Rousseau

A

N E V E L É S I S Z O K Á S O K É S M Ó D S Z E R E K V Á LT O Z Á S A I

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) 18. század → „pedagógia százada”, felvilágosodás „kopernikuszi fordulat” a pedagógiában: az ifjúság megújult szellemű, racionális nevelése lehet a szebb jövő garanciája. R. jelleme: küzdelem önnön esendőségével, a lelki tökéletesedés keresése 1762: Emil, avagy a nevelésről A nevelés célja: embert faragni Emilből, ennek állomásai: -boldogság → eudaimonizmus (boldogságetika) -szabadság (forradalomellenes!) -erkölcsi erény Szerinte a szegényeknek is szükségük van-e nevelésre? Igen Nem Hisz-e Locke elméletében (az ember születésekor ’tabula rasa’)? Igen Hisz-e az ész mindenhatóságában? Igen Nem

Nem

Nála figyelhető meg a reneszánszban kezdődött folyamat betetőzése, azaz már nem az elsajátítandó műveltség áll a nevelés középpontjában, hanem a gyermek. Hangsúlyáttevődés → új nevelési módszerek: - a gyermeknek „meg kell lesni a természetét”, - a nevelőnek ismernie kell a gyermekeket, - a gyermekre az érzelmein, képzeletén keresztül akar hatni, nem racionális érvek útján. A nevelő feladata az, hogy megismerje a gyermeket. Már nem az a legfontosabb, hogy a gyermek fejét teletöltse tudománnyal, hanem fejlődésének zavartalanságát kell biztosítania az eredeti forma megőrzésével, emelett segítenie kell a gyermeknek a benne rejlő lehetőségek kibontakoztatásában. Az ún. „pozitív nevelés” és „negatív nevelés” összehasonlítása Az ún. 'negatív nevelést' Rousseau (1712-1778) alkalmazta saját elméletére az addig elterjedt ún. 'pozitív nveléssel szemben'. A 'pozitív nevelés' egy eredményre törő, céltudatos nevelés. Rousseau szerint a társadalom megront, így a gyermekeket fallal kell megóvni a káros hatásaitól. A francia filozófus 'negatív nevelése' abból áll, hogy szerinte tökéletesíteni kell ismeretszerzéseink eszközeit (szemünket, fülünket stb.), mielőtt ismereteinket megszereznénk. Ez egy aktív hatású nevelés, mely összhangban áll a gyermek fizikai-lelki fejlettségével. A növendék számára a nevelő fejlesztő hatású körülményeket teremt, miközben ő maga láthatatlan marad. Így a könyvek helyett az Élet, magolás helyett a természet tanítja majd a gyermeket. A negatív nevelés [...] nem ad erényeket, de megóv a bûnöktõl, nem tanít meg az igazságra, de megóv a tévedéstõl; alkalmassá teszi a gyermeket mindarra, ami majd az igazsághoz vezetheti, amikor már képes lesz megérteni, és a jóhoz, amikor már képes lesz szeretni."

Alapelve: könyvek és magolás helyett az Élet, a természet tanítja a gyermeket → vidéki, falusi iskolák

4 korszakra osztja a gyermeknevelést: I.

II. III. IV.

születéstől a beszédig, 2 éves korig – testi nevelés 2-12 éves kor – az érzékszervek nevelése 12-15 éves kor – az értelmi nevelés 15 éves kortól a házasságkötésig – az erkölcsi nevelés

V. könyve a nőnevelésről szól (Emil leendő feleségének a neveltetésén keresztül) Később: Emil és Sophie, avagy a két magányos → megkérdőjelezi korábbi pedagógiai elveit

