyílt az ajtó, léptek hallatszottak. Call megperdült, de nem Celia állt a küszöbön. Hanem Tamara és Aaron.

- Mit keresel a trófeák termében? - kérdezte a lány a homlokát ráncolva. Minden rendben? Aaron értetlenkedve nézett körül. - Ide bújtál el? Call teljesen biztos volt benne, hogy Aaronnal soha életében nem történt ilyesmi, egyszer sem ejtették így át, és hozták ilyen megszégyenítő helyzetbe. Arról meg aztán végképp meg volt győződve, hogy Tamarának még soha, de soha nem kellett átélnie ilyesmit. Most hogy jobban belegondolt, felmerült a kérdés: egyáltalán mit kerestek ezek itt ketten, együtt? Mi van, ha éppen valami egymás kezét fogós, randizós dologra készültek? Call úgy érezte, épp elég baj, hogy Tamara számára mindig Aaron az első, de ha még együtt is járnának, akkor Aaronnak is mindig Tamara lenne az első. - Jól vagy? - kérdezte Aaron, és a homlokát ráncolva nézte a néma a fiút. Apukád mondta, hogy látott erre jönni. Callt elöntötte a megkönnyebbülés, hogy ezek szerint nem azért jöttek ide, mert kettesben akartak lenni, hanem mert őt keresték. Most már csak valami magyarázatot kellett kitalálnia arra, hogy mit művel itt. - Hát - lépett közelebb a társaihoz -, tudjátok... A hangját recsegés-csikorgás, fülsértő, fémes zaj nyomta el. Call felnézett, és látta, hogy a csillár felé zuhan polipkarostul, szikrázó kristályostul, mindenestül. - Call! - sikoltotta Tamara. A csillár vakító fénnyel száguldott a fiú felé. Valami erősen oldalba vágta Callt. Fájdalom hasított a lábába, ahogy a földre esett, és arrébb csúszott, miközben valaki a zakója hátát markolta. Tamara volt az. Call elmosódva látta a lány sötét haját és sárga ruháját, majd a csillár lezuhant mellettük a padlóra. Mintha egy bomba robbant volna a teremben. Az üveg borzalmas csengéssel-bongással hasadt szét. Kristályszilánkok záporoztak feléjük. Call igyekezett a testével védelmezni Tamarát. Hallotta a lány sikoltását, aztán egyszeriben néma csend és feketeség borult rájuk.

Call egy pillanatra azt hitte, hogy meghalt. De nem tűnt valószínűnek, hogy ez legyen a túlvilág: egy kőpadlón heverni Tamara mellett, miközben fekete felhő lebeg felettük. A lány zihált, elkerekedett a szeme. Call nehézkesen az oldalára fordult, és döbbenten bámult. Aaron állt előttük, kinyújtott karral. Sötét, ködszerű káosz tört elő a tenyeréből, falat képzett Tamara és Call körül, beszippantotta a szétzúzott csillár szanaszét repülő üveg- és kristálycserepeit. A fiú próbált Aaronhoz szólni, ám a káosz még a hangját is magába szívta. Érezte Aaron erejének vonzását: ő volt a másik krétor ellensúlya, így valahányszor a fiú káoszmágiát használt, Call is megérezte. Aaron mögött mintha megremegett volna a terem... aztán a fiú leeresztette a kezét, és a sötétség szertefoszlott. Call talpra kecmergett, aztán lehajolt, és felsegítette Tamarát. A lány arcát megvágta egy üvegszilánk, és vérzett. Görcsösen szorongatta Call karját, de most, hogy mindketten álltak, a fiú úgy érezte, inkább Tamara támogatja őt, mint fordítva. Aaron a falnak dőlt, elkerekedett a szeme, és zihált a kimerültségtől. - Ez meg - szólt rekedten - mi volt? Mielőtt Call válaszolhatott volna, az ajtó kitárult, és a vendégek beözönlöttek a terembe.

4. FEJEZET Call elmosódottan látta a világot, így kissé szürreálisnak tűnt minden. Rengetegen csődültek a helyiségbe, és döbbenten, leesett állal meredtek rájuk. A fiú motyogást és kiabálást hallott. A csillár úgy festett, mintha egy hatalmas, döglött állat hevert volna a terem közepén. A legtöbb karja ösz-szetört, és bármerre nézett az ember, halomban álltak a csillogó, borotvaéles üvegszilánkok. - Mi folyik itt? - kiabálta egy fekete hajú férfi. Call halványan úgy emlékezett a ceremóniáról, hogy az illető tanár a Céhben, és Sukarno mesternek hívják. Nagydarab volt, tekintélyt parancsoló, arcát vörösre festette a düh. - Ez káoszmágia volt! - Aaron és Call felé perdült. - Ti a káosz erejével játszadoztatok?! Hogy lehettek ilyen ostobák? A káoszmágia használatára mindenhol szigorú szabályok vonatkoznak, ezekben a termekben pedig végképp tilos. Víz alatt vagyunk, nem kockáztathatjuk, hogy az iskola szerkezete megsérüljön, csak mert arrogáns gyerekek a káosszal szórakoztak! Mind megfulladhattunk volna! Tamara úgy nézett ki, mint aki menten felrobban a dühtől. - Hogy merészeli?! - csattant fel. - Egyikünk sem játszadozott! Mi csak itt álldogáltunk a teremben, amikor ránk zuhant a csillár. Majdnem agyonütött minket. Ha Aaron nem tette volna, amit tett, akkor Call meg én halottak lennénk! A maga drágalátos Céhét nem érte kár! Semmi baja! - Mit műveltetek, amitől lezuhant a csillár? - faggatta őket Taisuke mester, a Magisztérium egyik tanára. - Már száz éve lógott itt. Erre ti hárman beléptek a terembe, és csak úgy leesik? - Ebből elég! - harsogta Tamara édesapja. Rajaviék átlebegtek a csillár roncsa fölött, és a lányukhoz siettek. Call látta, hogy Kimiya és Alex egymás mellett állnak a terem túlsó felén, mindketten tágra nyílt szemmel, elszörnyedve bámulták a jelenetet. Amint Mrs. Rajavi odaért a lányához, elhúzta Calltől, és aggódva mérte végig. Megsimogatta Tamara haját, és kezelésbe vette a sebét, a

zsebkendőjével itatta fel a vért az arcáról. Ekkor Call megpillantotta az apját, aki feléje nyomakodott a tömegen át. Alastair sokkal sápadtabb volt, mint amire a fiú számított. Még lebegéssel sem vacakolt, egyszerűen csak utat rúgott magának az összetört kristályok és az elgörbült fém között, aztán megragadta Callt, és a karjába zárta. - Callum - mondta rekedten. A fiú a válla fölött látta Aaront, aki még mindig a falnak dőlt. Az ő sebeit senki sem látta el, őt senki sem zárta a karjába. Aaron lenézett a kezére, amivel az imént elszabadította a káoszt, és furcsa kifejezés jelent meg az arcán. - Az én lányom nem bajkeverő - háborgott Mr. Rajavi. - Ha valaki netán nem emlékezne, épp azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük Tamara hősiességét... - És a többi diák hősiességét - tette hozzá North mester, majd a falhoz terelte a bámészkodókat, hogy ő és Rufus mester megvizsgálhassák a lezuhant csillárt. - Én kezdettől fogva elleneztem ezt az ünnepséget -jelentette ki Taisuke. - A gyerekeket nem lenne szabad megjutalmazni az engedetlenségért, még akkor sem, ha végül valami jó is származik belőle. Call gondolatban besorolta Taisuke mestert azok közé, akik nem rajonganak érte. A lista nőttön-nőtt. - A krétorokkal végképp nem bánhatunk kesztyűs kézzel - folytatta Taisuke. Mint Constantine Madden példáján is láthattuk, semmi sem veszélyesebb egy fiatal krétornál, aki nincs tisztában a saját erejével. - Azt akarod mondani, hogy a krétorokat meg kéne ölni, ahogy más országokban szokás? - kérdezte Rufus mester. Halkan szólalt meg, de a hangja így is tisztán, erőteljesen csendült, és messzire elhallatszott. - Mert valaki pontosan ezt próbálta tenni. A csillár azért zuhant le, mert meggyengítették a láncát. Valaki megpróbálta meggyilkolni a krétorokat. - Meggyilkolni? - ismételte Sukarno mester döbbenten. A Céh egy másik oktatója gyors mozdulattal a levegőbe emelte a kezét, és ismeretlen szót motyogott. Egyszeriben fülsiketítő zaj tört ki a teremben. Alastair még erősebben szorította

magához Callt, Tamarát megragadták a szülei, Rufus mester pedig Aaron után kapott. Valamiféle riasztó léphetett működésbe: hirtelen felragyogott előttük egy kivilágított útvonal, és Call ajtókat pillantott meg, amik eddig láthatatlanul simultak a falba. Aaronnal és Tamarával együtt beterelték az egyik ajtón, végigmentek egy folyosón, majd beléptek egy homályos, ablaktalan szobába, ami tele volt kanapékkal és székekkel. A Céh mágusai felalá járkáltak, őrizet alá vették a helyiséget. Sukarno mester pokrócot és jó cukros teát hozatott mindhármuknak, mintha ezzel akart volna bocsánatot kérni, amiért nemrég azzal vádolta meg őket, hogy gondatlan bajkeverők. Anastasia Tarquin kerített egy müzliszeletet, és megkínálta vele Aaront, mondván, hogy nyilván még ellensúllyal együtt is kifárasztotta ennyi káoszmágia használata. Call reménykedett benne, hogy a felnőttek ezek után békén hagyják őket. Tamara az egyik kanapén kucor-gott a szüleivel, Aaron pedig összehúzta magát egy fotelban, és rémesen kimerültnek tűnt. De persze mindez mit sem számított. Abban a pillanatban, hogy a céhes mágusok eltávolodtak tőlük, Rufus mester, North mester, Anastasia és Graves nekiállt kínos kérdések véget nem érő sorával bombázni őket. Miért ment be Call a trófeák termébe? Megfenyegette valaki a partin? Tudta, hogy Aaron követni fogja a terembe? Semmi értelme nem lett volna megszégyeníteni magát a Magisztérium meg a Céh oktatói előtt, a Tanács tagjairól már nem is beszélve, így hát Call hazudott. Nem, senki sem tudta, hogy a trófeák termébe megy. Nem, senki sem tudta, hogy Aaron is ott lesz. Egyszerűen csak utálta a táncot, úgyhogy elkószált, nézegette a régi cuccokat. Totál nem fulladt kudarcba a majdnem-randija. Egyáltalán nem volt lúzer, akinek a barátait majdnem agyonnyomta a lúzerség csillárja. Ékkor beengedték hozzájuk Celiát meg Jaspert, akiket elkísértek a szüleik: a lányt a két anyukája, a fiút pedig az anyja és az apja. Mr. DeWinter kissé meglökte Jaspert, és zord pillantást vetett rá, mintha figyelmeztetné, nehogy eszébe jusson olyasmit tenni, ami szégyent hozhatna a családjukra. Call sóhajtott, és felkészült a legrosszabbra. Épp elég rémes volt elképzelni,

amint Celia elmagyarázza, végül miért nem jött oda hozzá, de hogy erre mindenki előtt kerüljön sor, az már csak az extra ciki hab volt a teljes megszégyenülés tortáján. A fiú azon tűnődött, vajon hely-telen-e, hogy azt kívánja, bár összezúzta volna a csillár. -Ti barátok vagytok hármukkal - mondta North mester Celiának és Jaspernek, közben Call, Tamara és Aaron felé intve. Celia elégedetten bólintott, Jasper viszont olyan képet vágott, mint akit megvádoltak valamivel. - Nem vettetek észre ma este bármi furcsaságot? Nem viselkedett velük senki különösen? - Jennifer Matsui szóba állt Call-lel - mondta Jasper. - Ami eléggé fura, mivel Jennifer szép és népszerű, Call pedig ronda és béna. - Alastair erre olyan haragosan meredt rá, hogy a fiú elpirult. - Csak vicceltem. De azt tényleg nem tudtam, hogy ismerik egymást Jenniferrel. - Egy kicsit - felelte Tamara. - Jennifer jó barátnője a nővéremnek. - De Callnek nem - mondta Celia, és gyanakodva fordult a fiúhoz. - Miért dumáltál Jenniferrel? Callnek most már tele lett a hócipője. - Csak átadta nekem az üzenetedet - közölte. - A cetlit, amit írtál. - Miféle cetlit? - Celia teljesen értetlennek tűnt. - En nem írtam neked semmilyen üzenetet. A fiú előhúzta a zsebéből a papírt. - Akkor ez micsoda? Celia a homlokát ráncolta. - De hát ez nem is az én kézírásom. És nincs is rajta a saját aláírásom, csak a nevem írták oda. Jennifer azt mondta, hogy ezt én küldtem? - Aztán ismét elolvasta az üzenetet, és elpirult. - Azt hitted, hogy velem találkozol? Ezért voltál a trófeák termében? Tamara a homlokát ráncolta.

- Ezt nekünk nem mondtad. - Callum! - szólt North mester, olyan szigorú hangon, hogy mindenki más elhallgatott. - Lassan és pontosan mondd el szépen újra, mi történt ma este. Ezúttal ügyelj rá, hogy ne hagyj ki semmit! Megértetted? Élet-halál kérdése. - Értem - felelte Call megszeppenve. - Én csak... - Nincs kifogás - vágott a szavába North mester. -Halljuk! - Édesapámat kerestem, amikor Jennifer Matsui odaadta nekem az üzenetet, és azt mondta, hogy... izé, hogy egy csinos, szőke lány küldte - vallotta be Call, és azt kívánta, bár eléggé tudna varázsolni ahhoz, hogy láthatatlanná változhasson, vagy szó szerint köddé válhasson, és elillanhasson. Celia sugárzó mosolyt villantott rá. - Tényleg? Jasper gúnyosan röhögött. Rufus mester bosszús arckifejezését látva megpróbálta abbahagyni, de úgy tűnt, nem igazán sikerül uralkodnia magán. - Call nem is ismer más szőke lányt, csak téged - csattant fel Tamara, akit nyilvánvalóan jóval kevésbé szórakoztatott a helyzet. Miután az imént kis híján agyonütötte tíz tonna üveg és kristály, valószínűleg nem igazán hozta lázba Call feszengése. North mester az üzenetért nyúlt, így Celia átadta neki. A mester hosszasan tanulmányozta az írást, majd a lányra pillantott. - És ezt tényleg nem te írtad? Egészen biztos? Celia a fejét csóválta. - Nem én voltam. De akkor is... - Búsan nézett Callre. - Szörnyen rosszul érzem magam, amiért valaki az én nevemet használva próbált ártani neked. - Semmi baj - vágta rá a fiú, és igyekezett úgy viselkedni, mint akit egyáltalán

nem zavar az ügy. Aztán rádöbbent, milyen bizarr úgy tenni, mintha az embert nem zavarná, hogy majdnem kilapította egy csillár. Tehetetlenül nézett az apjára. Alastair vállat vont. - Most hol van Jennifer Matsui? - kérdezte Rufus mester, akit láthatóan bosszantott Call vacillálása. -Valószínűleg az a személy felelős a csillár láncának meggyengítéséért, aki odaadta a lánynak az üzenetet. Hacsak nem ő maga tette. - Jennifer? - hüledezett Tamara. - Mégis miért tett volna ilyet? Aaron a homlokát ráncolta. - Miért akarná bárki meggyilkolni Callt? - Nyilván azért, mert krétor - mondta Rufus mester. - Akárcsak te. Aaron, Tamara és Call egymásra pillantottak. Igaz, hogy a két fiú krétor volt, ám Aaron szavaiban rejtőzött egy másik kérdés, amit csak az hallhatott meg, aki ismerte Call titkát. Egy olyan kérdés, amit nem tehettek fel nyíltan, amit nem oszthattak meg senkivel. Mert habár mindenki azt gondolta, hogy a Callum életére törő merénylő az egyik krétort akarta megölni, volt egy másik lehetőség: talán azért akart valaki végezni vele, mert az illető tudta, kicsoda Call valójában. Ha kiderül az igazság - gondolta a fiú - akkor talán azt is kitüntetik, aki megpróbált a fejemre ejteni egy csillárt. -Ja, figyelembe véve Call megnyerő személyiségét, kész rejtély, hogy vajon ki akarná megölni - mondta Jasper maró gúnnyal. - Jasper! - szólt rá Tamara, ám Call kivételesen nem bánta a srác szemétkedését. Jasper gúnyolódása normális volt, és Call most csak arra vágyott, hogy térjen visz-sza minden a rendes kerékvágásba. Ám erre hiába várt. Sikoltás hasított a szobába... újra meg újra. Valaki halálra váltan sikoltozott a Céhben. Tamara talpra ugrott. Aaron eldobta a müzliszeletet. Alastair elszörnyedve nézett. Mrs. Rajavi a mesterek felé perdült.

- Mi folyik itt? - faggatta őket. Call is felpattant, és az ajtó felé szaladt. Sajgott a lába, de felülemelkedett a fájdalmán - ám még így sem bírt lépést tartani a többiekkel. Hangokat hallott, kiabálást és jajveszékelést, mind a Céh ugyanazon pontja felől visszhangzott. Követte a többieket, ahogy végigrohantak a hosszú folyosókon, vissza a krízisterembe. A helyiség tele volt emberekkel. Az, akinek a sikolyát hallották, még mindig sikoltozott. Kimiya volt az. Egyik kezével a szívéhez kapott, a másikkal fölfelé mutatott. Az üvegen át Call látta a Céhet körülölelő vizet: zavaros, zöldeskék színnel derengett. A halak eltűntek. A vízben egy test lebegett. Egy mezítlábas lány teste, úgy tapadt rá a ruhája, mintha hínárba tekeredett volna. Sötét haja lebegett az áramlatban. Tamara a nővére felé rohant, de Alex már átkarolta Kimiyát. Borzalom ült ki az arcára. - Jen - zokogta Kimiya a fiú ingébe. - Jen... Call úgy érezte, elhűl a vér az ereiben. A vízben lebegő test átfordult, és Call két dologra döbbent rá. Először is arra, hogy a halott lány mellkasából hosszú vastőr áll ki. Másodszor pedig arra, hogy a lány arca ismerős. Jennifer Matsui volt az, és valaki meggyilkolta.

5. FEJEZET Hangzavar tört ki. - Mindenki kifelé! - ordította Graves tanácsnok, aki felmászott a krízisterem asztalára. Felemelte fél kezét, a tenyerében láng lobogott. - Most azonnal! Rufus mester arca ráncosnak és elgyötörtnek látszott a kékes fényben. Call eltűnődött, vajon ismerte-e a mester Jennifer Matsuit, és milyen érzés lehet holtan látnia egy diákot. Annak idején Rufus volt Constantine Mad-den egyik tanára - sok diákját látta meghalni. Call nem tudta, vajon hozzá lehet-e szokni ehhez. Rufus mester arcát elnézve úgy sejtette, hogy nem. Rufus felemelte a kezét. Fény tört elő a tenyeréből, megvilágítva az ajtókhoz vezető utat. - Kifelé! - mondta olyan hangon, ami nem tűrt ellentmondást. A többi mester és a Tanács számos tagja a segítségére sietett, nekiláttak kiterelni a pánikoló, zokogó és kiabáló vendégeket a krízisteremből. Az emberek kiözönlöttek a folyosóra, majd visszatértek a csarnokba. Anastasia Tarquin is ott volt a mesterekkel, köztük Taisukéval. Máris elkezdték a Céhből kivezető lépcső felé irányítani a vendégeket. Call észrevette, ahogy Celia elindult fölfelé a lépcsőn az anyukáival, és remélte, hogy a lány jól van. Alastair a vállára tette a kezét, és a lépcső felé tolta, miközben intett Aaronnak, hogy kövesse őket. Hátranézve Call látta, hogy Tamara heves társalgást folytat a szüleivel és DeWinterékkel. Jasper anyukája komornak tűnt, ahogy Rajaviék is. Mr. DeWinter viszont furcsa képet vágott, mint aki nagyon is elégedett, de nem akarja kimutatni. Az emberek megkerülték őket, miközben a kijárat felé tartottak. A tanácstagokra ezek szerint nem vonatkozott a Céh azonnali elhagyásának parancsa. - De hát még el sem köszöntünk Tamarától - mondta Call az apjának. - Nem érünk rá - mordult fel a férfi, és még erősebben tolta a lépcső felé. - El

kell tűnnünk innen, mielőtt... - Alastair! - szólt Rufus mester. - Várj! A férfi megtorpant. Call látta rajta, hogy majd szétveti a harag. Alastair lassan megfordult, ahogy Call és Aaron is. A lebegő kötelek körülvették őket, elzárva hármukat a lépcsőtől. - Nem mehettek el - mondta Milagros mester. - Callt megtámadták, Jennifert pedig meggyilkolták. A tanon-cainknak biztonságos hely kell, ahol vigyázhatunk rájuk. - Mivel még egy partin sem tudtatok vigyázni rájuk, nem hinném, hogy jogotok volna azt ígérni, hogy bárhol biztonságban lennének a ti társaságotokban - felelte Alastair rideg hangon. -Három nap múlva kezdődik a tanítás - mondta Rufus mester. - Elvárom, méghozzá a Tanáccsal együtt, hogy mindkét krétor megjelenjen a Magisztériumban. Vigyázni fogunk rájuk. Muszáj lesz megbíznod bennünk. Alastair Rufushoz fordult, Call legutóbb a vaspróbán látta ilyen dühösnek. - Nagyon-nagyon régen volt már, hogy megbíztam benned, Rufus - mondta. Es lám, mi lett annak a vége. - A kötelek felé intett, mire azok hamuvá égtek. Szikrák pattogtak az ujjai közt. Call elkerekedett szemmel nézett Aaronra. Majd szóljatok, ha megtaláltátok a tettest, mert addig egyikőtökben sem bízom. Gyerünk, fiúk! Call és Aaron a lábukat kapkodva követték Alastairt, ahogy gyors léptekkel a lépcsőhöz vonult. Bámulatos módon az emberek félreálltak az útjából, még a Tanács tagjai is. Valószínűleg azért, mert mindenki azt hitte Alas-tairről, hogy ő csapta le Constantine Madden fejét, és most úgy festett, mint aki kész bárki más fejét is venni. A két fiú elképedve pillantott egymásra, ahogy Alastair értük nyúlt, és a lépcső felé rángatta őket. - Várjatok! - kiáltotta Tamara, és utánuk rohant, úgy húzva magával Jaspert,

akár egy vontatóhajó. A szülei hátramaradtak; elhessegették Alexet Kimiyától, és most ők maguk vigasztalták a lányukat. - Veletek megyek. Mindketten jövünk. - Micsoda? - hüledezett Jasper. - Dehogyis! Azt hittem, csak viccelsz. A dögös nővérednek kell egy ölelő kar, hogy kisírhassa magát. Én önként vállalom ezt a feladatot. Úgy sokkal hasznosabbá tehetném magam, mint ha csak malmoznék Call meg a fura apja nyomortanyáján... Tamara durván belerúgott, mire Jasper sértődötten elnémult. Alastair meglepetten bámult rájuk. -Hát, szívesen látunk titeket, de nem hinném, hogy a szüléitek beleegyeznének. Régóta ismerem őket, és nagyon meglepne, ha hajlandóak lennének rám bízni titeket. Tamara felszegte a fejét, az arcára volt írva az elszántság. - Muszáj vigyáznunk Callre, váltásban kell őrködnünk. Megmondtam a szüleimnek, és beleegyeztek. - Váltásban? - kérdezte Aaron. -Valaki megpróbált végezni Call-lel - hangsúlyozta Tamara. - Ez azt jelenti, hogy egy pillanatra sem téveszthetjük őt szem elől. Állandóan figyelnie kell őt valakinek, napi huszonnégy órában. - Még akkor is, miközben alszom? - kérdezte Call. Tamara szúrós szemmel nézett rá. - Akkor pláne - közölte. - Alvás közben végképp védtelen vagy. Call nem volt oda ezért a tervért. - Micsoda? Szó se lehet róla! Nem akarom, hogy Jasper figyeljen alvás közben... Tök fura lenne. Nem akarom, hogy bárki is figyeljen, miközben alszom! - Ezt majd később megbeszéljük - csitította Alastair. - Tamara, Jasper, ha

velünk akartok jönni, most rögtön indulunk. Call Aaronra nézett, de a fiú nem figyelt oda. A távolba meredt, a krízisterem felé, ahol Jen holtteste lebegett a vízben. Call a vidám nyarukra gondolt, a robotépítésre meg a hülyülésre a kertben, és azon tűnődött, vajon ostobaság volte azt hinnie, tényleg változott valami csak azért, mert sikerült elhitetnie a mágusokkal, hogy minden megváltozott. - Gyere! - nógatta Tamara Aaront. Megérintette a vállát, hogy a fiú ismét a jelenre koncentráljon. Call hagyta, hogy az apja a lépcső felé terelje. Elhaladtak a mostanra felborult italos asztal mellett, ahol Jen átadta a fiúnak az üzenetet. Amikor a lépcsőhöz értek, Alastair mágiával a levegőbe emelte Callt, gyorsan és könnyedén lebegtette fölfelé. Szórakozottan, erőfeszítés nélkül csinálta, ugyanúgy, ahogy az előbb elégette a kötelet, mintha oda sem figyelt volna, mit művel. Call megdöbbent. Édesapja olyan régóta nem volt hajlandó mágiát használni, hogy a fiú már abban sem volt biztos, Alastair egyáltalán émlékszike, hogyan kell varázsolni. Miután felértek a lépcsőn, a férfi óvatosan visszaeresztette Callt a földre. Alastair sietve elindult a négy gyerek előtt a parti deszkasétányon, és az autóhoz vezette őket. Épp elhaladtak az óriási, fura Poszeidón-szobor mellett, amikor Jasper észrevette a Rolls-Royce Phantomot. Hosszú, lenyűgözött füttyentést hallatott, ami váratlan hörgéssel ért véget, mikor a srác rádöbbent, hogy a csodált autó Call apukájáé. -Nem erre számítottál? - kérdezte Call, miközben Alastair kinyitotta az ajtót, és beterelte őket a tágas hátsó ülésre. Jasper most az egyszer nem jutott szóhoz. Némán beültek a kocsiba, Call az anyósülésre mászott be, az apja mellé. Ahogy elhajtottak a sétánytól, Call visszanézett, és látta, hogy egy csapat mágus áll a parton, a Céh bejáratának közelében. Miközben figyelte őket, az egyikük begázolt a vízbe, és eltűnt a habokban. -Vízmágusok. Kihozzák a lány holttestét - mondta Alastair komor hangon. Call elfordította a fejét. Alig bírta elhinni, hogy a vidám Jen, aki olyan cinkosan

adta át neki az üzenetet, akivel Jasper meg akart ismerkedni, meghalt. Ezen az estén a háború végét kellett volna megünnepelniük, és ettől valahogy még groteszkebbnek tűnt mindaz, ami történt. De hát lehet valaha is béke - gondolta Call amíg a Halál Ellensége életben van? Hazaérve Alastairnek csodával határos módon sikerült összeszednie annyi párnát és takarót, hogy mind-annyiuknak jusson. Aaron lemondott a tábori ágyáról, hogy Tamara azon alhasson a tévészobában, mert ő már csak ilyen volt. Jasper kisajátította magának a kanapét, bár keservesen panaszkodott, amiért nem kihajtható, és azzal vádolta Harcebet, hogy minden bolhás lett miatta. Call, aki pontosan tudta, hogy Harceb nem is bolhás, újult erővel utálta Jaspert. Aaron fogott néhány takarót, hevenyészett fekhelyet készített magának Call ágyának lábánál, és elaludt. Már Call is majdnem álomba merült, amikor kopogtak. Tamara volt az, kissé feszengve állt az ajtó előtt. - Tudnál adni valamit, amiben alhatok? - kérdezte. -Csak ez van nálam - intett csinos ruhájára -, és... hát... ebben nem kéne... Call rádöbbent, hogy elpirult. Azt kívánta, bár ne lenne ilyen bonyolult, hogy az egyik legjobb barátja egy lány. Szerette volna, ha ez ugyanolyan lehetne, mint az Aaronnal való barátsága. Annak egyáltalán nem kellett volna számítania, hogy Tamara lány. De hiába, akkor is hülyének és bénának érezte magát, miközben a pólós fiókjában turkált. Talált egy nagy pólót, rajta rikító sárgával az ÜDV A LURAY-I BARLANGOKBAN! felirattal. Némán átnyújtotta a lánynak. - Koszi! - mondta Tamara. - Majd kimosom, mielőtt visszaadom. - Nem kell, megtarthatod. -Call, figyelj... - Mármint, én úgysem hordtam soha, nekem túl nagy, és... - Call! - ismételte Tamara, és tágra nyílt, komoly szemmel nézett a fiúra. Vigyázni fogunk rád, oké?

Call azt kívánta, bár el tudná ezt hinni. - Oké - felelte.

Másnap kint üldögéltek a kertben a verőfényes napsütésben. Tamara ismét a sárga ruháját viselte, Jasper pedig a saját és Call holmijainak furcsa kombinációját. Alastair italporos limonádét készített nekik, amit Tamara igencsak kritikusan szemlélt. Call gyanította, hogy a lány nem gyakran fogyaszt porból készült italt. Jasper fennhéjázva nézett körül Callék kis udvarában, amire nagyon ráfért volna már a fűnyírás. Úgy tűnt, Alastair észre sem veszi a vendégek fintor-gását. Egy kövön üldögélt, és éppen egy elromlott vekkert próbált megjavítani. Bár a többség manapság digitális órát és mobilt használt, még mindig akadtak emberek, akik hajlandóak voltak tisztességesen megfizetni a felújított, jól működő, régimódi telefonok meg egyéb kütyük árát. - Szóval, mit jelent ez az egész? - kérdezte Tamara. - Ha valaki azért próbál ártani Callnek, mert ő a... -Nagyot nyelt. - A Halál Ellensége? - fejezte be helyette a mondatot Jasper. - Szerintem nem túl jó ötlet állandóan azt hajtogatnunk, hogy „a Halál Ellensége” - szólt Aaron. - Ki kéne találnunk egy fedőnevet. Mondjuk... Halpofa kapitány. Harceb felmordult. Call egyetértett vele, hogy ez a név szívás. - Miért épp Halpofa kapitány? - Hát, mert olyan halpofád van - közölte Jasper. -Amúgy meg soha senki nem találhatná ki, hogy mire utal ez a név, hiszen nincs benne semmi félelmetes. -Jó, tök mindegy - mondta Tamara olyan hangon, mint aki úgy gondolja, hogy ez az egész csak időpazarlás. - Szóval, ki tudhat róla, hogy Call valójában Halpofa kapitány? - Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a fedőnevet! - tiltakozott Call. - Pláne

nem a tegnap történtek után. Tamara felnyögött, mintha neki gyötrelmesebb lett volna ez a társalgás, mint Callnek. - Oké, mit akarsz, hogy hívjunk? - Mit szólnátok ahhoz, hogy Tökfej parancsnok? - kérdezte Aaron. Jasper erre úgy nevetett, hogy kiköpte a limonádéját. Call a tenyerébe temette az arcát, és mély levegőt vett, beszívta a nyár illatát: a meleg föld, a fű és a motorolaj szagát. Tudta, hogy nem nyerhet. így is, úgy is valami hülye fedőnevet fog kapni. - Jó lesz a Halpofa kapitány. - Remek - mondta Tamara a szemét forgatva. - Akkor most beszélhetnénk végre arról, ki tudhatja Call titkát? - Az apja - közölte Jasper, erre mind Alastairre pillantottak, aki mintha tudomást sem vett volna róluk. Vidám dallamot fütyörészett, kissé hamisan. - Nem apám próbál megölni - jelentette ki Call. Egy évvel ezelőtt nem lett volna ilyen biztos ebben, mostanra viszont szemernyi kétsége sem maradt. - Es azt sem hinném, hogy bármelyikőtök ártani akarna nekem. Még te sem, Jasper. Ki más jöhet szóba? - Elmondtátok bárkinek? - kérdezte Tamara, és végignézett a fiúkon. - Kinek mondanám el? - szólt Jasper gondolkodás nélkül, majd elsápadt, ahogy mind a hárman rábámultak. - Nem! Oké? Nem mondtam el senkinek! Túl nagy titok, és én is bajba kerülnék. - Én sem árultam el senkinek - mondta Aaron. Tamara felsóhajtott. - Én sem. De gondoltam, megkérdezem, biztos, ami biztos. Na, jó, hát, Joseph mester mindenképpen szóba jöhet. O most biztos baromi mérges Callre.

- Azt hittem, a pasasnak szüksége van rá - mondta Jasper. - Nem Halpofa kapitány az élete értelme, vagy mi? Aaron elvigyorodott. - Szerintem Joseph mester vagy azt remélte, hogy Call sokkal engedelmesebb lesz, vagy azt, hogy képes feltámasztani Halpofa kapitányt, minden emlékével együtt. Call, aki nagyjából ugyanígy gondolta, megborzongott.^ - És lehet, hogy engem hibáztat Drew haláláért. - Azért valószínűleg engem is hibáztat - mondta Aaron. - Ha ettől esetleg jobban érzed magad. Drew volt Joseph mester fia. Velük együtt nyert felvételt a Magisztériumba, úgy tett, mintha átlagos vaséves diák lenne, ám valójában azért járt oda, hogy Call közelébe férkőzzön. Aztán segített az apjának elrabolni Aa-ront, és meg akarta etetni egy káoszelementállal. A rémség azonban végül Drew-t ölte meg. Bár Call kénytelen volt elismerni, hogy azért neki is volt némi köze a dologhoz. - Oké - mondta Tamara. - Akkor... Joseph mester kerül a gyanúsítottak listájának élére. Call a fejét csóválta. - Nem is tudom. Ha Joseph mester meg akar ölni engem, miért nem az Alkahesztet használta? És hát, nem hinném, hogy máris lemondott volna Halpofa kapitányról. A sírboltban igyekezett megmenteni az életemet. Szerintem még mindig abban reménykedik, hogy előbb-utóbb felszínre tör bennem a... halpofakapitányság. - És mi van Warrennel? - vetette föl Aaron. Erre jó néhány másodpercig mindhárman csak bámultak rá. Call úgy nézett a barátjára, ahogy az imént Tamara a limonádéra. - Azt gondolod, hogy egy gyík próbál megölni? És hogy ő írt nekem üzenetet Celia nevében?

- Warren elementál! És az elemésztettet szolgálta, aki azt az ijesztő próféciát mondta nekünk. - Aaron felsóhajtott. - Jól van, na, elég elszállt ötlet volt. - Semmi gond - mondta Tamara. - Muszáj kreatívan gondolkodnunk. Mindenféle lehetőséget számításba kell vennünk, akármilyen valószínűtlennek tűnik is. Vagy röhejesnek. - De még így sincs egyetlen rendes gyanúsítottunk sem - kesergett Call. Nincs semmi használható ötletünk. Még azt sem tudjuk, miért támadtak meg. Talán azért, mert krétor vagyok. Vagy ahhoz van köze, hogy én vagyok Halpofa kapitány. Talán ugyanaz próbált kilapítani a csillárral, aki ránk szabadította Automotoniszt, hogy öljön meg mindannyiunkat. - A mágusok is erre fognak gyanakodni - sóhajtott Tamara. - Talán tényleg így van. - Az a lényeg, hogy össze kell tartanunk - mondta Aaron, és mosolyogva felnézett a felhőtlen, élénkkék égre. - Biztosan meg tudjuk oldani az ügyet. Elvégre hősök vagyunk, nem igaz? Ki is tüntettek minket. Menni fog. Call végül elővett egy pakli kártyát, és játszottak pár kört olyan szabályokkal, amiknek fontos része volt egymás kezének csapkodása. Beszélgettek a következő tanévükről a Magisztériumban, és arról, hogy ki mit remélt elérni idén. Harceb méheket üldözött, addig csattogtatta a fogát, hogy a végén már a közelébe sem mertek menni. Késő délután megérkezett Stebbins, bőröndöket hozott Tamarának, valamint egy üzenetet a szüleitől, amit csak négyszemközt adhatott át a lánynak. Jasper hazatelefonált Alastair egyik felújított, régimódi készülékén, aztán komoran közölte, hogy a családja egyenesen a Magisztériumba küldi majd a holmiját. Call kíváncsi volt, vajon megpróbálta-e Jasper rávenni a szüleit, hogy vonják vissza a beleegyezésüket, és parancsolják haza. Aztán eszébe jutott, hogy talán eleve a szülei kényszerítették a srácot, csak ezért tartott velük, és gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. - Te meg mit bámulsz? - mordult rá Jasper, amikor észrevette, hogy Call őt nézi. - Semmit - vágta rá a fiú. Jasper miatt most aztán végképp nem ért rá aggódni.

Aznap este Alastair húst sütött a grillen, és a kertben ették meg papírtányérról, főtt kukoricával, cukorborsóval és görögdinnyével. Tamara megdobta Aaront néhány szelet görögdinnyével, a fiúnak csupa mag lett a pólója. Harceb feldöntötte Jaspert, és ráállt, miután a srác nem volt hajlandó adni neki egy falat sült húst. Vacsora után a gyerekek versenyeztek, hogy ki tudja megtáncoltatni a parázs fölött pattogó szikrákat. Majdnem olyan volt a hangulat, mint egy bulin, ám Jen halála még mindig kísértette őket, így nem mertek hangosan nevetni, és nem feledhették, hogy talán ők lesznek a következők. Két nappal később Alastair elhajtott velük a Magiszté-riumba. Megint Call foglalta el az anyósülést, kibámult az ablakon, miközben Aaron hátul szunyókált. Tamara zenét hallgatott a telefonján, Jasper pedig egy képregényt olvasott, amit Call szobájában talált, és azóta sem tudott letenni. Harceb elterült hármójuk ölében, és mélyen aludt. - Azonnal szólj, ha haza szeretnél jönni - mondta Alastair Callnek már vagy milliomodszorra. - Már így is sokat tanultál. Értesz a mágiához... eléggé ahhoz, hogy urald az erődet. Nincs szükséged a Magisztériumra. Callnek eszébe jutott, mennyire erősködött Graves, hogy Rufus mester folyamatosan tájékoztassa a Tanácsot a krétorok tanulmányairól. Hiába adtak partit az ő és Aaron tiszteletére, a fiú nem feledte el az utalásokat az országokra, ahol a káosz erejét uralni tudó mágusokat megölték vagy megfosztották a varázsképességüktől. Amíg Constantine Madden életben volt, a krétorokat mindenki istenítette. Borzasztó nagy szükség volt rájuk, kulcsfontosságú fegyverek voltak. A háború végét jelentették. De most, hogy Constantine Madden meghalt, Aaron és Call csak emlékeztetőül szolgáltak a háborúra, és arra, hogy netán újra kirobbanhat. Bármit gondolt az édesapja, Call kételkedett benne, hogy félbe szabadna hagynia a tanulmányait a Magisztériumban. - Minden oké, apa - mondta. - Nem lesz semmi gond. Ahogy a Magisztériumhoz közeledtek, egyre keskenyebb és kanyargósabb lett az út. Az iskolához egyetlen tábla sem mutatta az utat: a Magisztériumot csak azok találhatták meg, akik tudtak a létezéséről. Call gyakran eltűnődött, vajon miféle varázslat tartotta távol az iskolától a kirándulókat és a helyieket. Úgy sejtette,

hogy ehhez különleges mágia kell. Talán valamiféle földmágia. Az út mentén egyre sűrűbb erdő húzódott. Call akaratlanul is a Rendellenesség Rendjére gondolt: nyilvánvalóvá vált, hogy a Tanács tud róluk, és megtűri a tevékenységüket, bár a fiú nem igazán értette, miért. Zaj hallatszott, és Call a töprengésből felocsúdva körülnézett. Behajtottak egy tisztásra, ahová már megérkezett egy iskolabusz. Diákok tódultak le róla, bőröndöket és sporttáskákat cipeltek. Az iskola főkapuja nyitva állt: Call látta a mágusokat komoly fekete öltözékükben, meg a diákokat, akik máris egyenruhát viseltek - pirosat, fehéret, kéket, zöldet vagy szürkét -, közöttük a frissen érkezett gyerekekkel, akik még mindig farmerben és pólóban voltak. Aaron felébredt, és Jasperrel meg Tamarával bökdös-ni kezdték egymást, ahogy kihajoltak az ablakon, megismerve barátaikat az előző évekből: Celia visszafogottan mosolygott rájuk, miközben a kapu felé tartott Gwen-dával, aki egy tanonccsoportban volt vele meg Jasperrel. Alex Strike éppen Anastasia Tarquinnal beszélgetett, aki egy fehér Mercedesszel állt meg az iskolabusz mellett. Call látta már ezt az autót: az asszony tavaly ezzel jött el Alexért Rajaviékhoz. Majdnem el is felejtette, hogy Anastasia Tarquin nemcsak a Tanács tagja, hanem Alex mostohaanyja is. Anastasia kiszállt a kocsiból, fehér nadrágkosztümöt viselt, roppant elegáns volt, mint mindig. Alex hevesen gesztikulált, bosszúsnak tűnt, közben pedig megállt mellettük egy fekete furgon. Két izmos fiatalember pattant ki belőle, a Magisztérium jó néhány diákjának nagy örömére. Nekiláttak súlyos bútorokat becipelni az iskola kapuján: egy íróasztalt, egy lámpát, egy makulátlan, hófehér kanapét. - Mi folyik itt? - értetlenkedett Alastair fennhangon, miközben kiszálltak a kocsiból. Call kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Harceb szintúgy. -ATanács ideküldte Anastasiát az iskolába, hogy rajta tartsa a szemét mindenen magyarázta Alex, aki otthagyta a mostohaanyját, és odajött köszönni nekik. Pacsizott Call-lel meg Aaronnal, és rámosolygott Tamarára. - Elfoglalja Lemuel mester régi irodáját. Nagyon komolyan veszi a feladatát, és hát, mindig túl sok cuccot visz magával mindenhova. - A kémet keresi? - kérdezte Alastair. - Nem hinném, hogy szabad erről beszélnünk - mondta Alex, és aggódva

nézett Jasperre. - Mármint, elvileg senkinek sem lenne szabad tudnia róla. Alastair felvonta a szemöldökét. - Még jó, hogy a mostohaanyád ilyen diszkrét. Alex az asszonyra nézett, aki épp azt felügyelte, ahogy a költöztetők óriási utazóládákat cipeltek be a barlangba. Régimódi bélyegzők borították őket olyan távoli helyekről, mint Mexikó, Olaszország, Ausztrália, a francia Riviéra, Provence és Cornwall. - A fedősztorija szerint azt jött ellenőrizni, hogy biztosan kiirtanak-e minden káoszsújtott állatot az erdőben. Call Harceb hátára tette a kezét, remélte, hogy ezzel megnyugtatja. A farkas felnézett rá, a farkát csóválta. A fiút elöntötte a harag arra a gondolatra, hogy valaki ártani akarhat Harcebnek. Senkinek nem ajánlom, hogy akár egy ujjal is hozzá merjen nyúlni - futott át az agyán. Alastair a fiához fordult. - Ha meggondolod magad, tudod, hogy érhetsz el -mondta, majd szorosan magához ölelte Callt... igazság szerint kissé túl szorosan, a fiú már-már a bordáit féltette. - Szia, apa! - nyögte. Bár az apja kis híján kiszorította belőle a szuszt, akkor is most fogadta el először, hogy Call a Magisztériumba jár. Ez remek érzés volt. Tamara megkereste a nővérét, és most Kimiyával nevetgéltek. Jasper elindult Celia és Gwenda után. Csak Aaron várta meg Callt. Halvány mosolyt villantott Call-re, és a fiú belegondolt, milyen nehéz lehet Aaronnak folyton mások családját látni. - Add csak ide! - mondta a barátja, és a vállára kapta Call sporttáskáját, míg a másik kezével a saját poggyászát vitte. Elindult a kapu felé, és mintha meg sem érezte volna a holmik súlyát. Call az utazástól még mindig merev lábbal bicegett utána, és arra gondolt, mennyire nem igazságos az élet.

A barlangban párás, de hűvös levegő fogadta őket. A hegyes jégcsapra emlékeztető sztalaktitokról víz csöpögött az olvadó gyertyát formáló sztalagmitokra. A barlang mennyezetéről mintha függönyként lógott volna a gipszkőzet. Call úgy ment el a nyirkos cseppkőlefolyások meg a csillámkőtől szikrázó és fakó halakkal teli tavacskák mellett, hogy szinte egy pillantást sem vetett rájuk. Mostanra annyira hozzászokott mindehhez, hogy már nem is találta igazán hátborzongatónak. Ez a hely egyszerűen csak az iskolája volt, ugyanolyan ismerőssé vált minden részlete, mint a régi sulijában a szekrények fémajtajának csapódása a folyosón, vagy az edzőcipője csikorgása a tornaterem padlóján. Kíváncsi volt, vajon meglátják-e Warrent, a lehetséges orgyilkost, és ha igen, mond-e nekik valami ijesztőt, de a kis gyík nem bukkant elő. A lakrészük előtt Call meglengette a csuklópántját -rajta az új kövekkel hogy bejussanak. A társalgóban Aaron halk nyögéssel letette Call táskáját a kanapéra, amitől Call egy kicsit kevésbé érezte magát bénának, viszont még nagyobb bűntudata támadt barátja önzetlensége miatt. A helyiség kisebbnek tűnt, mint tavaly, és a fiú csak néhány pillanat múlva jött rá, hogy ő nőtt meg, nem pedig a helyiség ment össze. Kinyílt az ajtó, és bemasírozott Tamara, maga után vonszolva a bőröndjeit. - Nem tudtam, hova tűntetek! Csak úgy otthagytatok! - dörrent rájuk. Call úgy vélte, hogy ez teljesen igazságtalan, hiszen valójában a lány hagyta ott őket. Tamara Aarönhöz fordult. - Pedig tudod jól, hogy nem lenne szabad szem elől tévesztenünk Callt! - Én nem is tévesztettem szem elől - hangsúlyozta Aaron. - Eh - pufogott Tamara, majd sértődötten bevonult a szobájába. Call is bement a neki kijelölt szobába, ami hideg volt és poros, hiszen egész nyáron üresen állt. Kinyitotta a táskáját, és felvette az egyenruháját: a harmadikosok kék szerelését. Megigazította a csuklópántját, és megnézte magát a ruhásszekrény tükrében. Elsős korában még olyan alacsony volt, hogy tetőtől talpig látszott a tükörben; ma már csak akkor látta benne a fejét, ha lehajolt. Kilépett a társalgóba, ahol Aaron és Tamara szintén egyenruhában várták. Miután megígérték Harcebnek, hogy hoznak neki egy kis maradékot, elmentek a menzára vacsorázni. A vaséves diákokat leszámítva - akik egyenesen a felvételi próbatételről érkeztek, és általában a szállásukon vacsorázhattak - a tanulók

mind a megszokott asztaluknál foglaltak helyet, és már nagyban válogattak a kínálatból. A ma esti menü lilás páréból, sárga kulimásszal leöntött, óriási gombából - ami felvágva kissé emlékeztetett a szeletelt kenyérre -, valamint háromféle zuzmóból (élénkzöld, barna és sötétpiros) állt. Call mindenből szedett, alaposan megrakta a tányérját, és fogott egy pohár italt, aminek felszínén vékony réteg alga lebegett. Kissé ijesztő volt, hogy milyen finomnak találta a zuzmót. Úgy lapátolta a szájába, mint aki napok óta nem evett, és aggódni kezdett, vajon nem lehet-e a zuzmónak valami borzalmas mellékhatása. Talán átmossa az agyát, és teljesen függővé válik tőle, míg végül nem is tud mást enni, csakis zuzmót. Hosszasan, gyanakodva méregette a következő falatot, mielőtt a szájába tömte volna. Jasper leült mellé, mintha barátok lettek volna, vagy valami. - Szóval, mi a terv? - Te meg miről beszélsz? - kérdezte Call. - Jaj, hagyjuk - grimaszolt Jasper, majd Tamarához fordult. - Nem is tudom, miért őt kérdeztem. Mi a terv? - Itt nem beszélhetünk - felelte a lány fojtott hangon, miután közelebb hajolt. Call óhatatlanul észrevette a szeme alatti vágást, még mindig látható volt a vékony, behegesedett vonal. Valahányszor meglátta, eszébe jutott, ahogy Tamara megmarkolta a zakóját, és elrántotta a lezuhanó csillár alól. Belegondolt, milyen sokkal tartozik a lánynak. Minden barátjának rengeteggel tartozott. Fogalma sem volt, hogyan fogja meghálálni mindazt, amit érte tettek. Aaron Rafe-fel, egy másik bronzéves diákkal dumált, éppen a robotokról mesélt, amiket Call-lel építettek a nyáron, ám észrevette, hogy a barátai valami fontosról beszélnek, ezért félbehagyta a csevegést, és rájuk figyelt. - Holnap megtárgyalhatjuk - mondta Tamara. - Vacsora után találkozzunk a könyvtárban. - Mi a helyzet? - kérdezte Celia, és lila pürével teli tányérjával leült Call-lel

szemben. - Történt valami? - Nem! - vágta rá Aaron és Jasper egyszerre. - Ja, mert ez egyáltalán nem gyanús, vagy ilyesmi. -Celia sértődötten felállt. Ha nem akartátok, hogy ideüljek, egyszerűen közölhettétek volna. Megyek, átülök máshova... Call talpra ugrott. - Ne! - mondta, mielőtt kigondolhatta volna, mivel vegye rá a lányt, hogy itt maradjon. - Csak a nagyteremről dumáltunk. De még nem döntöttük el, hogy odame-gyünk-e. De mehetnénk, ha akarsz. Mármint, a nagyterembe. - Arra kérsz, hogy menjek veled a nagyterembe? -kérdezte Celia, megfejthetetlen arckifejezéssel. A nagyterembe szoktak menni a diákok... Randizni. Celia randiről beszél. Azt hiszi, hogy randi-ra hívom. - Nem... is... tudom - hebegte Call. - Hát, akkor talán el kéne döntened - közölte Celia, majd hátravetette szőke haját, és elvonult, hogy leüljön Rafe, Kai meg Gwenda asztalához. - A kocka a te térfeleden van, haver - jelentette ki Jasper, amint a lány hallótávolságon kívül ért. - Összevissza kevered a szólásokat - bosszankodott Call. - Belefájdul a fejem. - Foglalkozhatnánk Call életének megmentésével a szerelmi élete egyengetése helyett? — kérdezte Tamara, akinek láthatóan tele volt a hócipője. - Holnap estig egyikünknek minden percben Call mellett kell lennie. Ez leginkább rám meg Aaronra hárul, mert rólad, Jasper, mindenki azt gondolná, hogy fura, ha Call-lel lógsz, hiszen nem bírod őt. - Hogyne bírná! - szólt Aaron meglepetten. - Mind barátok vagyunk. - Jó, mindegy - mondta Tamara. - Holnap vacsora után találkozunk a könyvtárban. Találjatok ki néhány jó ötletet! - Egy másik asztalra pillantott. -

Alex Strike integet, hogy menjek oda. Mindjárt jövök. - Felállt, és megragadta Aaron karját. - Gyere! Valószínűleg neked is köszönni akar. - Mi? De hát... - kezdte a fiú, miközben Tamara talpra állította, és az asztal felé húzta, ahol Alex és Kimiya ültek az aranyéves barátaikkal. Komornak tűntek. Call ezen nem is csodálkozott. így elveszíteni egy barátot... - Szóval, tetszik neked Celia, vagy sem? - kérdezte Jasper, miközben egy falat zuzmót rágcsált. A tiszteletükre rendezett ünnepség előtt levágatta a haját, hogy trendi legyen a frizurája, és most a szemébe lógott egy sötét tincse. - Ahhoz neked mi közöd? - mordult Call. - Talán elhívnám randira - közölte Jasper. - Ez még eszedbe sem jutott? Nem, Call erre nem gondolt. A srácra meredt. - Csinálj, amit akarsz - mondta végül. - Ezek szerint tényleg nem érdekel. - Jasper tekintete derűsen csillogott. - Csak nem azért, mert Tamara tetszik neked? - Jasper... - Na? Tetszik neked Tamara? - Ő a legjobb barátom - morogta Call a fogát csikorgatva. - Az nem jelent semmit. - Jasper megpörgette a villáját az ujjai között. - A tanonccsoportokban folyton megtetszenek egymásnak az emberek. Mint Kimiya meg Alex Strike példája is mutatja. Vagy tudod, az enyém és Celiáé. Szóval simán megtetszhetne neked Tamara... - Mit számít az?! - fakadt ki Call, saját magát is meglepve. Jasperre pillantott, és hangját halkabbra fogva folytatta: - Hát nem érted? Nem számít, mit érzek. Tamarának úgyis mindig Aaron lesz az első. Jasper erre úgy bámulta, hogy majd kiesett a szeme. - Azta! - hüledezett. - Úgy tűnik, véletlenül rátapintottam a kínos igazságra.

