Doyle, Arthur Conan _ A Gorog Tolmacs.pdf

Arthur Conan Doyle A görög tolmács SHERLOCK HOLMES TÖRTÉNETEI HUNGA-PRINT NYOMDA ÉS KIADÓ Fordította: © Katona Tamás ISSN 80 865 1485 ISBN 963 695 0067 Kiadja: Hunga-Print Kiadó Felel s kiadó: Baráz Miklós ügyvezet igazgató Kiadóvezetö: Szujó Béla Felel s szerkeszt : Gimes Katalin Műszaki szerkeszt : Faragó Ágnes Borítóterv: Baráz Klára Készült a Hunga-Print Nyomdában Felel s vezet : Tóth József A nyomorék Egy nyári éjszaka, néhány hónappal a házasságkötésem után, a kandallónál üldögéltem, az esti pipadohányomat szívtam, és egy regénnyel a kezemben szunyókáltam, mert a napom elég fáradságos volt. A feleségem már felment a hálószobába, és a kapu bezárásának hangjai azt is elárulták, hogy a cselédek is nyugovóra tértek. Felálltam, kivertem a hamut a pipámból, és egyszerre csak megszólalt a cseng . A faliórára pillantottam. Háromnegyed tizenkett . Látogató már nem lehet ilyen kés n. Akkor hát beteg, és valószínűleg az egész éjszakámat igénybe fogja venni. Savanyú képpel mentem ki az el szobába és kinyitottam az ajtót. Legnagyobb ámulatomra Sherlock Holmes állt a küszöbön. - Kedves Watson - mondta -, reméltem, hogy nem jövök kés n, és még ébren találom. - Jöjjön be, kedves barátom! - Látom, hogy meglep dött. Nem is csodálom. De azt hiszem, meg is könnyebbült egy kicsit a lelke. Á, még most is azt az Arcadia-keveréket szívja, amit legénykorában! Ezt a bolyhos hamut itt a kabátján el sem lehet téveszteni. Látszik magán, Wat-son, hogy megszokta az egyenruhát. Nem is fogják igazi civilnek tartani, amíg a kabátja ujjába gyűri a zsebkend jét. Be tud fogadni ma éjszakára? - Örömmel. - A múltkor azt mondta, hogy egy vendég férfi számára van helye, és a fogas, a kalaptartó elárulja, hogy nincs férfi vendég a háznál. - Boldog vagyok, ha marad. Köszönöm. Keresek egy üres akasztót. Sajnálattal tapasztalom, hogy szerel járt a háznál. Ez rosszat jelent. Csak nem a csatornahálózat? - Nem, a gáz. - Értem. A bakancsszögei két helyen is megkarcolták a linóleumot, éppen ráesik a fény. Köszönöm, már vacsoráztam a Waterloo pályaudvaron, de szívesen elszívnék egy pipát magával. Odaadtam neki a dohányos zacskót. Leült velem szemben, és egy darabig csendben szívta a pipáját. Tisztában voltam vele, hogy valami fontos ügy hozhatta ide ilyen kései órában, és türelmesen vártam, hogy belekezdjen a mondókájába. - Látom, hogy elég sok dolga van mostanában - mondta, és figyelmesen végignézett rajtam. - Igen, elég fáradságos napom volt -feleltem. - Lehet, hogy ez a maga szemében gyerekes dolog - tettem hozzá -, de fogalmam sincs róla, hogyan következtette ki. Holmes kuncogott. - El nyös helyzetben vagyok, kedves Watson - mondta. - Ismerem a szokásait. Ha kevés beteget kell meglátogatnia, gyalog szokott menni, ha sokat, kocsin. Látom a cip jén, hogy járt benne, de mégsem piszkos, vagyis elég sok dolga volt hozzá, hogy a kocsit megszavazza magának. - Nagyszerű! - kiáltottam.

- Egyszerű - felelte. - Vannak pillanatok, amikor csodálatosnak tetszik az ilyen következtetés, mert a hallgató nem vette észre azt a kicsiséget, ami az egész következtetés alapja. De ezt, kedves barátom, a maga történetkéinek egyikér i-másikáról is elmondhatjuk, mert maga az összes tények birtokában van, és néhányat közülük, felettébb erkölcstelen módon, sosem árul el az olvasónak. Én is abban a helyzetben vagyok most, mint a maga olvasói: ritkán teszi ilyen különleges ügy próbára az ember eszét, máris sok szálát a kezemben tartom, de egy-két szál még hiányzik hozzá, hogy kidolgozhassam az elképzeléseimet. De nem sokáig fog hiányozni, Watson, nem sokáig! Felcsilant a szeme, sovány arca is kipirult egy kicsit. Egy pillanatra fellebbent a mohó, érdekl d természetét elrejt fátyol, de csak egy pillanatra. A következ másodpercben már megint mozdulatlan volt az arca, akárcsak egy rézb rűé - nem csoda, ha sokan inkább gépnek tartották, mint embernek. - Ennek az ügynek akadnak érdekes vonásai - mondta. - Talán azt is mondhatnám, hogy felettébb érdekes vonásai. Már foglalkoztam a dologgal, és úgy érzem, hogy a megoldás elérhet közelségbe került. Ha elkísérne erre az utolsó néhány lépésnyi útra, nagy segítségemre lehetne. 8 - A legnagyobb örömmel. - Akár Aldershotba is eljönne velem holnap? - Jackson bizonyára hajlandó átvenni a betegeimet. - Kitűn . A tizenegy tízes vonattal szeretnék indulni, a Waterloo pályaudvarról. - Akkor épp elég id m van még. - Ha nem álmos, elmondanám, mi történt eddig, és mit kell még megtenni. - Álmos voltam, amíg maga meg nem jött. Most már egy csöppet sem vagyok álmos. - Amennyire tudom, tömören mondom el a történetet, de semmi fontosat nem hagyok el bel le. Elképzelhet , hogy olvasott már az esetr l. Barclay ezredesnek, a Royal Mallows gyalogezred parancsnokának állítólagos meggyilkolása ügyében nyomozok Aldershotban. - Nem hallottam az ügyr l. - Egyel re nem vert föl nagy port, legföljebb Aldershotban. És csak két nappal ezel tt történtek meg maguk az események. A következ kr l van szó: A Royal Mallows gyalogezred az angol hadsereg egyik leghíresebb ír ezrede. Csodálatosan helytállt mind a Krímben, mind az indiai lázadás idején, és azóta is minden elképzelhet alkalomkor kitüntette magát. Hétf estig James Barclay volt a parancsnoka, egy derék öreg katona, aki közvitézként kezdte, az indiai lázadás idején tanúsított h siességéért nevezték ki tisztnek, és végül a parancsnoka lett annak az ezrednek, ahol hajdan közvitézként a vállára vette a puskát. Barclay ezredes rmester korában n sült meg, Nancy Devoy kisasszonyt, az ezred akkori zászlótartó rmesterének lányát vette feleségül. Gondolhatja, hogy volt is egy kis társadalmi feszültség, amikor ez a fiatal pár magasabb polcra emelkedett -mert még fiatalok voltak mind a ketten. De úgy látszik, könnyen beleilleszkedtek új szerepükbe, mert Mrs. Barclayt, mint hallom, nagyon megszerették az ezred tisztikarához tartozó hölgyek, a férjét pedig a tiszttársai. Hadd tegyem még hozzá, hogy az asszony nagyon szép volt, s t, még ma, harmincévi házasság után is figyelemre méltó jelenség. Barclay ezredes családi élete rendkívül boldog volt. Murphy rnagy, akit l értesüléseim java részét szereztem, azt állítja, hogy a férj és a feleség közt soha semmifélé" nézeteltérés nem volt. Az a véleménye, hogy Barclay nagyobb odaadással csüngött a feleségén, mint az asszony Barclayn. Az ezredes valósággal rosszul érezte magát, ha egy napra el kellett válnia a feleségét l. Az asszony is hűségesen ragaszkodott az urához, de nem volt ilyen tolakodóan szenvedélyes. Mindent összevéve ket

tartották az ezredben az ideális középkorú házaspárnak. Semmi sem volt a kapcsolatukban, ami el re vetíthette volna a kés bbi tragédia árnyékát. Barclay ezredes jellemében .voltak furcsa vonások. Általában keménykötésű, jó kedélyű öreg katonának ismerték, de néhányszor elárulta, hogy nem egészen idegen t le az er szakosság, a bosszúállás. Egyéniségének ezt az oldalát azonban sohasem fordította a felesége felé. Murphy rnagy még egy dolgot figyelt meg, és ezt az öt tiszt közül, akikkel beszélgettem, hárman meger sítették - az ezredesen id nként valamiféle levertség lett úrrá. Murphy rnagy 11 azt mondta, hogy néha az asztalnál, a jókedv és a tréfálkozás tet pontján egyszerre csak lehervadt az ezredes arcáról a mosoly, mintha valami láthatatlan kéz törölte volna le. Ilyenkor napokra gyászosan rosszkedve lett. Tiszttársainak megfigyelése szerint az ezredes jellemében ez volt az egyedüli szokatlan vonás - és valami babonás hajlandóság. Babonás volta leginkább abban nyilvánult meg, hogy nem szeretett egyedül maradni, kivált sötétben. Sok megjegyzésre és találgatásra adott alkalmat az ezredes nagyon is férfias természetének ez a gyermeteg vonása. A Royal Mallows gyalogezred els zászlóalja (a hajdani 117. ezred) évek óta Al-dershotban állomásozik. A n s tisztek nem a laktanyában laknak, az ezredes maga az északi tábortól mintegy fél mérföldnyire lakik egy Lachine nevű villában, mindig is itt lakott. A ház parkban van, de nyugatról alig harminc lépésre esik az országúttói. Egy kocsis és két szobalány a személyzete. Nem is lakik más a Lachine-villában, csak k meg a gazdáik, mert Barclayéknak nincs gyerekük, és nem szoktak hálóvendégeket fogadni. 12 Most pedig térjünk rá a Lachine-villá-ban hétf este kilenc és tíz között történt eseményekre. Mrs. Barclay római katolikus, és tevékenyen részt vett a Szent György Jótékonysági Egyesület munkájában, amely a Watt Street-i kápolna mellett működik, és a szegényeket látja el levetett ruhával. Az egyesület hétf n este nyolc órakor tartott gyűlést, Mrs. Barclay nagyon sietett a vacsorával, hogy részt vehessen rajta. A kocsis hallotta, hogy induláskor valami érdektelen dolgot mondott a férjének, és azt is mondta, hogy nemsokára otthon lesz. Aztán beszólt a szomszéd villában lakó Miss Morrisonért, és együtt mentek el a gyűlésre. A gyűlés negyven percig tartott, Mrs. Barclay a szomszéd villa kapujában elköszönt Miss Morrisontól, és negyed tízkor már otthon is volt. Az a szoba, amit nappalinak használnak a Lachine-villában, az útra néz, nagy üvegajtaja a gyepre nyílik. Ez a gyep harminc lépés széles, az úttól csak egy alacsony k fal meg a vaskerítés választja el. Mrs. Barclay ebbe a szobába ment, amikor hazatért. A szobát este ritkán használták, 13 a red ny nem is volt leeresztve. Mrs. Barclay meggyújtotta a lámpát, csengetett Jane Stewartnak, a szobalánynak, kérte, hogy vigyen be neki egy csésze teát. Mindez nagyon szokatlan volt. Az ezredes az ebédl ben üldögélt, Hallotta, hogy megérkezett a felesége, és bement hozzá a nappaliba. A kocsis látta, hogy átmegy az el csarnokon, és belép a szobába. Senki sem látta többé élve. A kért teát tíz perc múlva hozták is, de amikor a szobalány az ajtó felé közeledett, meglep dve hallotta, hogy az úr és az úrn veszekszik. Kopogott, de senki sem felelt neki, megpróbált benyitni, de az aj tót belülr l bezárták. Visszaszaladt a konyhába, természetesen mindent elmondott a másik lánynak, most már a kocsissal hármasban jöttek fel az el csarnokba, hallgatták az egyre hevesebb szóváltást. Csak két hangot hallottak, az ezredesét és a feleségéét. Egybehangzóan azt állítják, hogy Barclay halkan és szaggatottan beszélt, egyikük sem értette, mit mond. Az úrn annál indulatosabb volt, és amikor kiabálni kezdett, minden szavát érteni lehetett. “Te gyáva!" -egyre csak ezt kiabálta. - “Mit csináljak?