Emil, avagy a nevelésről: Az első könyv (azaz fejezet) Emil 2 éves koráig szól. Ez az ún. ’testi nevelés’ kora. A csecsemő eredendően jónak születik, tartja Rousseau. A társadalom azonban rossz, így elrontja a gyermeket. Itt még a gyönyör és a fájdalom uralma jellemző a gyermek életében, saját nyomorúsága ellen csak könyekkel tud védekezni. A kis jövevény születése véleménye szerint szorosabbra fűzi a köteléket a szülők között és a természet parancsa az, hogy az anya gondozza a gyermekét. Itt találunk egy paradoxont: Rousseau ennek ellenére elfogadhatónak tartja, ha egy anya lemond a gyermekéről, és dajkaságba adja, ha ő maga nem elég egészséges a kicsi gondozásához. Véleménye szerint olyan dajkát kell keresni a babának, aki egészséges és eszes asszony, falun él, és a természet éltető közegében fogja nevelni őt. Elutasítja a pólya használatát (a korban jellemző volt, hogy a csecsemőket lekötözték, hogy ne izegjenek-mozogjanak, minél kevesebb gond legyen velük). Rousseau szerint a gyermek végtagjait szabadon kell hagyni, hogy kedvére mozoghasson, kússzon-másszon, így cseperedik erőssé. A dédelgetést és a kényeztetést elveti (ez is egy paradoxon, hiszen gyermekközpontúságával ellentétes ez a szigor). Azt gondolja, hogy a kényeztetés ahhoz vezet, hogy a gyermek ’ránő az ember fejére’. A második könyv a gyermek 2-12 éves kora közötti időszakot taglalja. Ez az idő az érzékszervek nevelésére alkalmas Rousseau szerint. A paradoxon folytatódik: az apát is felmenti „legszentebb kötelessége” alól, az „elfoglalt családapa” hívjon házitanítót, már a gyermek 2 éves korától kezdve!! A ideális házitanító nem sokkal idősebb, mint tanítványa, így pajtások lehetnek, és egész életében csupán egyetlen gyermeket tanít, de azt egészen felnőttkoráig. Fel kell tárnia a gyermek belső világát, képességeit felismerni; továbbá a természetet is meg kell ismertetnie vele. Tiszteletben tartja a gyermekkort, azt vallja, hogy a gyermek gyermek legyen, ne kis felnőtt. Ki kell élnie az elemi vágyait, hogy megismerhesse a világot.

A kapcsolatot a külvilág és önmaga között a érzékszervei jelentik, ennélfogva tökéletesnek kell lenniük, az első feladat a tapintás, látás, hallás, ízlelés és szaglás fejlesztése. „Az első mesterünk a filozófiában a lábunk, a kezünk, a szemünk.” Erre az a módszere, hogy a gyermek sokat legyen a szabadban, főleg mezítláb, ugráljon, fára másszon, egyensúlyozzon. A terstgyakorlás mellett nevelőjével sétáljon a természetben és közben beszélgessenek a világról, a látott dolgokról. Ebben a korban még nem kell Rousseau szerint a gyermek fejét tudományokkal tömni, olvasnia is csak később kell megtanulnia. Játékból megtanulhat persze, de csak ha akar, kedvet érez hozzá. Még nem tudja a gyermek, hogy mi a jó és mi a rossz, ezért felesleges neki hosszú prédikációkat, erkölcsi magyarázatokat tartani. A feddés is szükségtelen, hagyni kell, hogy önmaga jöjjön já tette helytelenségére annak természetes következményeiből. Például, ha betöri az ablakot, hagyni kell, hadd fázzon és ebből megtanulja, hogy ilyent nem szabad csinálni. A gyermekközpontú nevelésével ez a rideg szigor ismét paradoxonban áll. Harmadik könyve Emil 12-15 éves periódusát öleli fel, ez az értelmi nevlés időszaka. A kiskamaszt még nem bántják a pubertáskor szélsőségei, hullámzó kedélyállapotai, de már felébredt természetes kíváncsisága a világ dolgai iránt, tanulási vágya megnőtt. Már tudja, hogy mi a különbség a munka és a játék között, így elérkezett az idő a tanulásra. Rousseau félti a gyermeket a spekulatív ismeretektől, az elvont műveltségtől („gyűlölöm a könyveket”). Az az elve, hogy Emil saját maga fedezze fel a természetet és a tudományokat. Nevelője segítségével ezért kísérletezik, vizsgálódik, bogár- és levélgyűjteményeket készít. Egyetlen olyan könyv van, melynek olvasását hasznosnak tartja, ez pedig nem más, mint Defoe Robinsonja. Nem véletlenül, hiszen ez a regény is a vadonba visz vissza, azt mutatja meg, hogyan lehet összhangban élni a természettel. A nevelő figyel a gyermek érdeklődésének alakulására, életközeli szituációkat teremt, melyek spontánnak tűnnek, mégis Emil tanul belőlük, erkölcsi tapasztalatokat is gyűjt. Az elméleti mellett a gyakorlati nevelésre is nagy hangsúlyt fektetne Rousseau, hiszen fontosnak tartja, hogy minden gyermek elsajátítson egy kézműves mesterséget. A praktikus haszon nyilvánvaló, de a fizikai munka fejleszti a kézügyességet is, képzi az értelmet, felüdülést hoz, a személyiséget is gazdagítja. Emil asztalosmester lesz. Negyedik könyvében a arról a korszakról ír, mely a gyermek 15 éves korától egészen a házasságkötéséig tart. Ez Rousseau szerint az erkölcsi nevelés ideje. A ’második születés’ korszakában az etikai formálást kell végrehajtania a nevelőnek a fiún. „Elméje pontos és előítélet-mentes, szíve szabad”, így már visszatérhet a városba. Nevelője ide is kíséri, ő mutatja meg neki a társadalmi és a természetes egyenlőtlenségeket. Az erkölcsi nevelés legfontosabb feladata, hogy a gyermek együttérző, nemes szívűvé váljon. Azonban ennek nem szabad gyengeséggé fajulnia, józan igazságosság, mértéktartás kell ebben is. Nem kellenek magyarázatok neki a történelemről, olvasmányai vezetni fogják, tökéletesen elég, ha elolvassa a történelem nagy alakjainak életrajzát, tetteik önmagukért beszélnek Rousseau szerint. Most jött el az ideje a vallásos nevelésnek is. Rousseau deizmusa egy „természetes vallás”. Azt vallja, hogy nincs szüksége az egyházra, kanonizált szertartásokra és dogmákra, hanem