Call megszédült. Kábán látta, hogy Aaron és Tamara feléjük tartanak a diákok tömegében. Jót nevetgéltek együtt, mint mindig. - Amit az előbb mondtam - nézett Jasperre -, azt el ne áruld senkinek! A srác hátradőlt a székén. - Nyugi, Callum! - mondta gúnyos vigyorral. - Megőrzőm a titkaidat.

6. FEJEZET A legelső tanítási napon Rufus mester a szabadban tartott nekik órát a tűző napsütésben, miközben félkörben ültek a sziklákon. A mester úgy gondolta, hogy mivel a Tanács hamarosan vadászni készül az erdőben, ki kéne használniuk a tanuláshoz a Magisztérium környékét, amennyire csak tudják, és ameddig még lehet. Call azonban visszavágyott a hűvös barlangba. A pólója máris csurom izzadság volt. Úgy érezte, menten napszúrást kap. Aaron orra és arca leégett, Tamara pedig kalap gyanánt a fejére tette az egyik füzetét. - Ezennel megkezditek a bronzéves tanulmányaitokat a Magisztériumban mondta Rufus mester, s kopasz feje csak úgy csillogott, miközben fel-alá járkált előttük. - Talán nem ti vagytok a legproblémásabb tanonccso-port, amit valaha tanítottam, de mindenképpen a leg-problémásabbak közé tartoztok. Szeretném, ha az idei évben ez másként alakulna. Figyelembe véve, hogy Rufus mester egy olyan tanonc-csoporttal is összehasonlította őket, amiben benne volt maga Halpofa kapitány, ez nagyon, de nagyon rossz fényt vetett rájuk. - De hát épp most tüntettek ki minket! - háborgott Tamara, de a mester szigorú pillantást vetett rá, amiért közbe mert szólni. A lány rendíthetetlenül folytatta. Nem is vagyunk problémásak. Rufus mester szemöldöke egészen bonyolultan mozdult, mintha egyszerre akarta volna felvonni és összehúzni. - Azért mindenesetre próbáljatok meg ügyelni rá, hogy idén ne rabolják el egyikőtöket se, ne induljatok mentőakcióra, ne vegyetek magatokhoz újabb káoszsújtott állatot, és ne szökjetek el az iskolából. Erre egyikük sem tudott mit mondani. - Idén az egyéni felelősségről fogunk tanulni. Azt gondolhatnátok, hogy ez nem hangzik különösen varázslatos tananyagnak, ám Constantine is a

bronzévében kezdte meg a kísérleteit Joseph mesterrel, ekkortól próbálták meg felfedezni a halhatatlanság titkát. Ebben az évben magatok mögött hagyjátok az alapokat, és elkezdtek arra koncentrálni, hogy mire akartok szakosodni. így hát gondosan ügyelnünk kell rá, hogy minden diákunk - de legfőképp Aaron és Call - alaposan megfontolja a választott specializációja tágabb vonatkozásait. A káoszmágia határait kutatni nemes cél. Viszont felelőtlen és helytelen veszélybe sodorni másokat csak azért, hogy felfedezhessük ezeket a határokat. Mint minden iskolának, nekünk is a tanulás, a kutatás, a tudásunk folyamatos növelése a legfontosabb. Ám ezt ki kell egyensúlyoznunk azzal a kötelességünkkel, hogy megóvjuk a világot, akár még saját magunktól is. Rufus mester jelentőségteljesen nézett rájuk, ahogy folytatta: - És szeretném, ha emlékeznétek, hogy az elmúlt években már jóval a tanév vége előtt áthaladtatok a mágia kapuin. Ebből viszont nem azt a következtetést kéne levonnotok, hogy jobbak vagytok a többi tanulónál. Hanem azt, hogy a mágia kapuja csakis akkor nyílik meg, ha a diák készen áll rá... semmiképpen sem előbb. Ha nem tanuljátok meg a bronzéves leckéteket az év vége előtt, akkor bronzévesek maradtok a következő tanévben is, egészen addig, amíg készen nem álltok, hogy továbblépjetek. Call Aaronra és Tamarára nézett. Ok is ugyanolyan döbbentnek tűntek, mint amilyennek a fiú érezte magát. Nem igazán tudta, hogy lehetne iskolában megtanulni azokat a dolgokat, amikről Rufus mester beszélt. Bár könnyen meglehet, hogy tényleg napszúrást kapott, és ezért nem fogott az agya. - Van itt még valami - mondta Rufus mester. - A Ma-gisztériumban ólálkodó kémet illetően. Tamara, nem emlékszem, beszéltem-e veled erről az ügyről, de Call vagy Aaron már biztosan rég beavatott, így egyikünket sem fogom kínos helyzetbe hozni azzal, hogy úgy teszek, mintha nem lennél tisztában a veszéllyel. Minden jogod megvan tudni róla. Ugyanakkor viszont ragaszkodom hozzá, hogy meg ne próbáljátok ti elfogni a kémet, megértettétek? Hagyjátok ezt ránk. Egyikük sem felelt. Rufus mester összevonta a szemöldökét. - Megértettétek? Call bólintott.

- Persze - mondta Aaron. - Természetesen - szólt Tamara. Call csöppet sem találta meggyőzőnek az alakításukat. Nem tudta, hogy Rufus mester bevette-e a válaszukat, vagy csak feladta az egészet. Mindenesetre a mágus bólintott, és azt mondta: - Helyes! Nos, az első lecke a víz elemével kapcsolatos: az a feladat, hogy megtanuljátok kiegyensúlyozni a levegő elemével, és így képesek legyetek úszás közben lélegezni a víz alatt. Van is a közelben egy tó, ahol gyakorolhatunk. Call felugrott, tetszett neki a gondolat, hogy végre lehűlhet. Ám ahogy elindultak, eszébe jutott Jen holtteste, amint az óceánban lebegett, és arra gondolt, Rufus mester talán nem véletlenül kezdi pont ezzel a leckével a tanévet. Komor gondolatai ellenére kellemesen telt a nap, miközben az iskola közelében lévő kis tó sekély részén lubickoltak. Rufus mester mindhármuknak adott egyegy levegővel feltöltött amulettet, hogy annak segítségével lélegezzenek a víz alatt. Az első néhány próbálkozásnál Callnek nem sikerült eléggé koncentrálnia ahhoz, hogy kinyerje a levegőt az amulettből, és hörögve-köpködve bukkant a felszínre. Aaron sem boldogult sokkal jobban, Tamara viszont láthatóan békés derűvel gyakorolt. Call végül bosszúsan megmarkolta az amulettjét, és leúszott a tó fenekéig. Mindig is szeretett úszni: a vízben nem fájt a lába. Nyitva tartotta a szemét. A tó vize sós volt, de tiszta; látta benne a kis halakat, amik az enyhe áramlatban hajlongó növények között úszkáltak. Látta maga fölött Tamara és Aaron homályos alakját. Valamilyen oknál fogva az édesapja jutott eszébe. Jo-seph mester emlékeiben látta, ahogy Alastair megmászott egy óriási gleccsert, így jutott el a fagyos mészárlás helyszínére, ahol a Halál Ellensége tucatnyi tehetetlen mágussal végzett. Alastair a felesége és a kisfia felé igyekezett, vízmágia segítségével formált kapaszkodókat és támasztékokat a gleccser jégfalában. Ez nyilván borzasztó kimerítő volt. Biztosan lehetetlennek tűnt. Ehhez képest a mostani feladatuk semmiség volt.

Call megszorította az amulettet, olyan erősen markolta, hogy kis híján elroppant a kezében. Levegő - gondolta. Körülvette a levegő, a vízben is volt belőle, hiszen minden elem egy, tűz és föld, levegő és víz. Mindegyikük egyetlen egész, nem négy, nem kettő, és nem is három, hanem egy. Kinyitotta a száját, és belélegzett. Olyan volt, mintha nyirkos, párás levegőt szívna be. Némi vizet is nyelt, ahogy a tó fenekéről a felszín felé lökte magát. A második levegővétel könnyebb volt, a harmadiknál és a negyediknél pedig már normálisan lélegzett. Kapott levegőt a víz alatt. Diadalittasan eldobta az amulettet, és lelkesen kiabálva tört a felszínre. - Sikerült! - kiáltotta. - Lélegeztem a víz alatt! - Tudom! - mondta Tamara, a vizet taposva. - Láttam! - Éljen! - kurjantotta Aaron. A felszínre csapott, szétspriccelve a vizet. - Király vagy! - Már elnézést, mind királyak vagyunk - tiltakozott Tamara, miközben Call nekiállt körbe-körbe úszkálni, lebukott a víz alá, mély levegőt vett, majd ismét felszínre tört. Vigyorogva pancsolt a tóban. A mágia néha tényleg olyan csúcs volt, mint ahogy Call titkon remélte.

Aznap este senki sem volt rajtuk kívül a könyvtárban. Tamara, Call, Aaron meg Jasper összedugták a fejüket az egyik asztal körül, egy olyan lámpa fényénél, ami egy óriási, víz alatti csiga házából készült. Halkan beszéltek; a hatalmas terem körkörös kőfalai visszaverték a hangot. - Szóval, az a kérdés, hogy aki megpróbált végezni Call-lel az ünnepségen, vajon itt van-e a Magisztériumban - mondta Tamara, és papírokat vett elő. Listát írtam mindazon gyanúsítottakról, akik itt tanulnak vagy tanítanak, valamint a tanácstagokról, akik szabadon járhatnak ki-be. Jasper előrehajolt, hogy szemügyre vegye a listát.

- Te nem vagy rajta - jegyezte meg. - Még szép, hogy nem! - háborgott Tamara. - Nem én próbáltam megölni Callt. - Kimiya sincs rajta - folytatta Jasper. - Sem Aaron. -Azért, mert ők sem próbáltak megölni - mondta Call. - Azt nem tudhatod - jelentette ki Jasper. - A lista objektív kellene hogy legyen. Nekem is rajta kéne lennem. - Hidd el nekem - felelte Tamara -, rajta is vagy. Jasper grimaszt vágott. - Remek. - Figyeljetek, tudom, hogy szinte a hobbink beleártani magunkat mindenbe, amibe nem kéne - ragadta magához a szót Call. - De talán ezúttal tényleg nem kéne beleavatkoznunk, és nem kellene megpróbálnunk elkapni a kémet. Rufus mester azt mondta, már van valami tervük, és Alex mostohaanyja pontosan azért van itt, hogy csapdát állítson a kémnek. Szóval talán rájuk kéne hagynunk, hogy megoldják az ügyet. A többiek erre úgy bámultak Callre, mintha még egy feje nőtt volna. Végül Aaron szólalt meg: - Túl sok vizet nyeltél ma a tóban, vagy mi? Nem létezik, hogy akkor is ezt mondanád, ha nem te volnál veszélyben, hanem valaki más közülünk. - Gondolj csak bele a mi szempontunkból! - szólt Jas-per. - Ha ugyanaz próbálta a fejedre ejteni a csillárt, aki rád uszította Automotoniszt, akkor a közeledben állók ugyanúgy életveszélyben vannak, mint te. Úgyhogy én a saját érdekemben utána akarok járni ennek. Call ezzel az érveléssel nem tudott vitatkozni. - Én arra gondoltam - mondta Tamara -, hogy le kéne jutnunk azokba az

alagutakba, ahol az óriási elemen-tálokat őrzik. Akkor talán kideríthetnénk, ki férhetett hozzá Automotoniszhoz, és hogyan sikerült kiszabadítania. Felhasználhatjuk ezt a listát, megtudhatjuk, hogy a rajta lévők közül járt-e valaki odalent... biztosan van nyilvántartás a látogatókról vagy az illetékesekről. - De ennek már a mágusok is biztos utánanéztek, nem? - kérdezte Aaron. Tamara vállat vont. - Még ha utána is jártak, akkor sem fogják elárulni nekünk a szóba jöhető neveket, szóval így legalább elkezdhetjük szűkíteni a gyanúsítottak körét. - Nézzenek oda, valaki egész nyáron Agatha Chris-tie-t olvasott - gúnyolódott Jasper. Tamara fülig érő vigyort villantott rá. - Valakit pedig pofán fognak vágni, ha nem vigyáz a szájára. - Talán van jobb ötleted? - kérdezte Aaron. - Mert ha nincs, akkor ne kekeckedj. - Mi lenne, ha csalinak használnánk Callt? - javasolta Jasper. - Mármint, minek várjunk és törjük magunkat, ha helyette egyszerűen hagyhatjuk, hogy a gyilkos a horgunkra akadjon? Nincs más dolgunk, csak tudatni mindenkivel, hogy Call egyedül lesz valami eldugott helyen, aztán amikor a gyilkos felbukkan, hogy végezzen vele, szépen rávetjük magunkat, és... - Na, álljon meg a menet! - tiltakozott Call. - Ez egy nagyon hülye ötlet. - Azt hittem, nem szabad kekeckednünk - mondta Jas-per önelégülten vigyorogva. - Szerintem garantált a siker. Tamara a fejét csóválta. - De hát Call belehalhat! - Akkor is elkapnánk a kémet - felelte Jasper, majd grimaszt vágott, mivel a lány durván belerúgott az asztal alatt. - Mi van? Nem sok tervnél mehet ilyen

biztosra az ember! - Először próbáljuk meg Tamara módszerével - mondta Aaron. Aztán ásítva felállt. - Holnap tanítás után találkozzunk megint ugyanitt! Átnézhetjük a Magisztérium térképeit, hátha sikerül rájönnünk, hol rejtegetik az elementálokat. A mai őrséget pedig én vállalom, hogy Tamara meg Call kialudhassák magukat. -Akkor holnap találkozunk, lúzerek - vetette oda Jasper. Olyan sietve hagyta el a könyvtárat, hogy kettesével szedte a csigalépcső fokait. Call tiltakozni akart, hogy fölösleges egyiküknek egész éjjel ébren maradnia és őrködnie, de úgysem hallgatott volna rá senki. Sóhajtva felállt az asztaltól, és elindult Tamara meg Aaron mögött vissza a szállásukra. Ám félúton eszébe jutott valami, és megtorpant. - Tudom, ki vezethetne el azokhoz az elementálokhoz - szólt. - Warren! Elvégre a kis gyík tűzelementál volt, és bár nem igazán bízhattak meg benne, valószínűleg bárkinél és bárminél jobban ismerte a járást a Magisztériumban. Egyszer már elnavigálta őket a labirintusszerű folyosókon - igaz, így egy erősebb és gonoszabb elementál előtt kötöttek ki, de akkor is... Nem volt olyan vészes. Ráadásul tavaly megmentették Warren életét. Rufus mester tesztelni akarta Aaron káoszmágiájának erejét, így a fiúnak a semmibe kellett volna száműznie a gyíkot. Call nem tudta biztosan, mi történik azzal, amit a semmibe száműznek, de le merte volna fogadni, hogy az ilyet nem lehet túlélni. Segített Aaronnak egy kis varázslatos trükközéssel elérni, hogy a gyík elszökhessen, így hát Callnek az volt a véleménye, hogy Warren tartozik nekik. - Gyertek! - mondta, és sarkon fordult a folyosón. -Erre! Tudta, hogy egészen addig, amíg meg nem találják a kémet, a barátai folyamatosan a nyakában fognak lihegni, mintha valami baj lenne. Ezt ki nem állhatta. Nem akarta, hogy őrködjenek, amíg ő alszik. Nem akarta veszélybe sodorni őket. Ha bármit tehet, azt most rögtön meg akarta tenni. - Hova megyünk? - tiltakozott Tamara, miközben elindultak arra, amerről jöttek. - Vissza a könyvtárba?

A folyosó elágazott. Call balra fordult. Eszébe jutott, hogy amikor a Magisztériumba kezdett járni, eleinte úgy gondolta, soha nem fog kiigazodni a folyosókon, az útvesztőre emlékeztető alagutakban, amik a hegy mélyén és alatta futottak. Mégis megtanulta a járást, és mostanra ugyanolyan jól ismerte a Magisztérium felső szintjeit, mint az utcákat odahaza. - A folyóhoz megyünk? - kérdezte Aaron fojtott hangon. A levegő egyre nyirkosabb lett. Elhaladtak más ta-nonccsoportok szállása előtt, az ajtók alatt nem szűrődött ki fény. Az egész Magisztérium mélyen aludt. Az iskolát behálózó folyók biztosították a legfőbb közlekedési és szállítási útvonalat. Eljuttatták a diákokat az osztálytermekből a szabadba vezető kapukhoz, a menzára és vissza a szállásukra. A folyókon kis csónakok úsztak, mágia hajtotta őket, vízelementálok segítségével. Ahogy Call, Aaron és Tamara a vízhez közeledtek, a barlangban egyre hűvösebb lett, és hallatszott a folyó zubogása. Aaron és Tamara arról sutyorogtak, hogy Call vajon csónakba akar-e szállni velük. Az alagút kitágult, és a kavicsos folyóparton találták magukat. A barlang falát és tetejét foszforeszkáló moha borította, bevilágítva a teret. A víz felszíne alatt barlangi vaklazacok úszkáltak. - Warren! - kiáltotta Call. - Warren! Aaron és Tamara egymásra pillantottak. Nyilvánvaló volt, hogy úgy gondolják, Callnek elment az esze. - Talán aludnia kéne - mondta a lány. - Talán ennie kéne - mondta Aaron. - Warren! - kiabálta megint Call. - Közelebb a vég, mint hinnéd! - A gyíkok nem jönnek csak úgy parancsszóra - csóválta a fejét Tamara. Menjünk innen, Call... Valami lemászott a kiugró sziklán a fejük fölött. Tűz villant, pikkelyeket világított meg. Vörös szempár csillogott a félhomályban. Mintha egy apró komodói varánusz tartott volna feléjük lángoló szakállal, a hátán tűzcsó-vákkal.

- Warren? - kérdezte Call. - Mégiscsak idejött parancsszóra - mondta lenyűgözőben Aaron. - Ez nagyon király, Call. - Sompolyogtok - szólalt meg a kis gyík bosszúsan. -Sompolyogtok, és megzavarjátok Warrent. Mit akartok, mágustanoncok? - Azt akarjuk, hogy vigyél el minket az alvó elemen-tálokhoz. Akiket a Magisztérium mélyén őriznek - közölte Call. - Most rögtön? - döbbent meg Tamara, és a fiú felé perdült. - Azt hittem, aludni megyünk! - Igen, aludnotok kell. A sompolygás veszélyes - mondta Warren. - A mélyben nagyon veszélyes. - Tartozol nekünk, Warren - noszogatta Call. - Megmentettük az életed. Nem emlékszel? - Már megháláltam - motyogta Warren. - Figyelmeztettelek. Ultima forsan. - Azzal nem segítettél - ellenkezett a fiú. Tudta, mit jelent az ultima forsan: a latin kifejezést a Halál Ellenségének sírboltjára vésték föl, és arra utalt, hogy közelebb a vég, mint hinnéd. De egyszerűen nem értette, mégis hogy lenne ez hasznos figyelmeztetés. - Azzal segítenél, ha elvinnél az element álokhoz. - Talán nem is tudod, hogy kell odajutni - cukkolta Aaron a kis gyíkot. Bár az imént még ásítozott a könyvtárban, most csillogott a szeme, és egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Aaron olyan ember volt, aki nem szeretett beszélni a teendőkről, inkább cselekedett. - Ez a gond? Talán mégse tudsz olyan sokat a Magisztériumról. Warren vörös szeme örvénylett. - Igenis tudok - erősködött. - Én mindent tudok. De ez veszélyes, kicsike mágustanoncok. Veszélyes ügy. El-vihetlek titeket, de ki kell cseleznetek az őrzőt. - Az őrzőt? - kérdezte Tamara megrettenve.

Call is szeretett volna részleteket hallani, ám Warren láthatóan úgy döntött, hogy részéről a beszélgetés véget ért. A kis elementál egy csillámkőből álló, szikrázó falhoz iszkolt, és felszaladt a feléig, majd a szomszédos barlangba vezető bejárathoz surrant. - Kövessük a gyíkot! - kiáltotta Call, és Warren nyomába eredt. Tamara felnyögött, de elindult utánuk. Call megfeledkezett arról, hogy Warrent követni a Magisztérium barlangjaiban sokszor olyan átjárókon keresztül, amikbe rajtuk kívül még egyetlen mágus sem tette be a lábát - bosszantó és néha félelmetes vállalkozás. A gyík természetesen kialakult padkák és olyan tavak mellett vezette el őket, amikben mintha sár bugyo-gott volna. Olyan termeken haladtak keresztül, ahol fulladoztak a kénszagtól, és le kellett hajolniuk, hogy meg ne karcolja őket a sztalaktitok hegyes vége. Call nem tudta biztosan, milyen messze jutottak, amikor nagyon megfájdult a lába: olyan égető izomfájdalom volt, ami csak egyre rosszabb lesz. Hülyének érezte magát, amiért rávette erre a többieket, amiért azt gondolta, hogy képes ilyen sokat gyalogolni. De nem kérhette meg Warrent, hogy álljon meg: túlságosan lemaradt mögötte, miközben a gyík, hátán a szikrázó kristályokkal, fürgén ugrált szikláról sziklára. És ha Tamara meg Aaron megálltak volna, hogy bevárják Callt, akkor a fürge Warren talán eltűnik a szemük elől, itt hagyja őket elveszve a barlangokban. Nem először fordult volna elő. Call óvatosan légmágiát idézett meg, és kissé ellökte magát a földtől. Eszébe jutott, hogyan küldte őt föl Alastair a Céh hosszú csigalépcsőjén. Emlékezett, hogyan jutott le magától a lépcsőn. Nem kellett mást tennie, csak összpontosítani, és ellökni magát. Fölemelkedett a levegőbe, méghozzá olyan gyorsan, hogy az ajkába kellett harapnia, különben felkiáltott volna, ám pillanatokon belül sikerült lefékeznie és kiegyensúlyoznia magát. Egy kicsivel a föld fölött lebegett, semmilyen súly sem nehezedett a lábára. Csodálatos érzés volt.

Elméje erejével lökte magát előre, így már nem botladozott, mint Aaron vagy Tamara. Úgy lebegett a föld felett, mintha ez lett volna számára a természetes. Miközben a hegy mélyén kígyózó folyosókon haladtak, a falak egyre simábbak lettek, a talaj pedig egyre egyenletesebb a lábuk alatt. Mintha egy múzeumban jártak volna. Mindkét oldalon elegáns ajtók sorakoztak a kőfalban, alkímiai jelek és ismeretlen ábécék betűi díszítették őket. Warren végül megállt egy hatalmas ajtó előtt, ami a Magisztérium öt fémjéből vas, réz, bronz, ezüst és arany - készült. - Tessék, mágustanoncok. íme, a csukott ajtó, ami el-állja az utatok útját. Itt van az őrző. Szembe kell néznetek vele, ha tovább akartok menni. - Mit kell tennünk? - Kitalálni a választ - mondta Warren. Kidugta a nyelvét, hogy elcsípjen egy barlangi bogarat, amit Call észre sem vett, amíg a gyík be nem kapta. Aztán a kis elementál elszaladt a sziklán a fejük felett. - Megválaszolni a talányt! - Fenébe! - nyögte Aaron. - Mindig ez van. Utálom a talányokat. Tamara úgy nézett ki, mint aki erőnek erejével magába fojtja, hogy tudtam, és ez egyáltalán nincs ínyére. - Csak kopogjunk be? - Call felemelte az öklét, de habozott. - Majd én. - Tamara bedörömbölt az ajtón. - Hahó! Diákok vagyunk, és egy feladat miatt jöttünk... Az ajtó kinyílt. A küszöbön pedig nem más állt, mint Anastasia Tarquin, makulátlan fehér kosztümben. Dús, ősz haját szorosan összefogta, ezüstfüggője olyan fényesen szikrázott a fülében, mintha megbűvölte volna. Gondosan ápolt szemöldöke felszaladt, amint meglátta őket, és komoran elhúzta a száját. - Maga az őrző? — kérdezte Aaron hitetlenkedve. - Nem tudom, miről beszélsz - közölte a nő, és szélesebbre tárta az ajtót. Hosszú, lejtős folyosót pillantottak meg mögötte. Két fiú állt a fal mentén, céhes uniformisban. Call úgy gondolta, őrök lehetnek. - Azt viszont tudom, hogy itt semmi, de semmi keresnivalótok nincs.

- Rufus mester megbízott egy feladattal - magyarázkodott Call. - Ahogy Tamara mondta. Bronzévesek lettünk, és ideje a jövőnkkel meg az egyéni felelősséggel foglalkoznunk. Arra gondoltunk, hogy az elementálokra szeretnénk szakosodni. Úgyhogy szeretnénk, izé, találkozni néhánnyal. - Mind a hárman? - kérdezte Tarquin. - A két káoszmágust is beleértve? Mindhárman elementálokkal akartok foglalkozni? - Még nem biztos, de gondolkodunk rajta - felelte Aaron sietve. - Nem akarjuk elkapkodni a döntést, de ez érdekes specializációnak tűnik. És gondoltuk, ha láthatnánk néhányat a létező legérdekesebb elementálok közül, az segítene elhatározásra jutni. Anastasia Tarquinon látszott, hogy egy szavukat sem hiszi. - Igaz, azelőtt egyes diákok néha engedélyt kaptak, hogy megfigyelhessék az itt őrzött elementálokat, ám a jelen körülmények közt senkinek sincs erre lehetősége. Ha jól sejtem, magatoktól is pontosan tudjátok, mi ennek az oka. Automotonisz. Callnek eszébe jutott, mikor a hatalmas fémszörny föléjük tornyosult, ahogy a lángcsóvával és a karmával belehasított a levegőbe. - Most pedig - folytatta Anastasia -, hacsak nem szeretnétek, hogy megvitassam ezt Rufus mesterrel, azt javaslom, menjetek szépen vissza a szállásotokra, és mind úgy teszünk, mintha itt sem jártatok volna. Call előbb Tamarára, majd Aaronra nézett. - Ennyit a talányokról - motyogta Aaron a bajsza alatt. Aztán a szokott udvariasságával fordult Anastasia Tarquin felé: - Elnézést kérünk, amiért megzavartuk. Az asszonyt azonban szemmel láthatóan nem sikerült elbűvölnie. Továbbra is szúrós szemmel nézte őket. - Egy pillanat! - mondta, de nem Aaronra szegezte a tekintetét. - Callum Hunt. Gyere be! Beszélni szeretnék veled. Négyszemközt. - Velem? - kérdezte Call, cérnavékony hangon. Nem számított erre, és figyelembe véve a kémveszélyt, nem volt biztos benne, hogy jó ötlet kettesben

maradnia a Tanács akármelyik tagjával. De az asszony Alex mostohaanyja volt, és a Tanács azért küldte, hogy megvédje Callt. - Oké. Tamara és Aaron némán meredtek rá. Call lefogadta volna, hogy jelen pillanatban semmi pénzért nem lennének a helyében. Belépett az ajtón, ami nagyot dörrent, ahogy Mrs. Tarquin becsukta mögötte. A fiú vállára tette a kezét. - Biztos nagyon aggódsz, ha válaszok után kutatva idejöttél - mondta, és ellágyult hangja csak még idegesebbé tette Callt. A tévében látott kígyókra gondolt, amik gondosan kivártak, mielőtt lecsaptak volna az áldozatukra. — És tudom, milyen közel állsz Aaronhoz. Ti ketten mindig vigyáztok egymásra, igaz? - Aha... - hebegte Call. - Vagyis, igen. Aaron, Tamara meg én. Mindhárman vigyázunk egymásra. - Csodás, ha az embernek ilyen jó barátai vannak -bólogatott az asszony. Pláne, ha a családja nem helyesli a mágiát. - Apukám kezd megbékélni a dologgal - mondta Call, aki sejtette, hogy Mrs. Tarquin hova akar kilyukadni. - Amikor hozzámentem Alex édesapjához, megesküdtem a fiúnak, hogy eszem ágában sincs az anyja helyébe lépni. Vannak saját gyerekeim az első házasságomból, és tudtam, milyen fontos, hogy ne próbáljam egy nemkívánatos szerepben ráerőltetni magam Alexre. így hát inkább a barátja próbáltam lenni, a tanácsadója, a mentora. Valaki, aki sok felnőttel ellentétben őszintén válaszol a kérdéseire. Szívesen megtenném ugyanezt neked is, ha bármikor beszélni szeretnél valakivel. - Ööö, oké - felelte Call, akit teljesen összezavart ez a beszélgetés. Próbált Anastasia mögé lesni, hátha meglátja, mit rejteget itt. A két céhes őr néma csendben strázsált a fal mellett, mintha kiállított páncélok lettek volna. A helyiségben volt egy kanapé, rajta egy újság, az asszony nyilván itt ült és olvasgatott. A bútor mögött hosszú folyosó nyúlt el. A falai sötétvörösen derengtek. -Szóval biztos nem enged be minket?

Anastasia ezen inkább derült, mint bosszankodott. - Gondolom, szeretnéd, ha azt mondanám, hogy szívem szerint beengednélek, csak nem szabad. De az igazság az, hogy el sem tudod képzelni, milyen veszélyesek ezek az elementálok. Olyan lenne, mintha belehajítanálak egy vulkánba. Aki a barátod, az soha nem sodorna téged veszélybe, érted, Callum? - Azért, mert krétor vagyok - mondta a fiú. - Megértem, de... - Semmi de - csóválta a fejét Anastasia. - Te meg Aa-ron menjetek szépen aludni! Mindketten borzasztó fontosak vagytok, nem kockáztathatjátok az épségeteket. Próbáld meg ezt az eszedbe vésni! Azzal kinyitotta az ajtót. Call kilépett a folyosóra, ahol Aaron és Tamara vártak rá. Hallotta, ahogy az ajtó becsapódott mögötte.

7. FEJEZET Nélkülem mentetek? - bosszankodott Jasper, miközben a tányérjában lévő szürke masszát kanalazta. Másnap délután volt. Call, Tamara és Aaron az éjszakai kis kalandjuk miatt mindhárman átaludták a reggelit. Call kába volt, ráadásul mindene sajgott. A délelőtti órájukon kis híján Tamara fejére ejtett egy tűzgömböt, és még a saját ujjait is megégette vele. Csak az óra alatt jutott eszébe, hogy elfelejtette megsétáltatni Harcebet, így a szállásukra visszaérve rögtön nekiállhatott takarítani. Nem is volt olyan egyszerű megint itt lenni a Ma-gisztériumban, mint remélte. - Nem terveztük előre, csak hirtelen az eszünkbe jutott - próbálta megbékíteni Jaspert. Aztán tudatosult benne, kihez beszél. - Mármint, nem mintha bárhova is önként magammal akarnálak vinni, de ezúttal csak mellékes haszon volt, hogy kihagytunk. - Na! - háborgott Jasper. - Épp az életedet próbálom megmenteni! - Ne is törődj Call-lel! - szólt közbe Aaron. - Harapós, ha fáradt. - Szóval, mit csinált veletek Anastasia? - kérdezte Jasper. - Apám mindig azt mesélte, hogy szívtelen jégkirálynő. - Hát, pedig Call-lel nagyon kedves volt - mesélte Tamara. - Tök fura volt az egész. Engem totál levegőnek nézett, és még Aaronnal is alig foglalkozott. Csakis Call érdekelte, senki más. - Gondolom, én vagyok az izgi, új krétor, te pedig a régi, uncsi - mondta Call Aaronnak. - Amúgy meg nekem sokkal jobban áll ez az egyenruha. Tamara elnevette magát. Aaron mély beletörődéssel sóhajtott fel. - Hűha! - szólt Jasper, és elképedve meredt Callre. -Azt nem mondtátok, hogy ha fáradt, hallucinál is. Call nagyot kortyolt a fakupájában lévő barna, teaszerű folyadékból.

Rettenetesen remélte, hogy van benne koffein. Egész nyáron annyi eszpresszót ivott, amennyit csak akart - az apja megjavított egy régi Gaggia masinát, ami olyan zajos volt, akár egy gőzmozdony -, de most, hogy igazán szüksége lett volna rá, egy csepp kávéhoz sem juthatott. Teljesen kimerült. Kimerítette, hogy a barátai állandóan figyelik, még akkor is, ha csak óvni akarják. Kimerítette, hogy valami borzalmas fenyegeti, ami saját magából fakad, mégsem tehet ellene semmit. Egyszerűen csak suliba akart járni, mint egy normális gyerek, és jelen pillanatban bármire hajlandó lett volna, hogy ezt elérje. - Oké — mondta Jaspernek. - Hajlandó vagyok a hülye tervedre. - Micsoda? - ráncolta a homlokát a srác. - Miféle hülye tervemre? Call kissé grimaszolva felmászott a székére, onnan pedig az asztalra, kis híján belelépve Jasper szürke masz-szájába. Kihúzta magát, és szemügyre vette a termet. - Jaj, ne! - mondta Aaron. - Azt hiszem, igazad volt. Tényleg hallucinál, ha fáradt. A diákok nevetgéltek és csevegtek. A mágusok zuzmót rágcsáltak. Aztán Rafe megpillantotta az asztal tetején álló Callt. Felkiáltott, és megbökte a mellette ülő Gwen-dát. A termen moraj futott végig, és hamarosan mindenki Callre mutogatott, értetlenül sutyorogva. - Call! - sziszegte Tamara jó hangosan. - Gyere le onnan! A fiú a füle botját sem mozdította. -KÉPZELJÉTEK CSAK! - kiabálta olyan harsá-nyan, hogy hangja az egész menzán tisztán hallatszott. - MA ÉJFÉLKOR A KÖNYVTÁRBAN LESZEK. TELJESEN EGYEDÜL! Visszaült a helyére. A barátai döbbenten meredtek rá. Látta, hogy szerte a teremben az ő asztala felé fordulnak a diákok. Gwenda suttogott valamit Celia fülébe, mire mindketten vihogni kezdtek. Alex Strike furcsa, aggódó képet vágott. Milagros mester úgy bámult Callre, mint aki azt gyanítja, hogy a fiút csecsemőként a fejére ejtették.

- Ez... ez... ez meg mi volt? - hebegett Tamara. - Elment a józan eszed? - Csalinak használja magát - közölte Aaron. Komoly képpel nézett Callre. Remélem, hogy ez jó ötlet volt -mondta. - Ha mindenkivel közlőd, hol és mikor leszel szabad prédaként egyedül, amikor bárki megtámadhat, annak az a hátránya, hogy így most mindenki tudja, hol és mikor leszel szabad prédaként egyedül, amikor bárki megtámadhat. - Aáá - legyintett Tamara. - Senki sem lehet olyan ostoba, hogy egy ilyen nyilvános bejelentés után támadja meg. Azonnal elkapnák. Call vállat vont, és bekapott egy nagy falat zuzmót. Furcsamód jobban érezte magát. A dolgok visszatértek a normál kerékvágásba: a barátai mind azt hitték, hogy elment az esze, és hogy valami hülyeséget készül csinálni. Elvigyorodott. -Valaki gyorsan fogja le! - szólt Jasper. - Ki tudja, mire készülhet. Vagy tényleg volt koffein a barna löttyben, amit Call megivott, vagy valami más segített, de az biztos, hogy buzgott benne az energia. Már egyáltalán nem volt kimerült. Készen állt.

Call félig-meddig arra számított, hogy aznap éjjel a könyvtárban lelkes kíváncsiskodók serege fogadja, de a helyiség üres volt. Tamara, Aaron és Jasper ellenőrizték a termet, benéztek a könyvespolcok mögé, Harceb pedig bedugta az orrát az asztalok alá. Egyértelműen nem volt itt rajtuk kívül senki. Call leült az egyik asztalhoz, aminek közepébe egy jókora sztalaktitot fúrtak, az rögzítette a padlóhoz. A szta-laktitban fény örvénylett, ragyogott, így megvilágította az asztalt. - Na, jó - mondta Tamara, és visszatért a körkörös könyvtár legfelső szintjére. Ideje, hogy magadra hagyjunk. Aaron Call vállára tette a kezét. - Ne feledd - szólt hogy ha káoszmágiára van szükséged, ne próbálj egyedül bánni vele! Én vagyok az ellensúlyod. Odakint leszek a többiekkel. Használd az

erőmet, idézd meg a káoszenergiámat ugyanúgy, ahogy a levegőt idéznéd meg a víz alatt! Call bólintott, Aaron pedig elengedte, aztán megragadta Harceb grabancát. Barátja sötétzöld szemében aggodalom ült. -Lehetőleg ne csinálj semmi hülyeséget! - közölte Jasper Call-lel. Ami a távozóban odavetett, „támogató” megjegyzéseket illeti, messze nem ez volt a tőle telhető legrosszabb. - Tessék, próbálj úgy tenni, mintha olvasnál valamit, nem pedig csak ücsörögnél itt egyedül, mint egy dilis. - Néhány könyvet ejtett az asztalra Call elé, aztán elment. Call figyelte, ahogy a barátai elhagyják a könyvtárat. Pillanatokon belül egyedül maradt idebent. Használd az erőmet! - mondta Aaron. Ám igazság szerint Call még mindig félt ellensúlyként használni a barátját. Elvégre pontosan ettől vált Constantine Madden a Halál Ellenségévé. Minden káoszmágusnak kellett egy ellensúly, egy emberi lény, egy eleven lélek, ami a való világhoz kötötte, így nem szippanthatta be a káosz. Constantine-nak az ikertestvére, Jericho volt az ellensúlya. Aztán egy nap elhatalmasodott rajta a mágia. Constantine-t kis híján eluralta a káosz, így a fivére varázserejéhez folyamodott, hogy ellenálljon. Ám ez a testvére életébe került. Call el sem tudta képzelni, milyen érzés lehet, ha az ember véletlenül megöli egy szerettét. Pedig tudnom kéne, milyen érzés ez - gondolta. Elvégre a leikével megtörtént ez... és az ilyesmi biztosan nyomot hagy az ember lelkén. Ám Call semmit sem érzett, ha erre gondolt, egyedül aggodalmat, hogy talán ő is elköveti ugyanezt a hibát. Talán pontosan ez volt rá a bizonyíték, hogy valami nem stimmel vele. Sajnálnia kellett volna Jerichót, aki meghalt. De csak Constantine-t sajnálta. - Call? Kis híján szívrohamot kapott. Megperdült, és látta, hogy valaki bejött a könyvtárba: egy szőke lány, farmerben és pólóban, szőke haját két copfba fogva. A lány félszegen a nadrágja farzsebébe dugta a kezét. - Call? - ismételte Celia. Közelebb lépett a fiúhoz. Elpirult, és ezt látva Callnek is az arcába szökött a vér, mintha a pironkodás ragályos lett volna, akár a bárányhimlő. - Azt mondtad, hogy egyedül leszel itt, szóval, gondoltam...

- Hm? - értetlenkedett a fiú. Mit gondolt Celia? Hogy talán elment az esze, és a gyengélkedőn lenne a helye? - Gondoltam, talán beszélni akarsz velem - mondta a lány, és felült a Call-lel szemközti asztalra. - Nehéz itt olyan helyet találni, ahol nyugodtan lehet beszélgetni... A menzán mindig tömeg van, meg a nagyteremben is, és mostanában nem láttalak Harcebet sétáltatni, szóval... Ebben igaza volt. A múlt évben Call és Celia egy ideig minden este együtt sétáltatták Harcebet. Most azonban a fiú nem tehette ki a lábát a Magisztériumból a többiek nélkül. így hát Tamara és Jasper felváltva sétáltatták a farkast. - Igen, hát, én... - Call elharapta a mondatot. Kíváncsi volt, vajon le lehet-e folytatni egy beszélgetést csakis félbehagyott mondatokkal. Ha igen, akkor ő meg Celia most mintha rekordot próbáltak volna dönteni. - Ezeket meg hol találtad? - kérdezte a lány, és felkacagott. Call lenézett, és rádöbbent, hogy Celia az asztalon heverő könyvekre mutat. Bevezetés a tüzes elemekbe és szerelmi bübájokba A szerelem alkímiája Vízmágia és szerelmi kötés: miként vegyük rá a lányt, hogy igent mondjon Call elszánta magát, hogy kinyírja Jaspert. - Én... hát, én csak... egy feladathoz kell - dadogta a fiú. Celia a térdére könyökölt, és eltűnődve nézett rá. - Ha randira akarsz hívni, Call, akkor egyszerűen hívj randira! - mondta. - Már harmadikosok vagyunk, és a vasév óta tetszel nekem. - Tényleg? - ámult el Call. A lány halványan mosolygott rá. - Nem vetted észre? Folyton együtt sétáltattuk Harcebet. És megcsókoltalak. Azt hittem, tudod, de Gwenda azt mondta, hogy egyszerűen csak közöljem veled, szóval, tessék, most közlöm.

- Gwenda mondta, hogy közöld velem? - Call nagyon hülyén érezte magát, hogy csak a lány szavait szajkózza, ám az agya teljesen lefagyott. Most köszönetét kéne mondania Celiának, mintha bóknak venné, hogy tetszik neki? Ez nem tűnt helyesnek. Talán azt kéne felelnie, hogy az érzés kölcsönös elvégre tényleg nagyon kedvelte Celiát -, de mit jelentene, ha közölné a lánnyal, hogy ő is tetszik neki? Akkor mostantól együtt járnának? Csó-kolózniuk kéne? Vajon továbbra is sétáltathatnák együtt Harcebet, ugyanúgy viccelődhetnének, mint eddig? Éppen kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit - bár nem volt biztos benne, mit -, amikor Tamara és Jasper felrohantak a lépcsőn az alsóbb szintről. Aaron és Harceb is berontottak a helyiségbe. A káoszsújtott farkas ugatásban tört ki. Aaron úgy festett, mint aki készen áll a harcra. - Megállni! - kiáltotta Jasper. Tamara kezében tűz gyűlt. Celia megperdült, és elkerekedett a szeme. Tamara tenyerében kihunyt a láng. Összefogta a kezét a háta mögött. - Ó, helló! - mondta erőltetett, kissé hisztérikus nevetéssel. - Mi csak... - Mit keresel itt?! - faggatta a lányt Aaron. Még mindig kissé harciasán csillogott a szeme, és nem úgy hangzott, ahogy szokott. Nyilván nagyon meglepte őket, hogy Callt nem egyedül találják... meglepte és megrémítette. - Call éppen randira akart hívni - mondta Celia értetlenül, és láthatóan zaklatottan. - Legalábbis azt hiszem. Mit kerestek itt? Miért kiabál mindenki? Hosszú másodpercekig mind hallgattak. Callnek fogalma sem volt, hogyan magyarázza meg a lánynak mindezt. Talán egyszerűen csak őszintének kéne lennem - gondolta. Legalábbis amennyire csak lehet. Természetesen kihagyva, ami Halpofa kapitányra vonatkozik. Ám ekkor rádöbbent, hogy Halpofa kapitány említése nélkül az egésznek nincs semmi értelme. De akkor is mondania kellett valamit. Elvégre Celia a barátjuk. -Az a helyzet, hogy valaki megpróbál... - kezdte, és borzasztó kínosan érezte magát. Biztos volt benne, hogy valami hülyeséget fog mondani, ráadásul Tamara előtt, aki majd még ki is gúnyolja érte. Biztos volt benne, hogy Celia nem fogja

megérteni a dolgot. - Azért jöttem, hogy randira hívjalak - szólalt meg hirtelen Jasper jó hangosan, félbeszakítva Call magyarázkodását. — Ezért mondtam, hogy „Megállni!” Mert, izé, azt akartam, hogy Call állítsa le magát, ne hívjon téged randira, mielőtt nekem esélyem lenne rá. Ne randizz vele! Randizz inkább velem! Aaron felvonta a szemöldökét. Tamara felhördült. Call nem hitt a fülének. Celia meglepetten nézett Jasperre. - Tetszem neked? - Igen! - vágta rá a fiú kissé túl hevesen. - Naná, hogy tetszel, nem is kérdés. Callnek eszébe jutott, hogy amikor Jasper megkérdezte, tetszik-e neki Celia, azt is mondta, hogy talán ő maga akarná randira hívni a lányt. Vajon ezt most komolyan gondolta? Vagy csak el akarta terelni Celia figyelmét arról, hogy valójában mi folyik itt? Vagy Callt akarta bosz-szantani? A legutóbbi tűnt a legvalószínűbbnek. Celia várakozóan sandított Callre, mintha a fiúnak mondania vagy tennie kellett volna valamit. Call teljesen értetlenül meredt rá. A lány végül felsóhajtott, és Jasperhez fordult. - Örömmel randiznék veled - közölte.

- Hát, azt hiszem, egyetérthetünk, hogy ez teljes kudarc volt - jelentette ki Aaron, miközben visszabaktattak a szállásukra. - Jasper szempontjából nem - felelte Tamara, aki Call legnagyobb bosszúságára mintha kissé viccesnek találta volna a helyzetet. Vagyis inkább nagyon viccesnek, ami azt illeti. Kis híján felrobbant, ahogy megpróbálta magába fojtani a nevetést, miután Celia beleegyezett, hogy randizzon Jasperrel. Call nem tudta eldönteni, hogy ő maga vagy Jasper döbbent-e le jobban a lány válaszától.

Mindenesetre Jasper hamar összeszedte magát, és elkezdte ecsetelni Celiának, milyen remekül fognak majd szórakozni a nagyteremben. Call ekkor bedobta a törülközőt. Otthagyta a könyvtárat. Aaron, Tamara és Harceb sietve követték. Tamara most Harceb mellett táncikált, mire a farkas felágaskodott, és a lány vállára tette a mellső mancsát. - Ez lesz a világ legkirályabb randija! - lelkendezett Tamara. - Jasper semmit sem tud a lányokról. Valószínűleg egy csokor vaklazacot visz majd Celiának virág helyett. - Nem ez lesz a világ legkirályabb randija! - csattant fel Call. - Jasper csak azért csinálja ezt, hogy bosszantson engem. Biztos tök undok lesz Celiával. Meg fogja bántani őt, és az egész az én hibám lesz. - Jaj, az ég szerelmére, Call! - pufogott Tamara. - Jasper nem lesz undok Celiával. Nem szól minden rólad. - Ez most nagyon is rólam szól - makacskodott Call. - Talán mégsem - mondta a lány kissé élesen. - Talán Jaspernek egyszerűen csak tetszik Celia. - Szerintem egyikőtök sem koncentrál a lényegre - szólalt meg Aaron, miközben befordultak egy keskenyebb folyosóra. - Mi van, ha Celia a gyilkos? - Micsoda?! - fakadt ki Call. - Hát, eljött a könyvtárba, amikor tudta, hogy egyedül leszel ott - hangsúlyozta Aaron. - Hogy megtudja, randira akarom-e hívni - emlékeztette Call. - Legalábbis ezt állította. De lefogadom, valójában csak megérezte, hogy valami nincs rendben, és blöffölt. - Miért akarná Celia megölni Callt? - faggatta Tamara Aaront. Elértek a szállásukhoz, és a lány kinyitotta az ajtót a csuklópántjával. Bementek a

homályos társalgóba. Harceb rögtön felugrott a kanapéra, kényelmesen elnyújtózott, majd álmosan leheveredett. - Ja - helyeselt Call. - Miért akarna megölni? - Lehet, hogy egy gonosz szervezetnek dolgozik - ma-kacskodott Aaron. Figyeljetek, Drew csupa hazugságot állított a hátteréről. Nem az volt, akinek mondta magát. Rufus mester szerint kém van a Magisztériumban. Lehet, hogy Celia az. Call a fejét csóválta. Lecsatolta Mirit az övéről, és lerakta a kést a konyhaasztalra. - Celia nagy múltú máguscsaládból származik. Az, akinek mondja magát. - Honnan tudod? - vonta kérdőre Aaron. - Csak azért, mert mesélt neked a nénikéjéről, még nem biztos, hogy igaz is, amit mondott. Vagy talán az egész családja az Ellenséget támogatja. Emlékszel, hogy azt hitted, Celia küldte az üzenetet? Mi van, ha tényleg ő küldte? Ez egyszerűbb magyarázat, mint bármi más. Egyébként is, ha nyilvánvaló lenne, hogy Celia a kém, akkor nem volna valami jó kém, nem igaz? - Ilyen erővel Harcebet is meggyanúsíthatod azzal, hogy ő a kém - jelentette ki Call. Erre mind a farkasra néztek. Már mélyen aludt, nyelve kilógott a szájából. Mozgatta a lábát, mintha álmában üldözött volna valamit. - Nem azt mondom, hogy most rögtön cibáljuk Celiát a Tanács elé - mondta Aaron. - Csak azt, hogy gondosan tartsuk szemmel. Ami azt illeti, mindenkit szemmel kéne tartanunk, aki furán viselkedik. - Az nem fura, hogy Celia szerette volna, ha Call randim hívja - szólt közbe Tamara. - Na, jó, egy kicsit fura, de nem illegális. - Kösz szépen - mondta Call. - Koszi a támogatást. -Felkapta Mirit, és a szobája felé indult. Az ajtóban megfordult, és Aaronra nézett. - Én most lefekszem. - Ahogy én is. - Aaron karba tette a kezét. - Lefekszem a szobád ajtaja elé. Ott

fogok aludni, ha netán bárki meg akarna támadni az éjszaka. Call elcsüggedt. - Muszáj? Aaron válaszul leheveredett Call ajtajával szemben a padlóra, ismét karba tette a kezét, és lehunyta a szemét. Remek - gondolta Call. Sóhajtva bement a szobájába, és határozott mozdulattal becsukta maga mögött az ajtót. A szobát csak halványan világította meg a foszforesz-káló moha fénye. Call lerúgta a bakancsát, és leült az ágyra. Fájt a lába. Fáradt volt, levert, és sokkal bosszú-sabb Celia meg Jasper miatt, mint amire számított. Látta magát a ruhásszekrény tükrében. Kimerültnek tűnt. A szobát elborították mögötte az árnyak. Call megdermedt. Az egyik árny megmozdult.