14 Add vissza az életemet! Egy pillanatig se szívok tovább egy leveg t veled! Te gyáva! Te gyáva!" - Ilyeneket mondott, aztán hirtelen felkiáltott-felhördült az ezredes, zuhanást lehetett hallani és az asszony fülsiketít sikoltását. A kocsis tudta, hogy valami rettenetes dolog történt, nekirohant az ajtónak, megpróbálta betörni, bentr l pedig egyre hallották az asszony sikoltozását. Az ajtó nem engedett, a lányok pedig annyira megvoltak ijedve, hogy nem tudtak segíteni a kocsisnak. Az ember gondolt egyet, kiszaladt, megkerülte a házat, a gyepre nyíló ajtóhoz sietett. Az ajtó egy szárnya nyitva volt - azt mondják, nyáron nyitva szokott lenni -, a gyep fel l könnyen bejuthatott a szobába. Az asszony már nem sikoltozott, eszméletlenül feküdt a hever n, a szerencsétlen ezredes pedig egy vértócsában, holtan - a lába egy karosszék oldalába akadva, a feje a kandallórács sarka mellett. A kocsis látta, hogy a gazdáján már nem segíthet, és természetesen azonnal ki akarta nyitni az ajtót. De váratlan és megmagyarázhatatlan nehézségbe ütközött: a kulcs nem volt az ajtóban, s t, nem volt sehol sem a szobában. Megint a kertre nyíló ajtón ment ki, 15 rend rt és orvost hívott, és velük tért vissza a szobába. Az asszonyt, aki még akkor is eszméletlen volt, és akit alapos joggal gyanúsíthattak, a szobájába vitték. Az ezredest lefektették a hever re, és gondosan megvizsgálták a szomorú eset színhelyét. A szerencsétlen ezredes halálát egy tompa fegyver er s ütése okozta: a fején hátul egy körülbelül kéthüvelyknyi zúzott sebet találtak. A fegyvert nem kellett sokáig keresni. A holttest mellett egy csontfogantyújú faragott keményfa fütykös hevert. Az ezredesnek gazdag fegyvergyűjteménye volt, sok országban hadakozott, a rend rség véleménye szerint ez a bot is hadizsákmány lehetett. A cselédek azt mondják, hogy a botot sohasem látták, de annyi különös fegyver van a házban, hogy talán csak nem vették észre. Más fontos dolgot nem találtak a rend rök a szobában, s t, megmagyarázhatatlan módon a kulcsot sem találták meg sem Mrs. Barclay-nál, sem az áldozatnál, sem másutt. Az ajtót végül is egy aldershoti lakatos nyitotta ki. így álltak a dolgok, Watson, amikor kedden reggel Murphy rnagy kérésére lementem Aldeshotba, hogy a rend rök segít16 ségére legyek. Elismerheti, hogy az eset így sem érdektelen, de csakhamar olyan dolgokra bukkantam, amelyek elárulták, hogy az ügy sokkal szövevényesebb, mint els látásra gondolná az ember. A szoba átvizsgálása el tt kihallgattam a cselédeket, de csak azt tudtam meg t lük, amit már elmondtam. Csak Jane Stewart, a szobalány említett valami figyelemre méltót. Talán emlékszik még rá, hogy a lány a veszekedés hallatára visszaszaladt a konyhába, és harmadmagával tért vissza. Amikor még egyedül volt az ajtóban, vallomása szerint a gazdái halkan beszéltek, alig hallott valamit, inkább a beszédmódjukból, mint a szavaikból állapíthatta meg, hogy veszekednek. Addig-addig faggattam, amíg eszébe nem jutott valami: az úrn je kétszer is azt mondta, hangosan, hogy: “Dávid". Ez a név nagyon fontos, elvezethet bennünket a hirtelen veszekedés okához, hiszen az ezredes neve, mint tudjuk, James volt. Mind a cselédségre, mind a rend rségre nagy hatást gyakorolt valami, mégpedig az ezredes eltorzult arca. Beszámolójuk szerint emberi arcon a rémület és borzalom ennél szörnyebb kifejezését elképzelni sem 17 lehet. Olyan rémületes látvány volt, hogy az ezredes el re látta végzetét, és hogy ez irtózatos félelemmel töltötte el. A rend rség elképzelésébe mindez pontosan beleillett: az ezredes látta, hogy a felesége meg akarja ölni. Nem számít, hogy a seb hátul volt a fején: elfordult, hogy a végzetes csapást elkerülje. Az asszonytól semmit sem tudtunk meg, a hirtelen támadt idegláz miatt beszá-míthatatlan.

A rend rökt l megtudtam, hogy Miss Morrison, aki aznap este Mrs. Barclay társaságában volt, semmiféle felvilágosítást nem tudott adni róla, mi lehetett az ezre-desné haragjának az oka. Ezeket szedegettem össze, Watson, jó néhány pipát elszívtam fölöttük, megpróbáltam a fontosabb tényeket különválasztani a lényegtelenebbekt l. Vitathatatlanul a kulcs eltűnése az ügy legjelent sebb és legtöbbet sejtet pontja. A szobában a legalaposabb kutatásra sem került el . Nyilvánvalóan valaki elvitte. De sem az ezredes, sem a felesége nem vihette el. Ez világos. Vagyis egy harmadik személy is járt a szobában. Ez a harmadik ember csak a kertre nyíló ajtón juthatott be. Úgy gondoltam, 18 hogy a szoba és a gyep átkutatása talán nyomra vezet, elárul valamit err l a rejtélyes alakról. Ismeri a módszereimet, Wat-son. Ebben a kutatásban valamennyit végigpróbáltam. Találtam is nyomokat, de másmilyeneket, mint amire számítottam. Volt egy ember a szobában, az útról jött a gyepen keresztül. Öt nagyon tiszta lábnyomát találtam meg egyet az úton, ott, ahol átmászott az alacsony k falon, kett t a gyepen, és két halvány nyomot a kertre nyíló ajtó közelében a padlón. A gyepen valósággal átszáguldott, mert a lábujja sokkal mélyebbre nyomódott, mint a sarka. De nem is az ember döbbentett meg. A társa. A társa? Holmes egy nagy darab selyempapírt húzott ki a zsebéb l, és gondosan kiteregette a térdére. - Mit tud megállapítani bel le? - kérdezte. A papíron valamilyen kis állat lábnyomait lehetett látni. Öt kis kerek folt volt minden nyom, mondjuk, akkora, mint egy kávéskanál, ráadásul az állatnak hosszú karmai lehettek. 19 - Kutya - mondtam. - Sohasem hallottam olyan kutyáról, amelyik felszalad a függönyön. Ez pedig felszaladt, megtaláltam a nyomait. - Talán majom. - A majom nyomai másfélék. - Hát akkor mi lehet? Nem kutya, nem macska, nem majom, s t, nem valamilyen ismer s állat. Megpróbáltam a méreteib l kiszámítani. Itt van négy nyom. Itt mozdulatlanul állt. A hátsó lábai tizenöt hüvelykre vannak a mells lábaitól. Adjuk hozzá a nyak, a fej hosszát. Az állat hossza két láb lehet, ha farka van, annyival több. De nézzük meg a többi méretet is. Az állat szaladt, láthatjuk a lépése hosszát. Alig három hüvelyk. Ez arra vall, hogy az állat hosszú, és a lába nagyon rövid. Sajnos olyan óvatos volt, hogy a sz réb l nem hagyott nekünk mutatóba. De az alakja olyan lehetett, amilyenr l az imént beszéltem. A függönyre fel tud szaladni, és ragadozó. - Honnan tudja? - Onnan, hogy felszaladt a függönyre. Az ablakban egy kanári kalitkája van. Meg akarta fogni a madarat. 20 - Milyen állat lehetett? - Ha ezt tudnánk, mindjárt közelebb lennénk az ügy megoldásához. Valami menyét- vagy hermelinféle lehet, de ekkora menyétet még nem láttam. És mi köze volt a bűntényhez? Ezt sem tudhatjuk. De azért sok mindent megtudtunk. Tudjuk, hogy egy ember az utcáról felfigyelt Barclayék veszekedésére. A red nyök nem voltak leeresztve, és a szobában égett a lámpa. Tudjuk, hogy átszaladt a gyepen, bement a szobába, hogy vele volt ez a különös állat, és vagy leütötte az ezredest, vagy az ezredes úgy megijedt t le, hogy hanyatt vágódott, és beverte a fejét a kandallórácsba. És tudjuk végül azt a furcsa tényt is, hogy a behatoló idegen magával vitte a kulcsot.