bensőséges kapcsoltot tud kialakítani Istennel bármilyen közvetítés nélkül. „Szívem egyszerűségével szolgálom Istent. Az igazi vallás a szív vallása.” A szexuális nevelés terén az az elve Rousseau-nak, hogy a gyermek érését ne siettessék külső hatások. Kisebb korában, mikor még nem kell a másik nemmel foglalkoznia, ösztöneinek kordában tartására szolgál a fizikai munka és a szbadban végzett sok mozgás, játék. Ha eljön az ideje a felvilágosításnak, a gyermek szexuális témájú kérdéseire egyenesen kell válaszolni (ez újdonság volt abban a korban), hazudni nem szabad, hanem egyszerű, tömör, de érthető válaszokat kell neki adni. Az ötödik könyvében az Emilnek szánt menyasszony, Sophie neveltetéséről ír. Csalódunk nőnevelési elveiben, mert korának egyik legelmaradottabb felfogását képviseli. A nő csak a férfi kiegészítője, vele ideális harmóniát alkot. Míg a férfi maga az aktivitás és erő, addig a nő csupán passzivitás és gyengeség, előbb apjának, majd férjének alárendelt. Nem lehet autonóm egyéniség, a közvéleménynek, a konvencióknak engedelmeskedik. A nőnevelés célja: a házias erények elsajátítása, a kecses modor és a mély érzelmek kibontakoztatása. Olvasnia kell a férfi szívében, szellemes társalgónak kell lennie, jó megfigyelőképességével rögtön tudnia kell, hogy mit szeretne az ura. Az ideális nő Rousseau szerint: „nem szép, de az oldalán a férfiak elfelejtik a szép nőket, a szép nők pedig elégedetlenkednek önmagukkal. Első pillanatra csinosnak is alig mondható. De minél tovább látja az ember, annálm inkább megszépül. Nyer ott, ahol annyi más veszít; amit pedig megnyert, többé nem veszti el. … Nem képráztat el, de érdekel.” Sophie és Emil együtt térnek vissza a könyv végén a városba, a nő odaadó feleség lesz, segít férjének beilleszkedni. Nevelőjük is megy velük, újszülött gyermeküket is rábízzák. Rousseau később megírta a történet folytatását Emil és Sophie, avagy a két magányos címmel. Ez a mű csak töredékeiben maradt fenn. Gyermekük meghla, már megszűnik köztük az összekötő kapocs. Sophie megcsalja a férjét, szétválnak. Emilt elfogják és eladják rabszolgának. Új célja az lesz, hogy harcoljon a zsarnokság ellen. Rousseau saját kora égető problémáit vetette papírra, tisztán látta az ellentétet a természetes életmód és a társadalmi konvenciók, valamint az ember individuális és szociális meghatározottsága között. Sajnos nincs kiút ebből. A megromlott társadalomban Emil és Sophie házassága szükségképpen kudarcba fullad.

Készítette: Csányiné Vas Bianka