8. FEJEZET Call üvölteni akart. Tudta, hogy üvöltenie kéne, ám a döbbenet és a rémület miatt elakadt a lélegzete. Az árny ismét megmozdult, a mennyezet egyenetlen kőfelületén kígyózott. Amint közelebb siklott a foszforeszkáló mohához, a pánikoló Call reménye, hogy talán csak a halvány fény tréfálta meg a szemét, szertefoszlott. A behatoló egy óriási légelementál volt, villámgyors és egyes helyeken áttetsző. Úgy festett, akár az óceán legmélyebb pontjáról származó, hatalmas angolna már ha létezett volna olyan angolna, aminek a hosszú teste mindkét végén irdatlan nagy, fogakkal teli száj tátong. Lassan mozgott, akár a nyirkos, párás szél a vihar előtt. - Aaron - próbált Call kiáltani, de csak suttogni bírt, így az elementálon kívül senki sem hallhatta meg a hangját. A rémség egyik feje nedves, cuppogó hanggal elvált a plafontól, és a fiú felé hajolt. Kitátotta a száját, s Call látta, hogy bár a lény megfoghatatlan levegőből áll, a fogai nagyon is valódinak és élesnek tűnnek. Callre vicsorgott, és a pofája úgy festett, mintha gúnyosan, gonoszán vigyorgott volna. Úgy látszott, mintha menten félbeharapná a fiút, aztán jót röhögne rajta. Nem volt szeme, csak pár bemélyedés a fején. Miri - gondolta Call. A kés, amit az apja adott neki, amit még az édesanyja készített. Az éjjeliszekrényen hevert, az ágy túlsó végén. Vajon látja őt az elementál? Call nem volt biztos benne. Lassan, nagyon lassan hátrébb húzódott az ágyon. Hanyatt feküdt, és kinyújtózott, így feltárta a lény előtt a legvédtelenebb részeit: a nyakát és a hasát. Az elementál elindult feléje, mintha kiszagolta volna. Call nagyot nyelt, és a feje fölé nyúlt, addig nyújtózkodott, míg az ujja hegye el nem érte Miri markolatát. A szomszéd helyiségben Harceb ugatni kezdett. Az elementál Callre vetette magát. A fiú tüdejéből ordítás szakadt ki, miközben

megmarkolta a tőrt, és felült, vakon suhintva a lény felé. A rém nagy súlya visszalökte az ágyra. Az irdatlan fogsor az arca előtt csattogott, miközben Call beledöfte a tőrt a lény húsába, a szája alá. Megpróbálta a késsel ellökni magától, ám az elementál csak közelebb nyomakodott hozzá, hiába hatolt ettől még mélyebbre a penge a levegős testében. Erezte bőrén az iszonyú fogakat, és hogy az éles karmok a ruháját tépik, felsértve ezzel a testét is. A fiú legurult az ágyról, és vér melegét érezte a bőrén. Még nem fájtak a sebei, de sejtette, hogy hamarosan fognak. Már ha egyáltalán túléli ezt. Az elementál megperdült, olyan sebesen, akár a szélvész, és Call után vetette magát, mikor a fiú az ajtóhoz ugrott. Call hallotta, ahogy Harceb eszeveszetten ugat az ajtó túloldalán, majd Aaron álmos, értetlen hangja ütötte meg a fülét: - Mi az? Mi a baj, pajti? Call megpróbálta feltépni az ajtót. Nem nyílt ki. - Aaron! - sikerült végre kiáltania. - Aaron, van idebent egy elementál! Nyisd ki az ajtót! - Call? - kérdezte Aaron riadtan. A kilincset rángatta, az ajtó megremegett, de nem nyílt ki. - Bűbájjal zárták be! - kiabálta. - Call, menj az útból! Hátra! Call nem várta meg, hogy a barátja még egyszer mondja. Hátravetette magát az ajtótól, a ruhásszekrény elé gurult, és egy gyors mozdulattal kinyitotta, ahogy az elementál feléje suhant. A lény nekiment a szekrényajtónak, faszálkák záporoztak szanaszét. Callnek épphogy jutott ideje félreugrani, és bemászni az ágy alá, mielőtt a rémség ismét nekitámadt volna. Nem próbált elbújni az ágy alatt, gyorsan kigurult a túloldalon, és feltartotta Mirit. Az elementál fölötte kígyózott. Az egyik fejét bedugta az ágy alá, a másik azonban hátrahúzódott, nyilvánvalóan lecsapni készült. Ebben a pillanatban halk durranás hallatszott az ajtó felől. Az elementál odafordult, és meglepetten tátotta el szörnyű száját. Sötétség szivárgott át az ajtó szélén... de nem csupán sötétség. Káosz.

Call megérezte a káosz vonzását, és rádöbbent, mi történik. Aaron megidézte a káoszmágiát, és őt használta ellensúlynak. A fiú megdermedt, miközben az ajtót elkezdte beszippantani a sötétség: pillanatokon belül teljesen elnyelte a káosz üressége. Aaron vad tekintettel toppant a szobába. -Krétor vagy! - kiabálta, és bűbájra emelt keze körül fekete fény lángolt. - Te idióta, használd az erődet! Az elementál ide-oda kapkodta a fejét kettőjük között, láthatóan összezavarta Aaron váratlan felbukkanása. Call talpra kecmergett, és a káosz erejéért nyúlt. Érezte, ahogy megnyílik a semmi vad, örvénylő üressége. Sötétség árasztotta el a szobát. A légelementál ziháló visítást hallatott, és a társalgó felé vetette magát. Mikor kisuhant az ajtón, felhasította Aaron vállát, és Tamara szobája felé kígyózott. A lány épp ekkor nyitotta ki a szoba ajtaját, mire a rémség célba vette a nyakát. Tamara a földre vetette magát, és Callnél ezerszer fürgébben gurult át a lény alatt. Harceb a védelmére sietett, vicsorogva rontott a rémre. Az elementál megperdült a levegőben, szörnyű karmait nekik szegezte, borzalmas állkapcsát pedig úgy eltátotta, hogy bármelyiküket egyben bekaphatta volna. Aaron és Call egyesítették erőiket. A kettejük által közösen megidézett káosz egyre csak sűrűsödött, az olaj-szerű semmi indái szerteágaztak a helyiségben. Az üresség nyílásából előbukkant valami: egy füstszínű lény, ami nagyjából úgy festett, akár egy természetellenesen sovány macska, megszámlálhatatlanul sok szemmel. Egy káoszelementál tört be a szobába. Call felhördült. Megnyitni a káoszt egy dolog - megidézni egy káoszelementált már egészen más tészta. A légelementál a káosz lénye felé perdült, megérezte az új veszélyt. Mély morgást hallatott. Aztán a káosz-elementálra vetette magát, pontosan ugyanabban a pillanatban, hogy az elindult feléje. Összeütköztek a levegőben.

A káosz lénye a légelementál hasába harapott, míg a levegőből álló rémség a másik elementál köré tekeredett, és szorítani kezdte. Kinyílt a bejárati ajtó, és Rufus mester rohant be, a nyomában Milagros mesterrel. - Call, ti meg mit... - kezdte kiabálva a férfi. Ekkor meglátta a levegőben összefonódó elementálokat. Egy pillanatra mintha lenyűgözötten bámulta volna őket. Aztán felemelte a kezét, és nagyot fújt. Lélegzete lökéshullámként érte az element álokat, és elsöpörte őket. Az egész helyiség beleremegett. Call a földre rogyott, miközben a légelementál megborzongott, majd apró porviharokként forgó kis örvényekre bomlott szét. A káoszelementál a falnak csapódott, és szétspriccelt, akár a tinta. Nem alakult újjá. - Azta! - hüledezett Aaron. Callnek kalapált a szíve. Nehézkesen talpra kászálódott. Tamara a szoba túlsó feléből odament hozzá kék pizsamájában - ami a nagy felfordulásban elszakadt a térdénél -, és a fiú karjára tette a kezét. Call minden akaraterejét latba vetve megállta, hogy a lányra támaszkodjon, pedig hirtelen ez volt minden vágya. Lenézett a mellkasára, szakadt pólójára, meg a vérre, ami még mindig szivárgott a sebeiből. A sérülései nem voltak mélyek, de kellemetlenül sajogtak. Aaron Harceb fejét paskolta, miközben elmélyülten meredt arra a pontra, ahol az előbb még a káoszelementál volt. - Hallottuk a kiabálást - mondta Milagros mester. - De nem gondoltuk, hogy... ilyen csúnyán megsérült valaki. - Nem vészes - felelte Call. Rufus mester felsóhajtott, nyilvánvalóan felzaklatták a történtek. Ez persze mindannyiukra vonatkozott, de akkor is aggasztó volt Rufus mestert nem tökéletesen higgadtnak látni. Call nagyon ostobának érezte magát. Rufus mester megtiltotta nekik, hogy nyomozzanak, de nem fogadtak szót. Aztán Jasper kitalálta ezt a totál nevetséges tervet. Felfoghatatlan módon egyikük sem

döbbent rá, hogy amikor Call szétkürtölte, hol lesz éjfélkor, egyszersmind azt is világossá tette, mikor nem fog a szobájában tartózkodni. Aki be akart törni, pontosan tudhatta, mikor csapjon le. - Tanoncok, szépen üljünk le mind! - szólt Rufus mester. - Először is meséljétek el, mi történt! Aztán eldönthetjük, mitévők legyünk most. Milagros mester a bejárati ajtó felé indult. - Gondoskodom róla, hogy senki se juthasson se be, se ki - közölte. - Az égegyadta világon senki. Elég paranoiásnak hangzott. Ez nagyon megnyugtatta Callt. Ő is elég paranoiásnak érezte magát. Leült a kanapéra, Tamara és Aaron követték a példáját. Amint helyet foglaltak, Harceb felugrott Call ölébe, és nekiállt az arcát nyalogatni. Tamara magára vállalta, hogy elmesélje, mindhárman elmentek a könyvtárba - az elmondása szerint Jasperrel tanultak aztán visszajöttek a szállásukra lefeküdni. Nem említette Call akcióját a menzán, sem a tervüket, amiért a fiú nagyon hálás volt. Már így is épp elég hülyén érezte magát, és jól ki volt akadva. Call elmagyarázta, hogy a lény a szobájában várta, az ajtót pedig varázslattal zárták el. Amint nekiállt a történtekről beszélni, érezte, ahogy remegni kezd a keze, és gyorsan bedugta a térde közé, nehogy Rufus mester vagy valamelyik barátja meglássa. Miután meghallotta, hogy az ajtót bűbáj zárta be, Rufus mester sietve odament Call szobájához. De mivel Aaron lényegében az egész ajtót eltüntette, nem igazán maradt mit szemügyre vennie. A mester néhány perc múlva felsóhajtott. - Egy egész csapat mágusra lesz itt szükség. És át kell költöztetnünk hármótokat egy másik szállásra, hiszen ki tudja, talán valami mást is megbűvöltek itt. Többet nem jöhettek vissza ide. Tudom, hogy késő van, de muszáj mennünk. Csak azt hozzátok magatokkal, ami rajtatok van. Majd elvisszük nektek a többi holmitokat, ha meggyőződtünk róla, hogy mind biztonságos. - Ez tényleg szükséges? - vonakodott Tamara.

Rufus mester a létező legszigorúbb pillantását vetette rá. - Igen, az. Aaron felállt. - Hát, azt hiszem, akkor én menetkész is vagyok. Át sem öltöztem, vagy ilyesmi. Ahogy Call sem. Tamara bement a szobájába az egyenruhájáért, és a bakancsával a kezében baktatott vissza a társalgóba. Call körülnézett a helyiségben, pillantása végigsiklott a falat díszítő szimbólumokon, a tündöklő köveken, az óriási kandallón. Ez a szállás az övék volt, kényelmes és ismerős. Ám Call gyanította, hogy mostantól kezdve nem tudna az itteni ágyában aludni, mert amint lefeküdne, és felnézne a mennyezetre, a lényt látná maga előtt. Megborzongott. Jelen pillanatban abban sem volt biztos, hogy képes lesz-e még valaha bármilyen ágyban aludni.

Rufus mester egy olyan szállásra vezette őket, ami nagyon hasonlított a sajátjukra. Call eddig is tudta, hogy a diákok lakrészei szinte teljesen egyformák: kettő-öt hálószoba egy társalgóval, ahol a tanulók közösen étkezhettek és tanulhattak. Ehhez a társalgóhoz négy szoba tartozott. Mind elfoglaltak egyet-egyet, beleértve Harcebet is, aki lehuppant az ágy mellé, a hátára gördült, és mancsát a levegőbe nyújtva elaludt. Miután Call meggyőződött róla, hogy a farkasának kutya baja, visszament a társalgóba, ahol Tamara és Aaron a kanapén ültek. Aaron feltűrte a felsője ujját, és a lány felé nyújtotta a kezét. Tamara elmélyült en nézegette az alkarját, amin nagy, vörös folt látszott. - Olyan, mint egy égési seb, de mégsem az - mondta a lány. - Talán az okozta, hogy ilyen sok káoszmágia ért? - De hát Aaron krétor - tiltakozott Call. - A káoszmágia nem kéne hogy kárt tegyen benne. Miért nem mutattad meg a karodat Rufus mesternek? kérdezte Aarontól. A sérülése nem tűnt súlyosnak, de Call mérget vett volna rá,

hogy fáj. Aaron felsóhajtott. - Nem akartam foglalkozni vele - felelte. - Ettől csak még jobban kiakadnának, és még inkább korlátoznának minket, de semmivel sem tudják jobban, hogy mi folyik itt, mint mondjuk én. Tuti úgy döntenének, hogy valaki másnak kell őriznie téged napi huszonnégy órában, pedig senki sem tudna nálunk jobban vigyázni rád. Egyébként is, te sem csináltál nagy ügyet abból a tényből, hogy vérzel. - Lehúzta a felsője ujját. - Megyek, lezuhanyozom - mondta. - Még mindig eléggé undorodom attól, hogy az az izé hozzám ért. Tamara fáradtan tisztelgett neki, Aaron pedig kiment az ajtón, ami a zuhanyzóként és kádként szolgáló tavacskákhoz vezetett. - Jól vagy? - kérdezte a lány Calltől, miután Aaron magukra hagyta őket. - Azt hiszem — válaszolta. - De nem igazán értem, miért volnánk ezen a helyen nagyobb biztonságban, mint a saját szállásunkon. - Mert csak kevesen tudják, hogy itt vagyunk - magyarázta Tamara. A hangja kissé éles volt, de nem tűnt mérgesnek, inkább csak fáradtnak. - Rufus mester biztosan úgy gondolja, hogy nagyon kevés emberben bízhat. Ami azt jelenti, hogy a kém bárki lehet. De tényleg, akárki. - Anastasia... - kezdte Call, ám ekkor kinyílt az ajtó, és belépett Rufus mester. Sötét, szoborszerű arca kifejezéstelen volt, ám a fiú a tartásából jól látta, milyen feszült: úgy festett, mint aki karót nyelt. - Call - szólt a mester -, beszélhetnék veled négy-szemközt? A fiú Tamarára nézett, aki vállat vont. - Bármit is szeretne mondani, nyugodtan mondhatja Tamara előtt - felelte Call. Rufus mester láthatóan nem vette jó néven a választ. - Call, ez nem valami film. Leszel szíves beszélni velem négyszemközt, különben egy álló héten át mindhárman homokot fogtok szétválogatni szemenként.

Tamara felhorkant. - Ez a végszavam, megyek lefeküdni. - Felállt, búcsút intett Callnek, és sötét hajfonatai csak úgy lobogtak, ahogy sietve bement a szobájába. Rufus mester nem foglalt helyet. Csak nekidőlt súlyos testével az asztalnak. - Callum - szólt -, tudjuk, hogy olyasvalaki akar ártani neked, akinek komoly varázserő van a birtokában. De arról fogalmunk sincs, hogy... miért nem támadta meg Aaront? Call ezt kissé sértőnek találta. - Én is krétor vagyok! Rufus mester szája sarka mosolyra görbült, amitől Call csöppet sem érezte jobban magát. - Azt hiszem, ezt jobban is megfogalmazhattam volna. Nem úgy értettem, hogy te ne volnál fontos célpont, hanem úgy, hogy furcsa, miért csak téged támadtak meg, főleg, mivel Aaron régebb óta krétor. Miért nem próbált az illető mindkettőtökkel végezni? - Talán megpróbált - vetette ellen Call. - Hiszen Aaron mindkét támadásnál a közelemben volt. Lehet, hogy az elementál őt is célba vette volna, miután végzett velem. - És talán az orgyilkos direkt csak azután hagyta lezuhanni a csillárt, hogy Aaron is belépett a trófeák termébe? -Pontosan - válaszolta a fiú, és megkönnyebbült, amiért Rufus mester ezzel magától rukkolt elő. Bár az orgyilkos szó nem tetszett neki. Még a csengése is erőszakos volt, sehogy sem hagyta nyugodni. Az orgyilkos sokkal rosszabb volt, mint a kém. Rufus mester a homlokát ráncolta. -Elképzelhető. De szerintem te folyamatosan titkolózol, mióta elkezdtél a Magisztériumba járni. Eleinte apád titkát őrizted, most talán a sajátodat. Ha tudod, ki akarhat ártani neked, vagy miért bántana valaki, akkor áruld el, hogy

jobban megvédhesselek! Call igyekezett nem riadtan bámulni Rufus mesterre. Nem tud Hálpofa kapitányról - emlékeztette magát. Csak puhatolózik. Ám akkor is kiverte a víz. Olyan semmitmondó képet vágott, amilyet csak tudott, de nem igazán volt biztos benne, hogy sikerült. - Nincs semmi, amit titkolnék - hazudta a tőle telhető leghihetőbben. - Ha valaki tényleg csak engem próbál megölni, Aaront pedig nem, akkor fogalmam sincs, miért. -Bárki is a tettes, valahogy bejutott a szobádba -mondta Rufus mester. - Pedig erre nem lenne szabad, hogy képes legyen más, csak ti hárman meg én. Es mégis, a szobádban várt egy elementál... valaki becsempészte, hogy ott lessen rád. Call megborzongott, de nem szólt semmit. Mit mondhatott volna? Rufus mester csalódottnak tűnt. - Bár elhinnéd, hogy bízhatsz bennem! Remélem, megérted, milyen komoly ez az egész. Call Aaronra gondolt, meg a furcsa sebére, ami majdnem olyan volt, mint egy égési sérülés, de mégsem. A tavalyi évre gondolt, és a sok mindenre, amit azóta sem árultak el Rufus mesternek a kudarcot vallott küldetésükről, miután elindultak visszaszerezni az Alkahesz-tet. Call tudta, hogy ha jobb ember lenne, akkor itt és most mindent bevallana Rufus mesternek. De azt is sejtette, hogy ha jobb ember volna, akkor eleve nem is lenne most semmi baj. - Semmit sem tudok. Nem titkolok semmit - közölte Rufus mesterrel. - Nyitott könyv vagyok.

9. FEJEZET A következő néhány nap eseménytelenül telt el. Callnek nem tetszett az új kvártélyuk, inkább érezte szállodának, mint a saját lakhelyüknek. A mágusok hoztak nekik könyvet, papírt meg új ruhákat. Valahányszor Call elment a régi szállásuk ajtaja előtt, látta, hogy vasretesz zárja el. Próbálta kinyitni az ajtót a csuklópántjával, de semmire sem ment vele. Csöppet sem volt ínyére, hogy Mirit bezárták a régi szobájába, ám egyelőre még nem sikerült összeszednie a bátorságát, és megkérni a mágusokat, hogy hozzák el neki a kését. Szerencsére legalább Constantine Madden csuklópántját sikerült kicsempésznie magával, mivel a sajátja mellett viselte, és mindig gondosan eltakarta az egyenruhája vagy pizsamája ujjával. Tudta, hogy le kéne vennie, talán meg is kellene szabadulnia tőle, de meglepő módon egyszerűen nem bírt lemondani róla. A szoba iránti ellenérzése csak még tovább súlyosbodott, amikor Tamara talált egy fényképet a matraca egyik sarka alatt. A fotón Drew látszott, lelkesen vigyorgott arra, aki a képet készítette, miközben fél karját Jo-seph mester vállára vetette. Nagyon fiatal volt a képen - talán tízéves lehetett -, és egyáltalán nem tűnt olyan embernek, aki csak úgy a poén kedvéért meg akarna kínozni valakit, ahogy később Aaronnal tette. Joseph mester pedig úgy festett a fényképen, mint azok az idősebb, tanárbácsis apukák, akik franciául akarnak esti mesét olvasni a gyerekeiknek. Totál nem úgy nézett ki, mint egy pszichopata, aki még egy saját magánál is nagyobb pszichopatát nevelt. Nem úgy nézett ki, mint aki uralma alá akarja hajtani az egész világot. Call nem bírta levenni a szemét a fényképről. Az egyik oldalát eltépték, így a harmadik alakból, aki eredetileg a fotón volt, csak a karja látszott, meg egy kicsi a kék pólójából, rajta fekete csíkokkal. Call egy szörnyű pillanatra azt gondolta, talán a Halál Ellenségének karját látja, aztán eszébe jutott, hogy Constantine Madden nagyjából akkor halhatott meg, amikor Drew megszületett. De Callt nem csak az új szállás, Miri elvesztése meg a fénykép bosszantotta. Az sem tetszett neki, ahogy Rufus mester újabban ránézett. Nem tetszett neki, hogy Tamara folyton idegesen, lopva rásandított. Nem tetszett neki, hogy Aaron mostanában állandóan aggódva ráncolta a homlokát. És az végképp nem tetszett neki, hogy a barátai egy pillanatra sem merték magára hagyni.

- Több szem többet lát - közölte Aaron, amikor Call megmondta neki, hogy egyedül szeretné megsétáltatni Harcebet. — De hát Harceb meg én, az együtt már több szem -erősködött Call. - Jó, az igaz - hagyta rá Aaron. - Mindegy, még több szem még többet lát. - Úgyis csak abban reménykedsz, hogy összefutsz Ce-liával, nem igaz? kérdezte Tamara, mire Aaron ismét zord pillantást vetett Callre. Celia azon a pénteken készült randizni Jasperrel, és Aaron úgy gondolta, itt a tökéletes alkalom, hogy kiderítsék, tényleg a lány-e a kém. Tamarának sikerült kiszednie Celiából a randi részleteit. Vacsora után a nagyterembe készültek Jasperrel, nyolc órára beszélték meg a találkozót, és meg akartak nézni egy filmet. - Ártalmatlan randevúnak tűnik - vont vállat Tamara, miközben ebédnél ültek, és zuzmótésztát rágcsáltak. - Hát, még jó, hogy ártalmatlannak tűnik - mondta Aaron. - A csaj nyilván nem kürtöli szét előre a gonosz szándékait. - Celiára pillantott, aki önfeledten vihogott Rafe-fel meg Gwendával. Jasper Kai mellett ült, és úgy látszott, éppen egy izgalmas történetet mesél. - Ha tényleg Celia a kém, mégis honnan szerzett egy óriási elementált? faggatta Call Aaront. - Anélkül, hogy az, tudod, megölte és megette volna? - Az elementálok nem esznek embert - emlékeztette Tamara. - Hanem magukba szívják az energiáját. Call elhallgatott. Eszébe jutott Drew, akit egy káosz-elementál ölt meg a legelső itteni évükben, ő pedig el-szömyedve végignézte. Emlékezett, ahogy a fiú bőre elkékült, aztán elszürkült, míg végül kihunyt a fény a tekintetében. -...elég fura - hallotta Aaron mondatának végét, amint felocsúdott a borzasztó emlékekből. - Mi fura? - kérdezte.

- Ahogy a többiek néznek minket - felelte Tamara fojtott hangon. - Te még nem vetted észre? Igazság szerint nem. De most, miután Tamara említette, Callnek is feltűnt, hogy a többiek bámulják őket... vagyis leginkább Aaront. És nem úgy, ahogy általában szokták bámulni a fiút: csodálattal vagy amolyan Nézzétek, ott a krétor! arckifejezéssel. Most más volt a helyzet. Társaik sanda tekintettel figyelték őket, és összesúgtak az asztaloknál, nyilván róluk beszéltek. Gyanakodva pillantottak Aaronra, sutyorogtak és a fiúra mutogattak. Callnek görcsbe rándult a gyomra. - Mi folyik itt? - kérdezte Aaron döbbenten. - Van valami a képemen? - Tényleg tudni akarod? - szólalt meg mellettük valaki. Call felnézett. Jasper állt az asztaluknál. - Mindenki arról az elementálról beszél, ami majdnem megette Callt... - Az elementálok nem esznek embert - hangsúlyozta Tamara, félbeszakítva a srácot. Jasper vállat vont. - Jó. Tök mindegy. Lényeg a lényeg, azt beszélik, hogy Aaron idézte meg az elementált. Valaki elmesélte valakinek, hogy hallott kettőtöket veszekedni, és egy csomóan látták, ahogy Aaron tavaly nyáron megidézte azokat a lényeket a káoszból... Callnek leesett az álla. - Ez nevetséges! - tiltakozott. Aaron körülnézett a helyiségben. Valahányszor a tekintete találkozott egy másik tanoncéval, az illető azonnal elfordította a fejét. Néhány vaséves diák kuncogni kezdett. Egyikük elsírta magát. - Ki beszéli ezt? - faggatta Aaron Jaspert, miután ismét felé fordult. Elvörösödött a füle, és olyan képet vágott, mint aki jelenleg a világon bárkivel

hajlandó volna helyet cserélni, csak ne kelljen itt lennie. - Mindenki - közölte Jasper. - Elterjedt a pletyka. Gondolom, azért hiszik, hogy megpróbáltad kinyírni Callt, mert a krétorok állítólag olyan labilis idegzetűek, meg minden. Meg kell mondjam, egyesek szerint nagyon is érthető, hogy végezni akartál Call-lel, hiszen irtó idegesítő, mások szerint viszont valamiféle szerelmi háromszöges szitu bontakozott ki hármótok között Tamarával. - Jasper! - szólt a lány a leghatározottabb hangján. -Mondd meg mindenkinek, hogy ez nem igaz! - Melyik része? - adta a srác az értetlent. - Egy szó sem igaz az egészből! - mondta Tamara, drámaian emelt hangon. Jasper mindkét kezét föltartotta, mint aki megadja magát. -Jól van, na. De tudjátok, milyen a pletyka. Senki sem fog hallgatni rám. - Azzal otthagyta az asztalukat, és ismét a kaja felé vette az irányt. - Ne is törődj vele! - mondta Tamara Aaronnak. -Jasper tisztára nevetséges, és mindig szemétkedik, ha ideges. Valószínűleg be van tojva a randija miatt, és ezt rajtad vezeti le. Call remélte, hogy a lánynak igaza van, de valami egész biztos nem stimmelt. A többiek tényleg folyton őket lesték. Call fölpattant az asztaltól, és Jasper nyomába eredt. Épp akkor kapta el a könyökét, amikor a srác egy nagy tál barnás, fahéj- és szegfűszegillatú löttyért nyúlt. - Jasper, várj! - állította meg. - Nem mondhatsz nekünk ilyesmit, hogy aztán csak úgy elsétálj. Kitől ered a pletyka? Ki terjeszt ilyeneket? Fogadok, hogy van legalább egy tipped. A srác a homlokát ráncolta. -Nem én voltam, ha erre célzói... bár el kell ismernem, elgondolkodtatott a dolog. Aaron két teljesen különböző sztorit mesélt neked a múltjáról. Ez eléggé gyanús. Fogalmunk sincs, honnan származik, valójában semmit sem tudunk a családjáról. Egyszerűen csak felbukkant a semmiből, aztán bumm! Kiderült,

hogy krétor. - Aaron jó ember - erősködött Call. - Sokkal, de sokkal jobb, mint te vagy én. Jasper felsóhajtott. Már nem nevetett vagy vigyorgott, vagy vágta a szokásos dölyfös grimaszokat. - Szerinted ez egy kicsit sem gyanús? - kérdezte komolyan. - Nem - jelentette ki Call, azzal visszamasírozott az asztalukhoz. Forrt a dühtől. Jasper totál idióta volt, ahogy mindenki más is a teremben, kivéve őt magát, Tamarát meg Aaront. Az asztalhoz visszaérve lehuppant a székére. Tamara Aaron vállára tette a kezét, és közel hajolva beszélt hozzá. - Jó, jó - mondta a fiú feszült hangon. - De szerintem tényleg le kéne lépnünk. - Mi a helyzet? - kérdezte Call. - Csak azt magyaráztam Aaronnak, hogy nem lenne szabad törődnie ezzel az egésszel. - Tamara kipirult, barna bőrén vörös pöttyök jelentek meg. Call tudta, hogy ez azt jelenti, nagyon mérges. - Kész röhej - helyeselt Call. - Hamarosan úgyis elfelejtik. Egy ilyen hülyeséget senki sem hisz el sokáig. Ám Aaron arckifejezésén látszott, hogy nem nyugtatták meg. Zöld szeme egyre csak a menzát pásztázta, mintha félig-meddig attól félt volna, hogy a többiek menten elkezdik megdobálni. - Visszamegyek a szállásra - mondta. - Várjatok! - szólalt meg Alex Strike. Magas, ösztövér alakja árnyékot vetett az asztalukra. Aranyéves csuklópántja megcsillant, ahogy feléjük nyújtotta a kezét. Három kerek, piros követ tartott a tenyerében. - Ezeket nektek hoztam. - Golyózni akarsz? - találgatott Call. Alex elmosolyodott. - Ezek irányítókövek - magyarázta. - A mesterek ma este gyűlést tartanak. Ti is

meg vagytok hívva. - Megmozgatta az ujjait. - Mindhárman kaptok egy-egy követ. - Meg vagyunk hívva? - ismételte Aaron, miközben elvették a köveket Alex kezéből. Idegesnek tűnt. - Miért? - Ne tőlem kérdezd! Én csak az üzenetet hoztam. - Szóval, mit csináljunk ezekkel? - kérdezte Call a kövét nézegetve. Tökéletesen kerek volt, és fényesen csillogott, tényleg úgy nézett ki, akár egy piros üveggolyó. A nagyobbik fajta, amivel remekül lehet golyózni. - A mesterek mostanában, a biztonság érdekében, mindig máshol tartják a gyűlésüket - mondta Alex. -Akinél nincs ilyen kő, az nem találhatja meg a termet, ahol találkoznak. A gyűlés hatkor kezdődik. Egyszerűen csak hagyjátok, hogy a kő elvezessen oda, ahova mennetek kell!

Hat órakor új szállásuk társalgójában ültek Harcebbel, és mindhárman a kezükben szorongatott követ bámulták. Kék iskolai egyenruhájukat viselték. Aaron kipucolta a cipőjét, Tamara pedig kiengedte a haját, és aranyszínű csatokat tűzött bele a füle fölött. Call az elegancia jegyében annyit volt hajlandó megtenni, hogy megmosta az arcát. - Azta! - szólalt meg Tamara, ahogy irányítóköve felragyogott, akár egy apró villanykörte. Ezután Aaroné is felvillant, majd Callé szintúgy. Mindhárman felálltak. - Harceb, te maradj itt! - mondta Call a farkasának. Az eddigi tapasztalataik alapján szerette volna, ha a Tanács még csak nem is emlékszik Harceb létezésére. Kiléptek a folyosóra, és Tamara a köve segítségével mutatta nekik az utat. Valahányszor rossz irányba indult, a kő fénye elhalványult. - Rufus mesternek akkor is egy ilyet kellett volna adnia nekünk, amikor beküldött a barlangok mélyére - jegyezte meg Call, ahogy elindultak a lány nyomában. -Nem pedig azt az önmegsemmisítő térképet.

- Szerintem pont az volt az egész lényege, hogy ne legyen nálunk ilyesmi hangsúlyozta Aaron, és mindkét kezét rásimította a kőre, hogy ne kelljen éles fényébe hunyorognia. - Tudod, hogy egyedül is megtaláljuk a helyes utat. - Ne legyél ilyen fellengzős! - szólt rá Tamara, és váratlanul elfordult. Mindhármuk köve elhalványult. - Ööö, azt hiszem, rossz helyen kanyarodtál be -mondta Call, és a hátuk mögé mutatott, a nagy barlangra, benne egy föld alatti vízeséssel. Úgy tűnt, a kövek azt jelzik, hogy arra kéne menniük. - Gyertek! - erősködött a lány, és szapora léptekkel ment tovább, így Aaronnak és Callnek nem volt más választása, mint sietve követni. Tamara bebújt egy alacsony nyíláson, mire egy tágas térben találták magukat. A fejük fölött kis csapat denevér csüngött, összebújtak, halkan neszeztek. Az egész helyiséget betöltötte a bűzük. Call befogta az orrát. - Mit művelsz, Tamara? - kérdezte Aaron fojtott hangon. A lány lehajolt, és bemászott egy szűk átjáróba. Call és Aaron aggódó pillantást váltottak. Veszélyes volt térkép vagy más útmutató nélkül a barlangokban kalandozni. Bőven akadtak itt mély árkok és forró sárral teli tavak, az elementálokról nem is beszélve. Call követte Tamarát az átjáróba, és nagyon remélte, hogy a lány tudja, mit csinál. Négykézláb másztak a durva sziklán, amiben úgy tűnt, hogy természetesen alakult ki az alagút. Az átjáró egyre szűkült, és Call nem volt biztos benne, hogy át fognak férni rajta. Dörömbölni kezdett a szíve, ahogy az egyetlen fényforrásukat jelentő kövek egyre tompábban világítottak. Néhány feszült perc után az alagút kitágult, és végül egy ismeretlen, de nem igazán veszélyesnek tűnő helyiségben találták magukat. A köveik felragyogtak. - Volnál szíves elmagyarázni, mi volt ez az egész? -szegezte Call a kérdést Tamarának. A lány csípőre tette a kezét.

- Fogalmunk sincs, ki akar végezni veled. Lehet, hogy az egyik mester a bűnös, vagy valaki más, aki tudja, hol lesz a gyűlés. Nem mehetünk a legnyilvánvalóbb úton. Az könnyen lehet csapda. A köveknek pontosan az a lényege, hogy bármilyen útvonalat választunk, semmiképpen sem tévedhetünk el. - Tyű, ez milyen okos - mondta Call, miközben igyekezett nem tudomást venni a gyomrát görcsbe szorító, jeges rémületről. Hinni akart abban, hogy bárki is a támadója, bárkik is az ellenségei, az iskola jelenlegi tanárai közül egyetlen sem fenyegeti. Hinni akart abban, hogy csak Joseph mester egyik csatlósa vagy valami ismeretlen, krétorgyűlölő mágus lopódzott be a Magisz-tériumba. Vagy akár abban, hogy esetleg egy diáktársa akar bosszút állni rajta, akit nagyon felbosszantott. Call tudta, hogy iszonyú bosszantó tud lenni, főleg, ha direkt idegesíteni próbál valakit. Még mindig ezen morfondírozott, amikor megérkeztek a terembe, ahová a mesterek összehívták a gyűlést. Elkéstek, a megbeszélés már elkezdődött. A feketébe öltözött mesterek csoportja félkörben ült egy simára csiszolt márványpadon, így mind a helyiség közepe felé néztek. Előttük ugyanolyan félkör alakú asztal. A mennyezetről lógó sztalaktitok végén átlátszó kőből készült gömbök függtek, mindegyikben sárgás fény ragyogott. - Tamara, Aaron, Call - zengte Rufus mester, ahogy beléptek a terembe. Kérlek, foglaljatok helyet! A mesterek asztala elé intett, ahol háromhalomnyi csiszolt kő hevert. Call a kövekre meredt. Azokra kéne ráülniük? Nem szóródnának szét rögtön a kövek, hogy ők meg a padlón landoljanak, irtó ciki helyzetben? Tamara azonban magabiztosan a helyiség közepére vonult, és leült az egyik kőhalomra. Az kissé megsüllyedt alatta, ahogy a lány elhelyezkedett, és karba tette a kezét, de a kövek nem szóródtak szét. Aaron követte a példáját, aztán Call is, bár ő inkább lerogyott, mint leült a halmára. A kövek zörögtek és susogtak, ahogy a fiú súlya a halomra nehezedett, de olyan volt, mintha cukorkákon ülne csak kevésbé ragacsos. A kövek átalakultak körülötte, idomultak az alakjához, míg végül olyan kényelmesen ült, amennyire csak a lába engedte. - Király! - kiáltott fel. - A társalgónkba is kéne egy ilyen. - Call! - szólt rá Rufus mester komoran. A fiúnak az volt az érzése, Rufus még

mindig gyanakszik rá, hogy tud valamit, amit nem mond el neki. — Kérlek, tartsd meg magadnak a megjegyzéseidet a bútorról! Ez egy komoly megbeszélés. Tényleg? Azt hittem, bulit rendezünk! - mondta volna szíve szerint Call, de hallgatott. Tény, hogy határozottan nem volt bulihangulat. Rufus mester két oldalán North mester és Milagros mester ült, Anastasia Tarquin pedig az asztal végének közelében foglalt helyet, acélszürke haját feltűzte, sötét szemét Callre szegezte. - Mi ez az egész? - kérdezte Aaron, és körülnézett. -Bajban vagyunk? - Nem - felelte Milagros mester. - Talán - mondta ugyanebben a pillanatban North mester, és felhorkant. - Mi csak arra próbálunk rájönni, hogyan történhetett ez a támadás - mondta Milagros mester, Anastasiára sandítva. - Hiszen olyan gondosan őriztünk titeket. Tudjuk, hogy már elmondtátok, mi történt, de volnátok szívesek még egyszer elmesélni, hadd vegyük jegyzőkönyvbe? Call igyekezett mindenről beszámolni, próbált a fontos részletekre koncentrálni, nem pedig a rettegésre és tehetetlenségre, ami elöntötte. Az őket illető részeknél Tamara és Aaron átvették a szót, elmagyarázták a dolgot a saját nézőpontjukból. Call ügyelt rá, hogy kihangsúlyozza, milyen hevesen védelmezte őket Harceb, mert még mindig aggasztotta a Tanács véleménye a káoszsújtott állatokról. - Bárki is a tettes, világos, hogy nagyon elszánt. Ha valaki sejti, miért, legfőbb ideje, hogy megossza velünk a gyanúját. - Rufus mester szigorú pillantást vetett Callre, mintha ismét nógatta volna, hogy mondjon el mindent, amit tud. Miután Call elhozta a Tanácsnak az Ellenség fejét, azt hitte, hogy a titka teljes biztonságban van, most viszont úgy érezte, jobban fenyegeti a lelepleződés, mint valaha. Azt kívánta, bár egyszerűen csak elmondhatná nekik az igazat. Bárcsak elhinnék, hogy Call nem olyan, mint Constantine. Kinyitotta a száját, de egy hangot sem bírt kinyögni. Tamara válaszolt helyette: - Fogalmunk sincs, miért akarna valaki ártani Call-nek - jelentette ki. - Nincs egyetlen ellensége sem.

- Azért ezt nem mondanám - motyogta Call, mire a lány megrúgta. Teljes erőből. - A diákok között szárnyra kapott egy bizonyos pletyka - mondta Milagros mester. - Nem szívesen hozzuk szóba, de muszáj feltennünk a kérdést: Aaron, volt valami közöd ahhoz, hogy ez az elementál megtámadta Callt? - Még szép, hogy nem! - kiabálta Call. Tamara ezúttal nem rúgta meg, amiért közbeszólt. - Hallanunk kell Aaron válaszát - mondta Milagros mester finoman. Aaron lehajtotta a fejét, a kezére meredt. - Nem, nem én tettem. Soha nem ártanék Callnek. Senkinek sem akarok ártani. - Hiszünk neked, Aaron. Elvégre Callum krétor -mondta Rockmaple mester, egy alacsony mágus sűrű, vörös szakállal. A vaspróba során nem lopta be magát Call szívébe, ám a fiú most örült, hogy Rockmaple mester hisz Aaronnak. - Számtalan oka lehet, miért akarhatják megtámadni a krétort azok, akik ellenzik a Ma-gisztérium létét és minden törekvését. Véleményem szerint most elsősorban arra kéne koncentrálnunk, hogy rájöjjünk, miként juthatott be egy rosszindulatú elementál egy tanuló szobájába. És ami még fontosabb, mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy ez még egyszer előfordulhasson. Call Aaronra nézett. Barátja még mindig az ujjait bámulta, a bőrt tépkedte a körménél. Call csak most vette észre, hogy Aaron tövig rágta a körmét. - Ez nem akármilyen elementál volt - mondta Rufus mester. - Hanem az egyik legveszélyesebb példány. Egyike azoknak az elementáloknak, amiket itt őrzünk, a Magisztériumban. A neve Szkelmisz. Call visszagondolt arra, amikor Automotonisz a múlt évben lerohanta az édesapja egy barátjának házát, mert el akarta pusztítani a fiút. Automotonisz is egyike volt a Magisztériumban őrzött, roppant veszélyes elementáloknak. Callt elborzasztotta a gondolat, hogy valaki több mint egy éve próbál végezni vele, ráadásul úgy tűnt, az illető szabadon hozzáfér a Magisztérium legfélelmetesebb lényeihez. A fiú kénytelen volt fontolóra venni a lehetőséget, hogy talán mégis az egyik mester tör az életére. Körülnézett a teremben, és megborzongott.

- Nos, szükséges lehet, hogy még alaposabban kikérdezzünk titeket bizonyos részletekről - mondta North mester. - És ez eltarthat egy darabig. Hivatalos vizsgálatot indítottunk Anastasia Tarquin ügyében, hogy megállapítsuk, követette el kötelességmulasztást, mint az elementálok őrzője. Rockmaple mester jegyzőkönyvbe veszi mindazt, amit megtudunk, és továbbítani fogja a Tanácsnak. - Már mindent elmagyaráztam - szólalt meg Anastasia. Szokás szerint hófehér kosztümöt viselt, ősz haját elefántcsont csatokkal tűzte fel. Az ujjain fehérarany gyűrűk csillogtak. Még a csuklópántja is halványszürke bőrből készült. Egyedül az arcán látszott élénk szín: a szeme vörös volt a kialvatlanságtól és az aggodalomtól. - Szkelmiszt nyilván még azelőtt engedték szabadon, hogy az elementálok az én őrizetem alá kerültek volna. Az elementálok celláját csakis két megbűvölt kulccsal lehet kinyitni. Az egyik kulcs végig itt lógott a nyakamban. A másik egy varázslattal lezárt páncélszekrényben van a szobámban, három bűvös lakat alatt. Gondosan nyilvántartottam mindenkit, aki az elementálok közelében járt. Látták a feljegyzéseimet. Beszéltek az őrökkel. Egyikünknek sincs hasznára, ha rám hárítják a felelősséget, csak azért, hogy megszabaduljanak a Tanács képviselőjének jelenlététől az iskolájukban. - Szóval, azt állítja, hogy ha nem vett észre egyetlen behatolót sem, akkor biztosan nem is volt behatoló? Ezt kéne elhinnünk? - kérdezte North mester. Anastasia felállt, és az asztalra csapott, mire Call ösz-szerezzent. - Ha meg akarnak vádolni valamivel, csak rajta! Azt hiszik, hogy összejátszom az Ellenség erőivel? Úgy gondolják, ártani akartam ennek a fiúnak és a barátainak? - Nem, dehogy - tiltakozott North mester, láthatóan megrökönyödve. — Eszem ágában sincs azzal vádolni, hogy szándékosan követett volna el bármi rosszat. Csak azt hangsúlyozom, hogy hiába dicsekszik a különleges őrizetével, az akkor is csődöt mondott. - Ezek szerint szimplán csak alkalmatlannak tart a posztomra — szólt a nő rideg hangon. - Miért, a másik feltételezés talán jobban tetszik? -szólalt meg Rufus mester. Mert csak ez a két lehetőség jöhet szóba. Ha North mester nem hajlandó

kimondani, megteszem én. A maga dolga volt ügyelni rá, hogy senki se ereszthesse szabadon a Magisztérium mélyén őrzött elementálokat. Egyikük mégis elszabadult, és kis híján megölt egy diákot, az egyik tanoncomat. Ezért magát terheli a felelősség, Tarquin, akár tetszik, akár nem. - Az nem lehetséges - erősködött az asszony. - Értsék meg... Soha nem ártanék Callumnak vagy Aaronnak. Sohasem sodornék veszélybe egy diákot. Tamara halkan felhorkant, miután Anastasia róla nem tett említést elkötelezettsége nagy bizonygatásában. -Mégis halálos veszélybe kerültek - felelte Rufus mester. - így hát kérem, segítsen rájönnünk, mi történhetett! Anastasia lerogyott a padra. - Hát jó. - A nyakához nyúlt, és előhúzott egy láncot a blúza alól. Egy kis kalitka lógott rajta... amiben egy bronzkulcs volt. A feje az olvasztótégely alkímiai szimbólumát formázta. - Mióta csak elvállaltam a barlangok mélyén elzárt elementálok őrzését, ügyeltem rá, hogy a kulcs mindig a kezem ügyében legyen. -És mi van a másikkal? - kérdezte North mester. - Két kulcs van. Azt mondta, hogy a másikat elzárva tartja. Nem lehetséges, hogy valaki ellopta, aztán viszszacsempészte? - Az igencsak valószínűtlen - közölte Anastasia. - Három különböző mágikus lakaton kell áthatolni ahhoz, hogy valaki kinyithassa a páncélszekrényemet. Magát a páncélszekrényt pedig én magam hoztam ide, a többi holmimmal együtt. Taisuke mester segített belesüly-lyeszteni a sziklába. - Pontosan milyen varázslatok védik a lakatokat? -kérdezte Milagros mester. Az asszony habozott, majd felsóhajtott. - Azt hiszem, ezek után úgyis meg kell változtatnom őket, bár tényleg nagyon valószínűtlennek tartom a gyanújukat, miszerint valaki esetleg feltörhette a páncél-szekrényemet. De legyen, elárulom. Az első lakatot csak úgy lehet kinyitni, ha az ember kimondja a jelszót. És nem, nem mondom meg maguknak, mi az. Senkivel sem osztottam meg.

Anastasia egy pillanatra lenézett a kezére, tökéletesen manikűrözött körmére. Valójában idősebb volt, mint amilyennek általában tűnt: Call rádöbbent, hogy az asszony öregebb Alastairnél, és ebben a pillanatban ez meg is látszott rajta. Aztán a nő felemelte a fejét, és arcára ismét kiült az iménti ridegség. - A második lakatot egy okos kis bűbáj védi, amit a jelszó kimondása aktivál. A páncélszekrényen megjelenik egy nyílás, ám ha a tolvaj óvatlanul beledugja a kezét, megharapja egy kígyóelementál, aminek halálos a mérge. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha az ember tüzet bocsát a nyílásba. - Anastasia szája féloldalas, ördögi mosolyra húzódott. - Király - motyogta Aaron. Call egyetértett vele. - Ekkor következik az utolsó bűbáj, amit én magam találtam ki. Most először árulom el a titkát, és nagyon sajnálom, hogy ezek után kénytelen leszek lecserélni. Miután a nyílást tűz éri, látszólag nem változik rajta semmi. Ezen a ponton óvatosan bele lehet nyúlni, de csak akkor, ha az ember lassan mozog. Ha gyorsan rántja ki a kezét, akkor megszólal a riasztó, és a páncélszekrény ismét bezárul. Ám amint valaki benyúl a lyukba, megjelenik előtte egy kígyóelementál illúziója, mintha a nyílásból bújna elő, és lecsapni készülne, így érthető a kísértés, hogy az illető kapkodva visszarántsa a kezét. Egy pillanatra senki sem szólt. Call le merte volna fogadni, hogy a mágusok mind csodálják az alapos védelmet, ugyanakkor sejtette, hogy a nő körmönfontságán is ámulnak, mivel meg kell hagyni, ezek igencsak elmés zárak voltak. - Nos, akkor végeztünk? Gonosz erők munkálkodnak a Magisztériumban jelentette ki Anastasia emelt fővel. - Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Ezért jöttem ide. Azt javaslom, igyekezzünk megtalálni a gonosz forrását, ahelyett hogy alaptalan vádakkal dobálóznánk. Mielőtt még késő lenne. North mester ekkor Callhez, Aaronhoz és Tamarához fordult. - Szeretnénk hangsúlyozni, hogy még soha nem történt ehhez hasonló incidens a Magisztériumban, és gondoskodni fogunk róla, hogy ne is fordulhasson elő még egyszer. Most már elmehettek. Innentől nélkületek folytatjuk a vizsgálatot, de megnyugtathatlak mindhármatokat, hogy ki fogjuk deríteni, mi történt.

Nyilvánvaló volt, hogy a mágusok talán egész éjszaka folytatni fogják a vitát, pedig valójában egyetlen nyomuk sincs a kém kézre kerítéséhez. Callnek ekkor eszébe jutott, hogy Jericho Madden halála baleset volt: egy balul sikerült kísérlet végzett vele. Vajon azután is indult vizsgálat? Akkor is teljesen fölöslegesen mutogatott ujjal egymásra egy csomó ember? - Én továbbra is úgy hiszem, hogy az volna a legbiztonságosabb, ha kitanítanánk őket - szólalt meg Anastasia, leplezetlen éllel a hangjában. - Talán úgy vélik, hanyagul láttam el a feladatomat, de ez nem jelenti, hogy maguk nem hanyagolták el a kötelességüket. - Én tanítom őket - válaszolta Rufus mester, a legzordabb tekintetét vetve az asszonyra. - Megtanítom nekik mindazt, amit tudniuk kell. - Á! - szólt a nő, és egyszeriben már nem tűnt zaklatottnak, mivel láthatóan biztos volt benne, hogy ő került nyeregbe. - Ezek szerint Aaron és Callum tisztában vannak vele, hogy képesek az erejükkel eltávolítani a lelket egy eleven testből? Tudják, hogyan kell ezt végrehajtani? Micsoda megkönnyebbülés! Én ugyanis azt hittem, maga annyira retteg az erejüktől, hogy titkolni akarta előlük a képességeiket, még akkor is, ha ez az életükbe kerül. - Megmondtam a diákoknak, hogy elmehetnek - mondta North mester szokatlanul hevesen. - Tarquin, hagyja őket békén! Ha még egyszer dacolni merészel velem, kizáratom az iskolából, bármit is rendelt a Tanács. A teremből kilépve Call Aaronhoz és Tamarához fordult. A lány felvonta a szemöldökét: az egyszerű gesztus mintha tökéletesen jelezte volna, milyen iszonyúan fura volt ez a gyűlés. Aaron a fejét csóválta. Elindultak visz-sza, és hamarosan megláttak egy ismerős járatot, ami nagy mázli volt, mivel kiderült, hogy a bűvös kövek csak egy irányba működnek, így egyedül a találkozó helyszíne felé mutatták az utat. Végül Aaron szólalt meg elsőnek. - Még jó, hogy elszabadultunk onnan még Jasper randija előtt. Már kezdtem aggódni. - Ugye nem gondolod komolyan, hogy Celia a bűnös? -kérdezte Call. - Úgy értem, tényleg komolyan?

- Tudom, hogy nagyon szeretnéd, ha nem ő lenne -felelte Aaron, miközben olyan moha mellett haladtak el, ami kék fénnyel derengett, amikor elérte a leheletük. - Tudom, hogy úgy gondolod, Celia a barátod, de óvatosnak kell lennünk. Celia mindkét támadás előtt csinált valami furát. Lehet, hogy ez csak véletlen. De nem biztos. - Na, és mit fog bizonyítani ez a randi? - kérdezte Tamara. - Még ha netán Celia is a kém, Jasper akkor sem célpont. - Jasper megígérte nekem, hogy mindenféléket mond majd Callről. Ha Celia ráharap a dumájára, akkor lebukik. Tamara a szemét forgatta. Valószínűleg azt hitte, hogy Call nem veszi észre a foszforeszkáló moha halvány fényében, de tévedett. Kifulladva érkeztek meg a nagyterembe, amit csillogó mohaszerpentinek világítottak meg, kék és zöld fénnyel tündökölve. A diákok mély tavakban lubickoltak, a víz türkizkéken derengett körülöttük. Callnek eszébe jutott a legelső alkalom, amikor itt járt: Celia hívta meg a vasévükben, és ez volt az egyik legelső dolog a Magisztéri-umban, ami igazán tetszett neki. Elállt tőle a lélegzete, és rádöbbent, hogy olyasmit lát, amit átlagember soha nem pillanthat meg. Mostanra már jól ismerte a helyet. Ahogy körülnézett, csupa ismerőst látott: Alex a sarokban üldögélt Tamara nővérével és egy másik aranyéves lánnyal. Gwenda meg Rafe az egyik tóban pancsoltak, egymást spriccelték. Kai a pezsgős cukorkával teli üvegcsövek mellett állt, egyik kezével egy halom édességben turkált, a másikban egy könyvet tartott. - Ide nézzetek! - kiáltotta valaki. Call egy másodpercre mintha egy sovány, barna hajú alakot látott volna kifakult pólóban, ahogy neki integet. Egy fiút, akinek feketén csillogott a szeme, és túl sápadt volt az arca. Drew. Call pislogott, és az alak átalakult Rafe-fé, aki éppen beleugrott a tóba. A víz szanaszét spriccelt. A többiek tapsoltak és éljeneztek. Aaron közelebb hajolt Callhez és Tamarához, és azt suttogta: - Ott vannak, ni.