- A maga kutatásának eredményeit l még kuszább lett ez az ügy - mondtam. - Igen. Bebizonyosodott, hogy nem olyan egyszerű, ahogy eleinte gondolták. Végiggondoltam a dolgot még egyszer, és arra a megállapításra jutottam, hogy másképp kell folytatnom a munkát. De igazán nem szeretném feltartani, Watson. Elmondhatom mindezt holnap, utazás közben. 21 - Ahhoz mindenesetre túl sokat mondott, hogy most félbeszakítsa. - Biztosra vehetjük, hogy amikor Mrs. Barclay este fél nyolckor elment hazulról, még a legjobb viszonyban volt a férjével. Soha nem volt látványosan szeretetteljes, ezt azt hiszem, mondtam is róla, de barátságosan beszélgetett az ezredessel, a kocsis vallomásából tudjuk. Azt is biztosra vehetjük, hogy hazatérve egyenesen abba a szobába ment, ahol a férje sohasem szokott este tartózkodni, teát kért, ahogy a zaklatott hölgyek tenni szokták, és végül, amikor a férje bement hozzá, hevesen a szemére lobbantott valamit. Fél nyolc és kilenc között tehát történt valami, amit l megváltoztak a férje iránti érzései. Miss Morrison ez alatt a másfél óra alatt mindvégig vele volt, nyilvánvaló tehát, hogy minden tagadása ellenére tud valamit a a dologról. Els gondolatom az volt, hogy az öreg katona és a fiatal lány bizalmas kapcsolatban lehetett, és a lány elárulta ezt Mrs. Barclay-nek. Ez megmagyarázná, miért tért haza az asszony indulatosan, és miért mondja a lány, hogy semmi sem történt. Azokkal a szavakkal sincs ellentétben, 22 amelyeket a cselédek hallottak a szobából, de ellene szól a “Dávid" név említése, az ezredesnek felesége iránt érzett heves szeretete, hogy ne is említsük a másik férfi szomorú végű behatolását a szobába, bár az is lehet, hogy ez a korábban történtekkel semmiféle kapcsolatban sincs. Minden lépést meg kellett gondolni, de végül inkább arra hajlottam, hogy az ezredes és a lány közt nem volt semmi, meg voltam viszont gy z dve arról, hogy Miss Morrison tud valamit, miért gyűlölte meg Mrs. Barcley a férjét. Azt tettem, amit tenni kellett, elmentem Miss Morrisonhoz, megmagyaráztam neki, honnan tudom, hogy milyen titok birtokába jutott, és hogyha nem tisztázzuk a dolgot, a barátn jét f benjáró bűnnel vádolva bíróság elé fogják állítani. Miss Morrison kicsi, törékeny, ijedt szemű, sz ke lány, de megvan a magához való esze. Végighallgatott, azán egy ideig csendben ült, gondolkozott, majd hirtelen elszánta magát, határozottan felém fordult, és igen érdekes vallomást tett. A maga kedvéért egy kisé rövidebbre fogom. “Megígértem a barátn mnek, hogy nem beszélek a dologról - kezdte Miss Morrison -, 23 és az ígéretet illik megtartani. De ha ilyen súlyos dologgal vádolják, és ö nem tud védekezni a betegsége miatt, én pedig segíthetek rajta, úgy érzem, felmenthetem magam a hallgatási kötelezettség alól. Elmondom pontosan, mi történt hétf n este. Háromnegyed kilenc tájbanjöttünkvisz-sza a Watt Street-i missziós házból. Utunk a Hudson Streeten, ezen a nagyon csöndes utcácskán vezetett keresztül. A Hudson Streeten csak egy lámpa van, bal kéz fel l, és amikor a lámpához értünk, egy hajlott hátú ember jött szembe velünk, egy zsinegre kötött dobozfélét cipelve a vállán. Nyomorék volt, a feje lógott, a térde görbe volt. Amikor elmentünk mellette, ránk emelte a tekintetét, hogy a lámpa fényében megnézzen bennünket, egyszerre csak megállt, és ijeszt hangon megszólalt: - Istenem! Ez Nancy! Mrs. Barclay olyan fehérlett, mint a fal, ha a nyomorék el nem kapja, összeesik. Rend rért akartam kiáltani, de meglepetésemre Mrs. Barclay nagyon udvarias hangon felelt ennek az alaknak. - Azt hittem, Henry, hogy harminc éve halott vagy - mondta reszket hangon.

24 - Az is vagyok - mondta az ember, és rettenetes volt hallani, hogyan mondta. Sötét és ijeszt ábrázata volt, és álmomban is látom, hogy villogott a szeme. A haja és a pofaszakálla szes volt, az arca összeaszott, ráncos, mint a fonnyadt alma. - Menj csak el re, kedvesem - szólt hozzám Mrs. Barclay. - Szeretnék ezzel az emberrel beszélni. Ne félj semmit l. Iparkodott nyugodtan beszélni, de még akkor is halálsápadt volt, és úgy remegett a szája, hogy alig tudott megszólalni. Megtettem, amire kért, k pedig néhány percig beszélgettek. Aztán Mrs. Barclay ég szemmel megindult felém, és a nyomorék csak állt a lámpaoszlop tövében, az eget fenyegette az öklével, mintha elment volna az esze. A barátn m egy szót sem szólt, míg a kapuhoz nem értünk, akkor aztán megfogta a kezem, úgy kérte, hogy ne beszéljek senkinek se arról, ami történt. - Régi ismer söm, de lecsúszott -mondta. Megígértem, hogy hallgatni fogok, megcsókolt - azóta nem láttam. Ez a teljes igazság. A rend röknek azért nem mondtam el, mert nem tudtam, milyen veszede25 lemben forog a legkedvesebb barátn m. Tudom, hogy neki csak használhat, ha kiderül az igazság." így szólt a vallomása, Watson, és gondolhatja, olyan volt, mint fénysugár az éjszakában. Az összefüggéstelen elemek a helyükre kerültek, és megsejtettem, hogyan is történhetett minden. A következ lépésem az volt, hogy megkeressem azt az embert, aki Mrs. Barclay-ra ilyen végzetes hatást gyakorolt. Ha még Aldershotban van, gondoltam, nem lesz nehéz dolgom. Majdnem mindenki katona arrafelé, és egy nyomorékot mindenki észrevesz. Egy álló napig jártam az emberem után, és este, Watson, ma este megtaláltam. Henry Woodnak hívják, abban az utcában lakik, ahol a hölgyek találkoztak vele. Öt nap óta van Aldershotban. Nyilvántartási hivatalnoknak mondtam magam, és nagyon érdekes beszélgetést folytattam emberünk háziasszonyával. Henry Wood szemfényveszt és mutatványos, kantinról kantinra jár esténként, szórakoztatja a katonákat. Valamilyen állatot cipel a dobozában, a háziasszony tagadhatatlanul tart is t le, hi26 szén sohasem látott még ilyet. Szerinte valamilyen mutatványhoz van szükség rá. Ennyit mondott a derék asszony, és még azt is, hogy csoda, hogy ez az ember él, annyira meg van nyomorítva, és néha furcsa idegen nyelven beszél, és két nap óta éjszakánként nyög és sír a szobájában. Pénzügyekben nagyon megbízható, bár a foglalóba adott pénz közt volt egy hamis kétshillinges, mondta az asszony. Meg is mutatta a pénzt. Egy indiai egyrúpiás volt, Watson. Hát itt tartunk, kedves barátom, és most már azt is tudhatja, miért van szükségem magára. Nyilvánvaló, hogy ez az ember követte a hölgyeket, az ablakon keresztül szemtanúja volt az asszony és a férje összecsapásának, berohant, és a dobozban tartott állat elszabadult. Ezt tudjuk. És az egyetlen ember, aki pontosan elmondhatja nekünk, mi történt abban a szobában. - Ki akarja kérdezni? - Természetesen, méghozzá tanú jelenlétében. - És én lennék a tanú? - Ha megtenné a kedvemért. Ha az emberünk tisztázza magát, rendben van. Ha 27 nem beszél, nem tehetünk egyebet, letartóztatás! parancsot kérünk ellene. - És gondolja, hogy holnap meg is találjuk? - Magától értet dik, hogy megtettem a szükséges óvintézkedéseket. Egy Baker Street-i fiú tartja szemmel, bárhova menne is, követni fogja.

Holnap a Hudson Streeten találkozunk vele. De ha még most sem engedem lefeküdni, Watson, akkor én vagyok az igazi bűnös. Délben a tragédia színhelyére érkeztünk, és barátom azonnal a Hudson Streetre vezetett. Bármennyire palástolta is az érzelmeit, láttam rajta, hogy fojtott iz-galombnan ég, én pedig a vadászat és a szellemi sport gyönyöreivel egyszerre kecsegtet érzést éreztem, mint mindig, ha részt vehettem Sherlock Holmes nyomozásában. - Ez az az utca - mondta Holmes, amikor egy emeletes téglaházakkal szegélyezett rövid utcácskába kanyarodtunk. - És itt van maga Simpson is. Otthon van, Holmes úr kérem -mondta egy kis utcagyerek hozzánk szaladva. 28 - Jól van, Simpson - mondta Holmes, és megsimogatta a fejét. Jöjjön, Watson. Ez az a ház. Beküldte a névjegyét, azt írta rá, hogy fontos dologról szeretne beszélni vele, és néhány pillanat múlva találkoztunk is az emberünkkel. Meleg volt, de ez a férfi mégis a tűz el tt kuporgott, olyan volt a szoba, mint a kemence. Végképp és leírhatatlanul elnyomorodva, kifacsart tagokkal ült a székében, de felénk forduló arcán láttam, bármilyen füstös és barázdált volt is, hogy hajdan nagyon szép lehetett. Gyanakodva vetette ránk sárgás szemét, és egyetlen szó nélkül két székre mutatott. - Mr. Henry Wood. Indiából, ha nem tévedek - kezdte Holmes barátságosan. - Barclay ezredes halála ügyében kerestem fel. - Mit tudhatnék én róla? - Éppen erre vagyok kíváncsi. Tudnia kell, hogy ha nem tisztázódnak a dolgok, régi ismer sét, Mrs. Barclay-t gyilkosság vádjával bíróság elé fogják állítani. Emberünk ijedten összerázkódott. - Nem tudom, kik maguk - mondta -, és honnan tudják, amit tudnak, szóval es29 küdjenek meg rá, hogy igaz, amit az el bb mondtak. Csak azt várják, hogy magához térjen, nyomban le fogják tartóztatni. - Szent Isten! Maguk rend rök? - Nem. - Akkor mi közük a dologhoz? Köteleségünk kideríteni az igazságot. - Becsületszavamra, az az asszony ártatlan. És maga bűnös? - Nem vagyok. Ki ölte meg James Barclay ezredest? - Az isteni gondviselés ölte meg. De jegyezzék meg, ha én vertem volna szét a fejét, és meg akartam tenni, akkor is csak azt kapta volna, amit megérdemel. Ha a lelkifurdalás nem végzett v Ina vele, lehet, hogy a kezemen száradna a vére. Elmondjam az egész történetet? Miért is ne mondanám el, nincsen benne semmi, amit szégyellnem kellene. Hogy is volt, uram? Itt ülök a púpostevére emlékeztet hátammal, a ferdére nyomorított bordáimmal. Pedig valaha Henry Wood tizedes volt a 117. gyalogezred legcsinosabb katonája. Indiában táboroztunk akkoriban, egy Bhurtee nevű helyen. 30 Barclay, aki most halt meg, abban a században volt rmester, amelyikben én is szolgáltam, az ezred szépe pedig - és a világ legkülönb teremtése Nancy Devoy volt, a zászlótartó rmester lánya. Ketten szerették, de csak egyet szeretett. Lehet, hogy kinevetnek, ha meghallják, hogy a szépségemért szeretett, engem, aki itt kuporgok nyomorultan a tűz el tt. Engem szeretett, de az apja azt akarta, hogy Barclay-hoz menjen feleségül. Én meggondolatlan voltam, nagyszájú, meg jól nevelt, már akkor látszott, hogy tiszt lesz bel le. De a lány csak hozzám húzott, és talán meg is kaptam volna, ha ki nem tör az indiai lázadás, ha el nem