Jasperre és Celiára mutatott, akik egy nagy, lila kanapén ültek. Celia rózsaszín ruhát viselt, a haját lófarokba fogta - nagyon csinos volt. Jasper a szokásos jasperes formáját hozta. Egy kőtál lebegett kettőjük között. Celia beledugta a kezét, és amikor kihúzta, csillogtak az ujjai. Rájuk fújt, mire színes buborékok röppentek fel a kezéről. A lány lelkesen kuncogott. - Jaj! - nyögte Call. - Celia úgy bámulja Jaspert, hogy majd kiesik a szeme. Ez olyan fura! Még csak nem is bírja Jaspert. Vagy ha igen, hát, sosem említette. - Biztos csak lépre akarja csalni - vélte Aaron. - Mindketten idióták vagytok - jelentette ki Tamara úgy, mint aki beletörődött ebbe a ténybe. - Gyertek, erre! Megkerülték a nasival és édességgel teli, nagy pultot, a falhoz simulva lopództak mögötte. Sötét volt, Call csak Tamara aranycsatjainak csillogását látta. Amikor előbújtak a pult túlsó végén, a lila kanapé mögött találták magukat, sokkal közelebb Celiához és Jasperhez. A fiú éppen kihúzta a kezét a tálból, ezek szerint most rajta volt a sor. Jelentőségteljes pillantást vetett Celiára, majd az ujjaira fújt. Szív alakú buborékok szálltak föl a levegőbe. - Fúj, ez undorító - grimaszolt Call. - Mindjárt elhányom magam. Tamarának a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy magába fojtsa a nevetést. - Elvégre ez egy randi - mondta, miután sikerült abbahagynia a vihogást. — A randikon szórakozni szoktak az emberek. - Vagy legalábbis úgy tesznek, mintha jól szórakoznának - tette hozzá Aaron, és gyanakodva méregette Celiát. Úgy tűnt, tényleg elhiszi, hogy talán a lány a bűnös. - Mégis mi a szórakoztató abban, hogy egymást bámulják? - faggatta őket Call. - Na, jó - szólt Tamara, és megfejthetetlen pillantást vetett a két fiúra. - Ha ti, nagyokosok elhívnátok valakit randira, mit csinálnátok? Call figyelte, ahogy Celia elpirult, miközben Jasper odahajolt hozzá, és mondott

neki valamit. Nagyon furcsa látvány volt. Már csak azért is, mert bizarr volt látni, ahogy Jasper kedves valakihez. Általában - még akkor is, ha éppen igyekezett nem totál szemétnek tettetni magát - éle volt mindannak, amit mondott. Most azonban úgy tűnt, mintha normális emberként viselkedne Cellával. És úgy tűnt, mintha tetszene a lánynak. Ami totál igazságtalan volt, hiszen Jasper egyedül azért hívta őt randira, hogy elterelje a figyelmét arról, hogy valójában mit kerestek a könyvtárban Callékkel. Jobban belegondolva, Celia mindig is azt hajtogatta, hogy Call túlreagálja a dolgokat, valahányszor a fiú Jasper szemétkedésére panaszkodott. Lehet, hogy végig tetszett neki Jasper! Talán csak azért tett úgy, mintha kedvelné Callt, hogy közel férkőzhessen Jasperhez. - Nem tudom - vont vállat Aaron. - Amit a lány akar. Call már el is felejtette, mi volt Tamara kérdése. Egy pillanatra szinte már azt remélte, hogy mégiscsak Celia a kém. Ez lett volna a legkevesebb, amit Jasper megérdemel. Tamara vállon bökte. - Hűha, te aztán tényleg nagyon oda lehetsz Celiáért. - Mi? N-nem! - hebegte a fiú. - Csak elgondolkodtam! Azon, hogy Jasper milyen hiszékeny lúzer. Aaron nagy komolyan bólogatott. Jasper és Celia most már egyszerre dugták be a kezüket a tálba, aztán az ujja-ikra fújtak, madarak meg pillangók illúzióját varázsolva a levegőbe. Mindketten kacagtak, ám ekkor Jasper egyik madara odarepült Celia egyik pillangójához, és bekapta. Na, ez már sokkal jobban tetszett Callnek. Elvigyoro-dott, és azon tűnődött, vajon mi történne, ha megidézné egy macska illúzióját, hogy elkergesse a madarakat. - Ha ennyire tetszik a csaj, akkor tényleg el kéne hívnod randira - mondta

Tamara lassan, mint aki gondosan megfontolja minden egyes szavát. - Mármint, szerintem megbocsátana, ha egyszerűen elmagyaráznád. - Mit? - értetlenkedett Aaron. Call hallotta, ahogy Jasper panaszkodni kezd Celiá-nak Szőrmókról, Gwenda vadászgörényéről. És bár Celia már tavaly mesélt Callnek arról, hogy Jasper allergiás Szőrmókra, vagyis rég tudnia kellett róla, most mégis úgy tett, mintha a fiú vadonatúj információt osztana meg vele. Jasper teljesen bevette, hogy a lány csüng minden szaván. Egyre csak magyarázott a hülye görényről, meg hogy mennyire ki nem állhatja, Celia pedig úgy csinált, mint akit lenyűgöz a mondanivalója. Call legszívesebben üvöltött volna. - Juj, nézd! - szólt Celia, miután Jasper végre kimerítette a görényes témát. Alex Strike már kezdi is vetíteni a filmet. Megnézzük? Alex légmágus volt, s a tehetségét időnként arra is használta, hogy színezett levegőt mozgatott és formált a nagyterem egyik fala előtt, népszerű filmeket vetítve a társai elé. Néha csak úgy poénból megváltoztatta a film befejezését. Call tisztán emlékezett rá, ahogy Alex verziójában egy evők, egy droid meg Darth Vader szelleme kongát táncolt A jedi visszatér végén. Jasper megfogta Celia kezét, és felsegítette a süppe-dős kanapéról. Átsétáltak a terem nyugati falához, ahová alacsony zsámolyokat raktak ki a nézőknek. Találtak két helyet, és épp leültek egymás mellé, amikor a barlangban elhalványult a fény, és a falon felvillant egy film első jelenete. - Most figyeljetek! - suttogta Aaron. - Celia a sötétség leple alatt tuti ki fogja ütni Jaspert. Callnek egyszeriben elege lett az egészből. - Nem, dehogyis - mordult. - Már tucatszor voltam kettesben Celiával. Ha ártani akarna nekem, már rég megtehette volna. Hagynunk kéne ezt az egészet a csudába. Ezen a randin legfeljebb az a veszély fenyeget, hogy Jasper halálra untatja Celiát. - Vagy minket - motyogta Tamara. - Callnek igaza van, Aaron. Jasper

megígérte, hogy kifaggatja Celiát Callről, de szerintem bizton kijelenthetjük, hogy ez totál kiment a fejéből. Árnyak táncoltak a fal előtt, furcsa alakokat formálva a fényből. Call látta Alexet, aki a nézők mögött ült, és a kezét finoman mozgatva alakította a képeket. Amennyire Call meg tudta állapítani, a mozi mintha a Toy Story és a Jurassic Park keveréke lett volna: a különféle játékszerek éppen velociraptorok elől menekültek. - Ez zsákutca - mondta Call. - De van egy ötletem, hogy mit csinálhatnánk ma este. Erre Aaron meglepetten nézett rá. -Mit? - Ha valaki lement az elementálok börtönéhez, és kiszabadította Szkelmiszt, akkor kell hogy legyen ott néhány tanú. Egész biztos. - A többi elementál - szólt Tamara, aki azonnal felfogta, mire utal Call. Akiket odalent őriznek. Néhányan nyilván látták, mi történt. - De hát a tanácstagok már biztos kifaggatták őket, nem? - kérdezte Aaron. - Nem feltétlenül - felelte Call. - A legtöbben eléggé félnek az elementáloktól. Nem gondolják, hogy csak úgy szóra lehetne bírni őket. És nagyon nehéz elbánni velük. De mi ketten krétorok vagyunk... ráadásul az elemen-tálok be vannak zárva... - Ez kész őrültség - jelentette ki Tamara, ám barna szeme felcsillant. - Azt mondod, hogy nem akarsz belevágni? - kérdezte Call. - De igen - válaszolta a lány. - Csak azt mondom, hogy őrültség. Hogy jutnánk be a börtönbe? - Anastasia a gyűlésen gyakorlatilag lépésről lépésre elmagyarázta, mi a teendőnk - felelte Call. - Azt mondta, a szobájában őrzi az egyik kúlcsot, a másik meg a nyakában lóg. Nincs más dolgunk, csak bejutni a szobájába, amikor tudjuk, hogy épp nincs ott, és lenyúlni onnan a kulcsot.

- Na és az őrök? - kérdezte Aaron. - Mit csinálunk a börtönnél strázsáló őrökkel? - Amiatt majd ráér akkor fájni a fejünk, ha már megvan a kulcs - közölte Call. - A kém is bejutott valahogy. Kell hogy legyen megoldás. És ha nem tesszük meg ma este, Anastasia lecseréli az összes zárat. Nem lesz még egy lehetőségünk. Aaron még egy utolsó, gyanakvó pillantást vetett Celiára, majd bólintott. Kiosontak a folyosóra. Miközben elindultak a mesterek szobái felé, Call rádöbbent, hogy a tervüket három tényező bonyolítja. Egy: fogalmuk sem volt, melyik szoba Anastasia Tarquiné. Kettő: még ha meg is találják, Call nem tudta, hogyan fognak bejutni oda. És három: még ha be is jutnak, valahogy rá kell jönniük a páncélszekrény jelszavára. Csak nem lehet olyan bonyolult! - győzködte magát. Még az is lehet, hogy a nő jelszava tök nyilvánvaló. Talán elég lesz egy pillantást vetniük a holmijára, és máris tudni fogják. És talán a szobáját is ugyanilyen könnyű lesz megtalálni. Call Tamarára és Aaronra nézett. Úgy tűnt, készségesen hajlandóak elhinni, hogy a terv beválhat. Talán már ki is találták a megoldást. És legalább így mind csináltak valamit, nem csak várták, hogy újra lecsapjon a kém. Call felsóhajtott. Ha a mesterek meg a Tanács nem bírják megoldani az ügyet, akkor ők hárman kénytelenek lesznek a saját kezükbe venni a dolgokat.

10. FEJEZET Nem sokáig tartott, mire elértek a mesterek lakrészeinek fenntartott folyosókhoz. Call most először járt a Magisztériumnak ezen a részén. Bár nem volt tiltott terület, általában csak azok a diákok merészkedtek ide, akik asszisztensek voltak, mint Alex, vagy üzenetet hoztak valamelyik mesternek. Alapos indok nélkül itt kódorogni csak arra lett volna jó, hogy az ember kihívja maga ellen a sorsot. Ami azt illeti, Callnek igencsak nehezére esett magabiztosnak tűnni, és teljesen normálisan menni, ahogy Tamara tanácsolta. Legszívesebben a falhoz simult volna, nem akart szem előtt lenni, pedig csak néhány diák ment el mellettük. És egyetlenegy mesterrel sem futottak össze. A tanárok nyilván még mindig a gyűlésen ücsörögtek, próbálták kitalálni, mi történhetett az ele-mentállal, ami igencsak megkönnyítette Callék dolgát. Ugyanakkor kissé hátborzongató is volt azokon a kihalt folyosókon járni, ahol a mesterek szobái sorakoztak. Egész jó mulatság volt kitalálni, melyik ajtó melyik mesterhez tartozhat. A rézzel kivert, széles ajtó csakis Rockmaple mester szobájába vezethetett, az egyszerű fémajtó nyilván North mesteré volt, a csiszolt ezüstaj-tó pedig biztosan Rufus mester lakrészét rejtette. Az az ajtó, amin egy cuki kiscicás poszter díszelgett, egyértelműen Milagros mester szobájára nyílt. Anastasia szállását ugyanilyen könnyű volt kiszúrni. Vastag, fehér lábtörlő hevert előtte, maga az ajtó pedig világos márványból készült, benne füstre emlékeztető, fekete erezettel. Callnek eszébe jutott, hogy az asszony a tanítás első napján csupa drága, fehér bútort cipeltetett be magának az iskolába. - Ez az - mutatott Call a márványajtóra. - Biztos, hogy ez Tarquiné. - Egyetértek. - Aaron közelebb lépett, és megkocogtatta a márványt. Alaposan megvizsgálta az ajtót, de mint a Magisztórium minden bejáratán, ezen sem volt sem kulcslyuk, sem zsanér, csak egy lapos érzékelő, ami előtt meg kellett lengetni a csuklópántot, ha az ember be akart jutni. Végül Aaron hátralépett, és felemelte a kezét. Call megérezte kettőjük között az ismerős kapcsolatot.

Aaron káoszmágiát készült használni. - Várj! - mondta Call. - Ne csináld... hacsak nem feltétlenül muszáj. A kapcsolat érzése elmúlt, de Aaron olyan képpel nézett rá, ami szinte megbántottnak tűnt. - Most meg hirtelen mi bajod van a káoszmágiával? Call megpróbálta szavakba önteni zavaros gondolatait. - Szerintem a káoszmágia hozzánk vonzza a mestereket - mondta. - Szerintem megérzik valahogy, legalábbis olyankor, ha a Magisztériumban használjuk. - Én azt hittem, hogy Szkelmisz támadásakor a nagy lárma riasztotta őket olyan gyorsan - mondta Tamara elgondolkodva. - De tény, hogy gyanúsan hamar ott termettek nálunk, akármekkora volt is a zaj. Lehet, hogy Callnek igaza van. - Hát, jó - mondta Aaron. - Akkor mit javasoltok? A következő néhány percben minden módszerrel nekiestek az ajtónak, ami csak az eszükbe jutott. Tamara lángvarázst bocsátott rá, ám az ajtó nem nyílt ki. Megfagyasztani is hiába próbálták. Arra a parancsra sem reagált, hogy „Szezám, tárulj!”. Tamara azzal a nyitó varázslattal sem ment semmire, ami tavaly bevált a ketreceknél a Rendellenesség Rendjének falvában. Az ajtó csak állt ott bezárva, és nem adta meg magát. Berúgni sem lehetett, ahogy arról Call saját maga győződött meg. - Komolyan? - hitetlenkedett Aaron, miután minden ötletüket kipróbálták, és kimelegedve dőltek neki a szemközti falnak. Milagros mester cicás poszterére meredt. - És mi még a páncélszekrény miatt aggódtunk, amikor az ajtón sem tudunk bejutni. - Valaki bejutott a mi ajtónkon - hangsúlyozta Tamara. - Vagyis lehetséges - bólintott Call. - Vagy legalábbis annak kéne lennie. Bár az is igaz, tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Elvégre ezek az ajtók gondoskodnak a Magisz-térium biztonságáról. Nem csoda, hogy nem lehet csak úgy kinyitni mindet egyetlen csuklópánttal. - A nyomaték kedvéért az ajtóra intett.

Kattanás hallatszott. Tamara kihúzta magát. - Ez most tényleg... Aaron két lépéssel átszelte a folyosót, és meglökte az ajtót. Az könnyedén kinyílt. Már nem volt bezárva. - Ez nem stimmel. - Tamara egyáltalán nem hangzott elégedettnek, sokkal inkább zaklatottnak. - Ez meg mi volt? Mi történt? - Call felé perdült. - A saját csuklópántod van rajtad? - Igen, persze, még szép, hogy... - Call feltűrte vastag felsője ujját. És elállt a szava. Valóban a saját csuklópántja volt rajta, ez igaz. De elfelejtette, hogy egy másik csuklópántot is felcsatolt a karjára. A Halál Ellenségének csuklópántját. Tamara levegő után kapott. - Ennek sincs semmi értelme. - Kénytelenek leszünk később kiokoskodni - mondta Aaron az ajtóból. Fogalmunk sincs, mennyi időnk van, mielőtt jön valaki. - Feszültnek tűnt, de sokkal derűsebbnek, mint pillanatokkal ezelőtt. Call és Tamara követték a szobába, bár a lány arca még mindig aggodalomról tanúskodott. Call úgy érezte, mintha az Ellenség csuklópántja égetné a karját. Miért nem hagyta otthon, Alastairnél? Miért akarta az iskolában hordani? Elvégre gyűlölte a Halál Ellenségét. Még akkor is, ha bizonyos szempontból egyek voltak, Call gyűlölt mindent, amit Constantine Madden képviselt, és amivé vált. - Azta! - hüledezett Tamara, és becsukta maguk mögött az ajtót. - Micsoda hely! Anastasia szobája elképesztő volt. A csillogó falakat kvarc erezte. A padlót vastag, fehér szőnyeg borította. Fehér volt a bársonykanapé, az asztal és az összes szék. Még a falra akasztott festmények is fehér, vajszínű és ezüst

árnyalatokban pompáztak. - Olyan, mintha egy gyöngyben lennénk - mondta Tamara, miközben lassan körbefordult. - Szerintem inkább olyan, mintha egy óriási szappanba csöppentünk volna közölte Call. A lány lesújtó pillantást vetett rá. Aaron körbejárt a szobában, benézett a (fehér edényekkel teli, fehér) kre-denc és a (fehérbe burkolt kötetekkel teli, fehér) könyvespolc mögé, majd a nagy (fehér) láda alá. Végül odalépett az egyik falat díszítő, jókora kárpithoz. A faliszőnyeget vajszínű, fehér és fekete szálakból szőtték, és egy hóval borított hegyet ábrázolt. La Rinconada? - tűnődött Call. A fagyos mészárlás? De nem lehetett biztos benne. Aaron félrehúzta a faliszőnyeget. - Megvan! - mondta, majd leemelte a kárpitot a falról. Egy hatalmas páncélszekrény volt mögötte. Zománcozott acélból készült. Még ez is fehér volt. - Lehet, hogy a nő jelszava a fehér szó valamiféle variációja? - kérdezte Aaron, ahogy körülnézett. - Láthatóan odavan ezért a színért. Tamara a fejét csóválta. - Ebben a szobában arra túl könnyű lenne rájönni. Aaron a homlokát ráncolta. -Akkor talán az ellenkezője. Sötét? Fekete? Vagy esetleg egy nagyon élénk szín. Neonpink! Nem történt semmi. - Mit tudunk a nőről? - kérdezte Call. - A Tanács tagja, igaz? És hozzáment Alex apjához, akinek a vezetékneve Strike, vagyis Anastasia nyilvánvalóan nem vette föl az új férje nevét.

- Alex apját Augustus Strike-nak hívták - mondta Tamara. - Néhány évvel ezelőtt halt meg. De elég öreg volt. A szüleim azt mesélték, hogy a vége felé Anastasia sokszor helyettesítette a tanácsüléseken. - Mesélt valamit az első férjéről... azt mondta, születtek gyerekeik - emlékezett vissza Call. - Lehet, hogy elváltak, de ha nem, akkor két ember is volt, aki elvette Anastasiát, aztán meghalt. Ki tudja, talán az a fajta nő, aki csak azért megy hozzá egy pasihoz, hogy megölje a pénzéért. -Egy fekete özvegy? - horkant fel Tamara. - Ha megölte volna Augustus Strikeot, az kitudódott volna. Strike nagyon befolyásos mágus volt. Anastasia miatta került be a Tanácsba: a házasságuk előtt csak egy jelentéktelen mágus volt Európából. - Jó, lehet, hogy a férjei halála csak balszerencse - ismerte el Call. Nem volt tisztában vele, hogy Alex apukája meghalt. Kíváncsi volt, vajon Tamara szülei azért nem akarták-e, hogy Kimiya vele járjon, mert a fiúnak nincsenek megfelelő összeköttetései. Alex és Kimiya kapcsolata idén megint szorosnak tűnt, de Call nem volt biztos benne, hogy ez mit jelent. - Alexander - mondta jó hangosan. - Alexander Strike. Ez sem bizonyult a jelszónak. - Tudjuk, pontosan honnan származik a nő? - kérdezte Aaron. - Európa jó nagy hely. - Franciaország! - kiabálta Call. Nem történt semmi. - Ne ordítozd már, hogy Franciaország! - korholta Tamara. - Egy csomó más ország van még Európában. - Nézzünk körül, hátha találunk valamit - javasolta Call, és széttárta a kezét. Mit használnak az emberek jelszónak? A születésnapjukat? A háziállataik születésnapját? Egy halom könyv alatt Tamara talált egy halvány-szürke bőrbe kötött noteszt. Anastasia ebben jegyezte fel az őrök beosztását, az elementálok nevét, valamint a javaslatait a Tanácsnak, hogy milyen óvintézkedésekkel lehetne biztonságosabbá tenni a Magisztériumot és a Céhet, amíg a két krétor még

tanonc. Tamara gondosan felolvasott minden kifejezést, ami jelszónak tűnt, ám a páncélszekrény semmire sem reagált. Aaron felfedezett egy kis köteg fotót, rajtuk komor emberekkel, két kisbabával meg egy nagyon fiatal, sötét hajú nővel, aki bő ruhában ácsorgott a képek szélén. A felvételek elmosódottak voltak, és semmi sem tűnt rajtuk ismerősnek. Az emberek mögött vidéki táj látszott, virágos mezőkkel. Lehetséges lett volna, hogy az egyik gyerek esetleg Alex? Call nem tudta megállapítani. O nagyjából minden kisbabát egyformának talált. A fényképek hátára nem írtak semmit. Semmi sem akadt rajtuk, ami a jelszót illetően nyomra vezethette volna őket. Call végül benézett az ágy alá. Ezen a ponton kezdett kissé elkeseredni. Karnyújtásnyira voltak a kulcs megszerzésétől, és az elementálok kikérdezésétől, ám a fiúnak egyre inkább az volt az érzése, hogy lehetetlen kitalálni olyasvalaki jelszavát, akit alig ismernek. Az ágy alatt néhány lapos sarkú, fehér cipőt talált, valamint egy vajszínű papucsot. A lábbelik mögött egy fadoboz rejtőzött. Talán ez volt az egyetlen holmi az egész szobában, ami nem fehér vagy ahhoz közeli színben pompázott. Miközben Call közelebb kúszott hozzá, arra gondolt, hogy a doboz talán nem is az asszonyé. Talán csak itt hagyta az, aki legutóbb ebben a szobában szállt meg. Áttolta a dobozt a túloldalra, aztán kimászott, és megkerülte az ágyat, hogy szemügyre vegye. Viharvert fa és rozsdás zsanérok: a doboz egyáltalán nem Anastasia stílusa volt. - Mit találtál? - kérdezte Aaron, és odalépett hozzá. Tamara leült melléjük. Call felemelte a fedelet... ...és Constantine Maddennel nézett farkasszemet. A fiú úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. A képen Constantine volt, nem is kétség. Call úgy ismerte Constantine arcát, akár a sajátját, több okból is.

Constantine nem látszott teljesen a fotón. Arca egyik fele még fiatal volt és jóképű. A másikat ezüstmaszk takarta. Nem ugyanaz a maszk, mint amit Joseph mester viselt évekig, hogy mindenkivel elhitesse, ő az Ellenség. Ez az álarc kisebb volt: eltakarta a rémes égési sérüléseket, amiket Constantine a Magisztériumból való szökésekor szenvedett el, de mást nem. Constantine egy csapat mágus között állt, mindannyian egyszerű, zöld egyenruhát viseltek. Call csak egyiküket ismerte fel: Joseph mestert. O is fiatalabb volt ezen a képen, barna haja még nem őszült meg. Constantine csillogó, szürke szeme Callre szegeződött. Olyan volt, mintha rámosolygott volna az évek távlatából. Mintha önmagára mosolygott volna. - Ez a Halál Ellensége - szólt Aaron fojtott hangon, ahogy áthajolt Call válla fölött. - És Joseph mester, meg Constantine csomó másik követője - mondta Tamara feszülten. - Néhányukat megismerem. Kezdem azt hinni... - Hogy talán Anastasia Tarquin is közéjük tartozott? - kérdezte Call. Határozottan fura ez az egész, az tuti. Az Ellenség csuklópántja kinyitotta az ajtót, Anastasia még fényképeket is őrizget róla... - Nem biztos, hogy azért tartotta meg a képet, mert Constantine is rajta van vetette ellen Tamara. - Lehet, hogy valamelyik másik mágus miatt fontos neki. Call felállt, bár a lába mintha alig bírta volna el. Szembefordult a páncélszekrénnyel, és ökölbe szorította a kezét. - Constantine Madden - szólt. Semmi sem történt. Tamara meg Aaron nem mozdultak az ágyról, még mindig Anastasia nyitott doboza fölé hajoltak. Felnéztek Callre, és egyforma arcot vágtak: a fiú magában úgy nevezte ezt az arckifejezésüket, hogy „Ja, tényleg, Call gonosz”. A barátai általában figyelmen kívül tudták hagyni vagy el tudták felejteni, hogy Call lelke valójában Constantine Maddené. De nem mindig. Call a Halál Ellenségének követőire gondolt. Mi vonzotta őket Constantine-hoz?

Az örök élet ígérete, a halál nélküli világ reménye. A vágy, hogy visszaszerezzék, amit elveszítettek, hogy megszabaduljanak a gyásztól. A fogadalom, amit az Ellenség magának tett, miután elveszítette a fivérét, és amit aztán kiterjesztett a követőire is. Call soha nem tapasztalt meg igazi veszteséget, és el sem tudta képzelni, milyen lehet - egyetlen emléke sem volt az édesanyjáról -, de sejtette, milyen híveket toborzott magának Constantine. Olyan embereket, akik gyászoltak, vagy rettegtek a haláltól. Olyan embereket, akik számára Constantine elkötelezettsége, hogy visszakapja a fivérét, szimbolikus értékű lehetett. Elvégre Anastasia több férjet is elveszített. Talán visz-sza akarta kapni az egyiküket. Call felemelte a kezét, az Ellenség csuklópántjára nézett, aztán ismét a páncélszekrényre. - Jericho - mondta. Kattanás hallatszott: a zár kinyílt. Call, Tamara és Aaron megdermedtek a hang hallatán. Sikerült kinyitniuk az első lakatot a páncélszekrényen. Már csak ki kellett venniük a kulcsot, hogy elmehessenek beszélni az elementálokkal. Bevált a tervük. Ám Call még mindig olyan ideges volt, hogy remegett a keze. Anastasia kedves embernek látszott, nem olyan gyil-kolászós hajlamúnak, ám ennek ellenére úgy tűnt, vagy megpróbál végezni Call-lel, vagy borzalmas okokból áll az ő oldalán. A fiúnak egyik lehetőség sem tetszett. -Akkor... jó lenne, ha lángot bocsátanál a lakatba -szólt Tamara. - Mielőtt még kibújik belőle az a halálos mérgű kígyó elementál. - Ja, igen. - Call igyekezett összeszedni magát. Cset-tintett, mire kis láng lobbant fel az ujjai között. Odalépett a páncélszekrényen támadt nyíláshoz, és felszította a tüzet a kezében, míg hosszú, vékony lángcsóvaként nem lobogott, akár egy nyílvessző. Belökte a nyíláson. A láng fellobbant, látszólag szétáradt a páncélszekrényben, majd kialudt. Call nem látta, hogy tényleg rejtőzött-e odabent egy kígyószerű elementál. Ha igen, vajon elég tüzet bocsátott rá, hogy

végezzen vele? Elpusztult, vagy csak besiklott az egyik sarokba? Call kinyújtotta a kezét a páncélszekrény nyílása felé. Ne kapkodj! - hajtogatta magának. Csak szép lassan. Ha kígyót látsz, az csak illúzió. Ujjai óvatosan araszoltak előre, ám ekkor egyik társa levegő után kapott mögötte. - Call! - figyelmeztette Aaron. - Még lassabban, ne siess! Abban a pillanatban, hogy a fiú keze a nyíláshoz ért, a lyukból előbukkant a kígyó feje. Méregzöld volt, fekete szeme akár egy-egy tintapötty. Kidugta apró, narancs-sárga nyelvét, mintha a levegőt ízlelné. Call hátán felállt a szőr. Érezte, hogy a kígyó a bőrén siklik, hűvös volt és száraz. Ez is illúzió lett volna? Teste minden izma begörcsölt, ahogy összes ösztöne dacára még mélyebbre dugta a kezét a nyílásba. Néhány pillanatig tapogatózott a páncélszekrényben, megérintett valamit, ami olyan volt, akár az összetekert, sima kötél. Akaratlanul is megborzongott. A kígyó közben elkezdett felkúszni a karján. - Anastasia nem hazudott volna a mestereknek, ugye? - kérdezte Call, és nagyon igyekezett, hogy csak egy kicsit remegjen a hangja. - Ez csak illúzió, igaz? - Akárhogy is, jobb, ha nem teszel hirtelen mozdulatot - felelte Tamara éles, aggódó hangon. - Tamara! - pirított a lányra Aaron. - Call, biztos, hogy csak illúzió. Nem valódi. Csak így tovább! Már nincs sok hátra. Ezt inkább Aaronra kellett volna hagynom - gondolta Call. Aaron a helyében most tuti nem fontolgatta volna komolyan, hogy fülsiketítő üvöltést hallat, és kirohan a szobából, mit sem törődve a riasztóval.

Ám ezzel a gondolattal együtt a kétség is felütötte benne a fejét. Ha Aaron tényleg meg akarja ölni, akkor jobb megoldást nem is választhatna, mint hogy ráveszi, tegyen valami hülyeséget. Mint hogy arra bátorítja, legyen vakmerő és ostoba. Nem - erősködött magának Call. Aaron nem akar ártani nekem. Aaron a barátom. A kígyó elérte Call nyakát. Elkezdett rátekeredni, mintha átalakulna kígyóból nyaklánccá... vagy hurokká. Ebben a pillanatban az ujja megérintett valamit, ami kulcsnak érződött. A hideg fém egyik vége egyenetlen volt. Call megmarkolta. - Megvan. Azt hiszem - mondta, és elkezdte kihúzni a kezét. - Lassan csináld! - szólt rá Aaron, mire Call kis híján összerezzent. - Lassan csinálom! - meredt a barátjára. - Már majdnem kint van - biztatta Tamara. Call szép lassan kihúzta a karját, végül előbukkant a kézfeje, benne a kulccsal. Amint kivette a kezét a nyílásból, a kígyó eltűnt, csak büdös füst maradt utána, a páncélszekrény pedig ismét bezárult. Sikerrel jártak. Megszerezték a bronzkulcsot.

Amilyen gyorsan csak tudták, bezárták Anastasia szobáját, és elindultak a Magisztérium legmélye felé, ahol az elementálokat őrizték. Call menet közben folyton idegesen lesett hátra, félig-meddig arra számított, hogy Rufus vagy valamelyik másik mester felfedezi, mit művelnek, és utánuk jön. De senkivel sem találkoztak. A folyosókon néma csend honolt, és a csönd egyre mélyebb lett, ahogy a kő szépen kisimult körülöttük: a sziklából kivájt falak meg padló helyét márvány vette át, amit úgy lecsiszoltak, hogy csúszós volt. Alkímiai szimbólumokkal díszített ajtók mellett mentek el, ám Call ezúttal nem állt meg, hogy szemügyre vegye őket. Teljesen elmerült a gondolataiban Anastasia

Tarquinról, az asszony szobájában látott fényképről meg Joseph mesterről. Vajon Anastasia Tarquin a férfi egyik csatlósa? O maga lenne a kém a Magisztériumban, aki azért vigyáz Callre, mert Joseph mester számára még mindig a fiú a kiválasztott - mindannak dacára, ami történt -, mivel benne lakozik a Halál Ellenségének lelke? Tamara megállt a hatalmas ajtó előtt, amit a Magisz-térium öt fémje alkotott: vas, réz, bronz, ezüst és arany. Halványan verte vissza a folyosó tompa fényét. A lány Callhez és Aaronhoz fordult, elszánt képet vágott. - Ezt bízzátok rám! - mondta, majd nagy erővel megzörgette az ajtót. Hosszú szünet után kinyílt. Az egyik fiatal őr, akire Call emlékezett akkorról, mikor a legutóbb itt jártak, gyanakodva meredt Tamarára a küszöbről. - Mi az? - kérdezte. Kábé tizenkilenc évesnek tűnt, borzas, fekete haja volt. A Céh uniformisa tengerészkék volt, az ujján különféle színű csíkokkal. Call gyanította, hogy a színeknek is van jelentősége: a mágusok világában minden ilyesmi jelentett valamit. - Mit akarsz, kölyök? Tamara elismerésre méltóan fojtotta magába a bosz-szúságát, amiért a srác „kölyök”-nek titulálta. - A mesterek hívatnak téged - közölte. - Azt mondták, fontos. A fiú szélesebbre tárta az ajtót. Call meglátta mögötte az előteret a kanapéval meg a sötétvörös falakkal. A cellákhoz vezető folyosóval. Kalapált a szíve. Már majdnem célt értek. - És ezt el is kéne hinnem? - kételkedett a fiú. - Miért akarnák a mesterek, hogy elhagyjam az őrhelyemet? És miért egy ilyen kis csitrit küldenének értem? Aaron és Call összenéztek. Call úgy gondolta, hogy ha a céhes csávó nem fogja vissza magát, de nagyon gyorsan, akkor seperc alatt a padlón köt ki, Tamara bakancsával a nyakán. - North mester asszisztense vagyok - mondta a lány. - Azt akarta, hogy adjam ezt oda neked. - Az őr felé nyújtotta az irányítókövét. A srác szeme elkerekedett. -Ez elvezet a gyűlés helyszínére. A mesterek ki akarnak kérdezni az itteni biztonságról. Ha nem teszel tanúvallomást, bajba kerülhetsz, vagy bajba

keverheted a főnököd. A fiú elvette az irányítókövet. - Nem Tarquin hibája volt - jelentette ki sértetten. -És nem is az őröké. Az az element ál máshonnan kerülhetett elő, tuti nem innen szabadult el. - Akkor menj, mondd el nekik! - sürgette Tamara. Az őr az irányítókövet markolva kilépett a folyosóra. Becsapta maga mögött az ajtót, és Call hallotta egytu-catnyi zár kattanását. - De most aztán sipirc! - szólt rá a srác hármukra, majd elsietett a folyosón. Amint az őr eltűnt szem elől, Call kikapta a kulcsot a zsebéből. Talált egy kis nyílást a hatalmas ajtón, amibe a kulcs tökéletesen beleillett. Amint beledugta, az ajtón új szimbólumok ragyogtak fel. Olyan szavak tárultak eléjük, amiket Call most látott először: Sem hús, sem vér, csak lélek. Miközben a fiú azon tűnődött, mit jelenthet ez, az ajtó kinyílt, szabad volt előttük az út. Bementek, sietve átvágtak az előtéren, és elindultak a sötétvörös folyosón. Hamarosan egy másik, óriási, két-szárnyú ajtó előtt találták magukat, ami olyan magasra nyúlt fel, hogy úgy nézett ki, akár egy hatalmas kated-rális kapuja. De ezen is volt egy kis nyílás, olyan apró, hogy alig lehetett észrevenni. Call nagyot nyelt, és beledugta a bronzkulcsot. A második ajtó nagy nyikorgással szintén kitárult előttük. Beléptek rajta. Call azt sem tudta, mire számítson, de így is megdöbbentette, hogy a helyiségben micsoda hő csapta meg őket. A levegő nyomott volt, szúrós és fémes szagú. A teremben mintha óriási máglya lobogott volna, ám sehol sem láttak lángokat. Call víz zubogását hallotta a távolból, sokkal közelebbről pedig tűz ropogását. A sziklafalba boltíves átjárókat vájtak, innen öt különféle irányba vezettek tovább. A kőbe a jól ismert szavakat vésték: A tűz el akar égni, a víz el akar folyni, a lég fel akar szállni, a föld meg akar kötni, a káosz el akar emészteni.

- Most merre? - kérdezte a fiú. Aaron vállat vont, majd fél karját kinyújtva megperdült, és amikor megállt, véletlenszerűen rábökött az egyik boltívre. Úgy festett, akár egy szélkakas. - Arra - közölte az eredményt. A boltív, amire mutatott, teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a másik négy. - Warren? - szólt Call halkan. Igen valószínűtlennek tűnt, hogy a kis gyík meghallja őket idelent, ám Warren korábban is felbukkant már furcsa helyeken és váratlan pillanatokban. - Warren, nagyon jól jönne a segítséged. - Én abban nem vagyok olyan biztos - mondta Tamara, miközben elindult az Aaron által kijelölt irányba. -Nem bízom abban a gyíkban. - Nem olyan vészes - vette védelmébe Call, bár óhatatlanul arra gondolt, hogy Warren egyszer elcsalta őket Marcushoz, Rufus egykori mesteréhez, akiből elemésztett lett: beszippantotta a tűz eleme, miután túlságosan átadta magát az erejének. De akkor is, Marcus nem bántotta őket. Csak félelmetes volt. A boltíven belépve homályos részre értek, ez már nem annyira folyosó volt, mint inkább a sziklák között kivájt ösvény, ami a sötétbe vezetett. A falon egy zöld lángú fáklya lobogott; Aaron magához vette, és elindult előre, Call és Tamara szorosan követte. Az ösvény meredeken lejtett, és hamarosan egy mély verem tárult fel mellette. Callnek dübörgött a szíve. Tisztában volt vele, hogy itt nagy elementálokat őriznek, és tudta, hogy a mágusok elméletben nyugodtan megközelíthetik a lényeket, nem fenyegeti őket a megevés veszélye - ez volt az egész bebörtönzés lényege. Ám Aaron fáklyájának halvány fényében Call akaratlanul is úgy érezte kissé, mintha a sárkány barlangjához közelednének, nem pedig börtöncellákhoz. Kicsit távolabb egy fülke mélyedt a falba. Amikor elmentek mellette, látták, hogy egy szárnyas kígyó lebeg benne. Narancssárga, skarlátvörös és kék tollak borították, az élénk színek még a homályban is jól látszottak. - Ez meg mi? - kérdezte Call Tamarától.

A lány a fejét csóválta. - Még sosem láttam ilyet. Úgy néz ki, mint egy légele-mentál. - Felébresszük? - suttogta Aaron. Valami biztos megvéd minket tőle - győzködte magát Call, de nem látott semmi ilyesmit. Sem rácsot, sem béklyót. Mintha semmi sem állt volna hármuk és a tőlük alig egy méterre lévő, halálos elementál között. - Nem tudom - felelte, szintén suttogva. Törte a fejét, a könyvekben olvasott szörnyeken gondolkodott, de csak nem jutott eszébe, hogy hívják ezt a lényt. Az elementál fél szeme kinyílt, pupillája nagy és fekete volt, körülötte csillag alakú, élénklila szivárványhártya rajzolódott ki. - Gyerekek - suttogta. - Szeretem a gyerekeket. -A „reggelire” kiegészítés kimondatlanul is világosnak tűnt Call számára. - Én Khalkon vagyok. Azért jöttetek, hogy parancsoljatok nekem? Callt nagyon aggasztotta, hogy a lény milyen lelkesen tette föl ezt a kérdést. Valóban szeretett volna parancsolni neki. Utasítani akarta, hogy mondjon el nekik mindent, amit tud... vagy még jobb, találja meg és nyelje el a kémet. De nem tudta, mi lenne ennek az ára. Ha egyvalamit megtanult a Magisztériumban töltött évek alatt, hát azt, hogy a mágikus lények még kevésbé megbízhatóak, mint a mágusok. - Én Aaron vagyok - mondta a barátja. Mi sem volt jellemzőbb Aaronra, mint hogy udvariasan bemutatkozzon egy lebegő kígyónak. - Ők pedig itt Tamara és Call. - Aaron! — szólt rá a lány a fogát csikorgatva. - Azért jöttünk, hogy kikérdezzünk - folytatta a fiú. - Ki akarjátok kérdezni Khalkont? - mondta a kígyó, mint aki nem egészen érti. Call arra gondolt, hogy a lény talán nem valami eszes. Viszont jó nagy volt. Sőt, a fiúnak az volt az érzése, hogy az elementál az elmúlt néhány másodpercben még nagyobbra nőtt.

- Nemrég betört ide valaki, és hagyott elszabadulni egy elementált - mondta Aaron. - Nem tudod, ki lehetett az? - Elszabadulni - ismételte Khalkon vágyakozva. -Jó lenne elszabadulni. Megint dagadt egy kicsit. Call ideges pillantást váltott Tamarával. Khalkon egyértelműen nőttön-nőtt. A felemelt fáklyával előtte álló Aaron nagyon kicsinek tűnt. - Ha kiszabadítjátok Khalkont, elmond nektek mindent, amit csak tud. Aaron felvonta a szemöldökét. Tamara a fejét csóválta. - Szó sem lehet róla - jelentette ki. Hangos csattanás hallatszott. Khalkon hirtelen feléjük repült, csillag alakú szeme vörösen izzott a dühtől. Aaron hátraugrott, ám a kígyó egy láthatatlan falnak ütközött. Hiába vergődött, mintha egy üveglap választotta volna el a gyerekektől. - Ez semmit sem fog elárulni nekünk - mondta Call, és eloldalazott a fülke elől. — Keressünk egy másik elementált! Lehetőleg olyat, amelyik hajlandó együttműködni. Khalkon morgott, ahogy otthagyták a celláját - mert hát mégiscsak börtöncella volt, legalábbis Call úgy gondolta, hiába nem akadt rajta sem ajtó, sem rács. Kicsit megsajnálta a szárnyas lényt, aminek repülnie kellett volna, ehelyett idelent senyvedett. Persze, ha Khalkon szabadon röpködhetett volna, akkor valószínűleg első dolga lett volna elkapni Callt, hogy falatozzon belőle, akár a héja egy fincsi kis mezei egérből. Továbbmentek lefelé, és egy nagyobb térbe értek: egy óriási terembe, amiben fülkék sorakoztak, mindegyikben más-más bebörtönzött elementállal. A lények visítottak és csapkodtak a szárnyukkal. - Légelementálok - mondta Tamara. - Mind légele-mentálok... Nyilván mindegyik boltív más-más fajta ele-mentálokhoz vezet. - Nézzétek! - mutatott Aaron egy üres cellára. - Itt volt Szkelmisz: felvésték ide a nevét. Vagyis az itt őrzött elementálok biztosan láttak valamit.

Call odalépett az egyik fülkéhez, amiből egy inkább füstszerű, mint szilárd lény nézett vissza rá három nagy, barna szemmel. A fiú még abban sem volt biztos, hogy az elementálnak van szája. Sehol sem látott rajta szájat. -Láttad, ki szabadította el Szkelmiszt? - kérdezte tőle Call. A lény csak bámult rá, némán lebegett cellájában. A fiú felsóhajtott. Tamara odalépett egy jókora fülkéhez, amiben három angolnaszerű elementál siklott fel-alá a levegőben. Ugyanazok a légelementálok voltak, amik múlt évben visszahozták Callt, Tamarát, Aaront, Jaspert és Alastairt a Halál Ellenségének sírboltjából a Magisztériumba, csak most sokkal kisebb alakot öltöttek. Talán mindegyik elementál képes volt megváltoztatni a méretét, mint Khalkon. Miközben visszagondolt arra, milyen volt az elemen-tálok gyomrában repülni, Callnek az is eszébe jutott, hogy hol van most Jasper. Randin. Celiával. Aki szinte teljesen biztos, hogy nem akarja megölni Callt, de talán már a barátja sem akar lenni. - A légelementálok mind ilyen hülyék? - kérdezte Call, és bosszantotta, hogy kezd úgy beszélni, mint Jasper. Nem sok idejük volt, mielőtt a mesterek kiokoskodják, ki küldte oda hozzájuk az őrt, és lejönnek ide, véget vetve hármuk kis akciójának. Ha semmit sem derítenek ki, mielőtt megjelennének a mesterek, akkor a semmiért fogják elszenvedni a garantáltan súlyos következményeket. - Azért ez elég durva volt - mondta Aaron. - Durva, de jogos. - Tamara az angolnaszerű lények lassú mozgását figyelte. Próbálkozzunk meg inkább a földelementálokkal! Azok barátságosabbak. Elindultak visszafelé az ösvényen, elmentek Khalkon mellett, aki éhesen bámult rájuk, és hátborzongatóan füttyögött. Call úgy érezte, mintha a lábát késsel hasogatnák. Ma már így is sokat gyalogoltak, ám ahogy felkaptattak a meredek emelkedőn, teljesen begörcsöltek az izmai. Mire visszaértek a boltívekhez, Call közeljárt hozzá, hogy feladja, hiába volt ez az egész az ő terve. Tamara a boltíveket tanulmányozta, megpróbált rájönni, van-e a kövön olyan jel, ami megmutatja, melyik átjáró vezet a földelementálokhoz. Aaron a homlokát ráncolta, mint aki elmélyülten agyai az egész ügyön.

- Hallak ám titeket, tanoncok - szólt a legtávolabbi boltív felől egy aggasztóan ismerős hang. - Gyertek csak ide hozzám! Call megdermedt. Csak nem a kém volt az? Véletlenül belebotlottak abba, aki meg akarja ölni? Aaron odafordult a fáklyával a boltív felé, ahonnan a hang hallatszott. Az átjáró üres volt, mögötte alvadt vérre emlékeztető, sötétpiros-fekete fény derengett. A folyosót mintha baljós árnyak borították volna. - Ismerem ezt a hangot - suttogta Tamara. Elkerekedett a szeme, pupillája kitágult a sötétben. -Gyertek ide hozzám, Rufus mester tanítványai! -szólt a hang ismét. - És elárulok nektek egy titkot. Aaron a feje fölé emelte a fáklyát, a láng sercegett és pattogott. A zöldes fény megvilágította elszánt arckifejezését. - Erre! - mondta, és Tamarával a sarkában futva elindult a hang irányába. Ezt csinálják a hősök - gondolta Call. Egyenesen a veszély felé rohannak, és soha nem adják fel. Call borzasztóan szeretett volna az ellenkező irányba szaladni, vagy egyszerűen csak leheveredni, és pihentetni a lábát, amíg el nem múlik a fájdalom, de esze ágában sem volt hagyni, hogy Aaronnak az ellensúlya nélkül kelljen harcolnia. Aaron nem volt az ellensége. Zihálva, a fájdalommal a lehető legkevésbé törődve követte a barátait. Azonnal nyilvánvalóvá vált, melyik elem lényei felé indultak el. Az átjáróból és a boltív mögötti folyosóból fullasztó hőség áradt. A falakat megszilárdult vulkáni kőzet alkotta, fekete volt, tele egyenetlen lyukakkal. Mindenfelől tűz ropogása hallatszott, akár egy vízesés robaja-zúgása. Aaron kicsit távolabb állt a folyosón, Tamara mellette. A fiú leeresztette a fáklyát tartó kezét, de még így is megvilágította kettejüket a különös, zöldes fény.

- Call! - szólt, és kicsit furcsa volt a hangja. - Call, gyere ide! Call bicegve igyekezett feléjük a folyosón, elhaladva a különböző tűzelementálok cellái előtt. Ezeket a fülkéket nem átlátszó fallal, hanem a földbe rögzített, aranyszínű rácsokkal zárták el. A rácsok mögött olyan lényeket látott, amik mintha izzó szemű, éj sötét árnyak lettek volna. Az egyik mintha csupa lángoló kézből állt volna. Egy másik tüzes karikák halmazának tűnt, amik lüktetve sodródtak a levegőben. A hőség olyan rekkenő volt, hogy mire Call elért Aa-ronhoz és Tamarához, a ruhája csatakos volt a veríték-tői, és az ájulás környékezte. Am azonnal látta, miért torpantak meg a barátai. Az egyik cella rácsa mögött lobogó lángokra meredtek, amelyek között egy lány lebegett. - Ravan? - szólt Tamara olyan elcsukló hangon, amilyet Call még sosem hallott tőle. - Te h-hogy kerülsz ide? Ravan. Call megdöbbent, és elszörnyedt. Ravan Tamara nővére volt. Call tudta, hogy elemésztett lett belőle, vagyis egyike volt azoknak, akiket elnyeltek az elemek, de az eszébe sem jutott, hogy talán őt is idelent őrzik. - Ugyan hol másutt lennék? - kérdezte a lány a lángok közül. - A mesterek hazudnak ám nekünk, tudod? Azt állítják, hogy a varázserőnk abban a szánalmasan kevés mágiában merül ki, amit a Magisztériumban tanulhatunk, de én most már sokkal erősebb vagyok. Már nem megidézem a tüzet, Tamara. Hanem én magam vagyok a tűz. - Megcsillant a szeme, és Call először azt hitte, hogy a lángok fényét veri vissza... de aztán rájött, hogy a lány tekintetében is tűz lobog. - Ezért kellett bezárniuk ide. -Megható ez a családi találkozó - szólalt meg egy hang a folyosó túlsó feléről. Call megperdült. Marcus, az elemésztett figyelte őket vigyorogva egy szinte ugyanolyan cellából. - Callum Hunt - mondta a lángok pattogására emlékeztető, zengő hangján. - Aaron Stewart. Tamara Rajavi. Hát ismét eljöttetek hozzám. Úgy látom, még nem vált valóra mindhárom jóslatom, igaz? Call jól emlékezett Marcus két évvel ezelőtti szavaira, amik a legszörnyűbb félelmeit fogalmazták meg: Egyi-kőtök el fog bukni. Egyikőtök meg fog halni. Egyikőtök pedig már eleve halott. Most már tudták, melyikük volt eleve halott: Call. Constantine Maddenként

egyszer már meghalt. Eleve halott. A fülébe csengtek a szavak, szörnyű bizonyítékaként annak, hogy Marcus igazat mondott. - Marcus - ráncolta a homlokát Aaron. - Azt mondtad, elárulsz nekünk egy titkot. Tamara láthatóan nem bírta levenni a szemét Ravan-ról. Ujjai nővére lángoló keze felé nyúltak, mintha egyszerűen nem tudta volna elhinni, hogy Ravan többé már nem ember. Marcus elnevette magát, a tűz tombolt és táncolt körülötte, mintha vulkánból tört volna fel. Erre már Tamara is megfordult, elrántotta a kezét a nővérétől, mint aki csak most fogta fel, mire készült. - Azt keresitek, aki kiszabadította Automotoniszt és Szkelmiszt, igaz? kérdezte Marcus. - Azt, aki próbálja megölni Callumot? Mert ugyanarról a személyről van szó. - Ezt már tudjuk - közölte Aaron. - Áruld el, ki az! - Nem fog tetszeni a válasz - mondta Marcus, és lángokból álló szája vigyorra húzódott. - A tettes nem más, mint a generációtok legnagyobb krétora. Tamara erre még lesújtottabbnak tűnt. -Aaron próbálja megölni Callt? Callnek a szavak hallatán elállt a lélegzete. Aaron nem lehetett a kém. Ám Marcus válaszát hallva nagyon ostobának érezte magát. Elvégre az volt a sorsuk Aaron-nal, hogy ellenségek legyenek. Aaronnak a hős szerepét szánta a sors, Callnek pedig a gonoszét. Ilyen egyszerű volt a helyzet. Callnek Aaron meg Tamara előtt sosem voltak barátai, és néha el is tűnődött azon, hogy vajon mit kedvelnek benne. Talán pofonegyszerű volt a válasz. Talán Aaron nem is volt a barátja. - Nem! - kiáltotta Aaron, és olyan hevesen gesztikulált, hogy kis híján kioltotta a fáklya lángját. - Még szép, hogy nem! - Szóval akkor én próbálom megölni saját magamat?