szabadul a pokol az országban. Az ezredet, egy fél üteggel, egy század szikh katonával és jó sok polgári személlyel meg asszonynéppel együtt körülzárták. Tízezren ostromolták Bhurteet, mohón vártak, mint a kutya a patkánylyuk el tt. A második héten már fogytán volt a vizünk, és nem tudtuk, öszeköttetésbe tudunk-e lépni Neill tábornok hadoszlopával, amelyik felénk közeledett. Csak benne bízhattunk, mert mi a gyerekekkel és asszonyokkal nem törhettünk ki. Önként jelentkeztem, hogy kiszö31 köm, és elmondom a tábornoknak, milyen veszedelmben forgunk. A jelentkezésemet elfogadták, és én megbeszéltem a vállalkozást Barclay rmesterrel, aki mindnyájunknáljobban ismerte az ottani terepet, és megmutatta, milyen úton csúszhatok keresztül a lázadók sorai közt. Aznap este tíz órakor indultam. Ezer ember élete fügött t lem, de én csak egyetlenegyre gondoltam, amikor éjszaka átvetettem magam a falon. Az utam egy kiszáradt vízmosásban vezetett, azt reméltük, hogy a lázadók rszemei nem vesznek észre benne, de az els kanyarban hat lázadóba ütköztem. Ott kuporogtak a sötétben, és rám vártak. Leütöttek, egy szempillantás alatt megkötözték keze-met-lábamat. De nem is a fejemet sebezték meg, hanem a szívemet, mert amikor magamhoz tértem, és figyeltem, hogy mit beszélnek, annyit tudtam kivenni a szavaikból, hogy a bajtársam, az, aki az útvonalamat megrajzolta, elárult, egy indiai rmester segítségével az ellenség kezére juttatott. De minek ennyit beszélni róla? Most már maguk is tudják, mi mindenre volt képes James Barclay. Neill tábornok másnap felmentette Bhurteet, de a vissza32 vonuló lázadók magukkal hurcoltak engem, évekig nem is láttam európai arcot. Megkínoztak. Megpróbáltam megszökni, de elfogtak és megint megkínoztak. Láthatják, mi maradt bel lem. Néhányan Nepálba akartak menekülni, magukkal vittek Dar-dzsilingon túlra, a hegyekbe. A hegyi törzsek megölték a lázadókat, az rabszolgájuk lettem. Megszöktem t lük, de nem mehettem dél felé, északra kényszerültem, afgánok közé jutottam. Velük vándoroltam egy évig, aztán végre visszajutottam a Pandzsábba. Bennszülöttek közt éltem, abból tartottam fenn magam, hogy a fogságban ellesett szemfényveszt mutatványokkal szórakoztattam ket. Mit segíthetett volna rajtam, a nyomorékon, ha hazamegyek Angliába, ha megkeresem a régi bajtársaimat? Még a bosszúvágy se vitt rá. Jobb, ha Nancy meg a pajtásaim azt hiszik, hogy egyenes gerinccel haltam meg, mint hogy ilyen görbén, majom módjára vánszorogva lássanak viszont. Azt hitték, hogy meghaltam, és én is azt akartam, hogy azt higgyék. Hallottam, hogy Barclay feleségül vette Nancyt, és hogy gyorsan haladt az ezredben a ranglétrán, de még erre sem szó33 laltam meg. De ha megöregszik az ember, hazavágyik. Évek óta Anglia zöld mez ir l és sövényeir l álmodom. Rászántam magam, hogy még egyszer megnézem, miel tt meghalok. Összeszedegettem annyi pénzt, amennyi az utazáshoz kellett, és idejöttem a katonák közé. Ismerem a szokásaikat, el tudom szórakoztatni ket, meg is élek valahogy bel le. - Nagyon érdekes történet - mondta Sherlock Holmes. - Hallottam, hogyan találkozott Mrs. Barclay-val, hogyan ismerték fel egymást. Gondolom, követte ket, az ablakon benézve észrevette, hogy a férj és a feleség vitatkoznak. Tudta, hogy az asszony az ezredes szemére lobbant]a, hogy mit tett magával. Nem tudott parancsolni a haragjának, átvágott a gyepen, rájuk tört. - Igen, uram, és amikor az az ember meglátott engem, úgy nézett rám, ahogy embert még nem láttam nézni, és felbukott, beverteafejétakandallórácsba. De már halott volt, amikor összeesett. Olyan tisztán láttam az arcán a halál jegyét, ahogy a kandalló fölött az írást. Meglátott engem, és a félelem úgy járta át a szívét, mint a golyó. - És aztán?

34 - Aztán Nancy elájult, én kikaptam a kezéb l a kulcsot, ki akartam nyitni az ajtót, segítségért akartam szaladni. De aztán azt gondoltam, hogy legjobb, ha elmegyek, mert még majd engem gyanúsítanak. És ha elfognak, megtudják a titkomat. Nagy sietségemben zsebre vágtam a kulcsot. Amikor Teddyt kergettem, elejtettem a botomat. Teddy felszaladt a függönyre, és mihelyt visszaimádkoztam a dobozába, menekültem, amilyen gyorsan csak tudtam. Ki az a Teddy? - kérdezte Holmes. Az emberünk el rehajolt, és a sarokban lev láda oldalát megnyitotta. A ládából egy gyönyörű, vörösesbarna állatka bújt el , karcsú és hajlékony, a lába mint a hermeliné, az orra hosszú és vékony, a szeme piros, a legszebb állatszem, amit valaha láttam. - Mongúz! - kiáltottam. - Igen, annak is mondják, meg ichne-umonnak is - mondta a mi emberünk. Mi csak kígyófogónak hívjuk. Teddy csodálatos ügyesen fog kobrákat. Van is egy kobrám, ki van szedve a méregfoga, és Teddy minden este megfogja a kantinban, a katonák gyönyörűségére. Akar még valamit, uram? 35 - Ha Mrs. Barclay bajba kerül, magához kell fordulnunk. - Ha bajba kerül, számíthatnak rám. De ha nem, nem feltétlenül szükséges botrányt kavarni, bármilyen ocsmány-ságot követett is el a néhai ezredes. Elégtételül szolgálhat magának, hogy harminc éven keresztül sokszor gyötörte Barclay-t gonosz cselekedete miatt a lelkifurdalás. Ott megy Murphy rnagy az utca túlsó oldalán! Viszontlátásra, Wood. Meg akarom tudni, mi történt tegnap óta. Az rnagy még a sarokig sem jutott el, máris utolértük. - Hallotta, Holmes, hogy ez a sok hűhó mind semmiért volt? - mondta. - Hogyhogy? - Most lett vége a halottszemlének. A boncolás bebizonyította, hogy a halált szélhüdés okozta. A végén kiderült, hogy ez az ügy a lehet legegyszerűbb. - Semmiség - mondta Holmes mosolyogva. - Jöjjön, Watson, azt hiszem, hogy Aldershotban nincs már szükség ránk. - Egy dolgot szeretnék tudni - mondtam, ahogy az állomás felé ballagtunk. - Ha az ezredes neve James volt, Woodé pedig 36 Henry, miért emlegetett az asszony valami Dávidét? - Bizony, Watson, ha én olyan kitűn következtet volnék, amilyennek maga rajzol engem, ebb l az egy szóból kibogozhattam volna az egész történetet. Szemrehányás volt. - Szemrehányás? Igen. A bibliai Dávid néha letért a jó útról, és egyszer valami olyasfélét csinált, mint James Barclay rmester. Nem emlékszik Uriás és Bethsabé történetére? A bibliai ismereteim egy kissé fogyatékosak, de Sámuel els vagy második könyvében elolvashatja. A bentlakó beteg Ha végignézek leírt emlékeim kevéssé összefügg sorozatán, melyben barátomnak, Sherlock Holmesnak különleges szellemi képességeir l próbáltam beszámolni, mindig érzern, milyen nehézséget okoz a célomnak mindenben megfelel példák kiválasztása. Sok olyan bűnügyben csodáltam meg Holmes módszeres következtetésének remekléseit, egyéni nyomozó módszerének eredményeit, amikor maga az eset köznapi volt, érdektelen, nem is érdemli meg, hogy a nagy nyilvánosság elé terjesszem. De az is elég sokszor megesett, hogy a bűnügy izgalmas volt, érdekes, Holmes is részt vett a. nyomozásban, de az okok kibogozásában vállalt szerepe nem volt olyan fontos, amilyennek én, az életrajzíró, szeretném. A vörös

szoba titka címen megírt eset és A Glória Scott címmel megjelent, egy hajó pusztulá38 sáról szóló kés bbi kaland jól példázza, milyen Szküllák és Kharübdíszek közt kell Holmes szegény történetírójának hajóznia. Lehet, hogy abban az ügyben, amir l most beszámolok, barátom nem játszott elég jelent s szerepet, de az események láncolata annyira érdekfeszít , hogy nincs szívem kihagyni beszámolóim sorából. Egy fülledt, es s augusztusi napon kezd dött, red nyeink félig le voltak eresztve, Holmes pedig, kezében szorongatva a reggeli postával érkezett és már többször is elolvasott levelet, a hever n kuncogott. Nekem a londoni h ség meg sem k ttyant, jobban bírtam a meleget, mint a hideget, nemhiába szolgáltam Indiában. De az újságban nem volt semmi érdekes. A parlament elnapolta az üléseit. Mindenki menekült a városból, én is a New Forest tisztásaira, Southsea kavicsos tengerpartjára áhítoztam. Sajnos, fogytán volt a pénzem a bankban, el kellett halasztanom a nyaralást, a barátomat pedig a legkevésbé sem vonzotta az erd vagy a tenger. Itt szeretett heverészni a város kell s közepén, ötmillió ember közt, kutató csápjait kibocsátva, indulásra készen a legkisebb meg39 oldatlan bűnügy hírére vagy akár csak gyanújára. A természet szépségei iránt sem volt fogékony, és csak akkor ment vidékre, ha nem városi gonosztev re, hanem falusi bűnöz re vadászott. Láttam, hogy Holmes elfoglalta magát valamivel, nincs kedve társalogni, letettem hát a sivár újságot, hátrad ltem a székemben, elgondolkoztam valamin. Töprengésemb l barátom hangja riasztott fel. Igaza van, Watson - mondta. - Ostoba dolog egy vitát így dönteni el. De még milyen ostoba! kiáltottam, de hirtelen ráeszméltem, hogy Holmes a legrejtettebb gondolatomat mondta ki, felegyenesedtem ültömben, és leplezetlen ámulattal meredtem rá. -Honnan tudja, Holmes? Hiszen ez elképzelhetetlen! Csodálkozásom láttán jókedvűen elnevette magát. - Nemrégiben felolvastam magának egy részletet Poe egyik elbeszéléséb l -mondta. - Arról szólt, ha még emlékszik rá, hogy valaki lépésr l lépésre követi társának kimondatlan gondolatait. Maga írói bűvészmutatványnak tartotta az egészet, és ami40 kor azt mondtam, hogy én is meg szoktam tenni ugyanezt, hitetlenkedett. - Nem, szó se róla! - Nem a szavai árulták el, kedves Watson, hanem a szemöldöke. És most, amikor láttam, hogy leteszi az újságot, gondolkozni kezd valamin, örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy csatlakozzam a gondolatmenetéhez, és alkalomadtán majd közbeszóljak, bizonyítsam, hogy gondolataink összhangban vannak. Nem értem be ennyivel. - Abban az elbeszélésben, amit felolvasott - mondtam -, a megfigyel társának mozdulataiból vonta le a következtetéseit. Emlékezetem szerint a társa megbotlott egy k rakásban, felnézett a csillagokra, és így tovább. Én meg mozdulatlanul ültem a székemben. Mib l vonta le maga a következtetéseit? - Ne legyen igazságtalan saját magához. Az arcvonásaink arra szolgálnak, hogy érzelmeinket kifejezzék. És a maga arcvonásai igazán jól megteszik a kötelességüket. - Azt akarja mondani, hogy az arcvonásaimról olvasta le a gondolataimat? 41 - Az arcvonásairól olvastam le, és még inkább a szeméb l olvastam ki. Talán nem is tudja már felidézni, mivel kezd dött az álmodozása. Néni tudom. Majd én megmondom. Ledobta az újságot. Ez a mozdulat hívta fel magára a figyelmemet. Utána fél percig kifejezéstelen arccal nézett maga elé.