- kérdezte tőle Call, aki nem bírta ezt magába fojtani. - Ennek semmi értelme. Ráadásul tuti, hogy senki sem tart engem a generációnk legnagyobb krétorának. - Ugye nem gondolod komolyan, hogy ártani akarnék neked? - faggatta Aaron. - Mindazok után, amit... amit megtudtam rólad, és... kénytelen voltam elfogadni... - Talán mégse fogadtad el! - vágott vissza Call. - Az a csillár engem is majdnem eltalált! - kiabálta Aaron. - Szabadíts ki! - mondta Ravan Tamarának, a rácsokhoz nyomva az arcát. Szabadítsatok ki mindkettőnket, és segítünk nektek. Ismersz engem. Igaz, hogy más alakot öltöttem, de még mindig a nővéred vagyok. Hiányzol nekem. Hadd mutassam meg, mire vagyok képes! - Segíteni akarsz nekünk? - kérdezte Aaron. - Akkor vedd rá Marcust, hogy ismerje el, nem én vagyok a kém! - Mindenki higgadjon le! - szólt Tamara, és előbb az elemésztett mesterre, majd a nővérére nézett. - Nem tudjuk, mennyi igaz mindebből. Lehet, hogy Marcus csak kitalálta az egészet. Talán ő is csak ugyanazt akarja, mint minden elementál idelent: ki akar jutni innen. - Szerinted én is csak ezt akarom? - Ravan csípőre tette a kezét. - Mindenkinél jobbnak hiszed magad, Tamara, pedig pont ugyanolyan vagy, mint apánk. Azt hiszed, csak azért, mert sikerül büntetlenül megszegned a szabályokat, jogod van elítélni mindenkit, akit rajtakapnak, hogy tilosban jár. - Ezzel átadta magát a tűznek, eleven fáklya lett belőle, majd hátradőlt, és hagyta, hogy elnyeljék a lángok. - Ne, várj! - kiáltotta Tamara, és odarohant nővére cellájához. Megragadta a rácsot, és egy kétségbeesett pillanatra belekapaszkodott, pedig miután elengedte, Call látta, milyen csúnyán megégette a tenyerét. - Nem úgy értettem! Gyere vissza! A lobogó tűz nem öltött újra emberi alakot. Ha Ravan még mindig a lángok között rejtőzött is, már nem látszott.

- Tudom, hogy nem fogtok szabadon ereszteni, kis tanoncok, még nem... pedig sok mindent taníthatnék nektek. Rufust is jól kitanítottam, nem igaz? Marcus olyan mohó tekintettel meredt rájuk, hogy nehéz volt a szemébe nézni. Jól, de mégsem elégjél. Nem veszi észre azt, ami az orra előtt van. Callre szegezte a szemét. A fiú összerezzent. Nem bírt Tamarára és Aaronra nézni. Marcusra meredt. - Te már régóta vagy a Magisztériumban - mondta az egykori mesternek. - Elég régóta - felelte Marcus. - Ezek szerint ismerted Constantine-t? Az Ellenséget? - Ugyan kinek az ellensége? - kérdezett vissza Marcus megvetően. - Nekem nem. Igen, ismertem Constantine Maddent. Figyelmeztettem őt, ahogy titeket is. És nem hallgatott rám, ahogy ti sem. - A fiúra vigyorgott. - Szokatlan két testben találkozni ugyanazzal a lélekkel. - De Constantine egyáltalán nem olyan volt, mint én, igaz? - kérdezte Call. - Úgy értem, teljesen különbözőek vagyunk, nem? Marcus erre csak szótlanul, mohón mosolygott, majd visszasüllyedt a lángok közé.

11. FEJEZET Már majdnem kiértek a sötétvörös folyosóról az előtérbe, amikor berontottak az ajtón a mesterek. A kezükben láng lobogott, a tekintetük vad volt, készen álltak a harcra. Amint North mester meglátta Tamarát, Aaront és Callt, elveszítette az uralmát az előtte lebegő, fehéren izzó energiagömb felett, így az lezuhant a földre. Szikrák záporoztak szanaszét. - Tanoncok! - dörrent rájuk a mester. - Mit kerestek itt? Azonnal magyarázzátok meg! Rufus mester odamasírozott hozzájuk, és egyik kezével megragadta Aaron grabancát, a másikkal pedig Callét. - Eddig is számtalan felelőtlen, nevetséges húzásotok volt már, de ez... ez messze, messze túltesz mindegyiken! Nemcsak magatokat sodortátok veszélybe, hanem az egész Magisztériumot is. Tamara, akit egyelőre még nem rángatott magával a mester, bátorkodott megszólalni: - Azt gondoltuk, hogy az egyik elementál talán tudja, ki engedte szabadon Szkelmiszt. Tudom, hogy megígértük, nem nyomozunk, de az még azelőtt volt, hogy Callt megtámadták! Rufus mester olyan szúrós pillantást vetett rá, hogy Call attól félt, a végén még szó szerint felnyársalja a lányt a tekintetével. - Ezért hát betörtetek egy tanácstag szobájába, és kiloptatok egy fontos tárgyat a bezárt páncélszekrényéből? Egy olyan tárgyat, amit aztán bárki ellophatott volna tőletek? Ezt fontolóra vettétek egyáltalán? - Ööö... - hebegte Tamara, mert erre nem tudott mit válaszolni. - Jaj, ne legyenek már ilyen szigorúak velük! - szólt Anastasia, a tőle megszokott hűvös hangon. Tudnia kellett, hogy megtalálták a fényképeit és kiokoskodták a jelszavát, mégis teljesen higgadtnak tűnt, mintha a világon

semmi oka nem volna bűntudatra vagy félelemre. - Nehéz lehet elviselni, ha az ember tehetetlennek érzi magát, miközben valaki vadászik rá. Ráadásul ezek a gyerekek hősök. A hősöknek még nehezebb lehet elviselni a tehetetlenséget. Rufus mester összerezzent a vadászik szó hallatán, de nem eresztette el Callt és Aaront. Tamara Anastasiát figyelte. Call látta rajta, hogy szíve szerint beszélne a mestereknek arról, amit az asszony szobájában találtak, de nehéz lett volna szembeszállni az egyetlen személlyel, aki a pártjukat fogta. Egyébként is, a lány még nem igazán tért magához abból, hogy viszontlátta a nővérét, börtönbe zárva az elementálok között. - Ezt nem hagyhatjuk büntetlenül - tiltakozott North mester. - Fontos, hogy a tanoncok és a mágusok egyaránt tiszteljék a fegyelmet. Muszáj lesz megbűnhődniük. Anastasia megpaskolta Call arcát. A fiú dermesztőén hidegnek érezte az asszony kezét. - De a büntetés biztosan ráér holnapig - mondta a nő. - Elvégre engem loptak meg a gyerekek. Kéne hogy legyen beleszólásom a dologba. - Én magam kísérem vissza ezt a három jómadarat a szállásukra - szólt Rufus mester. - Most rögtön. Azzal az ajtó felé rángatta Callt és Aaront. Tamara követte őket, és nyilván örült, hogy Rufus mesternek csak két keze van. Call hátranézett Anastasiára. Az asszony a többi mágus között állt, de nem szólt hozzájuk. Tekintete Aaronra szegeződött, olyan érdeklődéssel figyelte, amitől Callnek görcsbe rándult a gyomra, bár nem igazán tudta, miért.

Call egyre csak arra várt, mikor ront be Rufus mester új szállásuk ajtaján, és kezd el kiabálni velük, amiért betörtek az elementálok börtönébe. Nagyon rosszul aludt. Zihálva és kezét a mellkasára szorítva újra meg újra felriadt éjszaka egy ismétlődő rémálomból, amiben éppen rázuhant valami, bár nem látta rendesen, micsoda.

Harceb a kedvéért letett arról, hogy a negyedik hálószobában aludjon, és együttérzően megnyalta Call lábát, valahányszor a rémálom felriasztotta a fiút. Ez egy kicsit gusztustalan volt, ugyanakkor elég megnyugtató is. Mire a reggeli jelzés megszólalt, akármilyen kialvat-lan is volt Call, szinte megkönnyebbült, hogy nem kell többet a rémálmokkal viaskodnia. Ásítozva felvette az egyenruháját, és kilépett a társalgóba. Harceb a sarkában volt, alig várta, hogy elmenjenek sétálni. Tamara a kanapé karfáján ült, köntösben, a fején törülközővel. Aaron mellette ücsörgött, egyenruhában, az alvástól kócos hajjal. A kanapé másik végén a komor arcú Rufus mester foglalt helyet. Nyilvánvalóan csak arra vártak, hogy Call előbukkanjon a szobájából. Hát, a fiú pontosan erre számított. Lehuppant Aaron mellé. - Tudjátok, hogy amit tegnap este műveltetek, arra nincs mentség - mondta Rufus mester. - Betörtetek egy tanácstag szobájába, és elküldtétek az őrt az elementálok börtöne elől... ráadásul szegény fiú beleesett egy hasa-dékba, és eltörte a lábát. Ha nem járt volna ilyen szerencsétlenül, akkor sokkal hamarabb rátok találtam volna. - Eltörte a lábát? - ismételte Aaron elszömyedve. - Úgy van - mondta Rufus mester. - Thomas Lach-mant most Amaranth mester kezeli a gyengélkedőn. Szerencsére egy diák észrevette, ahogy félájultan hevert a hasadékban. Képzelhetitek, micsoda felfordulás tört ki a mesterek gyűlésén, amint értesültünk erről. Ha nem vonja el a figyelmünket ez az incidens, akkor még előbb véget vetettünk volna a kis kalandozásotoknak az elementálok börtönében. - Ridegen nézett három tanoncá-ra. - Tudnotok kell, hogy titeket teszlek felelőssé a fiú sérüléséért. Ha nem bukkan rá valaki ilyen gyorsan, akár meg is halhatott volna. Tamara arcára rettenet ült ki. Ő adta Thomasnak az irányítókövet. - De hát mi... mi folyton mászkálunk a barlangokban, és még soha senkinek nem esett baja. Rufus mester arckifejezése erre még ridegebb lett.

- Thomas nem itt járt iskolába. Anastasia pontosan azért választotta, mert kívülálló volt, egy másik Magisztériumban tanult, így nem ismerte olyan jól a barlangokat, mint ti. Callnek akaratlanul is a fülébe csengtek a szavak, amikkel édesapja riogatta annak idején a Magisztéri-umról és annak barlangjairól: Odalent nincs fény. Nincsenek ablakok. Az a hely egy útvesztő. Könnyen eltévedhetnél a barlangrendszerben, ott lelhetnéd halálodat, és senki sem tudna róla. Hát, Thomast legalább megtalálták és megmentették. Alastairnek mégsem volt teljesen igaza. - Borzasztóan sajnáljuk - mondta Call. Komolyan is gondolta. Rufus talán meg sem érthette, mennyire sajnálja, hogy lementek az elementálok börtönébe. Call azt kívánta, bár ne kellett volna hallania Marcus állítását, miszerint a generációjuk legjobb krétora próbálja megölni őt. Azt kívánta, bár ne kellett volna Tamarának viszontlátnia a nővérét, vagy legalábbis azt, ami Ravanból maradt. A lány ijesztően néma volt, miután Rufus mester visszacibálta őket a szállásukra, és magukra hagyta őket. Tamara egyetlen könnycseppet sem ejtett, csak bemasírozott a szobájába, becsapta az ajtót és magára zárta. Call és Aaron néhány pillanatig feszengve pislogtak egymásra, aztán ők is elmentek lefeküdni. - Tényleg nagyon sajnáljuk - mondta Aaron. - Nem nekem tartoztok bocsánatkéréssel - közölte Rufus. - Tarquin tanácsnok fontolóra vette, milyen büntetést érdemeltek, és úgy döntött, föl kell keresnetek őt a szállásán, hogy személyesen kérjetek tőle bocsánatot. - Feltartotta a kezét, hogy megelőzzön bármilyen megjegyzést. - Azt javaslom, még ma essetek túl rajta. Áldhatjátok a szerencséteket, hogy ilyen könnyen megúsz-szátok. Túl könnyen - gondolta Call - és nem a szerencsének köszönhetjük.

Amikor Call, Aaron és Tamara beléptek a menzára, a teremre csönd borult. A tanoncok, akik épp sorban álltak, hogy megtöltsék a tálkájukat zuzmóval, gombával meg zamatos, sárga barlangi teával, megdermedtek, és hármukat bámulták.

- Mi folyik itt? - suttogta Tamara, ahogy a szokásos asztalukhoz siettek. - Csak képzelődöm, vagy tényleg mindenki tök furán viselkedik? Call körülnézett. Alex az aranyévesekkel teli asztalnál ülve figyelte őket. Integetett nekik, aztán ismét a tányérjára koncentrált. Kai, Rafe és Gwenda meredten bámulták őket: a lány előbb Celiára, aztán Aaronra mutatott, aminek nem volt semmi értelme. Ami magát Ce-liát illeti, ő Jasperrel ült egy asztalnál, egymás kezét fogták, és egy tányérból falatoztak - úgy tűnt, mintha egy halom nyirkos levélen osztoznának meg. Láthatóan csakis egymásról vettek tudomást, más nem is létezett a számukra. - Azt hiszem, én már nem is tudom, mi a normális -motyogta Aaron. Szerintetek mind tudnak a tegnap estéről? Máris elterjedt a híre, hogy betörtünk az ele-mentálok börtönébe? - Nem tudom - felelte Call. Normál körülmények között megkérdezte volna Jaspert, hogy mit tud. Ám az újdonsült szerelmes Jasper úgy tűnt, nem képes másra, csak Celiát bámulni, hülyeségeket makogni neki, és egy kicsit nyáladzani. Call kíváncsi volt, vajon meddig fog tartani Jaspernél a szerelmes idiótaság. Kíváncsi volt, vajon vele is ugyanaz történne-e, mint most Jasperrel, ha a srác helyett ő megy el a randira Celiával. - Legjobb lesz, ha szépen leülünk - mondta Tamara, de remegett a hangja. Nyilvánvalóan nagyon zaklatott volt. Call legutóbb azon a napon látta ilyennek, amikor a lány megtudta, ki is ő valójában. Azt kívánta, bár máshol lehetnének, ahol nyugodtan beszélhetnek a nővéréről. Azt kívánta, bár ne bámulná őket mindenki. - Tamara! - Kimiya állt meg az asztaluk mellett, karba tett kézzel. - Gyere, ülj át az én asztalomhoz! A lány éles tekintettel nézett fel, nagy, sötét szeme tágra nyílt. Úgy tűnt, alig jut szóhoz a nővére láttán. - Én... De... Miért? - Ne már, Tamara! - szólt Kimiya. - Hadd ne kelljen mindenki előtt.

- Mit ne kelljen? - kérdezte Call, egyszeriben feldühödve. Kimiya úgy tett, mintha ő meg Aaron a világon sem lettek volna. - Nem akarok átülni máshova - jelentette ki Tamara. - Itt akarok maradni, a barátaimmal. Kimiya Aaronra biccentett. - Ő nem a barátod. Veszélyes. Aaron döbbent képet vágott. - Miről beszélsz? - Apád börtönben van - közölte Kimiya kertelés nélkül. Aaron úgy hőkölt hátra, mintha a lány pofon ütötte volna. - Ami önmagában is bőven elég rossz, de még hazudtál is róla. Mindenkinek. - És akkor mi van? - csattant fel Call. - Semmi közöd Aaron magánügyeihez. - De ehhez igenis van közöm, ha a házamban lakik! - vágott vissza Kimiya. Legalább a szüleimnek joguk lett volna tudni. - Aaronra meredt. - Mindazok után, amit érted tettek... Callt elöntötte a tomboló harag: részben Aaron védelmében, részben Aaron ellen. Mert nem tudta teljesen elhallgattatni magában a nyugtalanító hangot, ami egyre csak azt hajtogatta: De mi van, ha... De mi van, ha... De mi van, ha... Minden okot utált, amiért nem tudott megbízni Aaronban, beleértve magát Aaront is. Talpra állt, és farkasszemet nézett Kimiyával. - A szüleid csak azért akartak benyalni Aaronnak, mert ő a krétor - mordult. Erre most van képed úgy tenni, mintha ez azt jelentené, hogy Aaron bármivel is tartozik nektek? Nem tartozik nektek semmivel! - Elég! Hagyjátok már abba! - Tamara a nővére felé fordult. - Elmondtad anyáéknak? Kimiya sértettnek tűnt. - Még szép, hogy elmondtam. Joguk van tudni, miféle alak a krétor.

Aaron a tenyerébe temette az arcát. -Arulkodós Júdás - sziszegte Tamara a nővérének, és elborult az arca. - Ki beszélt neked Aaron apjáról? Kicsoda? - Csak három embernek mondtam el - hallatszott Aaron hangja tompán. Callnek, Jaspernek és neked, Tamara. - Hát, én valaki mástól hallottam - közölte Kimiya bosszúsan. - Figyeljetek... - Jasper elmondta Celiának - szólalt meg Alex, aki Kimiya mögé lépett, és a lány karjára tette a kezét. -Celia pedig elmondta mindenkinek. Sajnálom, Aaron. Aaron felemelte a fejét. Zöld szemén úrrá lett a komorság. - Most mit csináljak? - Mindenki ideges - mondta Alex. - Azok után, ami Jennel történt, meg hogy az az elementál megtámadott titeket. Hibáztatni akarnak valakit ezért az egészért, és, hát, te krétor vagy. Ez önmagában is eléggé ijesztő. - Nem bántottam Jent! És soha nem bántanám Callt - tiltakozott Aaron. - Sem mást! Alex együttérzően nézett rá. - Csak nyugi, kitartás! - biztatta. - Az emberek előbb -utóbb találnak majd más témát, amin csámcsoghatnak. Mindig akad valami újabb pletyka. Na, gyere, Kimiya! A lány felsóhajtott, és vonakodva hagyta, hogy Alex visszavezesse az aranyévesek asztalához. Tamara felszegte a fejét. - Most szépen megyünk, és hozunk kaját - jelentette ki. - És ha bárki a szemünkbe merészel mondani valamit, akkor tisztázzuk az igazat. Akik pedig csak a hátunk mögött sutyorognak, azok nem érdemlik meg, hogy figyelemre méltassuk őket. Oké?

Pár pillanattal később Aaron talpra állt. - Oké. - Ahogy az ételes pult felé tartottak, halkan azt mondta Callnek: - Kösz, hogy a pártomat fogtad. Call bólintott. Bűntudata volt, amiért egyáltalán fontolóra vette a lehetőséget, hogy talán Aaron a kém. Ám ez a gondolat csak nem hagyta nyugodni. Mire végighaladtak az ételes pult előtt, Call tányérján nagy halomban állt a zuzmó, gomba és gumó, bár Aaron meg Tamara szokatlanul keveset szedtek maguknak. A három tanonc szokás szerint leült Jasper meg Celia asztalához, bár ügyeltek rá, hogy a párocskától lehető legtávolabb foglaljanak helyet. Celiának nagy nehezen sikerült levennie a szemét Jasperről, és szánakozva pillantott feléjük, ám Call olyan gonoszán meredt rá, hogy azonnal elkapta róluk a tekintetét. Call mindig tudta, hogy Celia szeret pletykálni, de álmában sem jutott volna eszébe, hogy a lány képes lenne ilyesmit szétkürtölni. Persze Jasper valószínűleg az igazságnál sokkal rosszabbnak állította be Aaron családját, csak hogy lenyűgözze Celiát. Lehet, hogy ezek ketten tökéletesen megérdemelték egymást. Call remélte, hogy a nagy smárolásban elfogy a levegőjük, és megfulladnak. - Meg kell találnunk a kémet - szólt Aaron, mire Call felocsúdott bosszúszomjas gondolataiból. - Ennek a cirkusznak nem lesz vége, amíg a kém kézre nem kerül. És addig mi sem leszünk biztonságban, pláne nem Call. - Oké - mondta lassan Call. - Mármint, tetszik a terved, kivéve, hogy ez sokkal inkább az elérni kívánt cél megfogalmazása, mint rendesen kidolgozott terv. Hogyan fogjuk megtalálni a kémet? -Anastasia biztosan tud valamit - felelte Aaron. -Úgy értem, figyelembe véve, hogy mit találtunk nála, tuti van valami köze ehhez az egészhez. -Elvégre a jelszava nem más, mint a Halál Eli... -kezdte Tamara suttogva, majd elharapta a mondatot. -Akarom mondani, Halpofa kapitány testvére. Valamiért pont Halpofa fivérének nevét választotta. Ráadásul van a szobájában egy kép magáról Halpofa kapitányról. Szóval tuti biztos, hogy az ő híveinek oldalán áll. Ezzel az elmélettel egyedül az a gond, hogy nem Halpofa kapitány hívei akarják

holtan látni Callt. — A fiú már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de Tamara megelőzte. - Vagy legalábbis nem ők akarták holtan látni, amikor valaki elküldte Automotoniszt, hogy ölje meg Callt. Ez tény, még akkor is, ha Joseph mester azóta esetleg meggondolta magát. - Lehet, hogy Anastasia gyűlöli Joseph mestert, és gyűlöli az Ellenséget, és csak azért őrzi azokat a cuccokat, hogy emlékeztessék a bosszúhadjáratára vetette föl Aaron. - Talán ő küldte Szkelmiszt, hogy végezzen Call-lel, mert tudja, hogy Call valójában Halpofa kapitány. - De hát egyáltalán nem ilyen embernek tűnik - ellenkezett Call. - Ja - felelte Aaron keserűen. - Celiáról is ugyanezt mondtad. Ne hitegesd már magad, hogy a kém biztos olyasvalaki, aki szemét veled, vagy akit utálsz! Nem gondolhatod, hogy csak azért, mert valaki úgy tesz, mintha a barátod lenne, tényleg a barátod is. - Nocsak, tényleg? - kérdezte Call, kimondatlanul is rámutatva, hogyan lehet értelmezni Aaron szavait. A másik fiú felsóhajtott, az asztalra hajtotta a fejét, és rászorította a kezét. - Nem úgy értettem. Rosszul fogalmaztam. - Talán ki kéne szabadítanunk a nővéremet. Talán ő tudna segíteni nekünk szólalt meg Tamara alig hallhatóan. Call döbbenten fordult felé. - Komolyan mondod? - Nem is tudom - válaszolta a lány, és villájával ide-oda tologatta a zuzmót a tányérján. - Még gondolkodnom kell rajta. Miután Ravan elemésztetté vált, mindenki úgy tett, mintha halott lenne: a szüleim, a barátai... Ezért én is így gondoltam rá. Igaz, néha próbáltam elképzelni, hogy boldog, és éppen egy vulkán lávájában úszkál, vagy akármi, de az eszembe se jutott, hogy talán börtönbe zárták itt, a Magisztériumban. És most, miután láttam, úgy érzem, hogy mindenki hazudott ne-kém. Úgy érzem, meg sem próbáltunk segíteni rajta. Es úgy érzem, hogy azt sem tudom, mit érezzék. - Zaklatottan sóhajtott.

-Ha ki akarod szabadítani, akkor kiszabadítjuk -ígérte Call elszántan. -De óvatosnak kell lennünk - intette őket Aaron. - Többet kell megtudnunk az elemésztettekről. A vasévünkben megígértük neked, Tamara, hogy nem fogunk hagyni téged is erre a sorsra jutni. Szerintem ez az ígéret arra is vonatkozik, hogy egyik elemésztettnek sem hagyjuk, hogy magával rántson téged. Ha valaki egyszer elemésztetté válik, akkor önmaga még egyáltalán? Mennyi marad meg az eredeti énjéből? Ha az én egyik rokonom állna előttem elemésztettként, én is hinni akarnék benne, hogy tényleg ő az. - Igazad van - mondta Tamara, bár nem tűnt úgy, hogy teljesen meggyőzték. Tudom, hogy igazad van. -Ma van délelőtti óránk, igaz? Utána első dolgunk kell hogy legyen, elmenni Anastasiához, és bocsánatot kérni tőle - vélte Call. - És ha ő a kém, akkor valahogy meg kell úsznunk élve - tette hozzá Tamara. - De Rufus mester pontosan tudja, hol leszünk - mond-ta Aaron. - Őrültség lenne, ha Anastasia most támadna meg minket. Tuti elkapnák. - Attól függ, hogy utána itt akar-e maradni - morfondírozott Call. Sajgott a karja: még mindig rajta volt mind a két csuklópánt, pedig az Ellenségé mintha egyre jobban szorította volna. - Figyeljetek, Anastasia vagy vadászik ránk, és csak azért volt kedves velem, hogy hamis biztonságérzetbe ringasson, vagy összejátszik Joseph mesterrel, és épp azért kedves hozzám, mert én vagyok Halpofa kapitány. Akárhogy is, az a nő veszélyes. - Nem vagy Halpofa kapitány - sziszegte Tamara bosszúsan. - Tudod, hogy értem - sóhajtotta Call. - A lehető leggyorsabban le kell tudnunk a bocsánatkérést - mondta Aaron. Semmit nem eszünk, semmit nem iszunk, teljesen összetartunk. Odamegyünk, rögtön bocsánatot kérünk, és már el is húzunk. És végig totál résen leszünk. Call és Tamara bólintottak. Nem ez volt a világ legzseniálisabb terve, de miközben Tamara még mindig a nővére miatt aggódott, és az egész terem arról sutyorgott, milyen veszélyesek a káoszmágusok, jelenleg nem tűnt valószínűnek, hogy kisüssenek ennél jobbat. Call akaratlanul is felidézte, amire a céhes

ünnepség után döbbent rá, miszerint bizonyos szempontból bajt jelent, hogy a mágusok az Ellenséget halottnak hiszik, a háborút pedig lezártnak: ugyanis ebben az új világban már nem volt életbevágó szükség a krétorokra, így mindenki félt tőlük.

Call kíváncsi volt, hogy fog alakulni a délelőtti órájuk Rufus mesterrel, mikor mindhárman ilyen komorak, de legnagyobb meglepetésére egy különleges vendégelőadó várta a csoportjukat. Még a legnagyobbnál is nagyobb meglepetésére kiderült, hogy ismeri a meghívott előadót: Álma volt az, a Rendellenesség Rendjéből. Mikor Call legutóbb látta az asszonyt, az éppen Harcebet próbálta elrabolni tőle, hogy beterelje az erdő közepén álló istállójában őrzött káoszsújtott állatok seregletébe. Pedig az asszony nem tűnt állatrablónak. Inkább úgy nézett ki, mint egy óvónő. Sötét bőrétől élesen elütő ősz haját befonta és feltekerte. Szürke felső és sötétzöld szoknya volt rajta. A nyakában jádegyöngyös láncok lógtak. Amint meglátta hármukat, tekintete azonnal Aaronra vándorolt. Elmosolyodott, ám a szeméből nem sütött vidámság, komolyan és figyelmesen nézte őket. - Ő egy régi barátom, Alma Amdurer - szólt Rufus mester. - Itt tanított a Magisztériumban, amikor én még tanonc voltam, és ismerte a mesteremet, Marcust. Call kíváncsi volt, vajon Alma tudja-e, mi történt Mar-cusszal. Az asszony arckifejezése nem változott, amikor Rufus megemlítette egykori mesterét. - Alma nagyon sokat tud a káoszmágiáról. Sajnos el kell ismernem, hogy nálam sokkal többet. Call és Aaron, titeket ma délelőtt Alma fog tanítani, én pedig majd külön foglalkozom Tamarával. Alaposan elgondolkoztam azon, amit Tarquin tanácsnok mondott a mesterek gyűlésén, és arra jutottam, hogy bármennyire kellemetlen is bevallanom, de igaza volt. Ti kettőtöknek olyan dolgokat is tudnotok kell, amiket én nem taníthatok meg nektek. Alma hajlandó volt ilyen hamar idejönni, úgyhogy szeretném, ha nagyon udvariasak lennétek hozzá, és figyelmesen meghallgatnátok. Rufus mester szavai hallatán Call igencsak nyugtalan lett. Emlékezett, milyen lelkes volt Alma, amikor Aaron összefutott a Rendellenesség Rendjével. Az

asszony bármit megadott volna azért, hogy a keze közé kaparinthasson egy krétort. Rá akarta beszélni Aaront, hogy téljen vissza a Rendellenesség Rendjéhez, és vesse alá magát Alma kísérleteinek. Erre most Rufus mester gyakorlatilag ezüsttálcán kínálta őt az asszonynak. - Oké - mondta Aaron lassan, nem valami lelkesen. - De mi is itt maradunk, ugye? - kérdezte Tamara Ru-fus mestertől, mintha osztozott volna Call aggodalmában. Úgy tűnt, ő sem akarja magára hagyni Aaront. - Mi a szomszédban fogunk dolgozni. - A mester intett, mire a sziklafal megrepedt, a kő csikorogva szétvált, egyre nőtt rajta a hasadék, míg elég nagy nem lett, hogy ő és Tamara átférjenek rajta. Visszafordult Almához. - Szólj, ha bármire szükséged volna! - Jól megleszünk - felelte az asszony, Callre és Aaron-ra pillantva. Call figyelte, ahogy Rufus mester és Tamara átmentek a szomszédos helyiségbe. Amint áthaladtak a hasadékon, mintha nagyon távol kerültek volna tőlük. Tamara megpróbált hangtalanul üzenni valamit neki: grimaszolt, tágra nyitotta a szemét, a keze pedig úgy rebbent meg, akár egy haldokló madár - ám ekkor a szikla összezárult, és a mester meg a lány eltűntek Call szeme elől. Nem maradt más választása, Alma felé fordult. - Mindketten nagyon szkeptikusnak tűntök - nevetett az asszony. - Ezt meg is tudom érteni. Mondjak valamit, ami talán meglep titeket? Rufus mester senkinek sem árulta el, hogy meghív engem ide, titeket oktatni. Sem North mesternek, sem a Tanácsnak. Senkinek. A Rendellenesség Rendje nem áll köztiszteletben manapság, ahogy én sem. - Maga megfenyegette a farkasomat - mondta Call. -És a barátomat. Alma még mindig mosolygott. - Remélem, a barátod nem sértődik meg azon, hogy a farkast említetted elsőnek. - Nem sértődöm - közölte Aaron. - Call tudja, hogy képes vagyok vigyázni

magamra. De egyikünk sem bízik magában, Alma. Remélem, nem sértődik meg ezen. - Nem is számítok a bizalmatokra. — Az asszony elhátrált, amíg Rufus mester kőasztalának nem dőlt. Karba tette a kezét. - Két krétor - mondta. - Legutóbb akkor akadt egyszerre két krétorunk, amikor Constantine Madden és Verity Torres még életben voltak. Aztán halálos ellenségekként végezték. - Hát, mi nem fogjuk így végezni - jelentette ki Call. Alma kezdett nagyon az idegeire menni. - Két krétor egy Magisztériumban, ugyanabban a ta-nonccsoportban... Tudjátok, mennyit gyötrik emiatt a mesterek Rufust? Úgy érzik, biztos csalt valahogy a vaspróbán. - Az asszony kuncogott. - Pláne, amikor téged választott, Call. Aaron kézenfekvő választás volt, de te egészen más lapra tartozol. - Fog is tanítani nekünk valamit? - kérdezte Aaron. -Vagy csak pletykálkodni akar a tanárokról? - Talán életetek legfontosabb leckéjét fogom megtanítani nektek, krétorok felelte Alma élesen. - Megtanítalak, hogyan láthatjátok meg valaki lelkét. Aaron szeme elkerekedett. - Egymást választottátok ellensúlyul - folytatta a nő. -És mindketten káoszmágusok vagytok. Mindketten képesek vagytok varázsolni az üresség erejével, ezért viselitek a fekete követ a csuklópántotokon... és ha jól sejtem, ezt hangoztatta nektek mindenki, amióta csak kiderült, hogy krétorok vagytok. De egy másik fajta varázslatra is képesek vagytok. A lélek varázslatára. Az emberi lélek az ellentéte a káosznak, a semminek. A lélek maga a minden. Az asszony szemében fanatikus fény villant. Call lopva Aaronra sandított: a barátja lenyűgözötten hallgatta a nőt. - A legtöbb ember soha nem láthatja meg magát a lelket - folytatta Alma. Vakon munkálkodunk, sötétségben tapogatózunk. De ti megláthatjátok. Call, Aaron, forduljatok egymás felé! Call megfordult, és Aaronra nézett. Meglepetten vette észre, hogy nagyjából egyforma magasak, pedig mindig is alacsonyabb volt egy kicsit a barátjánál.

Ezek szerint nőtt pár centit. - Nézzetek a másikra! - utasította őket Alma. - Koncentráljatok arra, hogy mitől lesz ő igazán ő. Képzeljétek azt, hogy átláttok a bőrön és a csonton, a véren és az izmon! Nem a másik szívét keresitek... annál mélyebbre próbáltok látni. - A nő hangja szinte transzba ejtette őket. Call Aaron mellkasára bámult. Kíváncsi volt, vajon mit kéne látnia. Egy sötét foltot vett észre az egyenruhán: Aaron leöntötte magát teával a menzán. Felnézett, és látta, hogy Aaron az arcát figyeli. Találkozott a pillantásuk, és nem bírták megállni a vigyorgást. Call még elszántabban meredt a barátjára. Mitől volt Aaron igazán Aaron? Attól, hogy barátságos volt, hogy mindig mindenkire mosolygott, hogy népszerű volt, hogy rossz poénokat mondott, hogy soha nem volt olyan borzas a haja, mint Callé? Vagy azoktól a sötétebb dolgoktól, amiket Call Aaronról tudott? Attól, hogy néha dührohamot kapott, hogy képes volt elkötni egy autót, hogy utálta, amikor fel kellett vállalnia a krétor szerepét, mert nem akarta úgy végezni, mint Verity Torres? Call érezte, hogy megváltozik a nézőpontja. Továbbra is Aaront nézte, de most már bele is látott a barátjába. Fényt pillantott meg benne, olyan színű fényt, amihez foghatót Call még soha nem látott. Nem bírta volna szavakba önteni ezt a színt. Folyamatosan vibrált és mozgott, akár a falra vetülő gyertyafény, a kézben vitt lámpa visszaverődő ragyogása. Call felhördült, és meglepetten ugrott hátra. A színes fény eltűnt, és a fiú azon kapta magát, hogy ismét csak Aaront látja, aki tágra nyílt zöld szemmel bámult visz-sza rá. - Az a szín - szólt Aaron. - Én is azt láttam! - kiáltott fel Call. Diadalittasan vigyorogtak egymásra, mint két hegymászó, akik épp most hódították meg a csúcsot. - Remek, nagyon helyes - szólt Alma elégedetten. -Az imént megpillantottátok egymás lelkét. - Azért ez így elég cikin hangzik - mondta Call. — Szerintem nem kéne beszélnünk róla senkinek. Aaron grimaszt vágott.

Call szédelgett a megkönnyebbüléstől. Nem elég, hogy elsőre sikerült elsajátítania az új mágiát, de miután látta Aaron lelkét, egyszeriben az eddigi leghalványabb gyanúja is nevetségesnek tűnt a másik fiúval kapcsolatban. Aaron a barátja volt, a legjobb barátja, az ellensúlya. Aaron soha nem ártott volna neki. Aaronnak szüksége volt rá, ahogy neki is szüksége volt Aaronra. Ez az érzés teljesen úrrá lett rajta. - Azt hiszem, ennyi elég is lesz mára - mondta Alma. - Mindketten nagyon ügyesek voltatok. Legközelebb megtanítalak kapcsolatba lépni a másik leikével. Meg fogjátok tanulni a léleklegyintést. - Én azt nem csinálom - jelentette ki Call habozás nélkül. - Fogalmam sincs, mi az, de tuti nem is fog tetszeni. Alma felsóhajtott, mintha úgy gondolná, hogy Rufus mester végtelenül türelmes lehet, ha kibírja Callt. A fiú ezt roppant igazságtalannak érezte, hiszen az asszony épp az imént mondta, hogy a többi mester nagyon irigyli őt Rufustól. - A léleklegyintés egy olyan módszer, aminek segítségével ájulást okozhattok az ellenfeleteknek anélkül, hogy komoly kárt tennétek benne - magyarázta az asz-szony. - Még mindig van kifogásod ellene? - Honnan tudjuk, hogy ez tényleg nem tesz kárt a másikban? - kérdezte Aaron. - Nem tapasztaltuk az ellenkezőjét - felelte Alma. -De a lélekmágiát illetően nem végezhettünk még elég kísérletet ahhoz, hogy bármiben is teljesen biztosak lehessünk. Amikor Joseph-fel és több másik mágussal együtt megkezdtük a kutatásunkat, úgy gondoltuk, hogy a káoszmágiával talán nagyon sok jót lehetne tenni a világban. Ám mivel ilyen kevés krétor születik generációnként, a káoszmágiát pedig mindig is veszélyesnek tartották a világunkban, egyszerűen nem tudunk róla eleget. A generációtok legnagyobb krétora - csengtek a szavak Call fülébe, és elszorult a szíve. Azt nem bánta, ha Aaron jobb nála, de az a gondolat csöppet sem tetszett neki, hogy valaki talán még Aaronnál is jobb. Alma folytatta, egyre jobban belelendült a témába: - Meg kell értenetek, milyen izgalmas volt ez az egész. Óriási felfedezéseket

tettünk. Igaz, a káoszmágusok azelőtt is láttak már lelkeket... néhányan még azt is megtanulták, hogyan téphetik ki a lelket a testből. De még soha senki nem próbált megérinteni egy lelket. Senki nem próbálta egy állatba ültetni a káoszt. Senki sem próbált áthelyezni egy lelket egyik testből a másikba. - És aztán Joseph megőrült, vagy mi történt? - kérdezte Aaron. - Úgy értem, miért nem állította le Cons-tantine-t, mielőtt az megölte volna a testvérét? Elvette az eszét az a sok új, izgalmas mágia? Jericho Madden. Call-lel forgott a világ. Bár mindez nagyon régen történt, egyszeriben nagyon is közelinek érezte magához. Callnek mostanában sokszor támadt olyan érzése, mintha Constantine múltja ki akarná lökni őt a saját életéből, ahogy Joseph mester akarta kilökni a lelkét a testéből. Alma tekintete elfelhősödött. - Az igazat megvallva, ha visszagondolok arra a napra, még most sem értem, mi történt. Rengeteget törtem rajta a fejem, és óhatatlanul arra a következtetésre jutottam, hogy Jericho azért halt meg, mert Joseph a halálát akarta. Call erre felkapta a fejét. - Micsoda? - Constantine nagyon fiatal volt még. Sok más is érdekelte, nem csak a káoszmágia tanulmányozása... vagyis inkább úgy gondolta, még előtte az egész élet, hogy a káoszt kutassa. És persze Rufus volt a mestere, nem pedig Joseph. Szerintem Joseph azt akarta, hogy Constantine teljesen elkötelezze magát a káosz kutatása mellett. Call elszörnyedt a hallottakon. -Joseph mester direkt okozta Jericho halálát, csak azért, hogy Constantine mániákusan igyekezzen rájönni, miként lehet káoszmágiával feltámasztani a holtakat? Alma bólintott. - És azért, hogy Constantine meggyűlölje a Magiszté-riumot, hiszen így az iskolát hibáztatta Jericho haláláért. Persze nem hinném, hogy Joseph tudta,

miféle szörnyet teremt ezzel. Szerintem csak be akarta biztosítani magának Constantine hűségét. Azt hiszem, mindenáron ő akart lenni az a mágus, aki felfedezi a káosz titkait, akinek a nevét megőrzi a történelem. Call visszagondolt Joseph mesterre Constantine sírboltjában: a férfi gonosz mosolyára és őrülten csillogó tekintetére. O egyáltalán nem volt olyan biztos benne, hogy Joseph mester ne tudta volna, milyen szörnyet hoz létre. Talán pontosan ezt akarta. - Az emberek jól emlékeznek a Halál Ellenségére -mondta Alma. - De elfeledkeztek a férfiról, aki miatt ilyen lett. Constantine talán gonosz volt, de tragikus sorsú is. Csak a fivérét akarta visszakapni. Joseph mester viszont hatalomra vágyott. Csakis hatalomra. És az ilyen emberek a legveszélyesebbek a világon.

12. FEJEZET Hogy nézek ki? - kérdezte Call. - Bűnbánóan? Anastasia Tarquin ajtaja előtt ácsorogtak, a mesterek lakrészeinek folyosóján. Call, Aaron és Tamara úgy döntöttek, hogy kicsit rendbe szedik magukat, mielőtt a tanácsnok elé állnának. Az asszony mindig elég ijesztő volt a sok ékszerével meg kifinomult, lenéző viselkedésével. Call úgy érezte, Anastasia valószínűleg komolyabban venné a bocsánatkérésüket, ha kiöltöznének, így ő meg Aaron felvették a zakójukat, amit a céhes ünnepségen viseltek, Tamara pedig csinos fekete ruhát húzott. Harceb nem jött velük. Call azzal érvelt, hogy a farkasnak igazán nincs miért bocsánatot kérnie az asszonytól. Tamara nagyot fújt, az egyik homlokába lógó hajtincse meglebbent. - Teljesen jól nézel ki — felelte. - Már ezredszerre mondom. - Megborzongott. Hideg van itt - panaszkodott. — Kopogj már be! Aaron felvonta a szemöldökét. - Minden rendben? - Nem tudom - válaszolta a lány. - Mióta viszontláttam a nővéremet, nem bírok másra gondolni. - Nagyot nyelt. - Aztán ez a mai óra... Nem tetszik, hogy elválasztanak tőletek, mintha valami baj lenne velem csak azért, mert én nem vagyok krétor. Ráadásul Rufus mester még a szokottnál is sokkal szigorúbb volt hozzám. - Hát, pedig hétfőn megint ez lesz - kesergett Call. -Alma visszajön, hogy megtanítson nekünk valami lélek-legyintés nevű fogást, ami tök ijesztőn hangzik. - Nem tetszik nekem az a nő - berzenkedett Tamara. - A frászt hozza rám. Aaron az ajtóhoz lépett.

- Jobb, ha túlesünk ezen. Bekopogott. A zaj visszhangot vert a folyosón, fülsiketítőnek érződött a csöndben. Anastasia kinyitotta az ajtót. Roppant elegáns, fehér selyemköpenyt viselt, alatta pedig egy még annál is elegánsabb ruhát. Lábát fehér bőrpapucsba bújtatta. - Már kezdtem azt hinni, hogy nem is jöttök - mondta, és felvonta egyik ősz szemöldökét. - Izé - szólt Call -, szabad... bemennünk? Szeretnénk bocsánatot kérni. Anastasia szélesebbre tárta az ajtót. - Ó, hát persze! Gyertek csak be! - Mosolygott, ahogy bevonultak a szobába. Ez biztosan érdekes beszélgetés lesz. Tamara jelentőségteljes pillantást vetett Callre. A fiú vállat vont. Anastasia talán tényleg gyilkossággal akart próbálkozni — de akkor legalább kiderülne, hogy ő a tettes, és Call úgy érezte, ez szinte megkönnyebbülés volna. A tanácsnok nagy csattanással becsukta mögöttük a vastag ajtót, és utánuk jött a nappaliba. A nő nagyon magas volt, olyan magas, hogy a túlsó falra vetülő árnyéka óriási volt, pókszerű. Amikor legutóbb itt jártak, még az a fal rejtette a páncélszekrényt, de mostanra eltűnt. Call kíváncsi volt, hova helyezhették át a mesterek. - Kérlek, üljetek le! - kínálta őket hellyel az asszony. Gyémánt csillogott a fülében, a hajában. Call, Tamara és Aaron letelepedtek a fehér kanapéra. Anastasia velük szemben foglalt helyet, egy hófehér fotelban. Az előttük lévő dohányzóasztalon öt csésze meg egy teáskancsó állt egy tálcán, ami úgy nézett ki, mintha csontberakás díszítené. - Megkínálhatlak titeket egy kis teával? - kérdezte az asszony. - Nagyon finom főzet, levendula és citromcirok keveréke, biztosan jólesne a sok gomba meg zuzmó után, amivel itt etetnek titeket. - Grimaszt vágott. - En sosem bírtam megbarátkozni a barlangi konyhával. Mindhárman megrázták a fejüket.

- A körülményeket figyelembe véve - mondta Tamara -, inkább nem kérünk. - Értem - felelte Anastasia kényszeredett mosollyal. - Ejnye, van ennek értelme? Elvégre ti betörtetek a szobámba, és elloptátok a tulajdonomat. Aztán behatoltatok az elementálok börtönébe. Nem jelentetek ti nagyobb fenyegetést rám nézve, mint én rátok? - Mi diákok vagyunk - tiltakozott Tamara felháborodottan. - Maga meg felnőtt. - Krétorok vagytok - vágott vissza Anastasia. - Illetve legalábbis kettőtök az intett Callre és Aaronra. - És egyébként is csak költői kérdés volt. Tisztában vagyok vele, hogy nem akartok ártani nekem. De ugyanígy igaz, hogy én sem akarok ártani nektek. Mindig is a segítségetekre voltam. Nem érdemiem meg, hogy meggyanúsítsatok. Call érezte, hogy felszalad a szemöldöke. - Tényleg? Akkor miért őrizgeti Constantine Madden fényképét egy fura dobozban az ágya alatt, és miért az Ellenség fivérének neve a páncélszekrénye jelszava? - Ilyen erővel én is megkérdezhetném, hogy mégis honnan szerezted meg Constantine Madden csuklópántját, és ha egyszer a birtokodba került, ugyan mi az ördögért viseled? - nézett Anastasia nyomatékosan Callre. A fiú elsápadt, és önkéntelenül odakapott a csuklópánthoz, amiről azt hitte, hogy elrejti a zakó ujja. De most, hogy jobban megnézte, a pánt kissé kidudorodott az anyag alól. - Honnan tudta? Anastasia felemelte a kancsót, és töltött magának egy csésze teát. A helyiséget betöltötte a citromcirok kellemes illata. - Anélkül nem is jutottatok volna be a szobámba. Ennek egyszerű az oka: annak idején, még nagyon régen, összehangoltam mágiával a csuklópántjainkat. Tudjátok, én ismertem Constantine Maddent, amikor még kisfiú volt. Megértem, milyen megdöbbentő a ti generációtok számára az a gondolat, hogy a nagy,

félelmetes Halál Ellensége egykor maga is gyermek volt, de Constantine ugyanolyan fiatalon érkezett a Magisztériumba, mint minden diák... Részben saját magamat hibáztatom azért, ami vele és a fivérével történt. Azért őrzöm a képeket, mert nemcsak Constantine-ra és Jerichóra emlékeztetnek, hanem a kudarcomra is. - Lesütötte a szemét. - Észre kellett volna vennem, hogy mi történik, meg kellett volna állítanom Joseph mestert, mielőtt ezt tette a fiúkkal. Bizonyos szempontból én is felelős vagyok Jericho haláláért, és azért, amivé Constantine vált. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megfeledkezzek erről. - Kortyolt a teájából, majd folytatta: - Tartozom azoknak a fiúknak. És le is fogom róni az adósságomat: személyesen gondoskodom arról, hogy a következő generáció krétorainak ne eshessen semmi bajuk. Öreg vagyok már, és rengeteg veszteség ért, de mielőtt meghalok, garantálni akarom, hogy ti mindketten biztonságban legyetek. Callum, Aaron, ti vagytok a reményem egy jobb jövőre. - Szóval ezért vállalta, hogy idejön, és segít megkeresni a kémet? - kérdezte Tamara. Az asszony lassan bólintott. - És ha tudnám, hogy ki az, higgyétek el nekem, nem haboznék cselekedni. - Nagyon sajnáljuk, amit tettünk - szólt Aaron. -Azért jöttünk, hogy bocsánatot kérjünk, mert tényleg szörnyen restelljük. Nem lett volna szabad betörnünk a szobájába, és a holmijai között kutakodnunk, meg minden. Mármint, azért nem kérhetünk bocsánatot, hogy igyekszünk megóvni Callt, de nagyon sajnáljuk, amiért így jártunk el. Tamara bólintott. Callt feszélyezte, hogy mindenki a védelmébe veszi. Anastasia elmosolyodott, mint minden felnőtt, ha Aaron bevetette a legelbűvölőbb énjét. De mielőtt az asz-szony válaszolhatott volna, valaki bekopogtatott. Call, Aaron és Tamara riadtan pillantottak egymásra. - Aggodalomra semmi ok - állt fel a nő. - Megérkezett a negyedik vendégem. Meghívtam még valakit, hogy csatlakozzon hozzánk. Talán Rufus mester az? — találgatott Call. Vagy valaki más a Tanácsból? De amikor Anastasia kinyitotta az ajtót, Alma Amdurer állt a küszöbön. Sötétpiros poncsó volt rajta. Belépett a szobába, Anastasia pedig becsukta mögötte az ajtót.

- Szervusztok, gyerekek! - köszöntötte őket mosolyogva. - Anastasia már szépen elmagyarázott nektek mindent? - Nem, téged vártalak - felelte Mrs. Tarquin, és Alma mellé lépett. Ahogy a két asszonyt figyelte, akik közül az egyik csupa hófehérbe, a másik csupa sötétpirosba öltözött, Callnek hirtelen az Alice Csodaországban Vörös és Fehér Királynője jutott eszébe. - Gondoltam, jobb, ha ezt inkább rád bízom. Alma rájuk szegezte sötét szemét. - Ugye tudtok a Tanács tervéről, hogy befogják a káoszsújtott állatokat, és végeznek velük? - kérdezte kertelés nélkül. Call pislogott, nem értette, mi köze ennek Anastasi-ához... vagy hozzájuk. - Tudunk róla, és szerintünk borzalmas - mondta. Alma elmosolyodott. - Helyes. A legtöbben nem így gondolják. De a Rendellenesség Rendje egyetért veletek, és mi hajlandóak vagyunk megtenni, amit csak kell, hogy megóvjuk azokat az állatokat. - Hát, szívesen segítenénk - ajánlotta Aaron. - De mit tehetünk? - Tudjuk, mikor akarják elszállítani az erdőben ösz-szegyűjtött állatokat mondta Alma. - Szükségünk van egy krétor segítségére, hogy egy biztonságos helyre menekíthessük őket az értük küldött járművekről. Tamara feltartotta a kezét, Aaronba és Callbe fojtva a szót, mielőtt jelentkezhettek volna a feladatra. Kemény tekintettel meredt rájuk. - Szó sem lehet róla. Túl veszélyes. Alma szúrós szemmel nézett a három barátra. - Ha fontos nektek Harceb, akkor segítenetek kéne. A káoszsújtott állatok a testvérei. Közülük néhányan akár a szó szoros értelmében is. - Ha segítünk maguknak... és igen, én is a fiúkkal tartanék, pedig nem vagyok

krétor... akkor meg kell tenniük nekünk valamit cserébe - mondta Tamara. - Hát, elvégre ez így tisztességes - felelte Mrs. Tarquin halvány mosollyal. - Anastasia mesélt nekünk a problémátokról - mondta Alma. - És persze hallunk is ezt-azt. A Rend nincs teljesen elzárva a mágusok világától. Hajlandóak lennénk segíteni nektek megkeresni a kémet. Aaron kihúzta magát. - Miből gondolják, hogy meg tudnák találni? - Abból - felelte Alma -, hogy van egy tanúnk, akit kikérdezhetünk. - De hát egyetlen tanú sincs! - tiltakozott Call. - A Tanács soha nem talált... - Jennifer Matsui a tanúnk - közölte Alma higgadtan. Csönd támadt. - Ő halott - mondta végül Tamara, és úgy nézett Almára, mintha annak elment volna az esze. - Jen meghalt. -ARend évek óta tanulmányozza a káoszmágiát -mondta Alma. - A Halál Ellenségének mágiáját. Az élet és halál mágiáját. Lemuel mester rájött, hogyan lehet szóra bírni a holtakat. Ha segítetek nekünk a káoszsújtott állatok megmentésében, akkor beszélhetünk Jennifer Matsuival, és megtudhatjuk, ki támadta meg. Call Tamarára nézett, aki döbbent képet vágott, aztán Aaronra, aki reménykedőt. Arra gondolt, hogy Aaron valószínűleg mindenkinél elszántabb, hogy megtalálja a kémet. Még magánál Callnél is jobban vágyott rá, hogy elkapják. - Oké - szólt Call. - Pontosan mit kéne tennünk? Aznap este Call és Tamara kimentek a Magisztérium-ból, hogy megsétáltassák Harcebet. Aaron hajlandó lett volna velük tartani, de nyilvánvaló volt, hogy igazából nincs kedve hozzá: a kanapén üldögélt, egy pokrócba burkolózva, és a képregényeket olvasta, amiket Alastair küldött Callnek hazulról. Sok ember kiabált meg fel-alá rohangászott, ha dühös volt, Aaron viszont csak begu-bózott,

de úgy, hogy Call azt sokkal aggasztóbbnak találta. - Tudod, nem te tehetsz róla - mondta neki Tamara, miközben Harceb a gyomokat szaglászta. A farkas tudta, hogy amint kiválaszt egy fát vagy akármit, és elintézi a dolgát, visszaviszik a barlangokba, így húzta az időt, amennyire csak lehetett. - Tudom - sóhajtotta Call. - Nem én kértem, hogy megszülethessek... vagy hogy újjászülethessek, vagy akármi. A lány felhorkant. Az ég felhőtlen volt, fényesen ragyogtak a csillagok, és az idő még nem fordult olyan hűvösre, mint az évnek ebben a szakában szokott. Tamara még kabátot sem vett az egyenruhája fölé. - Nem így értettem. Call mély levegőt vett, és folytatta: - Egyszerűen csak úgy érzem, történt valami annak idején, Constantine-nal meg Joseph mesterrel, sőt, még Rufus mesterrel meg apámmal is. Mindenfélét felfedeztek itt, a Magisztériumban. Fontos dolgokat. De most komolyan, a Rendellenesség Rendje beszélni tud a holtakkal? Ez óriási! Mégis úgy tűnik, mintha senki sem tudna róla. - Senki sem akar tudni róla - felelte Tamara. - Nem, visszavonom. Fogadok, igazából a Tanács nem akarja, hogy bárki is megtudja. Call összevont szemöldökkel nézett rá. - Na és a szüleid? Ők is tanácstagok. - Ők még azt sem akarták, hogy Ravanról tudjak. -Tamara a földet rugdosta a bakancsa orrával. - Igazad van. Anastasia és a Rendellenesség Rendje mind ismerték Constantine-t, amikor még itt tanult a Magisztériumban, ami azt jelenti, hogy többet tudnak a történtekről, mint mi. Sokkal többet. - És a káoszmágiáról is jóval többet tudnak nálunk. - Kiáltott Harcebnek, sürgette, hogy jöjjön vissza a barlangba. - Talán még a kémről is tudnak valamit. - A generációnk legnagyobb krétora - szólt Tamara eltűnődve. - Ezek szerint

valaki káoszmágiát használ itt, az iskolában. Csak még nem kaptuk rajta. - Egyelőre nem bukott le - mondta Call. - De le fog. Feltámadt a szél, és elég erősen fújta a fákat ahhoz, hogy levelek záporozzanak rájuk. Cibálta Tamara kiengedett haját, és elmosta a hangjukat, amikor megpróbáltak egymáshoz szólni. Call végül bosszúsan a Magisz-térium felé intett, és lehajtott fejjel elindultak vissza a küldetési kapuhoz. Harceb futva követte őket. Ahogy ismét beléptek a sötét folyosók és szűk átjárók labirintusába, Call úgy érezte, mintha a barlangba visz-szatérve óriási súly nehezedne a vállára: annak a terhe, hogy továbbra sem tudhatja, kiben bízhat.

Rufus mester hétfőn közölte velük, hogy pénteken felmérőn kell részt venniük az összes többi bronzévessel együtt: a tanonccsoportok versenyezni fognak egymással. Rufus mester még lila karszalagot is hozott Tamarának, Aaronnek és Callnek, hogy így különböztessék meg háromfős csapatukat a többiektől. Callum felnyögött. Ki nem állhatta a felmérőket, azóta pláne nem, hogy vasévesként egyszer sárkánykígyókkal kellett megküzdeniük. Miután a rézévben elszökött az iskolából, és a Halál Ellenségének fejével tért vissza, sikerült megúsznia még néhány próbatételt, de úgy tűnt, most elfogyott a szerencséje. Aaron annyira elmerült a bánatában, amiért a suliban mindenki utálja vagy legalábbis gyanakszik rá, hogy szinte nem is reagált, csak komoran átvette a karszalagját. Call legszívesebben megmondta volna neki, hogy ő soha életében nem volt népszerű, mégsem lett tőle semmi baja, de aggódott, hogy Aaron talán nem találná megnyugtatónak a szavait. Mindenesetre a mélabús Aaron még a normál Aaronnál is kevésbé szívesen szállt volna vitába egy mesterrel. - Nem árulna el nekünk valamit a feladatról? - kérdezte Tamara. - Akármit? Rufus mester a fejét csóválta. - Eszem ágában sincs. Hármótokat különleges csoportnak tartanak... több okból is. Ha nem nyújtotok remek teljesítményt, sokaknak fogtok csalódást

okozni, engem is beleértve. Elvárom tőletek, hogy a lehető legjobb formátokat hozzátok. És elvárom, hogy jól boldoguljatok, bármiféle tipp nélkül. Tamara vállat vont, és elvigyorodott. - Nem róhatja fel nekem, hogy megpróbáltam. Rufus mester olyan pillantást vetett rá, amiből nyilvánvaló volt, hogy igenis felrója, de nem állt le vitatkozni a lánnyal. Inkább belevágott az előadásába arról, hogy mi a teendő akkor, ha valaki túl nagy erőt irányít egy bűbájba, és félő, hogy a varázslat túlnő rajta. A rövid válasz: az illető felelőssége, hogy uralkodjon a mágián. Manapság mindenki csak a felelősségről meg a kontrollról papolt nekik. De mégsem tanultak semmit, ami segített volna rajtuk.

Útban visszafelé az újonnan kijelölt lakrészükbe belebotlottak a folyosón ácsorgó Gwendába. Az alagutakban hűvös volt, és a lány farmert meg vastag pulóvert viselt, az arcán pedig bosszús kifejezés ült. Láthatóan felderült, amikor odaléptek hozzá, miközben a karját dörgölte, hogy felmelegedjen. - Reméltem, hogy összefutunk - mondta. - Mi a helyzet? - kérdezte Tamara. Aaron hátramaradt, látszott, hogy azon aggódik, Gwen-da talán beszól neki vagy csúnyán néz rá. A lány arcáról azonban nem sütött más, csak reménykedés. - Beszélnem kéne veletek - mondta. - Bemehetünk az új szállásotokra? A három barát egymásra nézett. Call látta, hogy két társa tekintete ugyanolyan izgatottan csillog, mint az övé. Lehet, hogy Gwenda tud valamit a kémről, esetleg meglátott valamit, vagy gyanakszik valakire? Beterelték a lányt a társalgójukba, és Call utasította Harcebet, hogy álljon őrt, arra az esetre, ha netán valaki be akarna törni. Harceb elszántan foglalta el az őrhelyét az ajtó előtt.

- Figyeljetek - vágott bele Gwenda, miután mindhárman leültek a kanapéra, és várakozásteljesen néztek rá az a helyzet, hogy... izé... - Mondd csak nyugodtan, Gwenda! - bátorította Tamara. - Nekünk bármit elmondhatsz. - Be akarok költözni hozzátok! - bökte ki a lány, és sötétbarna bőrén pír ütközött ki. — Tudom, hogy egy ta-nonccsoport tagjainak elméletben együtt kell lakniuk, de utánanéztem, és szabad szobát cserélni, ha valaki azt szeretné. Úgy hallottam, hogy nektek van egy üres szobátok, és az a helyzet, hogy én ezt már egyszerűen nem bírom tovább! - Micsodát? - kérdezte Aaron. - Jaspert meg Celiát! - fakadt ki Gwenda elkeseredetten. - Folyton a kanapén ölelkeznek meg csókolóznak meg nyalják-falják egymást. Iszonyú. - Hát, mondd meg nekik, hogy hagyják abba! - szólt Call, aki nagyon csalódott volt, hogy csak erről van szó. Tamara viszont úgy tűnt, hogy remekül szórakozik a hallottakon. - De nem hagyják abba! - panaszkodott Gwenda. -Megpróbáltam leállítani őket, Rafe is próbálta, és teljesen reménytelen. Egyszerűen nem hallgatnak ránk. Ezért szívás mindenkinek, ha egy tanonccsoport tagjai összejönnek. -Meg kell kérdeznünk Rufus mestert, hogy átköl-tözhetsz-e hozzánk - mondta Aaron, akit könnyedén be lehetett palizni egy panaszos sztorival, ráadásul valószínűleg odavolt örömében, amiért Gwendát kevésbé zavarja az ő bűnöző apja, mint Jasper meg Celia smaci-zása. Call haragosan meredt a barátjára. Igazán kedvelte Gwendát, de figyelembe véve, mennyit szervezkedtek megjártak tilosban ők hárman, a hátuk közepére se hiányzott egy negyedik lakótárs. - A szüleim is egy tanonccsoportba tartoztak - jegyezte meg.

- Hát, fogadok, hogy a csoportjuk többi tagja utálta őket, amiért összejöttek felelte Gwenda bosszúsan. Call már épp nyitotta volna a száját, hogy közölje a lánnyal, a szülei a Halál Ellenségével és annak fivérével voltak egy tanonccsoportban, ám úgy döntött, ezt inkább megtartja magának. Nem volt féltve őrzött titok, de nem is tudott róla mindenki. Call úgy érezte, minél kevesebbet emlegetik őt az emberek Constantine Maddennel kapcsolatban, annál jobb. Arról nem is beszélve, hogy ha Gwenda netán arra kezdett volna célozgatni, miszerint a Halál Ellensége azért vált gonosz nagyúrrá, mert Call szülei undorítóan nyalták-falták egymást, akkor kénytelen lett volna kinyírni a lányt. - Gwenda... - kezdte Tamara, akit nyilvánvalóan hasonló kétségek gyötörtek, mint Callt. Ekkor valaki dörömbölt az ajtón. Gwenda összerezzent, majd reménykedve nézett rájuk. - Ez talán Rufus mester? - kérdezte. - Mert akkor most rögtön meg is kérdezhetnétek. Aaron a fejét csóválta. - Rufus mester nem szokott kopogni, csak bevonul -közölte, és felállt a kanapéról. Átszelte a helyiséget, és kitárta az ajtót. Jaspert pillantották meg. - Édes istenem! — szörnyedt el Gwenda. - Hát sehol sem szabadulhatok tőled?! Jasper értetlennek tűnt. - Miért akarna bárki megszabadulni tőlem? A lány kiakadva fordult Call és Tamara felé. - Ez folyton idejár? Csak úgy betoppan, anélkül, hogy előre szólna?

- Állandóan - vágta rá Tamara. - Komoly probléma - helyeselt Call. Gwenda legyintett. - Akkor hagyjuk! - mondta. - Felejtsétek el az egészet! Kivonult az ajtón, el Jasper mellett, aki zavarodottan nézett utána. - Ez meg mi volt? - kérdezte. - A te hibád - közölte Call. - Szokás szerint. Jasper belépett a szobába, és az ajtó becsapódott mögötte. Levegőt vett, hogy mondjon valamit, ám ekkor Harceb rávetette magát, és a földre lökte. Jasper felordított. - Hoppá! - mondta Call. - Szóltunk Harcebnek, hogy álljon őrt, szóval... Jasper folytatta az ordítozást, amit Call teljesen fölöslegesnek vélt. Elvégre Harceb semmi tanújelét nem adta, hogy bántani akarná. A farkas jól ismerte Jaspert. Nyugodtan üldögélt rajta, kilógatta a nyelvét, és figyelmesen nézte a srácot. -Szedd... már... le... rólam! - nyögte Jasper fogcsikorgatva. Call felsóhajtott és füttyentett. - Gyerünk, Harceb! - szólt. Miután a farkas leszállt Jasperről, és odament Callhez a kiérdemelt dicséretért meg fülvakargatásért, a srác talpra kászálódott, majd látványosan leporolta a pulóverét. - Na, jó, Jasper - mondta Tamara. - Bökd ki: mit keresel itt? - Vagy csak húzz el! - szólt Aaron hűvösen, és farkasszemet nézett vele. - Azt sem bánnánk. Tamara felvonta a szemöldökét. Callnek leesett az álla. Aaron senkivel sem

szokott így beszélni. Ráadásul Aaron senkire sem szokott úgy nézni, ahogy most Jasperre: mintha legszívesebben most rögtön pofán vágná. Call egyszeriben szinte ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy pattogatott kukoricát majszolva figyelje a jelenetet. Jasper nyilvánvalóan feszengett. - Bocsánatot szeretnék kérni. Aaron nem felelt. - Tudom, hogy azt hiszitek, én kürtöltem szét a pletykát rólad - folytatta Jasper. - Persze igazából nem is pletyka, ami apukádat illeti. Elvégre igaz. Aaron erre még az eddiginél is fenyegetőbbnek tűnt. - Titok volt - mondta. - És ezt jól tudtad. - Igen. - Jasperben legalább annyi tisztesség volt, hogy láthatóan elszégyellje magát. - A többi pedig hazugság - jelentette ki Aaron kerek perec. - Soha nem ártanék Callnek. O a legjobb barátom. Ő az ellensúlyom. - Tudom - válaszolta Jasper, meglepve Callt. - Es nem is mondtam olyat senkinek, hogy bántanád őt. Tényleg nem! Meséltem Celiának apukádról, ez igaz, pedig nem kellett volna. Nagyon, de nagyon sajnálom. Csak hát mindenki rólad beszélt, és elragadott a hév. De a többit nem én terjesztettem el. - Na, és szerinted én vagyok a kém? - kérdezte Aaron. Callnek eszébe jutott, amit Jasper a menzán mondott neki: Aaron két teljesen különböző sztorit mesélt neked a múltjáról. Ez eléggé gyanús. Fogalmunk sincs, honnan származik, valójában semmit sem tudunk a családjáról. Egyszerűen csak felbukkant a semmiből, aztán bumm! Kiderült, hogy krétor. Jasper Callre nézett. Valószínűleg ő is épp erre gondolt.

- Nem hinném - felelte. - Fontolóra vettem a lehetőséget, miután elterjedt a pletyka. De az egyetlen, akinek beszéltem a gyanúmról, az Call. Aaron lesújtott pillantást vetett Callre, majd ismét Jasperhez fordult. - Nem hinnéd? - Nem - erősködött Jasper. - Jó, nem te vagy a kém, oké? Nem hiszem, hogy te lennél a kém, és sajnálom, hogy elárultam Celiának az igazat apukádról. És ha ez számít, ő is nagyon sajnálja ezt az egészet. Eszébe sem jutott, hogy ennyire elfajulhat a helyzet. Csak két embernek árulta el a titkodat, és megeskette őket, hogy nem adják tovább, de mégis elterjedt. Aaron felsóhajtott, és elpárolgott a haragja. - Hát, akkor ennyit erről. Tényleg nem te indítottad a pletykát, hogy ártani akarok Callnek? Jasper kihúzta magát, és furcsán hivataloskodva a szívéhez emelte fél kezét. - Esküszöm az ősi DeWinter névre. Call felhorkant, mire Jasper haragosan rámeredt, ami nagyon szórakoztató volt. A dolgok kezdtek visszatérni a normál kerékvágásba. - Na, nem, ácsi! - szólt Tamara. - Ha azt akarod, hogy minden rendbe jöjjön, akkor meg kell tenned valamit Aaron kedvéért. És Celiának is segítenie kell. - Mire gondolsz? - nézett Jasper aggódva a lányra. Általában is jó oka volt tartani tőle, de most különösen, mivel Tamara szeme gyanúsan csillogott, ahogy rámeredt. - Celia benne van a pletykahálózatban - kezdte a lány. - Derítsétek ki, hogy lehet-e még egy krétor a suliban, vagy bárhol máshol! Valaki, aki titokban ügyködik. És tudjátok meg, van-e valaki, akivel Drew sokat dumált, oké? - És derítsétek ki, hogy ki kezdte a pletykát Aaronról! - tette hozzá Call. Jasper bólintott, és feltartotta a kezét, jelezve, hogy megadja magát, most már ne haragudjanak rá.

- Elintézem. - Helyes. Bocsánatkérés elfogadva. - Aaron lehuppant a kanapéra. - Amúgy meg, van neked ennél nagyobb bajod is. Gwenda azért volt itt, mert ki akar költözni a szállásotokról. - Miattam? - értetlenkedett Jasper. - De hát ez nevetséges! - Talán nem nagy rajongója a románcnak - mondta Tamara gúnyos mosollyal. Jasper, fittyet hányva arra, hogy senki sem kínálta hellyel, leült Aaron mellé. - Gwenda csak irigy Celiára, mert neki nincs olyan fiúja, mint én. Celia nálam jobb pasit nem is kívánhatna magának. Pontosan tudom, mi kell egy lánynak. Tamara a szemét forgatta. Call örült, hogy őt nem győzte meg Jasper dumája. Celia árulása után Call már nem volt biztos benne, mi nyűgözi le a lányokat. - Annak bizonyítékaként, hogy milyen mélységesen sajnálom a történteket, megoszthatom veletek a legfontosabb tanácsaimat romantika terén - ajánlotta Jasper. A kanapé karfáján ülő Call erre hahotázni kezdett. Olyan hevesen rázta a testét a röhögés, hogy leesett a földre. Beverte a rossz lábát - ami bizony fájt -, de még ez sem bírta beléfojtani a féktelen nevetést. Tamara is mosolygott, bár láthatóan igyekezett uralkodni magán. A szája sarka fel-alá rángatózott. -Jól vagy? - kérdezte Aaron, és odahajolt Callhez, hogy felsegítse. - Igen! - sikerült a fiúnak kinyögnie, mielőtt ismét kitört belőle a kacagás. Lerogyott a kanapéra, Aaron másik oldalára, és még mindig kuncogott. - Jól! Semmi bajom! - Az első tanácsom az - kezdte Jasper, és morcosán nézett Callre, aki nyilvánvalóan nem értékelte, micsoda bölcsességet készül megosztani velük -, hogy amikor egy lánnyal beszéltek, folyamatosan a szemébe kell nézni. És nem szabad pislogni. Ez nagyon fontos.

-Nem kezd ettől könnyezni a szemed? - kérdezte Aaron. - Nem, mert tudom, mit kell csinálni - felelte Jasper sokatmondóan. Call nem értette, mire céloz ezzel. Talán még egy szemhéjat kell ilyenkor növeszteni, mint egy gyík? - Oké, szóval az első tanácsod az, hogy bámuljunk meredten egy lányra, ha tetszik - foglalta össze Call. - A második tanács az - folytatta Jasper -, hogy bólogassatok mindenre, amit csak a lány mond, és nevessetek sokat! - Ki kell nevetni? - kérdezte Tamara kétkedve. - Úgy kell nevetni, mintha roppant humoros volna — magyarázta Jasper. - A lányok szeretik azt hinni, hogy leveszik az embert a lábáról. Harmadik tanács: vágjatok szívdöglesztő képet! - Szívdöglesztő képet? - ismételte Aaron hitetlenkedve. - És az mégis milyen? Jasper kihúzta magát, és hátravetette a szemébe lógó hajtincseket. Aztán félig lehunyta a szemét, és hármukra meredt, a száját meg komoran elhúzta. - Úgy nézel ki, mint akinek elmentek otthonról — jelentette ki Call. Jasper erre még jobban bandzsított, aztán lehunyta fél szemét, és a másikkal bámulta őket jelentőségteljesen. - Most meg úgy festesz, mint egy kalóz - közölte Tamara. - Celiánál beválik - erősködött Jasper. - Mindig elolvad, ha így csinálok. - Biztos bejönnek neki a kalózok - vélekedett Aaron. Jasper lesújtó pillantást vetett rájuk. - A negyedik tanácsom az lenne, hogy legyen menő sé-rótok, de ez nyilvánvalóan mindkettőtöknél reménytelen. - Mi bajod van a hajammal? - háborgott Aaron.

- Semmi, egész tűrhető - ismerte el Jasper. - Call viszont úgy néz ki, mintha egy éles kővel vágta volna le a haját. - Van ötödik tanácsod is? - érdeklődött Tamara. - Ha tetszik egy lány, akkor cicás naptárt kell venni neki - jelentette ki Jasper. A csajok imádják a cicás naptárakat. Harceb ugatott. Tamara elnevette magát. Eldőlt a kanapén, és a lábával kalimpált. Call nem emlékezett, hogy valaha látta volna ilyen jókedvűnek. -Ja, és ha netán elkalandoztok, miközben a csajotok beszél, csak azt kell mondanotok, hogy elterelte a figyelmeteket a szépsége - tette még hozzá Jasper. - És bármilyen árnyalatú ruhát is visel, mondjátok meg neki, hogy az a kedvenc színetek! - Nem fogja észrevenni, hogy folyton más a kedvenc színünk? - kérdezte Aaron. Jasper vállat vont. - Valószínűleg nem. Tamara kuncogása átváltott csuklásba. - Jasper - szólt -, tegyél meg nekem valamit! - Mit? - kérdezte a fiú. - Soha ne akarj rám hajtani! Jasper felháborodottan nézett rájuk. - Egyikőtök sem ért semmit - jelentette ki, és talpra állt. - Hát, én végeztem itt. Bocsánatot kértem, és még jótanácsokkal is elláttalak titeket. - Ezenkívül megígérted, hogy Celiával igyekeztek hasznos infokat megtudni emlékeztette Call. Jasper bólintott.

- Beszélek vele. - Majd ne felejts el szívdöglesztő képet vágni! - kiabálta utána Tamara a kanapéról, ahogy Jasper az ajtó felé indult. A fiú grimaszolva hátranézett rá, majd ahogy kinyitotta az ajtót, összeráncolta a homlokát. - Egy cetli van az ajtótokra ragasztva - mondta, és levette a papírt. - Callnek és Aaronnak címezték. Az összehajtott papírra szálkás betűkkel írták fel a nevüket: Callum Hunt és Aaron Stewart. - Add csak ide! - mondta Aaron, és talpra ugrott. Jasper azonban csibészesen mosolygott, és máris megpróbálta széthajtani a papírt. - Aú! - jajdult fel. Kis szikra csapott ki a lapból, és megrázta a kezét, mintha enyhe áramütés érte volna, mire elejtette a papírt. - Megbűvölték - mondta Tamara elégedetten. - Csak Call vagy Aaron nyithatja ki. Jasper bosszúsnak, de lenyűgözöttnek tűnt. - Ez elég menő - szólt, majd felkapta a lapot a földről, és Aaron kezébe nyomta. - Na, szevasztok! Elvonult a folyosón. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Aaron kihajtotta a lapot. Összevonta a szemöldökét, ahogy elolvasta. - Anastasia Tarquintól van - mondta. - Arra kér minket, hogy találkozzunk vele a küldetési kapunál pénteken, éjfél előtt tíz perccel. Azt írja, vigyük magunkkal Harcebet. - Aznap lesz a felmérőnk is - mondta Tamara, és felült. - Miről akar beszélni veletek az a nő? - Nem hinném, hogy beszélni akar - felelte Aaron, még mindig a papírt bámulva. - Szerintem akkor kell majd megtennünk, amit ígértünk. Akkor fogjuk kiszabadítani a káoszsújtott állatokat.

13. FEJEZET Négy nap volt hátra péntekig, és ezalatt Call, Aaron meg Tamara hol a felmérő, hol meg Alma terve miatt aggódtak. Rufus mester csupa rejtélyes dolgot mondott nekik az órákon, és bizarr feladatokat írt elő. Azon a héten Call megtanulta, hogyan kell (a) védekezni a tűz ellen, amivel Tamara célozta meg, (b) lélegezni még akkor is, amikor Aaron légmágiával próbálta megfosztani az oxigéntől, valamint (c) megszárítani a ruháját, miután Rufus mesternek köszönhetően csuromvíz lett. Sajnos az utóbbiban egyáltalán nem játszott szerepet a mágia. Az sem javított a helyzeten, hogy mindenkinek rossz kedve volt. Tamara folyton a gyertyák lángját meg a kandallók tüzét bámulta, mintha azt remélné, hogy megláthatja a nővére arcát. Aaron folyton úgy nézett körbe a menzán, mintha arra számítana, hogy a többiek menten megdobálják étellel. Callre pedig minden árnyék a frászt hozta. Annyira ideges volt, hogy már Harcebet is kezdte kiakasztani. Mindennek tetejébe Jasper semmire sem jutott a pletykafészkekkel. Celia elmondása szerint Drew-nak nem volt sok barátja. Magának való volt, csak néha kért tanácsot idősebb diákoktól arról, hogy mit tehetne Le-muel mester ügyében. Alex Strike állítólag azt javasolta Drew-nak, hogy forduljon North mesterhez, de a fiú nem hallgatott rá. Joseph mester valószínűleg arra utasította, hogy ne hívja fel magára a figyelmet, ezért nem állt neki panaszkodni az iskola igazgatójának. Jaspernek még azt sem sikerült megtudnia, ki terjesztette el a pletykát Aaronról. De megígérte, hogy a hét végére kiderít valamit. Csütörtök estére Call már alig várta a pénteket, akármilyen rossz is legyen. Bármit megért volna, hogy közelebb jussanak a válaszokhoz. Ám a vacsoránál Rufus mester közölte velük, hogy lesz egy késő esti órájuk, mivel Alma visszatért. - Tamara, a fiúk káoszmágiával foglalkoznak majd, úgyhogy... - kezdte a mester, ám a lány közbevágott. - Látni akarom, mit csinálnak - közölte. - Biztos érdekes lesz. Nem sok

embernek nyílik lehetősége saját szemével látni a káoszmágiát, de én már sokszor láthattam. Többet is meg akarok tudni róla. A férfi bólintott, bár nem tűnt valami boldognak. Persze Rufus mester rendszerint akkor is komor képet vágott, mikor nyugodt volt, úgyhogy ez talán nem jelentett semmit. Miután elköltötték zuzmóból, gombából és szürke, darabos barlangi turmixból álló vacsorájukat, bementek a szokásos osztálytermükbe. Rufus mester fel-alá járkált. Alma egy rövid botra támaszkodott, és így szólt: - Mint tudjátok, a káosz, az üresség ellentéte a lélek. A legutóbbi közös óránkon megtanultátok, hogyan láthatjátok meg a másik lelkét. Most pedig meg akarom tanítani nektek, hogy lehet varázslattal megérinteni valaki lelkét: egy kis legyintés az egész. - Hajói emlékszem, én már jeleztem a tiltakozásomat ezzel kapcsolatban felelte Call. - Fura és ijesztő, és fogalmunk sincs, nem árt-e a másiknak. Alma felsóhajtott, de végtelen türelmet tanúsított. - Mint már mondtam, ezzel ájulást okozhattok az illetőnek, semmi több. De ha te félsz kipróbálni, akkor azt javaslom, kezdje inkább Aaron! Gyakorolhat rajtad. - Én, izé... - kezdte Call. Tamara felállt a sziklafal mellől, ahol eddig üldögélt. - Majd én! - jelentkezett. - Neked nem is menne! - tiltakozott Call. - Egyébként is, miért akar mindenki kiütni engem? - Talán olyan kiütnivaló képed van - válaszolta Tamara, és a fejét csóválta, mintha a fiú a szokottnál is röhejesebben viselkedne. - De igazából úgy értettem, hogy Aaron gyakorolhat rajtam. Önként vállalkozom, hogy meglegyintse a lelkem. Aaron kételkedve nézett rá.

- De miért? Nem akarlak bántani! A lány vállat vont. - Tudni akarom, hogyan hat, és talán nem mondhatok majd róla sokat, de lehet, hogy mégis. Es mivel így aggódtok miatta, tőlem megtudhatjátok, hogy fáj-e. Call habozott. Most már hülyén érezte magát, amiért ennyire tiltakozott a dolog ellen. Elég király lett volna megtanulni, hogyan kell gyengéden álomba legyinteni az embereket, már ha ez tényleg nem tesz kárt a lelkűkben. így ha legközelebb bosszantaná valaki, egy könnyed léleklegyintéssel elintézhetné az illetőt. Akkor üthetné ki Jaspert, amikor csak akarja. - Jó, jó - mondta. - Nekem is tanítsa meg, hogy kell! Tamara szúrós pillantást vetett rá, ám Alma szélesen mosolygott. - Nagyon könnyű - ígérte. Nem volt az. Alma megértette a módszer elméletét, de ő maga nem volt képes rá, és majdnem két évtized telt el, mióta legutóbb kipróbálhatta a dolgot egy krétorral. Azt magyarázta, hogy a léleklegyintéshez borzasztóan kell koncentrálni: először meg kell látniuk a másik lelkét, aztán meg kell érinteniük a lehető legkevesebb káoszmágiával. Callnek Alma lett a párja, legnagyobb bosszúságára, míg Aaron Tamarával gyakorolhatott. Callt kirázta a hideg a gondolattól, hogy olyasvalaki lelkét érintse meg, akit alig ismer. Beleborzongott, nagyon furcsán érezte magát tőle. De muszáj volt megpróbálnia. Lehunyta a szemét, és igyekezett azt tenni, amit Alma mondott: próbálta meglátni az asszony lelkét, ugyanúgy, ahogy a múltkor Aa-ronét. Ám ez most nem volt ugyanaz. Aaron az egyik legjobb barátja volt. Most viszont úgy érezte magát, mintha vakon tapogatózott volna a sötétben. De végül akaratlanul is sikerült elkapnia a nő lelkét. Nem csupán meglegy int ette: érezte a markában, mintha egy síkos, vergődő halat akart volna megfogni. Egy pillanatra megérezte Alma vasakaratát, végtelen szomorúságát és hirtelen támadt rettegését, mielőtt sietve elvonta

elméjét az asszony leikétől. Zihálva nyitotta ki a szemét, épp akkor, amikor az asszonyé lecsukódott. Alma ájultan zuhant a nagy halom párnára, amit Ru-fus mester varázsolt oda a Magisztérium egy másik részéről. Call Aaronra pillantott, aki éppen elkapta a kecsesen elaléló Tamarát. Aaron pár másodpercig a karjában tartotta, aztán a lány kinyitotta a szemét, és elnevette magát. Felállt, és egymásra vigyorogtak Aarónnal. Rufus az asszonyhoz sietett. - Még mindig eszméletlen - mondta. - De semmi baja. - Komoran nézett rájuk. - Nagyon ügyesek voltatok. Sikerült. Call meglegyintette valaki lelkét. Csak épp nem érezte magát jól tőle. Egyáltalán nem.

Eljött a péntek. Callum arra ébredt, hogy Harceb a csupasz lábfejét nyalogatja, ami undorító volt, ráadásul csikizte is. Call félálomban megfordult, és próbálta úgy védeni a lábujjait, hogy bedugta őket a takaró alá. Ám Harceb erre csak felugrott az ágyra, és megnyalta az arcát. - Fúj... jaj... hagyjál! - háborgott Call, és egyik karjával a fejét védte, a másikkal pedig ellökte magától a farkast. Néha rosszabb tudni, hol járt Harceb nyelve, mint nem tudni. Még mindig álmosan felvette az egyenruháját, és elgondolkodott azon, vajon nem érhetné-e el léleklegyin-téssel, hogy Harceb aludjon még egy negyedórát. De végül arra jutott, hogy a káoszsújtott farkas lelke valószínűleg már így is épp elég mágiának lett kitéve. Kicammogott a társalgóba, és bedörömbölt Tamara ajtaján. A lányon volt a sor, hogy elkísérje a reggeli sétára Harcebbel. A szobából nyögés hallatszott, és Tamara néhány perccel később ajtót nyitott, ugyanolyan álmosnak tűnt, ahogy Call érezte magát. Viselte a lila karszalagot, Call eszébe juttatva, hogy visszamenjen a szobájába a sajátjáért.

Kitántorogtak a folyosóra, a pórázt szorongatva, amit egyiküknek sem jutott eszébe felcsatolni Harceb nyakörvére. - Ma van a nagy nap - szólt Tamara, amikor félúton jártak a küldetési kapu felé, és a karszalagjára mutatott. - Mindenki azt várja tőlünk, hogy csodásán teljesítsünk a felmérőn, de beszéltem a többiekkel, és szerintem hozzájuk képest egyáltalán nem állunk készen. Rufus mester csak azzal volt elfoglalva, hogy az egyéni felelősségről prédikáljon nekünk, meg hogy káoszmágiára tanítson kettőtöket, így másra nem is jutott idő. Call arra koncentrált, hogy el ne essen. Reggelente mindig nagyon merev volt a lába, és vigyáznia kellett, hogy ne nehezedjen rá nagyon, mielőtt kilazulna. Bólintott. Call mindig azt gyanította, hogy nem áll készen a rájuk váró próbatételekre, de az csöppet sem tetszett neki, hogy ezúttal Tamara is egyetért vele. - Talán bevethetnénk Aaronnal a káoszmágiát - javasolta. - Az lehetne a nem túl titkos fegyverünk. A lány felhorkant. - Persze, ha azt akarod, hogy mindenki csalónak tartson minket. - De hát káoszmágiát használni nem csalás! - tiltakozott Call. - Elvégre Aaron meg én káoszmágusok vagyunk. Tamara felvonta a szemöldökét. - Akkor is így gondolnád, ha nem lennél krétor? - Valószínűleg nem - ismerte el Call. - De igenis krétor vagyok. Tamara olyan képet vágott, ami azt jelezte, hogy vagy bosszús, vagy derűs. Call sosem tudta eldönteni, hogy ez az arckifejezése melyik irányba húz inkább csak azt tudta, hogy gyakran jelent meg a lány arcán, pláne, ha vele volt. Harceb elintézte a dolgát, miközben Call beszívta a friss levegőt, és leveleket rugdosott. Aztán visszamentek a szállásukra, ahol kiderült, hogy a mágusok végre visszahozták a holmijukat, miután ártalmatlannak nyilvánították. Bár Call kísértést érzett, hogy megnézze, megvan-e mindene, inkább csak fogta Mirit,

berakta a tokjába, és elindult Tamarával a menzára. Aaron már az asztaluknál ült, Jasperrel és Rafe-fel. A tányérja fölé görnyedt, és úgy festett, mintha legszívesebben láthatatlanná válna. Tamara lehuppant az egyik székre, és Jasperre meredt. - Na? Megtudtál valami hasznosat? Jasper felvonta a szemöldökét. - Menj innen, Rafe! - szólt rá a társára. - Miért? - fakadt ki a fiú. - Az isten szerelmére, miért?! - Felkapta a tányérját, és átült egy másik asztalhoz. Jasper a fejét csóválva nézett utána. - Ne is törődjetek vele! Reggelente mindig morgós - mondta. - Na, mindegy, beszéltem Celiával. Minden sármomat be kellett vetnem nála, hogy hajlandó legyen megint rólatok pletykálni. Aaron riadtnak tűnt Jasper sármja hallatán. Call grimaszt vágott. - Könyörgöm, hagyjuk a romantikus tippeket! - kérte Aaron a srácot. - Csak mondd el, mit tudott meg Celia, már ha egyáltalán megtudott valamit. Jasper erre kissé csalódottnak látszott. - Nem járja szóbeszéd arról, hogy lenne még egy kré-tor rajtatok kívül. Bár sok mindent beszélnek kettőtökről, ha esetleg érdekel. Azt találgatják, vajon hogyan győztétek le az Ellenséget. Hogy kísérleteztek-e az erőtökkel. Hogy vane csajotok. - Már hogy lenne csajuk? - kérdezte Tamara döbbenten. - Hű, ez nagyon jólesett, koszi - morgott Call. - Csak úgy értettem... hát, nem mintha olyan sok szabadidőtök lenne csajozni. - Márpedig a szerelemre rá kell szánni az időt - közölte Jasper fölényesen. Tamara felnyögött.

- És az Aaronról szóló pletyka? Azt ki kezdte? Jasper a fejét csóválta. - Azt még mindig nem tudom. Celia szerint talán az egyik idősebb diák lehetett. Tamara levegő után kapott. - Gondoljátok, hogy talán Kimiya volt? - kérdezte. -Borzasztóan viselkedett Aaronnal. - De miért találna ki rólam ilyesmit? - értetlenkedett Aaron. - Hiszen ismer... legalább egy kicsit. - Nem hinném, hogy ő volt - szólt Call. - Úgy nézett ki, mint aki meg van döbbenve, hogy Aaron talán nem az, akinek hitte. Nem úgy, mint aki maga terjesztett el róla rosszindulatú pletykát. Jasper feldobott egy gombát a levegőbe, majd bekapta és elrágta. - Még csak egy hét telt el. Többet is ki fogok deríteni. - Remek - mondta Aaron. - Még az is lehet, hogy előbb-utóbb választ kapunk pár kérdésünkre, csak túl kell élnünk a mai felmérőt. Call kis híján megfeledkezett a rájuk váró próbatételről. Felnyögött. Rufus mester a menza ajtajában várta őket. Vészjósló mosoly ült az arcán, és egy nagy zsák volt a vállára vetve. - Gyertek, tanoncok! Szerintem tetszeni fog, amit mára terveztünk nektek. Callnek egy csöppet sem tetszett a dolog. Ismét a hatalmas teremben voltak, ahol több eddigi felmérőjüket rendezték, így azt is, amikor a vasévükben sárkánykígyókkal kellett megküzdeniük. Ám ezúttal a terem lángolt - na, jó, talán nem az egész, de igen nagy része. Amint beléptek, Callt megcsapta a hő, úgy érezte magát, mintha tábortűz fölé tartották volna. A terem közepén lángok lobogtak. De nem véletlenszerűen. Úgy rendezték el

őket, hogy mintázatot alkossanak. A tűz vonalai párhuzamosan futottak, ösvényeket alkotva egymás között. A képeken látott sövénylabirintusokra emlékeztette Call, amikben az emberek a növényekből formált útvesztőben bolyongtak. Ám ezt a labirintust lobogó láng alkotta. - Tűzlabirintus - ámult Aaron. Tamara is leesett állal bámult, tekintetében tükröződött a lángok tánca. A tűz szikrákat szórva lobogott. Call sejtette, hogy Tamara a nővérére gondol. Egy aranyéves diák, valószínűleg North mester egyik tanonca, odalépett hozzájuk, és óvatosan átadott Rufus mesternek három kis tömlőt a kezében cipelt halomból. Rufus biccentett a lánynak, majd visszafordult a tanon-caihoz. - Ezeket nektek készítettük elő - mondta, és odaadott nekik egy-egy tömlőt, mindegyiküknek azt, amin gondosan feltüntették a saját monogramját: AS., CH., TR. - A tűzzel ellentétes elem a víz. A tömlőket vízzel töltöttük meg, hogy használhassátok ezt az elemet, miközben áthaladtok a labirintuson. Ne feledjétek: felhasználhatjátok egyszerre az összesét, és egyenesen átvághattok a lángok falán, vagy gondosan tartogathatjátok a varázserőtöket. Nem fogom elárulni nektek, melyik a bölcsebb döntés. Ezt nektek magatoknak kell megítélnetek. Call nagyon úgy érezte, hogy Rufus mester igenis elárulta nekik, melyik a jobb döntés, még ha nem is akarta beismerni. - Egyedül azt tiltjuk meg nektek, hogy a labirintus fölött repülve próbáljatok célt érni. A levegőbe felemelkedni szabályellenes, és azonnali kizárást von maga után. Megértettétek? - nézett rájuk Rufus mester szigorúan. Call bólintott. - Azért, mert csalás lenne? - És mert veszélyes - mondta Tamara. - A hő felfele száll. A labirintus fölött perzselően forró a levegő. - Pontosan - bólintott Rufus mester. - És még valami: a labirintusban különkülön kell boldogulnotok. - Hosz-szú, zord pillantást vetett mindhármuk döbbent

arcára. - Nem csoportban, hanem önállóan. - Várjunk, micsoda? - hüledezett Tamara. - De hát meg kell védenünk Callt! Mostanában le sem vesszük róla a szemünket! - Azt hittük, hogy ez csoportos próbatétel lesz - fűzte hozzá Aaron. - Mi van a karszalaggal? Rufus a többi mesterre nézett, akik szintén a tanon-caik körében álltak, és előkészítették őket a próbatételre. Az idősebb diákok, az asszisztensek közöttük járkáltak, tömlőket osztottak ki, kérdésekre válaszoltak. Call arany és ezüst csuklópántok villanását látta, megpillantotta Alexet és Kimiyát. Kimiya feléjük nézett, és intett Tamarának, ám a húga nem viszonozta a gesztust. Sötét szeme rideg volt. -Valóban csoportként mérünk össze titeket: a pontszámaitok átlagát vesszük majd számításba - magyarázta Rufus mester. - Ez a felmérő azt hivatott bizonyítani, milyen fontos, hogy mindannyian felelősséget vállaljatok a tanonctársaitok tudásáért. És bár fontos, hogy jól együtt tudjatok működni csapatként, ugyanilyen fontos, hogy egyedül is elboldoguljatok. Call miatt pedig ne aggódjatok! - tette hozzá. - Csak magatokkal és a pontszámotokkal foglalkozzatok! Mindhárman más-más részen fogtok belépni a labirintusba. Az a feladat, hogy eljussatok a közepére. A legelső tanuló, aki odaér, nyer magának és a társainak egy teljes szabadnapot, amit a nagyteremben tölthetnek el. Callt egyszeriben heves vágy fogta el, hogy nyerjen. Egy egész nap tanórák nélkül, amikor Tamarával meg Aaronnal nem lenne más dolguk, csak a meleg tavacskákban henyélni, filmeket nézni és édességet falni! Ez csodálatos lett volna. És hálás volt, amiért a felmérő alatt a társainak nem kell vigyázniuk rá. Nagyra értékelte a barátai igyekezetét, de nem volt hozzászokva, hogy soha ne lehessen egyedül, és kezdett a dolog az agyára menni. Ez egy próbatétel volt, amit a mesterek találták ki, és ők is fognak levezényelni. Ez azt jelentette, hogy senki sem volt biztonságban. Ugyanakkor viszont valószínűleg Callt sem fenyegette nagyobb veszély, mint a többieket.

North mester légmágiával felerősített hangja zendült a tűzzel teli teremben. A mester elismételte a szabályokat, hangsúlyozta, hogy tilos repülni, aztán felolvasta, hogy melyik diák honnan fog indulni. Call megjegyezte, hogy milyen jelzést kell keresnie: BR9. - Sok szerencsét! - szólt oda Aaronnak és Tamarának, akik a tömlőiket szorongatták, és aggódva néztek rá. Callt melegség öntötte el, és nem a tűz miatt. A barátai épp egy lángoló labirintusba készültek belépni, és mindketten őmiatta aggódtak, nem pedig saját magukért. - Légy óvatos! - mondta Aaron, és vállon veregette Callt. Zöld szeméből biztató tekintet sütött. - Megy ez nekünk! - jelentette ki Tamara, akinek kezdett visszatérni az optimizmusa. - Mire észbe kaptok, már a nagyteremben fogunk pancsolni. Mind elfoglalták a helyüket. Call hallotta North mester hangját, ahogy túlharsogta a lángok pattogását-ro-pogását: - Diákok! Vigyázz... kész... rajt! A tanoncok nekilódultak. A labirintusba számos ösvény vezetett. Call elindult a neki kijelölt úton, ami mélyen a tüzes falak közé irányította. Körülvették a lángok. A narancssárga és vörös tűzfátyolon át a többi diákot csupán árnyalaknak látta. Az ösvény elágazott. Call találomra a bal oldali utat választotta, és elindult rajta. Kalapált a szíve, a torkát pedig égette a forró levegő, amit beszívott. De legalább nem volt füst. A tűz el akar égni. Eszébe jutottak gúnyos szavai, amiket annak idején hozzátett magában az ötsoroshoz: Call életben akar maradni. Ebben a pillanatban a lángok lelohadtak egy kicsit, és Call körülnézett. Senkit sem látott. Felpörgött a pulzusa, ahogy rádöbbent: egyetlenegy diák sem látható a közelében. Úgy tűnt, mintha egyedül lenne a labirintusban, pedig a falnál álldogáló mestereket jól látta. - Aaron? - szólt jó hangosan. - Tamara?

Hegyezte a fülét, de csak a tűz ropogását hallotta. Aztán mintha valaki alig hallhatóan a nevét suttogta volna. Call a hang irányába vetette magát, ám ugyanebben a pillanatban a lángok ismét felcsaptak körülötte, olyan magasra nyúltak, akár egy sor villanyoszlop. Callt majdnem eltalálta a feltörő tűz. Tántorogva hátrált el, de felsőjének ujja lángra kapott. Csapkodva eloltotta, de csípett a szeme, alig látott valamit, és rázta a köhögés. A tömlőjéért nyúlt, és kinyitotta, arra számított, hogy megcsillan benne a víz. Amit megidézhet, aminek erejével elolthatja a tüzet. Ám a tömlő üres volt. Call megrázta a füle mellett, remélte, hogy téved, remélte, hogy meghallja a folyadék lötyögését. Fejjel lefelé fordította a tömlőt a tenyere fölé, remélve, hátha kihull belőle akár csak egyetlenegy vízcsepp. De hiába. A tömlőben nem volt semmi. Call egy apró lyukat talált az alján, mintha átfúrták volna. - Rufus mester! - kiabálta. - A tömlőmben nincs víz! Le kell állítani a felmérőt! Ám a lángok erre csak még feljebb csaptak körülötte. A tűz feléje hasított, és a fiúnak félre kellett ugrania, nehogy eltalálja. Megbotlott, fél térdre rogyott, csúnyán beverte a lábát, és kis híján belefejelt a tűz falába. Fájdalom futott végig az oldalán. Amikor felállt, egy pillanatra nem volt biztos benne, hogy rossz lába elbírja-e. - Rufus mester! - kiáltotta ismét. - North mester! Valaki! Miért gondolta, hogy boldogul egyedül? Miért bízott meg a mesterekben, hogy majd vigyáznak rá? Ha Tamara és Aaron vele lennének, kérhetne egy kicsit a vizükből! Ám ekkor gondolatai teljesen új irányt vettek: mi van, ha sem Tamara, sem Aaron tömlőjében nincs víz? Mi van, ha ugyanaz a személy, aki szabotálta őt, biztosra akart menni, hogy a barátai semmiképpen se segíthessenek neki? Meg kellett találnia őket. Ismét elindult, igyekezett ügyet sem vetni az egyre növekvő hőségre maga körül.

Időnként tűzgolyók váltak ki a lángok közül, és szanaszét repültek, akár az óriási szikrák. Call kitért egy tűzgolyó elől, miközben ráfordult egy másik ösvényre. A következő sarkon befordulva egy lángfallal találta szemben magát. Zsákutcába jutott. Megtorpant, megfordult, vissza akart jutni az előző elágazáshoz, ám most már ott is lángfalat talált. Az útvesztő megváltozott, és a lángnyelvek mintha egyenesen Callért nyúltak volna, meg-megperzselték, a levegőt betöltötte az égett haj és ruha szaga. Call kétségbeesett üvöltését elnyelte a tűz ropogása. Hát persze hogy a labirintus folyamatosan változott. Különben aligha lett volna szükség a vízre: az útvesztőnek kellett hogy legyen olyan része, ahol muszáj mágiát bevetni. Ebben a pillanatban az egyik fal még közelebb húzódott hozzá. Call látta, hogy a bakancsán narancssárgán-vörösen izzanak a fémszegecsek. Hacsak nem akarta ropogósra sülve végezni, muszáj volt kiutat találnia a labirintusból. Nem emelkedhetett fel; Tamarának igaza volt, a levegőben, közvetlenül a lángok fölött, csak még nagyobb lenne a forróság. Levegő. Várjunk csak! - gondolta Call. A tűznek levegőre van szüksége, nem igaz? A tüzet a levegő táplálja. Támadt egy ötlete. Kinyújtotta bal kezét, ahogy a mágusoktól látta, amikor megidézték az elemek erejét egy igézethez. Ahogy Aarontól látta. Messzire nyúlt, messzebbre az őt övező tűznél, messzebbre a talpa alatti kőnél. Messzebbre a kilométerekkel a fejük felett zubogó patakok és csermelyek vizénél. Messzebbre a levegőnél. Messzebbre nyúlt a létező és nem létező űrnél, belenyúlt a semmibe. Bele az üresség szívébe. A tűz forrósága enyhült körülötte. Már nem égette és csípte a bőrét. Sőt, Call most már fázott. Olyan hideg lett, akár a világűrben, ahol nincs melegség, nincs más, csak a semmi. A tenyere közepén kis, fekete örvény táncolt. Úgy tört elő a bőréből, akár egy elszabadult füstgo-molyag. A tűz el akar égni.