Aztán Gordon tábornok frissen bekeretezett képére esett a tekintete, és az arckifejezésének megváltozásából láttam, hogy valamilyen gondolatmenet indult meg magában. De ez a gondolatmenet nem vezetett messzire. Tekintete a bekeretezett képr l Henry Ward Beecher bekeretezetlen képére tévedt, ami ott van a könyvei tetején. Aztán megint felnézett a falra, és tudni lehetett, mire gondol: arra, hogyha bekeretezné a képet, kirakhatná oda, az üres helyre, és hogy milyen jó párost alkotnának Gordon tábornokkal. - Csodálatosan követte a gondolataimat! - kiáltottam. Eddig szinte nem is téveszthettem el. De a maga gondolatai visszakanyarodtak Beecherhez, a képre szögezte a szemét, mintha a jellemét akarná leol42 vasni az arcvonásairól. Utána már nem volt összehúzva a szeme, de még mindig elgondolkozó arccal nézte a képet. Bee-cher életének eseményeire gondolt. Tisztában voltam vele, hogy arra a küldetésre is gondolni fog, amit a polgárháború idején az északiak érdekében vállalt Beecher, mert nekem egyszer felháborodva emlegette, milyen csúful fogadták t nemzetünk szenvedélyesebb képvisel i. Maga annyira fel volt háborodva rajta, hogy Beecherre gondolva ennek is eszébe kellett jutnia. Láttam, hogy elfordul a képt l, arra gondoltam, hogy most a polgárháború jár az eszében, és mihelyt megfigyelhettem, hogy a szeme csillog, a keze ökölbe szorul, a szája megmerevedik, máris tudtam, hogy arra a h siességre gondol, amit ebben a kétségbeesett küzdelemben mindkét fél tanúsított. De aztán megint elkomorodott az arca, és megrázta a fejét. A sok szörnyűség, a sok bánat, az emberélet oktalan pazarlása jutott eszébe. A kezét a régi sebére tette, és a mosolya elárulta, mire gondol: hogy nevetséges dolog így oldani meg a nemzetközi élet kérdéseit. Egyetértettem ma43 gával, kimondtam, hogy ez szerintem is ostobaság, és örömmel láttam, hogy a következtetéseim helyesnek bizonyultak. - Tökéletesen helyesnek - mondtam. -És most, hogy mindent elmagyarázott, még csodálatosabbnak érzem az egészet. - Egyszerű dolog ez, kedves Watson, higgye el nekem. Ha a múltkor nem hitetlenkedik, nem is hoztam volna szóba. Estére megenyhült egy kicsit az id . Nem sétálnánk egy kicsit London szívében? Elegem volt a szűk szobából, örömmel mondtam igent. Három óra hosszat sétáltunk, figyeltük az élet tarka forgatagát, az emberek özönlését a Fleet Streeten és a Strandén. Mulattatott, magával ragadott Holmes jellegzetes csevegése, sok élesszemű megfigyelése, finom következtetése. Tíz órakor értünk vissza a Baker Streetre. Egy zárt kétüléses kocsi várakozott a kapunk el tt. - Orvos - mondta Holmes. - Általános orvos, nem régóta dolgozik, de elég sokat. Azt hiszem, tanácsért jött hozzánk! Szerencse, hogy hazajöttünk! Ismertem Holmes módszereit, én is követni tudtam a gondolatmenetét láttam, 44 hogy a kocsi kivilágított belsejében egy fonott kosárban díszelg orvosi szerszámok szolgáltattak alapot erre a gyors következtetésre. A szobánk ablakából kiszűr d fény bizonyította, hogy valóban nekünk szól a látogatás. Kíváncsi voltam, hogyan kerül hozzánk ez az orvostársam ilyen kései órán, sietve követtem Holmest közös szentélyünkbe. Amikor beléptünk, a kandalló melletti székb l egy sápadt, vékony arcú, sz ke pofaszakállú férfi állt fel. Legföljebb harminchárom-harmincnégy éves lehetett, de beesett képe, beteges színe elárulta, hogy erejét felemésztette, ifjúságát megrabolta az élet. Ideges ember volt, zavarba jött, amikor fölállt, megkapaszkodott a kandallópárkányban - vékony, fehér keze inkább művészre, mint sebészre vallott. Öltözéke komoran

ünnepélyes: fekete kabát, sötét nadrág, csak a nyakkend jében villant meg valami szín. - Jó estét, doktor - mondta Holmes szívélyesen. - Örömmel látom, hogy alig néhány perce vár. - A kocsisom árulta el? 45 - Nem, a gyertya az asztalon. Üljön le kérem, és mondja el, miben lehetnék szolgálatára. Percy Trevelyan vagyok - kezdte a látogatónk. - A Brok Street 403-ban lakom. - Maga írt könyvet a rejtett idegártalmakról? - kérdeztem. Kipirult a gyönyörűségt l, hogy ismerem a munkáját. - Olyan ritkán emlegetik a könyvemet, hogy úgy gondolok rá, mint valami halottra - mondta. - A kiadó szerint csüggeszt en lassan fogy. Maga is orvos, ha nem tévedek. Nyugállományú katonaorvos. - Én mindig az idegbetegségekkel foglalkoztam. Szeretném, ha ez lehetne az egyetlen szakmám, de az embernek meg kell alkudnia a lehet ségekkel. De hát ez nem tartozik ide, és higgye el, Holmes úr, tudom, hogy magának milyen drága az ideje. De a házamban, a Brook Streeten különös események zajlottak le az utóbbi id ben, és a ma este történtek után úgy éreztem, egy percet sem várhatok tovább, tanácsért és segítségért fordulok magához. Sherlock Holmes leült, és rágyújtott a pipájára. 46 - Szívesen adom mind a kett t - mondta. - Kérem, számoljon be részletesen róla, hogy mi nyugtalanítja. - Néhány részlet annyira érdektelen, hogy valósággal szégyellen megemlíteni -kezdte Trevelyan doktor -, de az egész ügy olyan megmagyarázhatatlan, és az utolsó fordulata olyan érthetetlen, hogy inkább elmondanék mindent, maga talán látni fogja, mi lényeges benne és mi nem. Bevezetésül kénytelen vagyok az egyetemi éveimr l beszélni. A londoni egyetemre jártam, és talán nem tart szerénytelennek, ha elárulom, hogy a tanáraim nagyon tehetségesnek ítéltek. Kutatómunkával foglalkoztam azután is, hogy a vizsgáimat letettem. A King's College kórházban kaptam egy kis állást, a katalepszia kórtanával kapcsolatos munkám elég nagy feltűnést keltett, és az idegártalmakról írott könyvem, amir l az imént beszélt a barátja, elnyerte a Bruce Pinkerton-díjat. Talán nem túlzás, ha azt mondom: mindenki egyetértett benne, hogy nagy jöv vár rám. Egyetlen akadály volt csak az utamban: nem volt pénzem. Tudhatja, hogy a nagyralátó szakorvosnak a Cavendish Square köz47 vétlen környékén kell kezdenie, és ott a házbér, a felszerelési költség elképeszt . De nemcsak err l a befektetésr l van szó. Évekig meg kell élnie különösebb jövedelem nélkül, ráadásul szép kocsit és lovat kell tartania. Számomra ez elérhetetlen volt, azt reméltem, hogy talán tíz év alatt megtakarítok annyit, hogy kitehessem a névtáblámat. De egy váratlan esemény más lehet séget nyitott meg el ttem. Egy ismeretlen, Blessington nevű úriember keresett fel. Bejött a szobámba egy szép nap délel ttjén, és nyomban a tárgyra tért. - Maga az a Percy Trevelyan, akire nagy jöv vár, és aki díjat nyert mostanában? - kérdezte. Meghajoltam. - Feleljen szintén - folytatta -, nem bánja meg. Maga elég ügyes ember ahhoz, hogy sokra vigye. Elég becsületes is? A kérdés olyan otromba volt, hogy elmosolyodtam. - Remélem, hogy ebb l is, abból is jutott nekem - mondtam. - Rossz szokásai? Iszik? - Ugyan, kérem! - csattantam fel.

48 - Jól van! Nagyon jól van! Meg kell kérdeznem. És ha ilyen kitűn ember, miért nem gyakorló orvos? Vállat vontam. - Ne szégyelljél - biztatott. - A régi nóta, nem igaz? Több van a fejében, mint a zsebében. Mit szólna hozzá, ha a Brook Streetre kerülhetne a segítségemmel? Csodálkozva néztem rá. - Ez az én érdekem, nem a magáé -mondta. - Nyíltan beszélek. Ha magának megfelel, nekem is megfelel. Be akarok fektetni néhány ezer fontot. Magába fogom fektetni. - De miért? - Ez is csak olyan befektetés, mint a többi, s t, még biztosabb. - És mi lenne a dolgom? - Elmondom. Megveszem a házat, berendezem, fizetem a személyzetet, én tartok fenn mindent. A maga dolga csak annyi, hogy koptassa a széket a rendel ben. Zsebpénzt, mindent adok magának. De maga a jövedelmének háromnegyed részét nekem adja, és csak a negyedrészét tartja meg. így szólt az ajánlat, ezt mondta nekem Blessington. Nem részletezem, hogyan alku49 doztunk, hogyan állapodtunk meg. Március 25-én beköltöztem a Brook Street-i házba, és nagyjából az el bb elmondott feltételekkel láttam munkához. Blessington is odaköltözött, ahogy mondta, bentlakó betegnek. Állandó orvosi felügyeletre van szüksége, gyenge a szíve. Az els emelet két legszebb szobáját foglalta le nappalinak és hálószobának. Furcsa ember, nem szereti a társaságot, és ritkán mozdul ki hazulról. Az életvitele rendszertelen, de egy dologban maga a megtestesült rendszeresség. Minden este, mindig ugyanakkor besétál a rendel be, átnézi a könyvelésem, minden guinea bevételemért fizet öt shilling három pennyt, a többit pedig elviszi a szobájába, a páncéldobozába. Nyugodtan állíthatom, hogy nem kellett megbánnia a választását. Jó befektetés volt az els pillanattól fogva. Néhány sikeres eset és a kórházból magammal hozott jó hírem segítségével gyorsan ismert orvos lett bel lem, az utolsó egy-két évben gazdag emberré tettem Blessingtont. Ennyit, Mr. Holmes, a múltamról és Blessingtonhoz fűz d kapcsolatomról. Most már csak azt kell elmondanom, miért jöttem ide ma este. 50 Néhány héttel ezel tt Mr. Blessington láthatóan nyugtalanul jött el hozzám. Valami környékbeli nagy betörésr l beszélt, nézetem szerint indokolatlanul kérség-beesett miatta, azt hajtogatta, hogy haladéktalanul er sebb zárakat kell az ajtókra-ablakokra szerelni. Egy hétig ilyen zaklatott volt, állandóan kilesett az ablakon, még a vacsora el tti szokásos sétájáról is lemondott. Éreztem a viselkedéséb l, hogy halálosan retteg valamit l vagy valakit l, de amikor kérdezgetni kezdtem, olyan ingerült lett, hogy kénytelen voltam takaródét fújni. Id vel csillapodott a félelme, visszatért korábbi szokásaihoz, de aztán történt valami, amit l egészen összetört, most is szánalmas állapotban hever otthon. Elmondom, mi történt. Felolvasok egy levelet, két napja kaptam. Nincs rajta keltezés, nincs rajta aláírás. “Egy Angliában él orosz nemes szeretné Perey Trevelyan doktor orvosi tudományát igénybe venni. Évek óta kata-lepsziás rohamai vannak, és tudomása szerint Trevelyan doktor ennek a betegségnek kitűm szakembere. Ha Trevelyan doktor 51 nak megfelelne az id pont, holnap este negyed hétkor szeretné felkeresni." Nagyon érdekelt ez a levél, mert a kata-lepszia tanulmányozásának egyik legf bb akadálya, hogy a betegség ritka. Természetesen a rendel mben voltam a megbeszélt id pontban. A kisinas bekísérte a beteget.

Öregember volt, sovány, hallgatag, jelentéktelen, nem olyan, amilyennek az ember az orosz nemeseket elképzeli. A társa annál feltűn bb volt. Fiatal, magas, csinos, sötét arca sugárzó, karja, mellkasa herku-lesi. Karon fogva támogatta a beteget, olyan gyengédséggel ültette le, amit ki sem nézhetett volna bel le az ember. - Bocsásson meg, hogy én is bejöttem, doktor - mondta egy kissé pösze angolsággal. - Az apám a beteg, és az egészsége mindennél fontosabb számomra. Megindított ez a gyermeki aggodalom. - A kezelés idejére is benn szeretne maradni? - kérdeztem. - A világért sem - kiáltotta riadt mozdulattal. - Olyan gyötrelem ez nekem, hogy el sem tudom mondani. Ha végig kellene néznem egy ilyen rohamot, talán túl sem 52 élném. Nagyon érzékeny az idegrendszerem. Engedelmével inkább a várószobában maradnék, amíg az apámmal foglalkozik. Természetesen megengedtem, és a fiatalember kiment. Hosszasan beszélgettem a beteggel a bajáról, sok jegyzetet készítettem. Nem volt különösebben eszes ember, a válaszai gyakran homályosak voltak, gondolom, azért, mert nem beszél te tökéletesen a nyelvünket. Egyszerre csak nem válaszolt a kérdésemre. Felnéztem a papírról, mert éppen írtam, és ijedten láttam, hogy mereven ül a székben, üres arckifejezéssel néz rám. Rejtélyes betegségének újabb rohama! El ször csak sajnálatot éreztem, mint már mondtam is. De aztán egy kis elégedettséget is. Megmértem a beteg h mérsékletét, kitapintottam az érverését, megvizsgáltam a merev izmokat, kísérletezgettem a reflexeivel. Semmi .különöset nem tapasztaltam, minden megegyezett korábbi elképzeléseimmel. Ilyen esetekben jót szokott tenni az amilnitrátos belélegzés, és itt volt a ragyogó alkalom, hogy meggy z djem ennek a kezelésnek a használható mivoltáról. Az üveg lent volt a laboratóriumomban, leszaladtam 53 érte, otthagytam a beteget a székben. Nem találtam meg azonnal a gyógyszert, mondjuk öt perc múlva értem vissza. Legnagyobb ámulatomra a rendel üres volt, a beteg eltűnt! Azonnal kiszaladtam a várószobába. A fia is eltűnt. Az el szoba ajtaja csukva volt, de nem volt bezárva. A kisinasom, aki a betegeket ereszti be, új fiú, és nem is nagyon ügyes. Lent vár, csak akkor jön fel, ha csengetek, hogy kikísérheti a beteget. Nem hallott sémit. Érthetetlen volt az egész eset. Mr. Blessington nemsokára megjött az esti sétájáról, de nem szóltam neki a történtekr l, mert az utóbbi id ben olyan keveset társalogtam vele, amilyen keveset csak lehetett. Nem hittem, hogy hallok még az oroszomról meg a fiáról, de legnagyobb csodálkozásomra ma este megint besétáltak a rendel mbe, ugyanabban az órában, mint a múltkor. Elnézését kell kérnem, doktor úr, hogy tegnap olyan hirtelen távoztam el -mondta a betegem. Bevallom, nagyon meglep dtem - feleltem. 54 - Ha a roham elmúlik, nem nagyon emlékszem, mi történt velem - mondta. -Felébredtem egy ismeretlen szobában, legalábbis én annak éreztem, és míg maga távol volt, kibotorkáltam az utcára. - Amikor megláttam apámat a várószoba ajtajában mondta a fiú -, természetesen azt hittem, hogy vége a kezelésnek. Csak otthon eszméltem rá, mi történt tulajdonképpen. - Semmi baj - mondtam nevetve, bár az egész dolog rettenetesen meglepett. -Uram, maga talán foglaljon helyet a várószobában, mi pedig folytassuk múltkor olyan sajnálatosan félbeszakadt beszélgetésünket.

Körülbelül félóráig társalogtam az öregúrral a tüneteir l, felírtam neki a szükséges gyógyszereket, és láttam, hogy fia karján távozik. Mint mondtam, Mr. Blessington rendszerint a napnak ebben az órájában teszi meg esti sétáját. Nemsokára meg is érkezett, és felment az emeletre. Egyszerre csak azt hallom, hogy lerohan a lépcs n, és a riadalomtól tébolyultan berohan a rendel be. 55 Ki volt a szobámban? - kérdezte. - Senki - feleltem. - Hazugság! - ordította. - Jöjjön velem, nézze meg! Nem tör dtem a gorombaságaival, mert láttam, hogy a félelem elvette az eszét. Fölmentünk az emeletre. A világos sz nyegen látható lábnyomokra mutatott. - Azt mondja, hogy ezek az én lábnyomaim? - kiabálta. A nyomok valóban sokkal nagyobbak voltak, mint az nyomai, és tagadhatatlanul újkeletűek. - Délután, mint tudják, zuhogott az es , nem is volt más betegem, csak az apa meg a fia. Csak az történhetett, hogy amíg én a beteggel foglalkoztam, a másik ember a várószobából ismeretlen okból felment a bentlakó beteg szobájába. Semmihez nem nyúlt hozzá, semmit sem vitt el, de a lábnyomok bizonyították, hogy valóban ott járt. Az eset valóban nyugtalaníthatta az embert, de Mr. Blessington annyira kétségbeesett miatta, hogy én nem is tudtam rá magyarázatot találni. Sírva ült a karosszékében, és alig sikerült egy-egy értelmes mondatot kiszednem bel le. mondta, 56 hogy forduljak magához, és én értem is, miért kért rá, hiszen az ügy felettébb különös, bár tagadhatatlanul túlzottan nagy jelent séget tulajdonít neki. Ha elvihetném a kocsimon, maga talán megnyugtathatná, bár erre a sajátos esetre talán még maga sem tud magyarázatot találni. Sherlock Holmes olyan figyelmesen hallgatta végig az orvos hosszú elbeszélését, hogy tudhattam, nagyon érdekli az eset. Az arca most is szenvtelen volt, de az elbeszélés minden érdekes fordulatát jelezte szemhéjának jelent ségteljes le-lecsukódása, pipájának meg-megsűrűsöd füstgomolya. Mihelyt befejez dött a történet, Holmes felpattant, szótlanul a kezembe nyomta a kalapomat, felkapta a magáét is az asztalról, és máris megindultunk Tre-velyan doktor nyomában. Negyedóra múlva megálltunk a doktor Brook Street-i házának kapujában. A ház nagy volt, komor, ahogy az ember a környékbeli orvosok házát elképzeli. Egy kisinas engedett be bennünket, és mi nyomban nekivágtunk a széles, sz nyeggel borított lépcs nek. Egy meglep fordulat megállásra kény-szerített. Az emeleti lámpát váratlanul elol57 tóttá valaki, és a sötétségb l egy reszketeg hang szólt ránk: - Pisztoly van nálam. Ha közelebb jönnek, szavamra, megölöm magukat. - Ez már több a soknál, Mr. Blessing-ton! - kiáltotta Trevelyan doktor. - Ó, maga az, doktor! - mondta a hang megkönnyebbülve. - De a másik két úr? Azok, akinek mondják magukat? Éreztük, hogy a sötétségb l bosszúsan szemügyre vesz minket valaki. - Rendben van - mondta végül. - Jöjjenek fel. Sajnálom, hogy az óvintézkedéseim miatt ilyen kellemetlenségben volt részük. Újra meggyújtotta a lépcs házi gázlámpát. Különös embert pillantottunk meg, és nemcsak a hangja, a megjelenése is elárulta, hogy tönkrementek az idegei. Nagyon kövér volt, de valaha még kövérebb lehetett, úgy lötyögött sápadt arcán a b r, mint a véreb pofáján. Ritkás, sz ke haja pedig valósággal égnek állt az izgalomtól. Pisztoly volt a kezében, de ahogy közelebb mentünk, zsebre vágta. - Jó estét, Mr. Holmes - mondta. -Nagy hálára kötelezett, hogy eljött. Nagyobb 58