A víz el akar folyni. A lég fel akar szállni. A föld meg akar kötni. A káosz el akar emészteni. Call kezéből egyre gyorsabban tört fel a káosz. Fekete tornádóvá alakult, csuklója és kézfeje körül pörgött. Erezte a sűrű, olajos feketeséget, olyan volt, akár a folyóhomok, ami elnyeli az embert. Call felemelte a kezét, amilyen magasra csak tudta, a lángok teteje felé nyújtózkodott. Emészd el! - gondolta. - Emészd el a tüzet! A füst kirobbant a kezéből. Call felhördült, ahogy hangrobbanásra emlékeztető zaj hasított a levegőbe. A lángok vadul lobogtak, miközben a fekete füst végigfutott felettük, elterült a magasban, akár egy felhőréteg, elemésztve az oxigént. A tüzet az oxigén élteti. Call ezt fizikaórán tanulta, még a régi iskolájában. A sötét káosz elnyelte a lángokat övező oxigént. Most már más hangokat is hallott: a többi tanoncot, ahogy meglepetten és riadtan kiabáltak. A lángok szi-szegtek-sisteregtek, majd eltűntek - csak a halomban álló hamu maradt utánuk. Egyszeriben láthatóvá vált az egész terem: Call megpillantotta a többi diákot, szétszóródva a labirintus területén. Néhányan a tömlőjüket szorongatták, és mind döbbenten kapkodták a fejüket ide-oda. Call füstje még mindig a magasban lebegett. Sötéten hullámzott, és mintha feldagadt volna az elnyelt levegőtől. Call hörögni kezdett, és eszébe jutott még valami, amit a régi iskolájában tanult, biológiaórán: az oxigén nemcsak a tüzet élteti, hanem az embereket is. A füst egyre lejjebb ereszkedett, örvényleni kezdett, mintha új célpontot keresett volna. Rufus mester az elpusztított labirintus felé sietett, és azt kiabálta: - Call! Űzd el, Call! A fiú bepánikolva ismét kinyújtotta a kezét, a káosz felé nyúlt, megpróbálta visszahúzni magához. Erezte az ellenállását. Szembe akart szegülni Call-lel, el akart szabadulni. Azt akarta, hogy Call hagyja békén. A fiú olyan erősen

nyújtózkodott, hogy még az ujjai is belesaj-dultak. Gyere vissza! A káosz sötét füstje hirtelen összesűrűsödött, és sebesen elindult lefelé. Call felkiáltott... aztán meglátta, hogy a feketeség egyenesen Aaron felé süvít, aki szintén felemelte a kezét. A füstfelhő leszállt a tenyerére, majd felszívódott. Rufus mester Calltől néhány lépésre megtorpant. Aaron lassan leeresztette a karját. Call észrevette Tamarát, akinek arcát összekoszolta a korom, és tátott szájjal bámulta a fiút. Aaron meg Call egymásra néztek, kettejük között hamuhalmok és az ijedt diákok csoportjai álltak. Aznap este hármuk közül egyedül Tamara ment el vacsoraidőben a menzára. Amikor visszatért, hozott ételt Callnek meg Aaronnak; megpakolt egy tálcát zuzmóval, gombával, gumóval meg a lila pudinggal, amit Call úgy szeretett. - Milyen volt? - kérdezte Aaron. A lány vállat vont. - Okés, azt hiszem. - Tamara elég ügyesen hazudott, így Call fürkésző pillantást vetett rá, sejtette, hogy bármit is állít a lány, valójában sokkal rosszabb a helyzet. - Mindenki rólatok kérdezősködött, de ennyi. - Miket kérdeztek? - faggatta Call. - Például azt, hogy megőrültem-e? Vagy hogy gonosz vagyok-e? - Ne legyél már ilyen paranoiás! - csitította Tamara. - Ja, nyilván engem tartanak őrültnek - szólt Aaron, és nagyot sóhajtott. Az volt a legfurcsább, hogy Callnek el kellett ismernie, a barátjának valószínűleg igaza van. Bár Aaron mentett meg mindenkit - ráadásul Calltől, aki emiatt kénytelen volt ismét felidézni a gonosz nagyúri listáját tavalyról, mivel az, hogy kis híján kinyírta az összes bronzéves diákot, nyilván rengeteg rosszpontot jelentett -, káoszmágiát használt, ami valószínűleg továbbra is megrémítette a többieket. - Már majdnem vége ennek az egésznek - mondta Tamara. - Segíteni fogunk Almának, ő pedig rá fogja venni Jennifert, hogy... jó, nem tudom, hogy pontosan mit fog csinálni. De meg fogjuk tudni, ki ölte meg Jennifert, és ez azt jelenti,

hogy megtudjuk, ki akar megölni téged, Call. Szóval, egyetek! Szükségetek lesz az erőtökre. - Na, és ki nyert? - kérdezte Call. - Mi? - Tamara döbbentnek tűnt. - Ezt meg hogy érted? - Ki nyerte a felmérőt? - ismételte a fiú. - Ki mehet a nagyterembe a csoportjával? Kit választottak végül? Mondjuk, azt, aki a legközelebb járt a labirintus közepéhez? Vagy inkább egyszerűen érvénytelenítették az egész versenyt? - Mi kaptuk a szabadnapot - felelte Tamara lassan, mintha nagyon együttérző próbálna lenni valakivel, akivel rossz hírt kell közölnie. - Te nyertél, Call. - Ó! — mondta a fiú. Nem igazán tudta, hogyan fogadja ezt. Közvetlenül a történtek után senki sem gratulált neki. North mester odacsörtetett hozzá a labirintus tüzének hamvain át, megragadta a vállát, rázni kezdte, és faggatta, hogy mégis mit képzelt. Ám miután Call megmutatta neki az üres tömlőt, alján a lyukkal, a mester arckifejezése zárkózott és furcsa lett. Rufus mester hűvösen nézett körül, mintha azt fontolgatná, mit tenne a bűnössel. Call jól ismerte ezt az érzést, bár az aggasztotta, hogy Rufus mester tekintete egy pillanatra mintha Anastasián állapodott volna meg. Néha, amikor Call körülnézett a menzán, egyszerűen lehetetlennek érezte, hogy az, aki meg akarja ölni, csak úgy elvegyüljön a többiek között. - Tamarának igaza van - mondta Aaron, és a villájára szúrt egy nagy falatnyi zuzmót. - Pihennünk kell, és felkészülni a ma éjszakára. Már így is annyi káoszmágiát használtunk, hogy nekem muszáj szundítanom egy kicsit, különben el fogok aludni egy káoszsújtott medve mellett, és az tuti fel fog falni. Call, aki gyakran aludt el egy káoszsújtott farkas mellett, elvigyorodott. Aztán nekilátott a vacsorájának. Aaron meg ő hamar befalták az ételt. Mire mindent megevett, már Call is álmos lett, és szédelgett, nem igazán érezte jól magát a bőrében. Eszébe jutott, hogy Aa-ron rosszul lett és elájult, miután sok káoszmágiát használt, de őt most először viselte meg ennyire a varázslás. Nagy nehezen talpra állt, és elvánszorgott lefeküdni.

Amikor a takaróba gabalyodva felébredt, ráadásul még mindig egyenruhában és bakancsban, nem is emlékezett rá, hogyan jutott el az ágyig. Hangokat hallott odakintről. Ezek szerint eljött az idő. Call kimászott az ágyból, és kiment a társalgóba. Alex ült a kanapéjukon, és Tamarával beszélgetett. Mindketten feketébe öltöztek, akár a nindzsák, a lány bő pulcsit és szűk nadrágot viselt. Alex barna tincseit egy fekete sapka rejtette el, Tamara pedig fekete szalaggal fonta be a haját. Alex máshogy mosolygott Tamarára, mint eddig: Call eddig csak Kimiyára látta így mosolyogni a srácot. És Callnek egyáltalán nem tetszett a dolog. - A mostohaanyám küldött, hogy segítsek - mondta Alex a fiúhoz fordulva. Biztos, hogy részt akartok venni ebben? Ez az egész... éjszakái kaland... komoly ügy. - Nem is tudtam, hogy neked is közöd van hozzá -mondta Call, és Alex meglepetten pislogott, mint aki nem számított tőle ilyen hangnemre. Tamara szemrehányó pillantást vetett Callre. -Alex Anastasia mostohafia - hangsúlyozta. - Ráadásul légmágus. Szükségünk lehet rá. Aaron lépett a helyiségbe, szintén talpig feketében, bár nem takarta el világos haját. Biccentett Callnek. - Hagytunk aludni, ameddig csak lehetett. - Nem semmi káoszmágiát adtatok ma elő a felmérőn - mondta Alex. - Látom, nem lesz könnyű lépést tartanom veletek. Call és Aaron egymásra néztek. Szavak nélkül is értették, hogy egyikük sem várja valami lelkesen, mikor kell legközelebb káoszmágiát használniuk. Call teljesen kimerültnek érezte magát. - Jobb, ha átöltözöl sötét ruhába, Call! - tette hozzá Alex. - Nem akarjuk, hogy valaki meglásson minket az országút mellett. A fiú visszament a szobájába, és felhúzta a fekete farmerét meg a legsötétebb pulcsiját, amit csak talált, azaz egy tengerészkéket. Utolsó simításként felkapta

Mirit az éjjeliszekrényről, és bedugta az övébe. Aztán felébresztette Harcebet, aki az ágyon szunyókált, és a nyelve kilógott a takaróra. - Gyere, pajti! - szólt Call. - Vár a nagy kaland! A sarkában Harcebbel visszament a társalgóba, ahol a többiek vártak rájuk. Alex kinyitotta az ajtót, és kiment. Tamara még egy pillantást vetett Callre, majd követte a srácot. Call kilépett a folyosóra, és meglepetten nézett körbe. Minden a megszokott volt - a folyosó sziklafalai, a szállásuk előtt elhaladó út -, de a levegő furcsán csillogott, mintha vibrált volna körülöttük. - Álcázás - mondta Alex fojtott hangon. Feltartotta a jobb kezét, ujjai úgy mozogtak, mintha zongorázott volna. - Megváltoztatom körülöttünk a levegő molekuláris szerkezetét, így sokkal nehezebben vesznek észre minket azok, akik közelében elhaladunk. Call felvont szemöldökkel nézett Tamarára, mintegy azt várva tőle, hogy erősítse meg a hallottakat. A lány vállat vont, de láthatóan le volt nyűgözve. Call ezt szintén bosszantónak találta: ha valaki lenyűgöző varázslatot hajtott végre aznap, az nyilvánvalóan ő maga volt. Bár valószínűleg nem kellett volna így gondolnia. Ám akaratlanul is eltűnődött, vajon nem ugyanígy gondolja-e Aaron is, mivel pár másodperccel később a barátja tenyerében tűz lobbant, megvilágítva az útjukat. - Menjünk! - szólt a másik krétor. - A küldetési kapuhoz? Alex bólintott. Elindultak, Aaron fénye a falra vetítette az árnyékukat: elöl a magas Alex, aztán Aaron, majd Call és Tamara, végül a nyomukban baktató Harceb. Csak néhány ember mellett haladtak el a kapuhoz menet, és pont, ahogy Alex mondta, mintha senki sem vette volna észre sem őket, sem az árnyékukat. Celia és Rafe halkan beszélgettek valamiről a folyosón, amikor elmentek mellettük. A lány a homlokát ráncolta, de más reakciót nem mutatott. Maga North mester is szembejött velük egy halom papírba merülve, és még csak fel sem pillantott

rájuk. Call arra gondolt, vajon mikor tanít végre nekik is egy ilyen király trükköt Rufus mester, aztán komoran rádöbbent, hogy a válasz valószínűleg a „soha, de soha”. Rufus mester nyilván nem óhajtotta megkönnyíteni a tanoncainak, hogy eltűnhessenek előle. A küldetési kapun át elhagyták a Magisztériumot. Harceb, aki hozzá volt szokva, hogy erre jöjjenek sétálni, el is indult a megszokott fák és bokrok felé. Alex azonban az ellenkező irányba mutogatott. - Erre! - kiáltott Call a farkasa után, amilyen hangosan csak mert. - Gyere, pajti! - Hova megyünk? - kérdezte Aaron. - Alma már vár ránk - felelte Alex, és a földút felé vezette őket, amin a busz minden tanév elején felhajtott a dombon a Magisztériumhoz. A lejtő meredek volt, viszont hamar leértek rajta; sokkal hamarabb, mint amikor a rézévükben az erdőn át szöktek el az iskolából, vagy amikor a vasévben Call és Tamara pánikolva bukdácsoltak a fák között, miután Aaront elrabolták. Az utak szuperek - elmélkedett Call, és megfogadta magában, hogy a jövőben sokkal többet fogja használni őket. Elegem van már az elrablás elementálokból. Mostantól csakis rendes úton akarok közlekedni. Befordultak a kanyarban, és megláttak egy furgont, ami egy nagy kőhalom mellett várakozott. Alma hajolt ki az ablakon. - Nem hittem volna, hogy lesz merszetek eljönni - közölte zsémbesen. Szálljátok be! Alex elhúzta a furgon ajtaját, és mind bemásztak hátra. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Alma beindította a furgont, és elhajtott velük - Call úgy gondolta, hogy a kelleténél sokkal gyorsabban. Harceb nyüszíteni kezdett. - Nos, szerintem ezen az úton megelőzhetjük a kamiont, mert az a 211-esen indult el. A kérdés az: hogyan állítsuk meg? Mármint anélkül, hogy lelöknénk az

útról. És mielőtt megkérdeznétek, hogy „Miért ne?”, hát azért, mert akkor az állatoknak is bajuk eshetne. - Almának megvolt az a sajnálatos szokása, hogy a reakciójukat figyelve folyton hátranézett rájuk, miközben beszélt. Call nagyon, de nagyon szerette volna emlékeztetni, hogy tartsa a szemét az úton, ám félt ezt szóvá tenni, nehogy az asszony egy meglepett mozdulattal elrántsa a kormányt, és egy vízmosásba hajtson velük. - Oké - felelte inkább. - Hogyhogy a Rendellenesség Rendje ezt nem egyedül intézi el? - kérdezte Alex. Alma felsóhajtott, mintha a fiú nagyon ostoba kérdést tett volna fel. - Mit gondolsz, kit fognak elsőként gyanúsítani? A Rend azóta munkálkodik a Magisztérium körüli erdőben, mióta csak engedélyt kaptunk, hogy ott lehessünk: befogtunk és megjelöltünk káoszsújtott állatokat, és néha még végeztünk is velük, de csak ha feltétlenül szükséges volt. A Tanács tudja, hogy határozottan ellenezzük ezeknek az értékes kísérleti alanyoknak a kiirtását, így a Rend tagjainak sziklaszilárd alibi kell ma éjszakára. - Igazán megható, hogy mennyire aggódik szegény állatokért - suttogta Aaron Callnek, rá egyáltalán nem jellemző iróniával. Call egyetértett vele. Harceb nem értékes kísérleti alany volt, hanem a háziállata, a szeretett farkasa. Call azt kívánta, bár létezne jobb választási lehetőség a káoszsújtott állatok számára, mint a halál vagy a Rend. - És akkor mi van a maga alibijével? - kérdezte Tamara. -Az enyémmel? - kérdezte Alma. - Ugyan, kérlek, Anastasia Tarquin, a Tanács egyik legfőbb tagja tanúsítani fogja, hogy egész éjjel vele voltam. Nagylelkűen beengedett este az elzárt elementálokhoz, nekiálltunk kísérletezni velük, és úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettük. - És mi lesz velünk? - kérdezte Call, visszatérve az általa legfontosabbnak tartott szemponthoz. - Az a ti bajotok - közölte Alma, és felhajtott az or-szágútra. Elsuhantak a benzinkút mellett, aminek közelében tavaly a gyerekek arra vártak, hogy eljöjjön értük Tamaráék komornyikja, Stebbins. Az országút a mesz-szeségbe nyúlt

előttük. Call egy pillanatra elképzelte, milyen lenne, ha minden különösebb ok nélkül tartanának valahova, csak úgy szórakozásból. Bár talán nem Almával. Az fura lenne. Az asszony harsányan felnevetett, és megállt a kocsival. Mind kimásztak a furgonból, hálásan szívták be a friss levegőt. A hideg csípte Call arcát, ahogy körülnézett. Egy útelágazásnál álltak, ahol a 211-es és a 340-es út szétvált. Egyiken sem látott senkit. A nagy, sápadt hold bevilágította az útra felfestett jelzést az elágazásnál. Alma a karórájára pillantott. - Még nagyjából öt perc, és ideérnek - mondta. - Annál több időnk biztos nincs. Ki kell találnunk, hogyan zárjuk el az útjukat. - Callt méregette, mintha azt fontolgatná, hogy vajon megfelelne-e a fiú eleven úttorlasz-nak. - Majd én elintézem - szólt Alex, és az útelágazáshoz lépett. - Mit fog csinálni? - kérdezte Tamara suttogva, de Call csak a fejét csóválta. Fogalma sem volt. Figyelte, ahogy Alex felemelte a kezét, és megint úgy mozgatta az ujjait, mintha zongorázna. Fénylő, színes örvény kavargott előtte. Alex hátralépett, ahogy az örvény egyre nagyobbra nőtt. Call némi irigységet érzett. Mindig is ilyen varázserőre vágyott, nem pedig a halálos sötétségre, ami az ő kezéből tört elő. - Megjöttek - suttogta Tamara, és a 211-es útra mutatott. Igaza volt: Call látta, hogy a távolban felbukkant egy fekete kamion, és az útelágazás felé tartott kelet felől. Ilyen messziről gombostűfejnyinek tűnt a fényszórója, de gyorsan közeledett. - Siess, Alexander! - csattant fel Alma. Alex a fogát csikorgatta. Nyilvánvalóan a teljes erejét beleadta a varázslatba, és Call megbánta, amiért nemrég olyan kimért volt vele. A srác előtt örvénylő fényés színkavalkád alakot öltött, s mintha megszilárdult volna: sárga és narancssárga úttorlaszokat formált, rajtuk nagy, fekete betűkkel felírva: ÚT LEZÁRVA. A nagy útakadály ijesztően tömörnek látszott. - Alex, menj onnan! - szólt Tamara. A srác kimerültén vánszorgott feléjük.

Alma mindannyiukat berántotta a furgon mögé, épp, ahogy a kamion odaért, és megállt az úttorlasz előtt. A fekete kamion teljesen átlagosnak tűnt, az oldalán nem volt felirat. Amikor a sofőr kiszállt belőle, egyáltalán nem keltette azt a benyomást, hogy mágus lenne. Még baseballsapka is volt a fején. Az úttorlaszhoz lépett, és homlokráncolva vette szemügyre. Ekkor kiszólt valaki a kamionból: - Csak tegye őket arrébb! - mondta bosszúsan az illető, aki nyilvánvalóan hozzá volt szokva, hogy engedelmeskednek neki. - Sietünk! - Mi van, ha nem jártható az út? - kérdezte a sofőr. - Az ilyen torlaszokat nem szokták csak úgy ok nélkül kirakni. Call nem volt biztos benne, hogy az Alex által keltett illúzió kiállja az érintés próbáját. Muszáj volt tennie valamit. Szúrós szemmel nézett Almára, mert egyszeriben tökéletesen értette, hogy az asszony miért tanította meg neki és Aaronnak a léleklegyintést. - Ki kell ütnünk őket - suttogta. Aaron biccentett, de már így is elég nyúzottnak tűnt. Mindketten sok káoszmágiát használtak már aznap, és ha egyformán kimerültek voltak, nem támaszkodhattak egymásra ellensúlyként. Ügyelniük kellett rá, hogy ne essenek túlzásba. Callnek bizsergett a bőre. Könnyedén előhívta a káoszt, akármilyen fáradt is volt. Az a nyugtalanító gondolata támadt, hogy a kimerültség talán megkönnyíti a káosz megidézését, és ha túl fáradtan próbál parancsolni neki, akkor a semmi úgy emészti el, hogy talán észre sem veszi. A másik férfi is kiszállt a kamionból, odalépett a sofőrhöz, és bosszankodva meredt rá. A Tanács tagjainak olí-vazöld egyenruháját viselte. Callnek rémlett, hogy látta már, de nem emlékezett, hol. Hallotta, ahogy Tamara levegő után kap. Ő persze ismerte a pasast. Nyilván fontos ember volt. Alexnek elkerekedett a szeme, és még Alma is úgy festett, mintha azt fontolgatná, hogy lefújja az egész akciót. Callnek gyorsan kellett cselekednie, mielőtt teljesen eluralkodott volna rajtuk a pánik. Azért jöttek, hogy kiszabadítsák a kamionba zárt állatokat, az olyan állatokat, mint Harceb,

amiknek veszélyben forgott az élete. Ahogy Call erre gondolt, aztán az út menti árokban lapuló Harcebre nézett, ez már elég is volt ahhoz, hogy újult erővel öntse el az elszántság. - Háromra jöhet a léleklegyintés - suttogta Aaron-nak. - Tiéd a sofőr, én meg elintézem a másik pasast! Aaron szája féloldalas mosolyra húzódott, és Call arra gondolt, hogy a barátja talán lelkes, amiért végre élesben is kipróbálhatják a léleklegyintést. Talán ő is az állatokra gondolt. Kiterjesztette varázserejét a tanácstag felé, és a lelke után tapogatózott. Ez teljesen más volt, mint amikor Alma lelkét próbálta megérinteni a Magisztérium biztonságos közegében, miközben az asszony felkészülten és türelmesen kivárta, hogy sikerrel járjon. A tanácstag lelke síkos volt, nehezen megfogható, mintha menekülni próbált volna előle. Call halványan meglátta: ezüstösnek tűnt, és összevissza tekergett önmaga körül. A fiú gyorsan, habozás nélkül kapott feléje, mert ezúttal nem volt ideje finomkodni. Erezte, hogy a káoszmágia inkább megcsapja, mint meglegyinti a lelket. De ezúttal legalább nem zárta a markába. A férfi összerogyott. Amikor Call ismét önmagára koncentrált, rádöbbent, hogy a hátán fekszik. Aaron és Tamara mellette guggoltak. - Van fogalmad róla, ki ez a pasas? - faggatta a lány. - Tudod, kit ütöttél ki? Call a fejét csóválta. Naná, hogy nem tudta. - Ez Jasper apja - mondta Tamara. - Azta! - Call tudta, hogy Jasper apja a Tanács tagja, még látta is a partin, ahol Jennifer meghalt. El sem tudta hinni, hogy megfeledkezett erről. Most már értette, miért néz így rá mindenki. - Király vagyok! Jasper totál ki lesz akadva. Összepacsiztak Aaronnal. - Hogy ti milyen éretlenek vagytok! - bosszankodott Tamara, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Callt. Harceb ugatott, és felágaskodott, hogy a fiú mellkasára tegye a mancsát. Call megvakargatta a farkas fejét, és körülnézett. Jasper apja békésen hevert az úton, olívazöld talárja szétterült körülötte az

aszfalton. Közelebbről megnézve elég jellegtelen férfinak látszott, sötétbarna hajjal és takarosán nyírt szakállal. A szintén ájult sofőrt az árokba fektették. Call figyelte, ahogy Alex kimászott az árokból, és odalépett Jasper apjához. Lebegtetve kissé felemelte a földről, és az árok felé indult vele. A srác kimerültnek tűnt, falfehér volt az arca, mintha minden energiáját elhasználta volna. Call körbenézett. Hova lett Alma? Nem kéne segítenie Alexnek? - Ott van - mutatott a kamionra Aaron, mintha csak olvasott volna Call gondolataiban. Alma a raktér ajtaja előtt állt, amit lánccal és egy óriási lakattal zártak le. Az asszony ősz haja lobogott a szélben. Intett a kezével, amiből szikrák szálltak fel: fémmágiát hajtott végre. A levegőben forró vas szaga terjengett. - Jaj, ne! - zihálta Tamara, ahogy a lakat lepattant, és a lánc lezuhant a raktér ajtajáról. Alma megragadta az ajtó alját, és fölfelé lökte, mintha kapurostélyt nyitott volna fel. - Itt vannak! - kiabálta, aztán felsikoltott. A kamionból káoszsújtott állatok tömege áradt ki. Harceb felvonyított, ahogy káoszsújtott társai kivetették magukat a börtönükből: farkasok, kutyák, settenkedő menyétek és iszkoló patkányok, szarvasok és oposszumok, sőt, még nagy, cammogó medvék is, mindegyikük színes, izzó szemmel. - Azt hittem, ketrecben vannak! - kiabálta Alma, miközben az állatok szanaszét rohantak. - Össze kell terelnünk őket! Gyorsan! Az állatok ügyet sem vetettek rá. Az asszony utánuk szaladt, néhányat visszalebegtetett a kamionhoz, de nem volt könnyű ott is tartania őket, miközben újabbakat próbált megcsípni. - Eltüntethetnénk őket - javasolta Aaron halkan. -A semmibe. - Nem! - tiltakozott hevesen Call. Nem akarta ezt tenni az állatokkal, akármilyen félelmetesen néztek is ki. Akármilyen közel is jöttek hozzájuk. Tamara, Aaron, Call és Harceb a furgonhoz hátráltak, ami egyszeriben nagyon

kicsinek tűnt. - Gyerünk, gyorsan! - bicegett oda hozzájuk Alex. Az állatok fel-alá rohangásztak mögötte, az úton szaladgáltak, egymást üldözték. A normál állatokkal ellentétben furcsamód némák voltak. Call csak mély morgást hallott, de az is Harcebtől jött. - Hurkot kell varázsolni köréjük légmágiával. Ez az igézet kordont formál körülöttük a levegőből. - Meg tudod csinálni? - kérdezte Call. Alex a fejét csóválta. - Teljesen elhasználtam az erőmet. - Tényleg nagyon rossz bőrben volt. Még az eddiginél is sápadtabb lett. - Ahogy mi is - mondta Aaron, magára és Callre intve. Alex a lányhoz fordult. -Tamara, megmutathatom, hogyan kell csinálni. Nem nehéz. - Akkor is meg tudom csinálni, ha nehéz - felelte a lány acélos éllel a hangjában. - Csak mondd, hogy mit tegyek! - Juj! - hördült fel Aaron, mikor valami elfutott mellette: egy sötét, sima bőrű állat, szikrázó szemmel. A fiú a furgonhoz nyomta a hátát, magával húzva Callt. Harceb be akarta vetni magát az állatok sűrűjébe, ám Call élesen rászólt, és visszaparancsolta. Alex fojtott hangon magyarázott Tamarának, aki bólogatva hallgatta. Közben felemelte a kezét, és mozgatni kezdte az ujjait, de nem ugyanúgy, ahogy a srác szokta. Ő inkább úgy nézett ki, mintha hárfa húrjait pengetné. Call arra gondolt, hogy biztos mindenki másképpen varázsol. Szinte érezte a Tamarából áradó varázserőt. Ám a lány a levegő helyett a tüzet idézte meg: a menekülő állatok körül parázsló kör jelent meg, izzó, tág hurokba fogva őket. De hiába vont Tamara az állatok túlnyomó többsége köré sistergő-sercegő kordont, a maradékuk szétszaladt: egyesek az erdő irányába, mások az első ember felé, akit megláttak. Ráadásul megrémítette őket a lány tűzvarázslata, a szemükből megvadult, eszeveszett tekintet sütött. Sokan még

vicsorogtak is. Vajon mit tesz egy lélekkel, ha káosz költözik belé? -tűnődött Call. Szerette volna kiterjeszteni a varázserejét az egyik állat felé, és megérinteni a lelkét, hogy megtudhassa, igazán érezhesse, mi történt vele. Ám most nem volt idő másra, csak reagálni. Egy róka Alma torkának ugrott, de az asszony ellökte magától. Egy másik a lábába akart harapni. Egy kígyó besiklott a furgon alá, majd a túloldalon eltűnt a fűben. - Vigyázz! - Alex még épp időben rántotta félre Tamarát, amikor két hatalmas, barna medve csörtetett a furgon felé, óriási testük akár egy-egy tank. Alex és Tamara a földre vetették magukat, miközben Call a medvékre mutatott, hogy lesújtson rájuk, amivel csak tud - perzselő lánggal vagy fekete káosszal, ahogy sikerül -, ám mintha egy kiszáradt kútból próbált volna vizet húzni. Remegett a keze, de nem történt semmi. Aztán a medve elért hozzá. Call még hallotta Aaron kiáltását, ahogy a medve megemelte a mancsát, és egyetlen csapással a földre terítette őt. A fiú kábán az oldalára gördült, a medve pedig bömbölve ágaskodott fel. Call látta, hogy Aaron a medvére mutat, de vele is ugyanaz történhetett, mint amit az imént ő maga is átélt: csak halvány szikrák törtek elő a kezéből, semmi más. Nem tudott varázsolni. Call a tőre után nyúlt, és épp megmarkolta Miri nyelét, amikor Harceb a védelmére sietett. A káoszsújtott farkas a medvére vetette magát, a nyakába harapott, foga a vastag bundába mélyedt. A medve fájdalmasan mordult fel. Harceb felmászott a hátára, foggal-karom-mal tépte. A káoszsújtott medve megrázta óriási testét, próbálta ledobni Harcebet, ám a farkas erősen kapaszkodott. Amikor a medvének végre sikerült leráznia magáról, Harceb nyüszítve pottyant a földre, az óriási bestia pedig elcammogott az út közepe felé. Call kirántotta Mirit az övébe tűzött tokból, és nagy nehezen talpra állt. Gyorsan megvizsgálta Harcebet, és megnyugodott, hogy kutya baja. Aaron talált egy botot, és azzal próbálta elkergetni a másik medvét. Alex belökte Tamarát a furgon mögé, és a fiúk felé rohant. A medve ekkor kirántotta a botot Aaron kezéből. Alex félretolta Aaront az útjából, és a medve felé perdült. Feltartotta a kezét, a tenyeréből légmágia áradt.

Ám a medve nem átlagos állat volt. Szeme vörösen és narancssárgán örvénylett, miközben karmos mancsával lecsapott Alexre, aki felkiáltott és fél térdre rogyott. A holdfényben jól látszott a szörnyű seb a vállán és a pulóverén szétterjedő vörös folt. -Alex! - Tamara kirohant a furgon mögül, feléjük tartott. Call előre megmondta volna Alexnek, hogy a lány nem fog a biztonságos menedékben maradni. Aaron a kezét mozgatta, mintha még mindig próbálta volna megidézni a káoszmágiát, de láthatóan továbbra sem történt semmi. - Aaron! - kiabálta Call. - Kapd el! A barátja felé hajította Mirit. Aaron elkapta a kést, és a medve felé lendült vele. A penge a bestia hasát érte, a vágásból vér spriccelt. A medve felüvöltött, és ijedten figyelte Tamarát, aki feléje szaladt, a tenyerében láng lobogott. A tűztől és tőrtől megrémült medve megfordult, és sietve menekülőre fogta. Ám már így is megtörtént a baj: elvonták Tamara figyelmét a tüzes kordonról, így az kihunyt. A káoszsújtott állatok még jobban szétszóródtak, néhányan egyenesen a furgon felé tartottak, szemük izzón örvénylett az éjszakában. Call a barátai felé bicegett, miközben Alex elterült a fűben. A pulóverén egyre csak növekedett a vérfolt. Call hallotta Tamara kétségbeesett hangját, látta, ahogy Aaron lenéz a kezére, amiből már nem bírt varázslatot előhívni. Mindannyian kimerítették a varázserejüket. Már semmit sem tehettek, az állatok pedig még mindig közelítettek. De hát nem is igaz, hogy te sem tehetsz semmit, ugye? - szólalt meg egy halk hang Call fejében. Igenis tehetett még valamit. Eszébe jutottak a káoszsújtottak az Ellenség sírboltjánál. Akik engedelmeskedtek neki, mivel a lelke erre kötelezte őket. Muszáj uralnom őket - gondolta Call. Muszáj tennem valamit. Ezeket a lényeket is az ő lelke tette ilyenné. - Elég legyen! - szólt, ám a hangja gyenge és bizonytalan volt. - Megállni! Mindenki maradjon, ahol van! Egyetlen állat sem torpant meg. Call nagyot nyelt. Nem lehetett gyáva.

Mindannyian veszélyben voltak. Az életük forgott kockán. Még Jasper édesapja is halálos veszélyben volt, ahogy védtelenül hevert az árokban. Remélhetőleg még nem mászott át rajta több száz káoszsújtott mókus. Call mély levegőt vett, és lenyúlt a saját leikébe, abba a lélekbe, ami azelőtt egy másik testben lakozott. Egy olyan testben, ami belemarkolt a káoszba, és beleoltotta egy-egy darabját ezekbe a lényekbe. - Hallgassatok a szavamra! - kiáltotta. - Káoszsújtottak! Tudjátok, ki vagyok! Az állatok megdermedtek. Call is megdermedt. Hallotta a saját szívverését. Csak nem bevált? Még jobban felemelte a hangját. - Káoszsújtottak! Menjetek vissza a kamionba! Engedelmeskedjetek! A parancs mintha visszhangzott volna a levegőben. A szavak Call fejében is visszhangot vertek. Fekete pöttyök táncoltak a szeme előtt. Az állatok megindultak - úgy tűnt, hogy megfordulnak, csapatba verődnek, és mind ugyanabba az irányba igyekeznek de Call látása elhomályosult. Aaron erejébe akart kapaszkodni, az ellensúlyára szeretett volna támaszkodni, ám a barátja varázsereje annyira lemerült, hogy Call nem is találta. Magára maradt a sötétben. Kétségbeesetten hanyatlott hátra, bele a semmibe.

14. FEJEZET Call zihálva riadt fel. A gyengélkedőn volt. Rufus mester épp beszélt valakivel, valószínűleg Amaranth mesterrel. A nő előszeretettel tekert egy-egy kígyót a vállára, de kiváló gyógyító mágus volt. - Eszembe sem jutott, hogy ennyire legyengítette a felmérő. Biztos, hogy rendbe jön? - kérdezte éppen Rufus. A nő hangjából érződött, hogy már nem először válaszol erre a kérdésre. - Semmi baja, csak kimerült. Mindkét fiú elhasználta az összes varázserejét... Nem biztos, hogy jó ötlet volt hagyni, hogy továbbra is egymás ellensúlyai legyenek. Mi lesz, ha mindketten túl messzire mennek? - Majd megfontolom a kérdést. - Call érezte, ahogy Rufus mester a vállára teszi a kezét, de csukva tartotta a szemét, úgy tett, mintha még aludna. - A mi dolgunk vigyázni rájuk. Mindannyiukra vigyáznunk kell, különben óhatatlanul megismétlődik a múlt. - Hát, Callum legalább nem olyan ostoba, mint az ifjú Alex Strike, aki amott fekszik. A szerencsétlennek sikerült ráesnie pár sztalagmitra. Esküszöm, az aranyévesek minél közelebb kerülnek a végső kapuhoz, annál felelőtlenebbek.

- Hallottam a balesetéről - felelte Rufus mester diplomatikusan, de a hangneme alapján Call gyanította, hogy talán többet tud az incidensről, mint mutatja. Rufus mester megszorította Call vállát, aztán elhagyta a gyengélkedőt. Call hallotta a lépteit, amíg ki nem ért a folyosóra. Továbbra is lehunyva tartotta a szemét. Amaranth mester a helyiség túlsó felében csinált valamit, ami üvegcsörömpöléssel járt, és közben dúdolt. Harmincig számolok - gondolta magában Call. Aztán úgy teszek, mintha épp felébrednék. Akkor Amaranth mester nem fogja tudni, hogy csak tettettem az alvást Rufus előtt. Számolni kezdett... ám elnyomta az álom.

Mire legközelebb felébredt, Tamara állt az ágya mellett. Amikor Call beszélni próbált, a lány a szájára nyomta a kezét. Szantálfaillata volt. - Fel tudsz állni? - kérdezte Tamara suttogva. - Ints igent vagy nemet! - Call ehelyett vállat vont, mire a lány bosszúsan levette a kezét a szájáról. - Ne ébreszd fel Ale-xet, és ne csinálj semmit, ami riasztaná Amaranth mestert! Egy örökkévalóságig tartott, mire elment végre. - Jól van - suttogta Call, és kilendítette a lábát az ágyból. Sikerült talpra állnia. Ami azt illeti, egész jól érezte magát. Kipihenten. Még mindig az a szerelés volt rajta, amiben elájult az országúton. - Mi történt? - Pszt! Gyere! - Tamara kivezette a gyengélkedőről a folyosóra. Call vetett hátra még egy utolsó pillantást, mi-előtt becsukódott volna mögöttük az ajtó. Úgy tűnt, Alex békésen alszik, a vállán vastag kötés volt. Amaranth mestert nem látta odabent. Aaron és Alma a folyosón vártak rájuk. Akárcsak Tamara, a fiú is az iskolai egyenruhában volt. Felcsillant a szeme, amikor meglátta Callt, és odalépett hozzá, hogy vállon veregesse. - Jól vagy? - kérdezte. - Egy kicsit sajog mindenem, de amúgy igen, sokkal jobban - felelte. Almára

pillantott, aki bő pamutruhát meg hosszú, szürke kardigánt viselt. Mindkét karját kötés borította. - Jól összeharapdálták a rókák, mi? - kérdezte az asszonytól. Alma arca elborult. Aaron a fejét csóválta, és a nő háta mögött azt jelezte Callnek, hogy fogja be. - Erről egy szót se! - mondta Alma mogorván. - Oké. - Call kíváncsi volt, vajon a nő megbánta-e, hogy óvatlanul kinyitotta a raktér ajtaját. Alapvetően Alma hibája volt, hogy a fiút és a barátait kis híján kinyírták a medvék. - De akkor mit keres itt? - Teljesítettétek az alku rátok vonatkozó részét - jelentette ki Alma. - Mindent előkészítettem, hogy én is állhassam a szavam. Ezek szerint Jennifer valahol itt volt a közelben. Itt kellett lennie. Call beleborzongott a gondolatba - egyáltalán nem volt biztos benne, hogy készen áll ismét azt látni, amint megszólal egy halott. Ez túlságosan is emlékeztette Verity Torres levágott fejére, ami találós kérdéseket tett fel nekik. A holtak megszólaltatása igencsak gonosz nagyúri dolog volt. Aaron olyan képet vágott, mint akit hasonló kétségek gyötörnek. Tamara azonban eltökéltnek tűnt. - Helyes - mondta. - Essünk túl rajta! Alma elindult a folyosón. A nyomába szegődtek. Alex-szel ellentétben az asszony nem törte magát, hogy bonyolult légmágiával rejtse el őket. Biztos későre járt, mert a folyosókon szinte senki sem akadt. Kis csapatuk a falhoz húzódott, kihasználták az árnyékokat. - Alex jól van? - kérdezte Tamara. Callt elfogta a hév. De erősködött magának, hogy teljesen normális, ha Tamara aggódik Alex miatt... még akkor is, ha eddig egyáltalán nem foglalkozott a sráccal. Ez biztos nem jelentett semmit. - Hallottam, ahogy Rufus és Amaranth mester beszéltek róla - mesélte. Legalábbis megemlítették. Nem úgy hangzott, mintha súlyos baja lenne. Szóval,

tudod, megmondhatod Kimiyának, hogy felépül. Tamara értetlenül nézett rá. - Kimiya azt sem tudja, hogy Alex megsérült. Call tettetett könnyedséggel legyintett. - Hát, az ember sose tudhatja, miről maradt le, amíg el volt ájulva, nem igaz? - Pszt! - szólt rájuk Alma, és intett, hogy maradjanak csöndben. Most már a Magisztériumnak azon a részén jártak, ahol a mesterek szállásai voltak. Nesztelenül mentek végig a folyosón, míg el nem értek Anastasia lakrészéig. Alma gyors egymásutánban hármat koppintott az ajtón, aztán várt egy kicsit, majd ismét kopogtatott. Egy másodperccel később Anastasia kitárta az ajtót. Fehér kreppruhát viselt, fölötte feketével hímzett, hosszú köpennyel. Ősz haját bonyolult frizurába tűzte fel. Intett, hogy jöjjenek be mind. Beléptek az asszony szobájába, és Call kis híján felhördült. A helyiség makulátlan volt, mint a múltkor, ám a nappali közepén lévő márványasztalon Jennifer holtteste hevert. Úgy feküdt ott, mintha csak aludna. Hosszú, fekete haja szétterült a feje körül. Nem volt rajta cipő, és még mindig a vérfoltos ruhát viselte, amiben meghalt. Kezét keresztbe tették a mellkasán. - Jennifer testét a gyilkosság óta a Céhben őrizték -magyarázta Alma, és bezárta mögöttük az ajtót. - Megóvták a bomlástól, hátha előbb-utóbb szükség lesz rá bizonyítékként. Call eltűnődött, vajon hosszú évekkel ezelőtt Constan-tine is ugyanígy őrizte-e meg Verity Torres fejét. Úgy érezte, akármit is tesz, egyre közelebb kerül Constantine életéhez, Constantine döntéseihez. Mintha frontálisan készült volna ütközni önmagával. - Nem fogják észrevenni, hogy eltűnt? - kérdezte Aa-ron. -Vissza fogjuk vinni a holttestet, mielőtt a Céhben bárkinek is eszébe jutna keresni - nyugtatta meg őket Anastasia.

Call arra gondolt, milyen gyorsan közlekednek az ele-mentálok, és hogy Anastasia milyen ügyesen uralja őket. Ha az asszony igénybe tudja venni a Magisztérium egyik elementálját, akkor tényleg nagyon gyorsan vissza tudja juttatni Jennifer testét a Céhbe. Ám ha Anastasia és Alma ki tudtak lopni egy holttestet a Céhből, akkor valószínűleg a kémnek is sikerült jó néhány titkos művelet. Elvégre az illető a generációjuk legjobb krétora volt. - Elmagyarázom, mit kell tennünk - mondta Alma a két fiúnak. - Egy igen nehéz készséget kell megtanulnotok, méghozzá gyorsan. Callnek eszébe jutott, milyen volt, amikor Alma a lé-leklegyintést próbálta megtanítani nekik. Nehéz volt olyasvalakitől megtanulni valamit, aki megértette a dolog elméletét, és látta már mástól gyakorlatban, de ő maga sosem csinálta. Órákba telt, mire ő meg Aaron elsajátították a módszert. Nem volt biztos benne, hogy ezúttal is órák állnak a rendelkezésükre. - Neked pedig - fordult Anastasia Tamarához - meg kell akadályoznod, hogy valaki keresse Callumot vagy Aaront. - Micsoda? - hökkent meg a lány. - Amaranth mester valószínűleg még azelőtt megnézi, hogy vannak a betegei, mielőtt mi végzünk itt. Menj vissza, és mondd meg neki, hogy Callum visszatért a szállásotokra, de ha Amaranth mester szeretné, holnap szívesen felkeresi a gyengélkedőn! Nem hagyhatjuk, hogy az egész iskola felbolyduljon, és az eltűnt Callt keressék, miközben mi épp egy titkos mágikus kísérletet folytatunk vele! Tamara felsóhajtott. - Rendben, elintézem. Aztán visszajövök. - Nem kéne egyikünknek veled mennie? - kérdezte Call. Nem igazán tetszett neki az ötlet, hogy valamelyikük egyedül kószáljon a Magisztériumban, amíg a kém még szabadlábon van. Aaronra pillantott, hogy vajon a barátja is ugyanígy gondolja-e, ám a fiú Jen holttestét bámulta az asztalon, és falfehér volt az arca. - Magammal viszem Harcebet. így legalább én is csinálok valamit, nem csak álldogálok itt, és figyellek titeket. Utálom, hogy nem tudok segíteni - válaszolta

Tamara, és az ajtó felé indult. Aztán visszafordult feléjük, csak úgy röpködtek a hajfonatai. A fiúkra mosolygott. -Sok sikert a halottcsevejhez! Miután Tamara elment, Call nagyon egyedül érezte magát. O meg Aaron magukra maradtak két őrült öregasszonnyal meg egy hullával. - Na, jó! - mondta. - Akkor, mit kell csinálnunk? - Amennyire értem - kezdte Alma, emlékeztetve Callt, hogy valószínűleg nem olyan biztos a dolgában el kell képzelnetek, ahogy a káoszmágia vérként áramlik át az elhunyt agyán. Káoszenergiát kell az agyba juttatnotok, hogy aktiválni tudjátok az elmét. Ez nehéznek hangzott. Es nem volt valami pontos útmutató. - Aktiválni az elmét? - ismételte Aaron. Ugyanolyan zavarodott képet vágott, ahogy Call érezte magát. - Igen - mondta Alma határozottabban. - A káoszmágia utánozza az élet szikráját, így a halott képes kommunikálni. Anastasia Jen holttestére intett az asztalon. - Call, Aaron, gyertek közelebb! Nézzétek meg a lányt! Bizonytalanul léptek oda az asztalhoz. Jen szeme csukva volt, ám az arcán vérfolt éktelenkedett. Call emlékezett az ünnepségről a lány nevetésére. Felfoghatat-lannak tűnt, hogy soha többé nem fog sem mosolyogni, sem hátravetni a haját, sem titkos üzenetet suttogni, sem végigfutni az iskola folyosóin. Ennek akart Constantine véget vetni - gondolta Call. Ennek a borzalmas érzésnek. Az élet elmúlásának, amitől a hátramaradottak élete is értelmetlenné válik. Próbálta elképzelni, milyen lenne, ha az ő egyik szerette feküdne itt: az apja, Tamara vagy Aaron. Könnyű volt megérteni, mi motiválta Constantine-t. Erőt vett magán, hogy a jelenre koncentráljon. Nem az volt a dolga, hogy megértse, mi motiválta Constantine-t. Hanem az, hogy megtalálja a kémet.

- Koncentráljatok egymásra! - utasította őket Alma. - Használjátok egymást ellensúlyként! Magatokban hordozzátok a káosz erejét, a végtelen ürességet. Keressétek a lelket! Az maga a végtelen létezés. Használjátok azt, hogy kapcsolatba tudjatok lépni Jenniferrel! Call úgy gondolta, ennek legalább egy kicsit több értelme van. Talán. Gyors pillantást váltottak Aaronnal, mielőtt mindketten lehunyták a szemüket. A sötétben Call megtalálta belső egyensúlyát. Most, hogy már sokat gyakorolta, könnyebb volt elmerülnie lelke rejtett világában. Mintha minden más eltűnt volna, még a lábát kínzó fájdalom is, és néma feketeség ölelte körül, de kellemes és megnyugtató volt, akár a kedvenc takarója. Aaron felé nyúlt, és megérezte a köze-lében a lelkét. Erezte Aaron lényét, igaz valóját, vidám megbízhatóságát, ami alatt sötétebb oldala, eltökéltsége és dühe rejtőzött. Aaron őérte nyúlt, és Call megérezte, hogy barátja erőt ad neki. Most már látta is Aaront, alakjának sugárzó körvonalát a sötétben. Ekkor újabb alak jelent meg: halványan lebegett feléjük. A haja mögötte úszott, fehérnek tűnt, akár egy fénykép negatívján. Jen. Call kinyitotta a szemét, és majdnem felkiáltott. Jen nem mozdult az asztalon, de a szeme tágra nyílt, fekete írisze fátyolos volt. Aaron is a lányt bámulta, olyan döbbenten, mint aki menten rosszul lesz. Jen szája nem mozdult, ám ajkai közül színtelen hang tört elő: - Ki szólít? - Izé, szia... - hebegett Call. Mindig is feszengett Jennifer közelében. A lány idősebb volt nála, és a népszerű diákok közé tartozott. Már életében is alig tudta megszólítani. Most meg aztán végképp idegtépő volt beszélnie vele. - Itt Call és Aaron - folytatta. - Emlékszel ránk? Azt szeretnénk kérdezni, hogy nem tudnád-e megmondani, ki ölt meg téged. - Halott vagyok? - kérdezte Jennifer. - Nagyon... furcsán érzem magam. Furcsán is hangzott: tompa volt a hangja. Üres. Call úgy gondolta, már nincs meg a lelke, nem maradt a lányban. Inkább csak a nyomát észlelte, az eltávozott

lélek emlékét. Már az is teljesen kiakasztotta, hogy hallotta Jent megszólalni; félt, hogy a pániktól menten elneveti magát. Kalapált a szíve, és úgy érezte, nem kap levegőt. Mégis hogyan magyarázza meg szerencsétlen lánynak, mi történt vele? Emlékeztette magát, hogy ez igazából nem Jennifer. Már nincsenek érzelmei, így nem is bánthatják meg. - Mesélnél nekünk a partiról? - kérdezte Aaron, udvariasan, mint mindig. Call hálásan pillantott rá. - Mi történt aznap este? Jennifer szája halovány mosolyra húzódott. - Igen, a parti. Emlékszem. Jót mulattunk a barátaimmal. Volt ott egy fiú, aki tetszett, de került engem, és aztán... aztán kihunytak a fények. Es fájt a mellkasom. Próbáltam sikoltani, de nem bírtam. Kimiya! Kimiya! Tartsd magad távol tőle! - Micsoda? - faggatta Call. - Mi van Kimiyával? Mi történt? Kitől kéne távol tartania magát? Ugye nem ő tette ezt veled? Am úgy tűnt, Jennifer teljesen elveszett az emlékben, egyre csak hánykolódott, szavai egyetlen hosszú, folyamatos sikollyá álltak össze. Call igyekezett a mágiára összpontosítani. Lehunyta a szemét, és próbálta ismét meglátni Jen alakjának halvány körvonalát, a negatívba fordult képet. Megpillantotta a lányt a sötétben, haloványan és gyengén. Tudta, hogy ha akarná, bármilyen szavakat a szájába adhatna. De muszáj volt, hogy a lány megőrizze a saját hangját, ne Callé irányítsa. így hát a fiú megkereste Jen lelkének csillogó maradványait. Örült, hogy megőrizték a testét ebben az állapotban, ilyen kevéssel a lélek eltávozása után. Még több káoszmágiát irányított a lányba, hogy összefogja a darabkákat. Mire kinyitotta a szemét, a lány arca elernyedt. - Jennifer, hallasz engem? - kérdezte.

- Igen - felelte a lány színtelen, érzelemmentes hangon. - Mit parancsolsz? - Mi? - Call Aaronra nézett. A fiú holtsápadt volt. - Jaj, ne! - szólt Anastasia. Mindkét kezét a szája elé kapta. Alma tágra nyílt szemmel nyújtotta feléjük a kezét, mintha meg akarna akadályozni valamit, ami már megtörtént. - Call, mit tettél? Call lenézett Jenniferre, a lány pedig felbámult rá, és a szeme örvényleni kezdett. - Call - suttogta Anastasia. - Jaj, ne, ez nem lehet... nem történhet meg újra! - Mi? - Call elhátrált, elhatalmasodott rajta a sokk. Mintha semmi mást nem bírt volna mondani vagy gondolni, csak azt, hogy Mi? - Én... én nem... én még soha nem csináltam ilyet... De igen, csináltam, Constantine-ként. Már százszor, ezerszer megtettem. Jen felült az asztalon. Fekete haja leomlott hófehér vállára. Tekintete tüzes örvény volt. - Parancsolj velem, Mester! - mondta Callnek. - Az egyetlen vágyam, hogy téged szolgáljalak. - Tényleg te vagy az - mondta Alma, és elszörnyed-ve nézett Callre. - Kis krétor... miért nem szólt nekem senki? Aaron odaállt Call elé, hogy megvédje a két nő elborzadt tekintetétől és Jennifer meredten bámuló, izzó szemétől. - Nem lett volna szabad azt javasolniuk, hogy ilyet tegyünk - mondta mérgesen. - Ez iszonyú. Egyszerűen iszonyú, hogy ellopták Jen holttestét. - Menjetek innen, gyorsan! - szólt Anastasia. - Ezt mi elintézzük. Call pillanatokon belül ismét a folyosón találta magát, miután Aaron a vállára tette a kezét, és kivezette a szobából. Lehúzta a kézfejére pulcsija ujját. Szörnyen fázott, egész testében remegett. - Nem akartam ezt tenni - bizonygatta. - Én csak itt akartam tartani a lelke

maradékát. Aaron megértőén nézett rá. - Tudom. Velem is megtörténhetett volna. - Dehogyis történhetett volna - sziszegte Call. - Hiszen kettőnk közül egyedül én vagyok a Halál Ellensége! Aaron megszorította a vállát, aztán elengedte. - Nem te vagy az Ellenség - felelte. - És egykor maga az Ellenség is csak egy krétor volt, mint én. Talán legelőször vele is csak véletlenül történt ez. Megvan az oka - mondta fojtott hangon -, hogy miért félnek tőlünk eny-nyire. Call ismét Anastasia csukott ajtajára pillantott. Nem történhet meg újra! mondta a nő. Vajon azt hitte, hogy Call már csinált ilyet, vagy egyszerűen csak úgy értette, hogy nem válhat ő is olyanná, mint Constantine? Bicegve elindult vissza a szállásuk felé. Aaron követte, zsebre dugott kézzel ballagott mellette. - Szerintem Anastasia tudja az igazat - mondta Call. - Hogy ki vagyok valójában. Talán még Alma is tud róla. Aaron kinyitotta a száját, mintha azt akarná mondani, te Call vagy, aztán szótlanul becsukta. Egy pillanattal később inkább így szólt: - Alma valóban látta tegnap éjjel, ahogy parancsoltál annak a sok káoszsújtott állatnak. És elég fura dolgokat mondtál, mielőtt elájultál. Mármint, semmi egyértelműt... csak olyasmiket, hogy az állatoknak tudniuk kéne, ki vagy. - Remélhetőleg Alma azt hiszi, hogy csak nagyon-na-gyon furán kérkedtem mondta Call. - Alex is hallotta? - Nem. Addigra már elájult. Callnek Alexről rögtön eszébe jutott Kimiya. Ismét úrrá lett rajta a feszültség. - Meg kell keresnünk Tamarát! Szólnunk kell neki, hogy Jennifer mondott

valamit a nővéréről. - Kimiya nem gyilkolt meg senkit - csóválta a fejét Aaron. - Egyébként is, elég fura lenne, ha egyszeriben kiderülne, hogy ő a generációnk legnagyobb krétora. A mágusok jó bénák lennének, ha ez nem tűnt volna fel nekik. - Nem... nem hinném, hogy Kimiya a bűnös - hagyta rá Call, és igyekezett rendet teremteni zavarodott gondolatai között. Lüktetett a feje. - De ha Jennifer a halála pillanatában Kimiyának kiáltott, vagy legalábbis neki akart kiáltani, akkor Kimiya talán tud valamit. Talán olyasvalamit, amiről eddig nem is gondolta, hogy fontos. Aaron bólintott. - Bárcsak válaszokat kaptunk volna, de legalább van egy nyomunk. -Aaron? - szólt Call. Lett volna még egy kérdése a tegnap éjszakáról, de nem volt biztos benne, hogy tényleg tudni akarja a választ. - Jasper apukája jól van? - Na, ugye, hogy te is a barátunknak tartod Jaspert! - lelkendezett Aaron. - Akkor nem, ha az édesapja megsérült miattunk. - Jasper apja jól van. Meggyőződtünk róla, hogy semmi baja, aztán megkötöztük, és bekötöttük a szemét. Hallottam, ahogy káromkodik, mielőtt elhajtottunk a kamionnal. - Aaron úgy vigyorgott, mint aki épp most nyert meg egy fogadást. Call örült, hogy legalább az egyikük még mindig tud mosolyogni. Elértek a gyengélkedőhöz, de Tamara már nem volt ott, ahogy Alex sem. Üres volt az ágya. Amaranth mester, aki épp varázslattal ágyazta be az egyik fekhelyet, rosszallóan nézett Callre. - Nagyon örülnék, ha csak egyszer hallgatnál rám, és itt maradnál, amíg azt nem mondom, hogy tényleg jobban vagy és elmehetsz - zsémbelt a fiúval. - Hova lett Alex? - kérdezte Aaron. - Megöltem - felelte a nő, és jót nevetett elszörnyedt arcuk láttán. - Ami azt illeti, neki megengedtem, hogy elmenjen: szépen begyógyultak a sebei. Teljesen rendbe jött, mire távozott innen. Veled ellentétben, Callum.