szükségem van a tanácsára, mint bárki másnak. Azt hiszem, hogy Trevelyan doktor elmondta ennek a képtelen betörésnek a történetét. Igen - mondta Holmes. - Ki ez a két ember, Mr. Blessington, és miért zaklatja magát? - Hát azt bizony nehéz megmondani -felelte a bentlakó beteg idegesen. Mit válaszolhatnék erre a kérdésre, Mr. Holmes? - Csak nem akarja azt mondani, hogy nem tudja? - Kérem, jöjjenek be. Ha volnának olyan szívesek ide átfáradni. A hálószobájába vezetett. Kényelmesen berendezett, nagy szoba volt. - Látják azt a dobozt? - kérdezte, és az ágy végénél álló fekete ládára mutatott. -Nem vagyok különösebben gazdag, sose voltam. Trevelyan doktor a megmondhatója, hogy egyetlenegyszer fektettem be a pénzem valamibe. De a bankárokban nem bízom. Nem hiszek nekik, Mr. Holmes. Ami kis vagyonom van, be kell vallanom, ebben a dobozban van. Megértheti, hogy mit érzek, amikor azt hallom, hogy ismeretlen emberek behatolnak a szobámba! 59 Holmes kérd arccal nézett Blessing-tonra, aztán megcsóválta a fejét. - Ha félre akar vezetni engem, nem adhatok tanácsot - mondta. - Mindent elmondtam. Holmes undorral fordult el t le. - Jó éjszakát, doktor - mondta. - Hát nem tanácsol semmit? - kérdezte Blessington megtört hangon. - De igen. Azt, hogy mondja el az igazat. Egy perc múlva már az utcán voltunk, és megindultunk hazafelé. Átvágtunk az Oxford Streeten, de csak a Harley Street közepén hallottam Holmes szájából az els szavakat. - Sajnálom, az ördögnek tartoztunk ezzel az úttal, Watson - mondta. Pedig alapjában véve érdekes ügy ez. - Nem sokat értettem meg bel le - vallottam be. - Nyilvánvaló, hogy két ember - valószínűleg több is, de legalább kett - valamiért le akar számolni Blessingtonnal. Meg vagyok gy z dve róla, hogy mind a két esetben a fiatalemberjárt Blessington szobájában, a társa pedig igen fondorlatosán megakadályozta a doktort, hogy megzavarja. 60 - És a katalepszia? - Ügyesen megjátszottak, kedves Wat-son, bár ezt nem szívesen árulnám el a híres szakorvosnak. Könnyű megjátszani. Én is megtettem már. - És mi történt? - Blessington véletlenül egyik esetben sem volt otthon. Azok ketten azért választották ezt a szokatlan órát a látogatásra, hogy más beteg ne legyen a várószobában. Ez az id pont azonban éppen egybeesett Blessington sétájának idejével. Láthatjuk, hogy nem nagyon ismerik az id beosztását. Ha egyszerűen pénzt vagy értéket keresnének, megpróbálták volna megtalálni. Különben is látni lehet az ember szemén, ha fél, hogy az élete forog kockán. Lehetetlen, hogy valakinek ilyen halálos ellensége legyen, és ne tudja, miért. Biztosra veszem, hogy Blessington tudja, kik ezek az emberek, de valamilyen ok miatt nem árulja el. Lehet, hogy holnap közlékenyebb kedvében lesz. - Más megoldást is el tudnék képzelni - mondtam. - Valószínűtlen, de talán nem elképzelhetetlen. Lehet, hogy a katalepszi-ás orosz és a fia csak Trevelyan doktor kép61 zeletében él, és hogy maga járt valamiért Blessington szobájában. A gázláng fényében láthattam, hogy Holmes jóindulatúan mosolyog kitűn elképzelésem hallatára. Kedves barátom - kezdte -, eleinte én is gondoltam erre a megoldásra, de aztán láttam, hogy az orvos történetét a nyomok meger sítik. A fiatalember olyan lábnyomokat hagyott a lépcs házi sz nyegen, hogy nem is voltam kíváncsi a szobában látható nyomokra. A cip jének szögletes orra volt, Blessington cip jének hegyes. A fiatalember cip je legalább két ujjnyival hosz-szabb volt, mint a doktor cip je. Ez sok mindent

elárul a nyomokról. Aludjunk egyet a dologra. Nem lepne meg különösebben, ha reggel friss híreket hallanánk a Brook Streetr l. Sherlock Holmes jóslata drámai módon beteljesedett. Másnap reggel fél nyolckor -alig világosodott ki - az ágyam mellett állt köntösébe burkolózva. - Vár ránk a kocsi, Watson - mondta. - Mi a baj? - A Brook Street-i eset. - Történt valami? 62 - Valami szomorú, csak azt nem tudjuk, hogy mi - mondta, és felhúzta a red nyt. - Nézze csak! Egy zsebkönyvb l kiszakított lap. Ezt írták rá ceruzával: “Az Isten szerelmére, jöjjenek azonnal. . ." Barátunk, az orvos, nagy bajban volt, amikor ezt írta. Siessünk, sürg s hívásról van szó. Körülbelül negyedóra múlva már a doktor házában voltunk. Rémült arccal szaladt felénk. - Rettenetes! - kiabálta, és a fejére tapasztotta a kezét. - Mi történt? - Blessington megölte magát! Holmes fütryentett. - Igen! Felakasztotta magát az éjszaka! Beléptünk. Az orvos egy szobába, valószínűleg a várószobába vezetett bennünket. - Azt.sem tudom, mit tegyek - panaszolta. - A rend rök már fent vannak. Borzalmasan megviselt az egész. - Mikor találták meg? - Mindennap korán reggel bevisznek neki egy csésze teát. Ma hétkor is felment a szobalány, és Blessington ott lógott a szoba közepén. A kötelet arra a horogra er sítette, amin a nagy lámpa lógott, és annak a ládá63 nak a tetejér l ugrott le, amit tegnap mutogatott nekünk. Holmes egy percigmélyen elgondolkozott. - Ha megengedi - szólalt meg aztán -, felmennék és közelebbr l is megvizsgálnám az ügyet. Fölmentünk, velünk tartott a doktor is. Szörnyű látvány fogadott, amikor a hálószobába léptünk. Említettem már, hogy Blessington kövér testén lötyögött a b r. Ahogy lógott, még elképeszt bb volt, szinte már nem is emberi. A nyaka megnyúlt, mint a megkopasztott csirkéé, a teste pedig még ormótlanabb, természetellenesebb lett t le. Csak egy hosszú hálóing volt rajta, dagadt bokája, formátlan lába kikandikált bel le. Egy jóképű rend rtiszt állt mellette, és szorgalmasan írt valamit a zsebkönyvébe. Örülök, hogy látom, Mr. Holmes -mondta, amikor a barátom belépett. - Jó reggelt, Lanner - felelte Holmes. -Bocsássa meg, hogy magára török. Hallotta, hogy mi vezetett ehhez a szomorú esethez? - Hallottam róla valamit. - És mi a véleménye róla? - Amennyire meg tudom ítélni, ennek az embernek a félelemt l elment az esze. 64 Lefeküdt, látni az ágyon. A test körvonalai még látszanak. A legtöbb öngyilkosságot hajnali öt óra tájban követik el. is körülbelül akkortájt akaszthatta fel magát. Azt hiszem, hogy mindent gondosan kitervelt. - Az izmok merevségéb l ítélve körülbelül három órája halhatott meg mondtam. - Talált valami szokatlant a szobában? - kérdezte Holmes. - Egy csavarhúzót és néhány csavart a mosdóállványon. És sokat dohányzott az éjszaka. A kandallóban négy szivarvéget találtam. - A szipkája hol van? - Nem láttam sehol.

- És a szivartárcája? - Az a zsebében volt. Holmes kinyitotta és megszagolgatta a benne lev egyetlen szivart. - Ez havanna. A szivarvégek pedig holland szivarok, Indonéziából. Szalmába vannak csomagolva, és sokkal vékonyabbak, mint a hozzájuk hasonló hosszúságú szivarok. - Felkapta a szivarvégeket, és a zsebben hordható nagyítójával megvizsgálta ket. - Kett t szipkából szívtak, kett t nem. 65 Kett t egy nem nagyon éles késsel vágtak le, kett t ép fogsorral haraptak le. Nem öngyilkosság ez, Mr. Lanner. Hidegvérű, jól kitervelt gyilkosság. Lehetetlen! - kiáltotta a felügyel . Miért? Miért végeztek volna ilyen körülményes halálnemmel az áldozatukkal? Éppen ezt kell kiderítenünk. Hogyan jutottak be? - A ház kapuján. - Reggel be volt zárva. - Valaki bezárta utánuk. - Honnan tudja? Láttam a nyomaikat. Ha vár egy percet, talán többet is tudok mondani. Az ajtóhoz ment, bezárta, szokott alaposságával megvizsgálta. A kulcs a bels oldalon volt, kivette, megnézte azt is. Az ágy, a sz nyeg, a székek, a kandalló, a holttest, a kötél, mind sorra kerültek. Holmes végül azt mondta, hogy minden rendbqn van, és segítségemmel és a felügyel segítségével levágta a szerencsétlent a kötélr l, és kegyeletes kézzel egy leped t terített rá. - De honnan van a kötél? - kérdezte Holmes. 66 Innen - mondta Travelyan doktor, és egy hosszú, összetekert kötelet húzott ki az ágy alól. - Nagyon félt a tűzt l, azért tartotta ezt is magánál, hogy az ablakon kimenekülhessen, ha ég a lépcs ház. - Ezzel megkönnyítette a dolgukat -mondta Holmes elgondolkozva. Maguk a tények a lehet legegyszerűbbek. Remélem, hogy délutánra az okokat is kideríthetem. El-vinném Blessington fényképét a kandallópárkányról, segítségemre lehet a nyomozásban. - De hiszen semmit sem árult el! - panaszolta az orvos. - Az események menete nyilvánvaló -mondta Holmes. - Hárman voltak itt, a fiatalember, az öreg és egy harmadik, akir l egyel re semmit sem tudok. A másik kett , talán említenem sem kell, az állítólagos orosz gróf meg a fia, róluk személyleírást is adhatunk. Egy bűntársuk engedte be ket a házba. Ha elfogadna t lem egy tanácsot, felügyel úr, tartóztassa le a kisinast, aki nemrég állt a doktor szolgálatába, ha jól emlékszem. - Eltűnt a semmirekell - mondta az orvos. - A szakácsn meg a szobalány éppen most kereste. 67 Holmes megvonta a vállát. Pedig az ö szerepe ebben a szomorújátékban nem volt jelentéktelen. A három ember lábujjhegyen feljött a lépcs n, elöl az öreg, utána a fiatal, leghátul az ismeretlen harmadik... Holmes! - szaladt ki a számon. - Vitathatatlanul ebben a sorrendben nyomódtak egymásra a lábnyomok. Tegnap este már megtanulhattam, melyik melyik. Mr. Blessington szobájába mentek. Az ajtó be volt zárva. Egy drót segítségével megfordították a zárban a kulcsot. Még nagyító nélkül is látni lehet, hol karcolták meg a zárat és a kulcsot. Els dolguk az volt, hogy betömjék Mr. Blessington száját. Lehet, hogy aludt, lehet, hogy ijedtében nem tudott segítségért kiáltani. A falak is vastagok, még az is elképzelhet , hogy sikoltott, ha volt rá ideje, de senki sem hallotta. Megkötözték, és aztán tanácskozást tartottak. Azt hiszem, hogy ez valami bírósági tárgyalásféle lehetett.