- Nem tetszett látni Tamara Rajavit? - kérdezte Call. - De igen, eljött közölni velem, hogy visszamentéi a szobádba, mert nem érezted jól magad itt, a gyengélkedőn. Nem tudom, mi bajotok van nektek. A gyengélkedő a legbiztonságosabb hely az egész iskolában. Az itteni element álok gondoskodnak erről. Call nyugtalanul nézett körül. Eddig fogalma sem volt, hogy elementálok tartották szemmel, amíg a gyengélkedőn feküdt. Figyelembe véve, hányszor lépett le innen Amaranth mester engedélye nélkül, az elementáloknak nyilván nem az volt a dolguk, hogy akadályozzák a belépést vagy távozást. Call nem tudta, hogy akkor pontosan mire ügyelnek - talán a betegségekre de jobban érezte magát attól a tudattól, hogy míg eszméletlenül feküdt itt, nem támadhatta volna meg csak úgy valaki, legalábbis az elementálok riasztása nélkül nem. - Tamara nem mondta, hova megy? - kérdezte Aaron. A nő értetlenkedve pillantott rá. - Kora hajnal van. Azt hittem, visszamegy a szállásotokra, hogy mind aludhassatok még egy kicsit, mielőtt elkezdődnek az óráitok. Nos, Callum, ha már úgyis visz-szatértél, esetleg fontolóra vehetnéd, hogy itt töltőd az éjszaka hátralévő részét. - Nem - válaszolta a fiú, és igyekezett ügyet sem vetni a fejfájására. - Jól érzem magam. Jól vagyok. - Hát, egyikőtöknek sem kéne éjnek évadján a folyosókon bóklásznia. Menjetek szépen vissza a szobátokba! Callum, keress fel holnap tanítás után, hogy lássam, rendben vagy-e! És néhány napig mindketten kerüljétek a káoszmágiát, megértettétek? Call belegondolt, hogy épp az imént használt káoszmágiát, és bűntudatosan bólintott. Elindultak vissza a szállásukra. Az ajtó elé érve Call már éppen felemelte volna a karját, hogy kinyissa a zárat a csuklópántjával, amikor a folyosóról lábdobogást hallottak. Mindketten megperdültek, és látták, hogy Alex rohan feléjük. Eszeveszetten nézett rájuk, és egy friss zúzódás virított az arcán.

A srác lelassított, majd megállt előttük, és előregörnyedt, kezét a térdére támasztva kapkodott levegő után. - Tamara - zihálta. - Elkapta Tamarát! Aaron és Call értetlenül meredtek egymásra. - Te meg miről beszélsz? - faggatta Aaron. - A kém - magyarázta a srác. - Elrabolta Tamarát. Call megdermedt. Egyszeriben a torkában dobogott a szíve. - Miről beszélsz, Alex? - ismételte. - Mondd el pontosan, hogy mi történt! - Aaron ugyanolyan zaklatottnak tűnt, ahogy Call érezte magát. -Pontosan. - Felébredtem, és amint csak lehetett, elhagytam a gyengélkedőt - mesélte Alex. - Láttam, hogy Tamara a küldetési kapu felé tart Harcebbel. Utánuk mentem, mert meg akartam köszönni Tamarának, hogy segített rajtam tegnap éjjel. - Fölegyenesedett. - Kiáltottam neki, de nem hallott meg. Kiment a szabadba, a sötétbe. Úgy láttam, mintha mozogna valami a fák között, így Tamara felé rohantam. De nem értem oda hozzá időben. Valaki elkapta. Nem voltam elég közel, hogy láthassam az arcát, de az biztos, hogy egy felnőtt férfi volt. Mágiát küldtem utánuk, de a pasas kivédte, és viszonozta a varázstüzet, mintha villámmal csapott volna le rám. Leterített, és mire megint a nyomukba tudtam eredni, már eltűntek az erdőben. - Alex kék pólójának nyaka elszakadt, pulcsija kidagadt a vállánál a kötésektől, és az anyagon vér szivárgott át. Nyilván felszakadtak a sebei. - Üldözőbe kell vennünk őket, együtt - mondta a két fiúnak. - Bárki is az a fickó, nagyon erős. Nem hinném, hogy egyedül képes lennék szembeszállni vele. Aaron és Call pánikolva néztek egymásra. - Szólnunk kell valakinek - mondta Aaron. - Nincs rá idő! - rázta meg hevesen a fejét Alex. - Akárkinek szólnánk, először

meg kéne győznünk, hogy igazat mondunk, és addigra ki tudja, mi történne Tamarával. Callnek eszébe jutott a borzalmas éjszaka, amikor Jo-seph mester és Drew elrabolták Aaront. Eszébe jutott a sötétségben kavargó, iszonyatos káoszelementál. Akkor sem volt idejük szólni senkinek. Ha haboztak volna, Aaron meghal. - Oké! - mondta. - Menjünk! Alex nyomában a küldetési kapuhoz siettek, és kirohantak az éjszakába. Call olyan gyorsan szaladt, ahogy csak bírt, lábát hasogatta a fájdalom. - Erre! - lihegte Alex, és egy ösvényre mutatott, ami az erdőben kígyózott. A holdfény tisztán bevilágította. Hihetetlenül szép éjszaka volt, az ég csupa csillag, a hold fehéren ragyogott. Mintha még a fák is szikráztak volna. Rohanva indultak el az ösvényen, csak akkor lassítottak le, amikor a kövek és faágak között már veszélyes volt szaladni. Call elképzelte, ahogy Tamarát ezen az ösvényen lökdöste egy ijesztő, felnőtt mágus, aki megfenyegette, talán bántotta is. Aztán igyekezett nem is gondolni erre, mivel a düh szinte elvette az eszét. - Harceb! - szólalt meg hirtelen. Alex, aki olyan gyorsan haladt legelöl, ahogy csak tudott, erre hátrapillantott rá. -Mi? -Azt mondtad, Tamara Harcebet sétáltatta - emlékeztette Call. - A pasas Harcebet is elkapta? Alex a fejét csóválta. - Harceb elszaladt, be az erdőbe. - Ő nem tenne ilyet! - tiltakozott Call. - Nem hagyná magára Tamarát a bajban. - Talán követi őket - vetette fel Aaron. - Harceb nagyon ravasz tud lenni; sokkal okosabb, mint egy sima farkas.

- Biztos ezt teszi - helyeselt Alex. - Ne félj, Call! Elbánunk a pasassal. Call nem félt. Körülnézett, Harcebet kereste. Ha a farkas Tamarával van, akkor biztos meg tudnak szökni attól a mágustól. Harceb és Tamara együtt veszélyes csapatot alkottak. - Azt mondtad, hogy egy felnőttet láttál, igaz? - kérdezte Call, elengedve a füle mellett Alex leereszkedő megjegyzését. A srác idősebb volt Callnél, és nyilván úgy gondolta, sokkal többet tud nála. Talán így is volt, de Alex akkor sem tudott mindent. Call végiggondolta az éjszaka történteket. Anastasiát és Almát a káoszsújtott Jenniferrel hagyták, így egyik asszony sem lehetett a tettes. Ok épp egy totál más, totál fura krízist próbáltak megoldani. Callnek egyetlen más felnőtt sem jutott eszébe, aki mostanában furcsán viselkedett volna. Na és Lemuel mester? Őt Call egy éve nem látta, és csúnya dolognak tűnt csak azért meggyanúsítani a férfit, mert sosem jöttek ki jól egymással. - Lehet, hogy egy tanácstag a tettes? - kérdezte. - De miért rabolná el Tamarát? A válasz világossá vált, amint kimondta a szavakat. Azért, hogy kicsaljon minket a Magisztériumból. - Miért mondtad, hogy a kém az? - faggatta tovább Alexet. - Még mindig nem tudjuk, hogy ki a kém. - Hát, elég logikus, nem? - kérdezett vissza a srác. -Ki más tette volna, mint az, aki bántani akar téged? - Ami azt jelenti, hogy ez az egész csapda - mondta Aaron. - Nagyon óvatosnak kell lennünk, és muszáj a lehető leghalkabban megközelítenünk a pasast. Bárki is az, tudja, hogy jövünk. Valószínűleg direkt intézte úgy, hogy Alex lássa, amint elrabolja Tamarát. Alex, nem tudnál megint láthatatlanná varázsolni minket? - De, jó ötlet - felelte a srác, és felemelte a kezét. Felkavarodott körülöttük a levegő, levelek szálltak fel a földről. Call a homlokát ráncolta. Volt abban logika, hogy a kém azért rabolta el Tamarát,

méghozzá Alex szeme láttára, mert ki akarta csalogatni őket az iskolából. Talán. Talán volt benne logika. De honnan tudta a kém, hogy Alex rögtön Callnek és Aaronnak fog szólni, nem pedig a mestereknek? Honnan tudta a kém, hogy Alex szemtanúja lesz Tamara elrablásának? Bár az némiképp megmagyarázta a dolgot, hogy a kém - bárki is legyen az biztosan tudhatta: ha elrabolja Tamarát és Harcebet, az előbb-utóbb kicsalja Callt és Aa-ront a Magisztériumból. Tudta, hogy meg akarják majd keresni a barátjukat. Bár azt nem tudhatta, hogy nem fogják-e magukkal hozni a Magisztérium összes mágusát. Most, hogy Call jobban belegondolt, nem is látta a kapu környékén varázscsata nyomát. Sötét volt ugyan, de még az éjszakában is érződnie kellett volna a füstnek vagy az égett fa szagának. Homlokát ráncolva nézett Alexre. Mostanra igen mesz-sze kerültek az iskolától, és az erdő mélyén még nagyobb volt a sötétség. Bármerre nézett, csak fákat látott, és nem tudta kivenni Alex arckifejezését. - Erre vannak a Rendellenesség Rendjének házai -szólalt meg Aaron, megakasztva Call egyre aggasztóbb gondolatait. - De most mind üresen áll. Alma azt mondta, hogy el kellett hagyniuk a falujukat, amikor a Tanács elkezdte befogni az állatokat. - Talán a kém odavitte Tamarát! - Alex izgatottnak tűnt, de nem úgy, mintha ez nagy kaland lett volna, és nem is úgy, mintha pánikolna a lány miatt. Olyan lelkes volt a hangja, hogy az egyáltalán nem tetszett Callnek. A sűrű erdő furcsamód üresnek tűnt a káoszsújtott állatok nélkül, érződött a hiányuk. Időnként huhogott a távolban egy bagoly. A szél a hátukba fújt, és előrelökte őket. Ám Call most már csak lassan csoszogott. Alex a barátja volt. Amikor Callum megkezdte az első évét a Magisztériumban, Alex kedvesen bánt vele, pedig annak idején Callt szinte mindenki csak egy mogorva kis kölyöknek tartotta, Alex pedig már akkor is okos és menő srác volt, akinek rengeteg barátja akadt. És Alex még azután is elbeszélgetett Call-lel, hogy Kimiya összetörte a szívét. Call tényleg úgy hitte, hogy Alex kedveli őt.

Ám Alex sok mindenhez hozzá is férhetett. Rufus mester asszisztense volt. Könnyen megszerezhette Call tömlőjét, és lyukat fúrhatott bele. Akárcsak Rufus mester, ő is bejuthatott a szállásukra, így elrejthette Szkelmiszt Call szobájában. Lehetséges, hogy Anastasia beengedte őt az elementálok börtönébe? Call úgy gondolta, lehetséges, elvégre az asszony Alex mostohaanyja volt: a srác megkérhette, hogy mutassa meg neki a börtönt. Vajon észrevette volna Anastasia, ha Alex egy pillanatra eltűnik mellőle? És az is igaz, hogy tavaly Alex mondta azt Callnek, hogy a mágusok meg akarják ölni Alastairt, pedig Rufus mester később azt állította, hogy ez soha nem állt szándékukban. De miért tette volna Alex mindezt? Call a srác kifejezéstelen arcára pillantott az ezüstös holdfényben, miközben átvágtak a sötét erdőn. Már majdnem elértek a Rend falujához. Call már látta a távolban a nagy tisztást, a házak fekete körvonalát. Emlékezett Jennifer utolsó szavaira, a figyelmeztetésére: Kimiya! Kimiya! Tartsd magad távol tőle! De kinek a közelében volt Kimiya a partin? Kitől kellett volna távol tartania magát? Csak a barátai voltak vele. Meg a pasija. Alex. Ennek nem volt semmi értelme. De valami mégis nyugtalanította Callt. Valami, ami azóta nem hagyta nyugodni, hogy meglátták Alexet az ajtajuk előtt. Azóta, hogy odarohant hozzájuk zihálva, bepánikolt arccal, kék pólóján vérrel. Kék póló. Call agyában felpörögtek a fogaskerekek. Lelki szemei előtt látta az eltépett fényképet, amin Drew állt Joseph mester és még valaki mellett, olyasvalaki mellett, aki kék pólót viselt, az ujján jellegzetes fekete csíkokkal. - Fázom - szólalt meg Call váratlanul. - Alex, elkérhetem a pulcsidat? Alex döbbenten meredt rá. Aaron is döbbenten meredt rá. Call nem szokta csak úgy kölcsönkérni mások holmiját. De azért Alex levetette a pulóvert, hogy odaadja a fiúnak. Call megdermedt. Alex kék pólójának ujján két fekete csík húzódott. A másik két fiú is megállt, és visszanézett rá. Aaron-nak aggodalom ült ki az arcára.

Alexnek nem. - Alex - szólt Call a tőle telhető legnyugodtabb hangon -, honnan ismerted Drew-t? A srác lassan felszegte a fejét. - Mit érdekel az téged? - kérdezte. - Hiszen megölted. Aaronnak leesett az álla. A süvöltő szél rázta körülöttük a faágakat. - Hogy mondhatsz ilyet? - Aaron tekintete ide-oda cikázott Call és Alex között. - Mi folyik itt? - Alex az - mondta Call. Azt sem tudta, mit gondoljon. - O a kém. Az idősebb fiú Call felé lépett. Aaron feltartotta a kezét, hogy megálljt parancsoljon neki. - Ne gyere Call közelébe! - figyelmeztette. - Krétor vagyok, Alex. Komoly kárt tehetek benned. Ám a srác ügyet sem vetett rá. - Drew mintha a testvérem lett volna - mondta. - Jo-seph mester a rézévemben szervezett be. Szüksége volt egy tehetséges légmágusra. És nálam senki sem volt tehetségesebb. Amíg ki nem derült rólatok, hogy krétorok vagytok. Call levegő után kapott. - Apám nagyon öreg volt - folytatta Alex. - Alig tűnt fel neki, amikor bekerültem a Magisztériumba. Joseph apám helyett apámmá lett. Együtt tanított minket Drew-val. Magánórákat tartott nekünk. Ezért voltam olyan jó, hogy Rufus mester asszisztense lehetett belőlem. És egek, milyen jót kacagott Joseph, amikor közöltem vele ezt a hírt! - Alex helyes arcára vigyor ült ki. - Anastasiát már nehezebb volt átverni. De végül ő is bedőlt a „jó mostohafiú” műsoromnak. Totál lefoglalta, hogy úgy tegyen, mintha szeretné apámat, így engem már nem tudott szemmel tartani. - Izzott a tekintete. - Joseph pedig mindent elmondott nekem. Elmondta az igazat a Halál Ellenségéről. Elmondta az igazat rólad.

- Szóval, te végig tudtad, hogy ki vagyok? - kérdezte Call. Alex mintha meg sem hallotta volna. - Felfogod te, milyen hálátlan vagy? - háborgott. - Joseph jobban törődik veled, mint bármi mással. Mindkettőtöknek nagy hatalmatok van Aaronnal, de te, Call, te különleges vagy. Tudod te egyáltalán, mit jelent különlegesnek lenni? Van fogalmad róla, mit dobsz el magadtól? - Ha ez azt jelenti, hogy olyannak kéne lennem, mint te - felelte Call -, abból inkább nem kérek. Alex arca eltorzult. Aaron óvón emelte fel a kezét, máris tűz lobbant a tenyerében, ám ebben a pillanatban árnyak robbantak ki körülöttük az erdőből. Felnőttek fekete ruhában, arcukon fekete maszkkal. Callt és Aaront erős kezek ragadták meg. - Vigyétek őket a faluba! - parancsolta Alex. Call botladozott, ahogy meglökték. A feketébe öltözött alakok durván lökdösték végig őt és Aaront az ösvényen. Fogalma sem volt, kik fogták le: nem lehettek káoszsújtottak, hiszen azoknak Alex nem parancsolhatott volna. Vagy mégis? A generációtok legnagyobb krétora. Nem, Call biztos volt benne, hogy ha Alex káoszmágus lenne, akkor kérkedett volna a képességével. Kiderült, hogy a káosz ereje nélkül is pályázhat valaki a gonosz nagyúri címre.

15. FEJEZET Call megpróbált kiszabadulni fogvatartói szorításából, ám hiába. Az alakok túl erősek voltak. Megpróbált tüzet idézni, de amint szikrák villantak az ujja-in, valaki tarkón vágta, mire a koncentrációja a tűzzel együtt odalett. Másodpercekkel később lelökték a fűbe a Rendellenesség Rendjének falujában, az üresen álló épületek között, amik hátborzongatónak tűntek a holdfényben. A falu közepén kis tábortűz lobogott, Call csomagokat és ételt látott. Alex ezek szerint nem egyedül dolgozott. A maszkos alakok, bárkik is voltak, nyilván itt várták, hogy szólítsa őket. Call az oldalára gördült, Aaront kereste. A barátja is a fűben hevert. Egy nagydarab, álarcos alak a hátára nyomta a bakancsát. Call megpróbált felállni, de kíméletlenül visszalökték a földre. - Hadd térdeljenek fel! - szólt Alex hangja. Call nagy nehezen térdre vergődött, és látta, hogy az idősebb fiú feléjük tart. Jobb kezén ormótlan rézkesztyű csillogott, egész alkarját beborította, a könyökéig ért. Az Alkaheszt. A krétorölő. Call maga is használta már: ezzel pusztította el Cons-tantine Madden holttestét. El sem tudta képzelni, mit művelhetne a rézkesztyű ereje egy eleven lénnyel. Kiszippantaná a káoszt a leikéből - vagy Aaronéból -, és annak erejével belülről tépné szét. - Féltek, krétorok? - Alex megmozgatta az Alkaheszt fémujjait, aztán elnevette magát Call arckifejezése láttán. Call gyors pillantást váltott Aaronnal, aki mellette térdelt. Barátja szőke hajába gallyak gabalyodtak, de hál* istennek úgy tűnt, nem esett baja. Legalábbis egyelőre. Beszéltesd még Alexet! - gondolta Call. Beszéltesd még, ne pánikolj, és ne hagyd, hogy bántsa Aaront!

- Mi van Tamarával? - kérdezte. - Bántottad őt? Itt van? Alex erre még hevesebben kacagott. - Hogy te milyen idióta vagy! Fogalmam sincs, hol van Tamara! Nem vesződtem azzal, hogy elraboljam. Minek fáradtam volna ilyesmivel, ha helyette elég volt egyszerűen azt mondanom nektek, hogy elrabolták, és ti azonnal bevettétek? Ő meg a hülye farkasotok valószínűleg mélyen alszanak a szállásotokon. Gondolom, nagyon szomorúak lesznek majd, amikor felébrednek, és megtudják, mi történt veletek. - Joseph mester odaadta neked az Alkahesztet? - kérdezte Aaron. - Ő parancsolta, hogy ezt tedd? Alex hátravetette a fejét, ám nevetése ezúttal erőlte-tettnek hangzott. -Joseph semmit sem tud a tervemről... Elvettem az Alkahesztet, és egy illúziót hagytam a helyén. Nem fog örökké kitartani, de elég időt nyerek vele acsargott. - Mióta csak Joseph tanítani kezdett engem, folyton Constantine-ról beszél. Hogy a csodálatos Constantine vissza fog térni, és nekünk készen kell állnunk. A fantasztikus Constantine Madden, aki olyan fontos, hogy Drew-nak muszáj volt hamis személyazonossággal bejutnia a Magisztériumba, és ott úgy kellett tennie, mintha nem ismerne. Erre kiderült, hogy épp te vagy az. Micsoda csalódás! - Sajnálattal hallom - mondta Call gúnyosan. - Szóval, akkor miért akartad megölni Callt? Bosszúból? - kérdezte Aaron. Call örült, amiért a barátjának is az a terve, hogy beszéltesse Alexet, mert ő maga annyira kiakadt, hogy alig bírt megszólalni. - Ez nem dühítené fel Joseph mestert? - Neki csak egy krétor kell - felelte Alex, és felemelte a rézkesztyűt. - Én pedig rájöttem, hogyan válhatok azzá. Átalakítottam az Alkahesztet. Nem egyszerűen kitépi egy krétorból a káoszmágia erejét, hanem átirányítja belém ezt a képességet. - Ez lehetetlen! - kiáltott fel Call, de eszébe jutott, hogy ő maga is akkor nyerte el ezt az erőt, amikor az Al-kaheszt elpusztította Constantine Madden testét. Talán mégiscsak lehetséges.

- Mondja a fiú, aki tizennégy éve halott - legyintett Alex. - Szoktál egyáltalán gondolni rá? Szegény kis Cal-lum Huntra, aki meghalt, mielőtt még kimondhatta volna az első szavát? Te gyilkoltad meg, Constantine, ahogy megölted azt az embert is, akit a testvéremnek éreztem. Ugyanúgy, ahogy megölted a saját testvéredet is. Ez az erő nem téged illet. Én most elveszem tőled, és jobb Halál Ellensége leszek, mint te valaha is lehetnél. - Felőlem! - válaszolta Call. - Csak ne bántsd Aaront! Aaron fojtott hangot hallatott. Alex az égre emelte a szemét. -Jaj, persze, Aaron, a drágalátos ellensúlyod. Ezért dobtál el mindent, Call? A barátaidért? - Mit dobtam el? - faggatta Call bepánikolva. Győzködte magát, hogy valaki utánuk fog jönni a Magisz-tériumból. Valaki meg fogja találni őket. Alex őrült volt, totál elment az esze. - Azt, hogy Constantine legyek? Soha nem akartam ő lenni. - Nem kellene bántanod Callt - szólt Aaron. - Tőlem kéne elvenned a varázserőt. - Ez a nagy önfeláldozósdi irtó gyomorforgató - mondta Alex. Aranyéves csuklópántja megcsillant, ahogy hátrasöpört a szeméből egy barna hajtincset. A holdfényben úgy festett, akár egy szellem. Mint egy gonosz lélek. -De ha ettől jobban érzed magad, Aaron, eredetileg pontosan ez volt a tervem. Először meg akartam ölni Callt, balesetnek állítva be a dolgot, aztán elvettem volna tőled a krétori képességet, egy füst alatt téged is kinyírva. De most, hogy mindketten itt vagytok előttem, nehéz választani, kinek az erejét vegyem el. -Joseph mester meg fog ölni téged, ha bántod Callt - érvelt Aaron. - Call elé vetette magát az Ellenség sírboltjában, hogy megvédje, tudtad? Az életét is feláldozta volna érte! - Meg van győződve róla, hogy Call előbb-utóbb meggondolja magát, és csatlakozik hozzá - mondta Alex. - Azt hiszi, együtt fognak küzdeni a halál ellen, de az igazság az, Call, hogy te ahhoz túl gyáva vagy! Ne az kapja ezt az erőt, aki nem is akarja. Igazából

szívességet teszek Joseph mesternek. Call felé lépett. Aaron küszködve próbált felállni, de visszalökték a földre. Fekete tűz lobbant a kezében. - Hagyd békén Callt! Alex feléje perdült, és rámutatott az Alkaheszttel. -Hát nem érted? - kérdezte lesújtóan. - Ha csak egyetlen mozdulatot is teszel felém, megöllek, aztán így is, úgy is megölöm Callt. Méghozzá jó lassan. Aaron ökölbe szorította a kezét. Call érezte, ahogy egész teste megfeszül, miközben felkészült, hogy talpra ugorjon, és megpróbáljon Alexre rontani... - Állj! - csendült egy hang a tisztáson. Tamara volt az, a sarkában Harcebbel. A farkas hátralapította a fülét, és dühödten morgott. A lány kinyújtotta a kezét, láng lobogott a tenyerében. - Engem nem bánthatsz azzal a kesztyűvel, Alex mondta. - Én nem vagyok krétor. - Tamara! - kiabálta Call. - Hogy találtál meg minket? - Harcebbel! - kiáltotta vissza a lány. - A társalgónkban voltunk, és hirtelen morogni kezdett, aztán újra meg újra a bejárati ajtónak vetette magát, pedig már megsétáltattam. Kinyitottam az ajtót, mire egyenesen ide vezetett. - Alexre meredt. - És átharapja a torkát bárkinek, aki a közelembe jön, úgyhogy eszedbe se jusson! Tamara elindult feléjük, kezében még magasabbra csapott a láng. Alex csatlósai erre ijedten léptek hátra. Call kíváncsi volt, vajon kik lehetnek. Talán Joseph mester hívei? Vagy netán átlagos, varázserővel nem rendelkező emberek, akiket megbűvöltek? El kellett ismernie, hogy Alex az őrült tervével, a csatlósaival meg a kérkedésével igen sok pontot adhatott hozzá a gonosz nagyúri listájához. Call megpróbált talpra állni, de a fekete ruhások erősen fogták, és nem hagyták felkelni a térdeplésből. Látta, hogy Aaron ugyanúgy küszködik mellette. - Nahát, remek! - mondta Alex. - Most már közönségünk is van. Tamara arcáról sütött a harag. Call remélte, hogy a lány mögött felbukkannak a

Magisztérium mágusai, de nem látott senkit. Tudta, hogy erről csak ő tehet. Tamara és Aaron három éve őrizték a titkait, fontos dolgokat rejtegettek mindenki elől, beleértve Rufus mestert is. így hát soha nem fordultak segítségért senkihez, még akkor sem, ha nagy szükségük lett volna rá. Alex ismét a két fiúra nézett, és rézkesztyűjével feléjük nyúlt. - Talán az Alkahesztnek kéne választania. Talán mindkettőtökre rászabadítom, és meglátom, mi történik. Talán felruház engem mindkettőtök erejével. Ehhez mit szóltok? Call Aaron felé nyúlt, és kézen fogta. Aaron egy pillanatra meglepettnek tűnt. Aztán megszorította Call kezét. Call el akarta mondani a legjobb barátjának, menynyire sajnálja ezt az egészet, és hogy minden az ő hibája, amiért Constantine Madden lelkét hordozza magában. Ám Aaron előbb szólalt meg. - Legalább együtt halunk meg - mondta. Aztán akármilyen hihetetlen, Callre mosolygott. Nem fogunk meghalni - felelte volna Call. Életben fo-gunk maradni. Am amint válaszra nyitotta a száját, vakító fény villant előttük. Tamara lángcsóvát dobott Alex-re. A srác kitért előle, és feltartotta a kezét, hogy légmágiával térítse el a tüzet. Az Call felé vette az irányt. A Call mögött álló férfi botladozva hátralépett, elengedte a fiút. A maszkos alak inge lángra kapott, és a pasas üvöltött. Call talpra ugrott, nem törődve a lábát gyötrő fájdalommal. Még mindig szorította Aaron kezét, és őt is talpra rántotta. Mintha minden egyszerre történt volna. - Harceb, kapd el! - ordította Tamara. A farkasból csak egy sötét, elmosódott árny látszott, ahogy Alex felé rohant. Aaron elengedte Call kezét, a tenyeréből előtört a sötét káosz. Alex felemelte a karját, az Alkaheszt szikrázott az energiától. Aaron felé mutatott, ám a kezéből kilövellő fekete fénysugár célt tévesztett, az egyik csuklyás alakot találta el Alex mellett, nem a srácot. Az Alkaheszt karomszerű ujjai szétnyíltak, és a kesztyűből vakító, rézszínű fény áradt.

Megállt az idő. Ez a fény minden volt, ami a káosz nem. Ragyogó volt és éles, egyszerre tűzforró és jéghideg, és Call szemernyi kétség nélkül tudta, hogy amint eltalálja őt, végez vele. Lehunyta a szemét. Valami a hátába csapódott. A fiú elterült a fűben, és arrébb bucskázott. Az Alkaheszt fénysugara centikkel mellette suhant el... Call érezte, hogy megperzseli az arcát, miközben lebukott a földre, és átfordult a füvön... aztán az oldalán fekve megállt, felemelte a fejét, és látta, ahogy a sugár mellkason találja Aaront. A becsapódás ereje hátralökte Aaront, majdnem egy méterrel arrébb ért földet. Hanyatt zuhant a fűben, tágra nyílt szemmel, üveges tekintettel meredt az égre. - Ne! - jajdult valaki. - Aaron, ne, ne, ne! - Call egy pillanatra azt hitte, hogy a saját hangját hallja, de valójában Tamaráé volt az. A lány mellette hevert a fűben. Tamara lökte meg hátulról. Félretaszította az Alkaheszt sugarának útjából. Megmentette az életét. De Aaronét nem. Call megérintette az arcát. Megégette a sugár. Talán Aaront is csak megégette az Alkaheszt. Megpróbált talpra kecmeregni, hogy odamenjen a barátjához, de nem bírt lábra állni. így inkább Aaron lelkét próbálta érzékelni, és teljes erejéből erre koncentrált. Jól emlékezett, milyen érzés volt, amikor a múltkor megérintette a barátja lelkét. Emlékezett a belőle áradó életerőre, sugárzóan eleven lényére, lelkének szinte kézzelfogható jelenlétére a világban. De most semmit sem érzett. Aaronból már csak egy üres porhüvely maradt. A lelke elillant, csupán egy halványan derengő árnyat hagyott hátra Aaron lényéből. Call ekkor Alex felé perdült, aki lerántotta a kezéről az Alkahesztet. Hát persze: hiszen immár neki is árthatott. Most már az övé volt Aaron ereje. A fiú mintha lüktetett volna, akár egy szupernóvaként szétrobbanni készülő csillag.

Vibrált a bőre, világos és sötét hullámok futottak végig rajta. - Erő - zihálta. Felemelte a kezét, feketeség gomoly-gott körülötte, akár a füst. - Érzem az erőt. A káosz erejét, ahogy eltölt... - Azt nem hagyom! - kiáltotta Call, és feléje nyújtotta a kezét. Fekete villám csapott ki a tenyeréből, és Alexet vette célba. Call biztos volt benne, hogy végezni fog a fiúval, egyenesen a semmibe száműzi. Örült neki. A varázsvillám Alex felé suhant. A fiú felemelte a kezét, és elkapta. Egy másodpercre ámulva meredt rá, és Call is csak bámulni tudott. Felfordult a gyomra. Alex-ből krétor lett. Most már képes volt parancsolni a káosznak, tudott varázsolni vele. Ráadásul eleve jobb, idősebb és tapasztaltabb mágus volt Callnél. Aztán Alex felüvöltött. A sötétből előbukkanó Harceb mintha a semmiből tűnt volna fel, és a srác lábába harapott. Alex próbált lesújtani rá a káosszal, ám Harceb túl gyors volt, morogva elinalt előle. Aztán ismét a srácra vetette magát, és Alexnek ezúttal esélye sem maradt reagálni: a farkas a földre lökte, foga a pólóját szaggatta. - Szedjétek le rólam! - üvöltötte Alex. - Szedjétek már le! Több csuklyás alak is odarohant hozzá; Harceb eleresztette Alexet, aki dülöngélve állt talpra, és számos sebből vérzett. Még mindig hullámzott a bőre, arca eltorzult. Callnek eszébe jutott, hogy érezte magát a sírboltban, amikor megkapta a káoszmágia erejét. Emlékezett, milyen rosszul lett, mennyire képtelen volt irányítani az új varázserőt. Alex Harceb felé kapta a karját, ám a kezéből kirobbanó mágia ezúttal megvadult. Sötétség áradt szanaszét. A kiömlő káosz indákban nyúlt fel az égbe, és felhőket formálva szállt a magasba. Amit csak megérintett, elkezdett szétesni. A Rendellenesség Rendjének egyik háza összeomlott, miután a káosz elemésztette az alapzatát. Három közeli fa egészben eltűnt a semmiben. A földet elborították az üregek, ahogy a káosz darabokat szakított ki a talajból. Két maszkos alak felüvöltött, és őket is elnyelte a káosz, mielőtt szertefoszlott volna. Alex lenézett a kezére, elszörnyedt, de láthatóan el is ámult.

- Fogd az Alkahesztet! - mondta rekedten az egyik csatlósának, aki túlélte a káosz tombolását. - El kell húznunk innen! - Callre pillantott, aztán gonoszul elvigyorodott. - Veled majd később számolok! - sziszegte, aztán megmaradt követőivel a nyomában kirohant a tisztásról. Ám Call szinte nem is törődött vele. Visszafordult Aa-ron felé, és látta, hogy Tamara a barátjuk mellett térdel, és dermedt alakja fölé hajol. A lány zokogott, egész testében remegett, szinte kétrét görnyedt. Harceb óvatosan odament hozzá, fekete orrával bökdöste Tamara vállát, ám a lány egyre csak sírt, könnyben úszott az arca. Call nem is volt tudatában, hogy mozog a lába, de egyszer csak ott találta magát Aaronnál, és lerogyott mellé, Tamarával szemben. Megérintette barátja kezét, ami csupán pillanatokkal ezelőtt még viszonozta a szorítását. Most hideg volt. Tamara még mindig halkan sír dogált. A lány ellökte Callt az Alkaheszt útjából. Megmentette az életét. - Miért csináltad? - kérdezte a fiú hirtelen. - Hogy tehetted ezt? Aaronnak kellett volna életben maradnia. Nem nekem. Én a Halál Ellensége vagyok, Tamara. Nem én vagyok a jó, a hős. Aaron volt az. A lány erre hosszasan nézett rá. - Tudom - mondta végül könnyes szemmel. - De Call... A falu romjai felől kiáltás hallatszott. - Itt vannak! - kiabálta valaki. Call lebegő fénygömböket látott a fák között. A mágusok végül mégiscsak a keresésükre indultak, ahogy Drew-t is megkeresték azon a bizonyos éjszakán. És megint későn érkeztek. Ahogy mindig. North mester, Rufus mester, Alma és még számos mester rohant be a tisztásra. North meg a többiek elképedve vették szemügyre a pusztítást, a földből hiányzó darabokat, az összedőlt házakat és a gyökerestül kitépett fákat. Rufus azonban... Rufus Aaronra meredt. Félrelökte a többieket, odarohant a fiú testéhez, és fél térdre rogyott, hogy kitapintsa a pulzusát. Call tudta, hogy Aaronnak már nincs pulzusa. Aaron nem volt többé. Call

lelkének immáron nem volt ellensúlya. A fiú nem érzett mást, csak ürességet. Tudta, hogy elvettek tőle valamit, amit soha, de soha nem pótolhat. Most már megértette, miért akarta Constantine Mad-den lerombolni az egész világot, miután elveszítette a fivérét. Rufus lehunyta a szemét. Alakja meggörnyedt. Call egy pillanatra öregnek látta, öregnek és megtörtnek. - Mi történt itt? - faggatta őket North mester. - Úgy néz ki ez a hely, mint valami csatatér. - Homlokráncolva nézett Callre. - Mit tettél? Call feje majd szétrobbant a dühtől. - Nem én voltam! - kiabálta. - Alex Strike volt, meg a... a csatlósai! Nála van az Alkaheszt, és megölte vele Aaront. Maguk meg éppen hagyják őt megszökni! Nem maguk a tanárok? Állítsák meg őket! - Nem! - kiáltotta Alma, és szikrázó szemmel masírozott Call felé. A fiúra szegezte csontos mutatóujját. - Eddig nem vettem észre, de most már látlak, Constantine. Megölted Aaront. Ez az egész a te műved, így akartad leplezni a bűneidet, beleértve Jennifer meggyilkolását. Call szeme elkerekedett. El sem akarta hinni, hogy az asszony tényleg azt mondta, amit ő hallani vélt. Fogalma sem volt, mit feleljen. így, Aaron teste mellett ülve, meg sem tudott szólalni. -Hallgasson! - ripakodott Rufus mester Almára, meglepve Callt. - Nyilvánvalóan harc folyt itt, de semmi okunk azt hinni, hogy Call hazudik. És még ha netán hazudna is, itt van Tamara, aki tanúskodhat a történtekről. - Call igazat mond - szólalt meg a lány. - Tényleg Alex Strike volt. Nyilván ő volt a kém. Alma a fejét csóválta. - Egyiküknek sem szabad hinniük! Soha nem gondoltak bele, vajon hogyan képes Callum parancsolni annak a káoszsújtott farkasnak? Vagy vajon hogyan volt képes egyedül legyőzni a Halál Ellenségét? Vagy hogy miért nem volt krétor tavaly év elején, de pontosan abban a pillanatban vált azzá, amikor Constantine-t

állítólag megölték? Most már tudjuk a választ. Constantine átültette a lelkét Callum Huntba. Egy szörny áll előttünk, egy gyermek alakjában. Láttam, amint ez a fiú káoszt oltott egy lélekbe, és létrehozott magának egy káoszsújtott szolgát. Tudom, ki ez a szörnyeteg! Call úgy gondolta, hogy a nő nyilvánvalóan félrebeszél. Biztos volt benne, hogy senki nem fog hinni az asz-szonynak. De nem is mondott ellent neki senki. - Ne aggódj, Callum! - szólt North mester, ám a hangja cseppet sem volt megnyugtató. Hamisan csengett, mintha hátsó szándékkal akarta volna elaltatni az aggodalmát. - A végére fogunk járni ennek. Gyere velem! - Nem hagyhatom itt Aaront - mondta neki Call. - Mind visszamegyünk a Magisztériumba - felelte North mester. - Nem! - kiáltotta Call. Elege lett a hazudozásból, elege volt ebből az egészből. - Alex nyomába kell eredniük! Meg kell találniuk! Bevallom az igazat, rendben? Mindaz, amit Alma mondott, teljesen igaz, azt kivéve, hogy én öltem volna meg Aaront. Nem én öltem meg! Igen, én vagyok a Halál Ellensége, de esküszöm, hogy nem én vagyok a gyilkos, hanem Alex. Esküszöm, hogy én sosem bántanék... Ez volt az utolsó, amit Call mondhatott, mielőtt bilincsbe verték.

16. FEJEZET Call cellája a Panoptikonban három fehér és egy átlátszó falból állt, így folyamatosan szemmel tarthatták őt a börtön közepén lévő őrtoronyból. Úgy tűnt, mindegyik fal ellenáll a varázslatnak: hiába próbálta Call számtalanszor leégetni, elemészteni, összezúzni vagy megfagyasztani őket, nem ment vele semmire. Naponta kétszer egy fehér dobozt toltak be hozzá az átlátszó fal egy kis nyílásán. A dobozban víz és szinte íztelen étel volt. Ezenkívül soha nem változott semmi. Nem adtak neki sem könyvet, sem papírt, sem tollat, sem semmi mást, így Call napjai azzal teltek, hogy a prics-csén ült, és gyűlölt mindenkit, de legfőképp saját magát. Egy hete volt a cellában. Egy héten át újra meg újra lejátszódott a fejében az a végső csata a tisztáson, elképzelte, hogyan alakulhatott volna másképp, elképzelte, hogy Aaron életben maradt - és néha, az önsajnálatban elmélyedve, még azt is elképzelte, hogy ő maga halt meg. Néha olyan álmokból riadt fel, amikben Aaron beszélt hozzá, a nagyteremben viccelődött vele, vagy felajánlotta, hogy megsétáltatja Harcebet. Néha olyan álmokból riadt fel, amikben Aaron kiabált vele, a fejéhez vágta, hogy nem neki kellett volna meghalnia, hanem Callnek. Call életben akar maradni. A fiú újra meg újra az ötsoroshoz költött, egyéni kis toldására gondolt. Ez volt a meghatározó személyiségjegye: a túlélni akarás. Legalábbis mostanáig ezt hitte. De Call nem akart olyan ember lenni, aki azért van életben, mert a legjobb barátja meghalt. Nem tudta, mi értelme az életének ezen a világon Aaron nélkül. Vissza akarta kapni Aaront. A lelke mintha üvöltött volna a szörnyű veszteség okozta szomorúságtól. Rádöbbent, mit érezhetett Constantine, amikor elvesztette Je-richót. Call nem akarta megérteni, mit érzett Constantine.

Talán jobb is, hogy börtönbe zárták, mert itt nem árthat senkinek, és legalább megbüntetik mindazért, amit tett. Talán jobb is, hogy senki nem jött el meglátogatni, még az édesapja sem. Tamara meg aztán pláne nem. A lány nyilván nem bírta elviselni a bűntudatot, amiért a létező legrosszabb döntést hozta, mikor őt mentette meg Aaron helyett. Rufus mester pedig biztosan végképp nem akarta látni őt, valószínűleg azt kívánta, bárcsak Call meg se jelent volna a vaspróbán. Hogyan lehet valakinek olyan balszerencséje, hogy épp a Halál Ellenségét válassza tanoncának, ráadásul kétszer is?

Call épp a padlón feküdt, a mennyezetet bámulva, amikor az eddigiektől eltérő lépteket hallott, és felkapta a fejét. A cellája előtt nem más állt hosszú, fehér kabátban és fehér kalap alá rejtett hajjal, mint Anastasia Tarquin. Az asszony felvont szemöldökkel nézett a padlón heverő fiúra, arckifejezése Rufus mesterre emlékeztette Callt. Tekintete azt üzente: Most még mulattatsz, de már nem sokáig. Callt nem érdekelte, mit gondol róla a nő. A padlón maradt. Az egyik őr - egy nő, aki mindig fölöslegesen nagy erővel tolta be Call cellájába az ételes dobozt széket hozott a tanácsnoknak. Anastasia leült, az őr pedig elment. Call sejtette, hogy a Tanács valamelyik tagja előbb-utóbb eljön kihallgatni őt, felvenni a vallomását. Nyilván örülnie kellett volna, hogy épp Anastasia az, de nem örült. Nem akart beszélni az asszonnyal. Senkivel sem akart beszélni, de egy ismerőst látnia most még rosszabb volt, mint egy idegent. - Gyere közelebb, hadd beszéljek veled! - mondta Anastasia, és összekulcsolta a kezét az ölében. Call sóhajtva az átlátszó falhoz lépett, és leült a nővel szemben. - Jól van, de először is válaszolnia kell két kérdésemre. - Rendben - felelte a nő. - Mit akarsz tudni? Call hezitált, mert bár állandóan ezen a két kérdésen rágódott az éjszaka végtelennek tűnő óráiban, nem volt biztos benne, mit kezdene a valós

válaszokkal. - Jól van Tamara? - bökte ki végül, elhaló hangon. -Nagy bajba került miattam? Anastasia arcára kis mosoly ült ki. - Tamara biztonságban van. Még nem egyértelmű, hogy mekkora bajban van. Elégedett vagy? - Nem — vágta rá Call. — És Harcebbel mi van? Jól van? Bántották? Az asszony mosolya nem lohadt le. - A farkasod Rajaviéknál van, tökéletes biztonságban. Ez így már elég? - Azt hiszem - mondta a fiú. Annak hallatán, hogy Tamara és Harceb jól vannak, mintha egy örökkévalóság óta először érzett volna megkönnyebbülést. - Helyes - felelte Anastasia. - Nincs sok időnk. El kell mondanom neked valamit. A nevem valójában nem Anastasia Tarquin. Call erre csak pislogott. - Tessék? - Hosszú, hosszú évekkel ezelőtt volt két fiam, akik a Magisztériumba jártak mesélte a nő. - Nem voltunk nagy múltú máguscsalád. Bevallom, én nem igazán voltam megbékélve a saját varázserőmmel, és nem sokat törődtem a fiaim tanulmányaival. Egyik tanárukkal sem találkoztam, nem mentem el a szülői értekezletekre, mindent a férjemre hagytam. Ez végzetes hibának bizonyult. - Az asszony mély levegőt vett. - Amikor arról beszéltem, hogy ismertem Constantine és Jericho Mad-dent, és hogy tartozom nekik, csak az igazság egy részét árultam el neked. Tudod, valójában én voltam az édesanyjuk... ami azt jelenti, hogy neked is az anyád vagyok, minden szempontból, ami csak számít. Bármit is gyanított Call, hát, ezt biztosan nem. Tátott szájjal meredt a nőre. -De... de hát hogyan? AMagisztérium mágusai... biztos tudnának róla...

- Sehogy sem tudhatták volna meg - felelte Anastasia. - A fiaim nagyon régen jártak a Magisztériumba, és mint mondtam, akkoriban alig ismertem a mágusokat. De miután mindkét gyermekem... meghalt... Joseph mester felvette velem a kapcsolatot. A férjemet, az apádat, addigra már megölték. - Szenvtelen volt a hangja. - Joseph elmondta nekem, mit tett Constantine. Hogy átültette a lelkét egy másik testbe. Elhatároztam, hogy úgy fogom támogatni a fiamat az új testében, ahogy azelőtt soha. Elhagytam az országot, és visszamentem a szülőhazámba. Ott elloptam egy velem egykorú asszony személyazonosságát: Anastasia Tarquinét. Megváltoztattam a külsőmet. Újsütetű odaadással gyakoroltam a mágiát. Végül nagy hatalmú mágusként tértem vissza ide, és hozzámentem Augustus Strikehoz, hogy bekerülhessek a Tanácsba. Senki sem jött rá, ki vagyok, és hogy mi a valódi célom. - A valódi célja? - Call beleszédült a hallottakba. - Miattad vagyok itt - mondta a nő. - Ezért mentem az iskolába. Ezért léptem be a Tanácsba. Mindent érted tettem. És továbbra is érted teszek mindent. Anastasia felállt, és az üvegszerű, átlátszó falra tette a kezét, mintha semmire sem vágyna jobban, csak hogy benyúlhasson a cellába, és megérinthesse Callt. A tekintete szomorú, de elszánt volt. - Ezúttal meg foglak menteni, fiam. Ezúttal ki foglak szabadítani. KÖTETÜNK SZERZŐIRŐL Holly Black és Cassandra Clare több mint tíz évvel ezelőtt ismerkedtek meg, Holly legelső dedikálásán. Azóta kebelbarátnők lettek, barátságuk (többek között) arra épült, hogy mindketten imádják a fantasyt: A Gyűrűk Ura csodálatos tájaitól Batman és Gotham City komor sztorijain meg a kardos-varázslós hőstörténeteken át egészen a Csillagok háborújáig. A Magisztérium úgy született, hogy elhatározták, összefognak, és megírják a saját történetüket hősökről és gonoszokról, jóról és rosszról, illetve arról, milyen kiválasztottnak lenni, akár akarja az ember, akár nem. Holly a nagy sikerű Spiderwick krónikák sorozat szerzője, Doll Bones című regényéért pedig elnyerte a Newbery Honor elismerést. Cassie olyan óriási sikerű ifjúsági sorozatok szerzője, mint A végzet ereklyéi és a Pokoli szerkezetek. Mindketten Nyugat-Massachusettsben élnek, egymástól nagyjából tízpercnyire.

Ez a harmadik közös kötetük a Magisztérium-sorozatban, A vaspróba és A rézkesztyű után. „A Magisztérium harmadik részében folytatódnak Call, Tamara és Aaron izgalmas kalandjai, ahogy megkezdik bronzéves tanulmányaikat a varázsiskolában... A Black-Clare szerzőpáros továbbra is igyekszik ugyanolyan le-bilincselővé tenni a történetet, mint az előző részekben. A kötet legfőbb feszültségét az adja, hogy vajon kiben bízhat Call, miközben egymást érik a kalandos fordulatok. .. A regény gondosan épít az előző részben történtekre, és izgalmas folytatást vetít elő. Nagyon szórakoztató.” - Kirkus Reviews „Ahogy eddig, a lojalitás kérdése továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik a sorozatban: a három főszereplő kapcsolatát alapvetően meghatározza egymásba vetett bizalmuk. Mindegyikük külön-külön egyéniség, de ha összefognak, triójuk tökéletes harmóniát alkot. A mágikus kalandok mellett az átlagos gimnazisták szokásos problémáival is szembenéznek... A könyv nagy erőssége, hogy reálisan, de nem elcsépelten ábrázolja a szereplők jellemének alakulását.” - Andrew Marshall, Starburst Magazine „Az előző részek eseményei után az olvasók sejthetik, hogy ezúttal is nagy csavarokra számíthatnak, de a befejezés garantáltan meg fogja döbbenteni őket... Wow! A történet egészen végig meglepő. Az olvasók alig fogják elhinni, amit olvastak, és alig várják majd a negyedik részt. Holly Black és Cassandra Clare minden sorozatából kihozza a legtöbbet.” - Carrie R. Wheadon, Common Sense Media „Nem tudnék kedvenc részt választani a könyvből, mert az egészet imádtam! Tele volt szuper csavarokkal, egyikre sem számítottam. Egészen végig lebilincselt a sztori, és folyamatosan találgattam, vajon mi következhet. Egyetlen nap alatt elolvastam, egyszerűen nem bírtam letenni. Hol szívszorító volt, hol izgalmas, hol vidám, hol pedig egy kicsit ijesztő. Visszatért az összes kedvenc szereplőm... Minden karakter csodálatos, nemcsak a jók, hanem még a gonoszok is... Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, nem csak gyerekeknek.” - Abi, Abi’s Book Reviews

„Ez egy nagyon-nagyon szuper sorozat. Jó pár megdöbbentő dolog történt ebben a részben, de én imádtam. Tele van váratlan fordulatokkal, le sem bírtam tenni. Aki szereti a fantasyt vagy a meséket, semmiképpen se hagyja ki! Egyszerűen tökéletes. Alig várom, hogy megjelenjen a negyedik kötet.” - Timothy Róberts, Amazon „Ugyanolyan jó, mint a Harry Potter, de mégsem egy az egyben ugyanaz... Ennek a sorozatnak sikerült megragadnia a Harry Potter csodálatos, zseniális varázsát, ugyanakkor egészen eredeti, és egy kicsit komorabb történet. A sztori nagyon érdekes, a karakterek szuperek, a csavarok és fordulatok pedig teljesen váratlanok - az ember csak úgy falja az oldalakat! Én egyetlen nap alatt elolvastam... Ez a kötet meglepett és ámulatba ejtett, megnevettetett és megrí kát ott.” - Madeline, The SFF Bookshelf