Elég soká eltarthatott, közben szívták el a szivarokat. Az öregember a fonott székben ült, neki volt szipkája. A fiatal ott ült, a hamut a fiókos szekrény mellé szórta. A harmadik fel és alá járt. Blessing68 ton, gondolom, az ágyban ült, de nem vagyok biztos benne. A végén megragadták Blessingtont, és felakasztották. El re kiterveltek mindent, valószínűleg még csigát is hoztak magukkal, hogy könnyebb legyen a dolguk. A csavarhúzóval és a csavarokkal azt akarták feler síteni. De meglátták a horgot, ezért nem fáradtak vele. Amikor elvégezték a munkájukat, elmentek, és a bűntársuk bezárta mögöttük a kaput. Nagy érdekl déssel hallgattuk Holmes fejtegetését az éjszaka történtekr l, de még most is alig tudtuk követni a gondolatmenetét, olyan finom és apró jelekb l következtette ki az egészet. A felügyel elsietett, hogy a kisinas fel l tudakozódjék. Holmes meg én hazamentünk a Baker Streetre reggelizni. - Három órára hazajövök - mondta a barátom reggeli után. - Akkorra kérettem ide a felügyelöt és a doktort is. Remélem, hogy addigra kiderítem, mi lappang még e mögött az ügy mögött. Látogatóink meg is érkeztek a kijelölt órára, de Holmes csak háromnegyed négykor jelent meg. Az arcáról rögtön láttam, hogy sikerrel járt. 69 - Mi újság, felügyel úr? - Megvan a fiú. - Nagyszerű! És megvannak az emberek is? - Elfogta ket? - kérdeztük mind a hárman. Nem, csak megállapítottam, hogy kicsodák. Ezt a Blessingtont jól ismerik a Scotland Yardon, és persze a gyilkosait is. A három gyilkos: Biddle, Hayward és Moffat. - A worthingdoni bankrablók! - kiáltotta a felügyel . - Úgy van - mondta Holmes. - Ezek szerint Blessington nem más volt, mint a hírhedt Sutton. - Úgy van - bólintott Holmes. - Hiszen akkor minden világos - mondta a felügyel . Trevelyan és én értetlenül néztünk egymásra. - Bizonyára emlékeznek a worthingdoni nagy bankrablásra - mondta Holmes. -Öt tagja volt a bandának, a mi négy ismer sünk, és egy Cartwright nevű ember. Megölték Tobint, az éjjeli rt, és hétezer fontot zsákmányoltak. Mindez 1875-ben tör70 tént. Mind az ötöt letartóztatták, de nem volt elég bizonyíték ellenük. Blessington, vagyis inkább Sutton, a banda legaljasabb tagja elárulta ket. Vallomása alapján Cartwrightot felakasztották, a másik három pedig tizenöt-tizenöt évet kapott. Mihelyt kiszabadultak, néhány évvel a teljes büntetés letelte el tt, rögtön az áruló nyomába vetették magukat, meg akarták bosszulni társuk halálát. Kétszer próbálkoztak eredménytelenül. Harmadszor sikerrel jártak. Mire kíváncsi még, Trevelyan doktor? - Azt hiszem, most már minden világos - felelte az orvos. - Azon a napon lett olyan nyugtalan, amikor az újságban olvasta, hogy a társai kiszabadultak. - Igen. A betörésr l szóló mese csakugyan mese volt. - De miért nem mondta el magának az igazságot? - Tudta, hogy a bűntársai bosszút akarnak állni, mindenki el l elbújt tehát, ha tehette. A titka szégyenteljes titok volt, nem tudta rászánni magát, hogy elárulja. De akármekkora gazember is volt, a törvény pajzsa t is védte, és ha megvédeni nem is 71 tudta, a felügyel mindent elfog követni, hogy a törvény bosszuló kardja elérje a gyilkosait. Ez a Brook Street-i orvos és a bentlakó beteg egyedülállóan érdekes története. A három gyilkosról azóta sem hallott a rend rség, és a

Scotland Yardon azt gyanítják, hogy a portugál partok közelében, Oporto mellett szerencsétlenül járt Norah Creina g zös utasai közt voltak. A kisinast bizonyítékok hiányában nem ítélhették el, és az úgynevezett Brook Street-i rejtélyr l mind ez ideig nem tudta meg az igazságot a világ. A görög tolmács Hosszú ideje voltam már bizalmas barátságban Sherlock Holmes-szal, de még sohasem hallottam, hogy a rokonait emlegette, és csak nagyon ritkán, hogy ifjú éveir l beszélt. Ez a zárkózottsága is hozzájárult ahhoz, hogy alakját ne tekintsem egészen emberinek, és néha csakugyan úgy gondoltam rá, mint valamilyen egyedülálló jelenségre, szív nélküli agyra, szellemiekben gazdag, érzelmekben szegény személyre. Jellemz volt erre az egyáltalán nem érzelmes természetre, hogy kerülte a n ket, nem kötött újabb barátságot, de az is, hogy a családjára vonatkozó megjegyzésekt l is óvakodott. Már-már azt hittem, hogy apátlan-anyát-lan árva, nincsenek él rokonai, de egy szép napon nagy meglepetésemre a testvérér l kezdett beszélni. 73 Egy nyári este beszélgettünk, tea után, kapkodva és rendszertelenül, golfegyletekr l, az ekliptika ferdeségének változásáról és az okairól, végül pedig a tulajdonságok örökl désér l és az sök szerepér l. Arról vitatkoztunk, hogy egy ember bármilyen tulajdonsága milyen mértékben köszönhet az seinek, és milyen mértékben a neveltetésének. - Mindabból, amit maga elárult nekem saját magáról - mondtam -, világosan következik, hogy megfigyel képessége és következtetési készsége a módszeres felkészülésnek és gyakorlatnak köszönhet . - Bizonyos mértékig - felelte Holmes elgondolkozva. - Az seim vidéki földbirtokosok voltak, úgy éltek, ahogy a földbirtokosok szoktak. Mégis nekik köszönhetem, hogy ezek felé a dolgok felé fordultam, talán els sorban a nagyanyámnak, aki Vernet-nek, a híres francia fest nek volt a húga. És a művészi hajlandóság a legkülönböz bb formákban nyilatkozhat meg. - Honnan tudja, hogy ez öröklött képesség? - Mert a testvéremben, Mycroftban még inkább megtalálható. 74 Ez újdonság volt számomra. Ha még egy ilyen csodálatos képességű ember van Angliában, hogyhogy sem a rend rség, sem a nagyközönség nem tud róla? Megkérdeztem, és arra is célozgattam, hogy barátom csak szerénykedésb l tartja magánál is különbnek a testvérét. Holmes csak nevetett a célozgatásomon. - Kedves Watson - mondta -, sohasem értettem azokat, akik a szerénységet erénynek tartják. A módszeresen gondolkozó embernek mindent úgy kell látnia, amilyen, és ha valaki lebecsüli magát, éppen úgy téved, mint aki túlbecsüli. És ha azt mondom, hogy Mycroft különb megfigyel , mint én, elhiheti, hogy csak a tiszta igazságot mondom. - Az öccse vagy a bátyja? - A bátyám. Hét évvel öregebb .nálam. - És hogyhogy nem ismeri senki? - A maga körében nagyon is jól ismerik. - És mi az köre? - Mondjuk a Diogenész Klub. Sohasem hallottam err l az intézményr l, és a tudatlanságom kiülhetett az arcomra, mert Sherlock Holmes el húzta a zsebóráját. 75 - A Diogenész Klub London egyik legfurcsább klubja, és Mycroft a világ egyik legfurcsább embere. Háromnegyed ött l hét óra negyven percig mindig a klubjában van. Most éppen hat óra, és ha kedve van sétálni egy kicsit ezen a szép estén, szívesen bemutatom magának a két említett furcsaságot. Öt perc múlva már az utcán voltunk, és a Regent körtér felé tartottunk.

- Maga csodálkozik rajta - mondta a barátom -, hogy Mycroft nem használja fel a képességeit nyomozásra. Képtelen rá. - De hiszen azt mondta, hogy... - Azt mondtam, hogy jobb megfigyel és következtet nálam. Ha a nyomozás csak abból állna, hogy az ember ül a karosszékében és gondolkozik, a bátyám volna minden id k legnagyobb nyomozója. De nincs benne elég becsvágy és tetter . Egy lépést sem tenne, hogy a feltevéseinek igazáról meggy z djön, inkább beismerné, hogy tévedett, mintsem igazságának a bebizonyításával vesz djön. Sokszor fordultam hozzá az ügyeimben, és a feltevései mindig helytállónak bizonyultak. De teljességgel képtelen elvégezni azokat a gyakor76 lati tennivalókat, amelyek nélkül nem lehet bíró vagy esküdtszék elé vinni az ügyet. - Szóval nem ez a foglalkozása. - A legkevésbé sem. Számomra ez a munka a megélhetés forrása, számára műkedvel játszadozás. Csodálatos számtani képességei vannak, és több minisztérium könyvelését vizsgálja felül számszaki szempontból. A Pali Mailen lakik, minden reggel lesétál a Whitehallra, minden este hazasétál. Más testmozgást évek óta nem végez, és nem jár sehova, csak a lakásával szemközt lev Diogenész Klubba. - Nem ismerem ezt a klubot. - Ne csodálkozzon rajta. Sok olyan ember van Londonban, aki félénkségb l vagy embergyülöletb l kerüli embertársainak társaságát. De azért k is meg tudják becsülni a kényelmes karosszéket, élvezik a legfrissebb folyóiratokat. Az kedvükért alapították a Diogenész Klubot, a város társaságba és klubba végképp nem való embereinek paradicsomát. A tagoknak nem szabad egymásról tudomást venniök. Beszélni semmiféle indokolással sem szabad, csak az idegenek fogadótermében, és ha valaki háromszor vét a szabályok ellen, a bi77 zottság elé kerül, és az ilyen fecseg t ki lehet zárni a tagok közül. Bátyám a klub egyik alapítója, és az intézménynek az én tapasztalataim szerint is nagyon megnyugtató légköre van. Beszélgetés közben kijutottunk a Pali Mailre, és a St. James-palota fel l végigsétáltunk rajta. Sherlock Holmes a Carlton Klubtól nem messze megállt egy ajtó el tt, csendre intett, és bevezetett az el csarnokba. Az üvegajtón keresztül beláttam egy fényűz én berendezett nagy terembe, sokan üldögéltek, újságot olvastak benne, mindenki a maga kis kuckójában. Holmes egy kisebb, a Pali Mailre néz szobába vezetett, egy pillanatra magamra hagyott, és nemsokára másodmagával tért vissza. Láttam, hogy ez csak a bátyja lehet. Mycroft Holmes er sebb, testesebb ember volt, mint Sherlock. A teste volt igazán kövér, az arca - bár az sem volt sovány, inkább hegyes emlékeztetett öccsének jellegzetes, kifejezésteli ábrázatára. A szeme nagyon világos, kékesszürke, mindig olyan távolba néz és befelé látó, amilyennek néha Sherlock Holmesét láttam, a legnagyobb szellemi er feszítés pillanataiban. 78 - Örülök, hogy megismerhettem -mondta, és megszorította a kezemet fókauszonyra emlékeztet , széles, lapos kezével. - Mindenki Sherlockról beszél, amióta maga felcsapott a krónikásának. Azt hittem, Sherlock, eljössz hozzám a múlt héten, hogy azt a kastélybeli esetet megbeszéljük. Úgy éreztem, hogy nem nagyon boldogulsz vele. - De azért megoldottam - felelte a barátom mosolyogva. - Adams volt a tettes, nem igaz? - Adams volt. - Az els pillanattól kezdve tudtam. Leültek a kiugró ablakmélyedésbe.

- Ez a megfelel hely, hogy megfigyeljük embertársainkat - mondta Mycroft. -Micsoda remek figurák! Nézd csak ezt a két embert, éppen errefelé jönnek. - A biliárdfelíró meg a másik? - Igen. Mit tudsz kisütni a másikról? A két ember megállt az ablak alatt. Az egyik mellénye a zseb fölött krétafoltos volt, de más jelét a biliárdozásnak nem vettem észre rajta. A másik alacsony, sötét b rű ember volt, a kalapját hátratolta a homlokán, és több csomagot szorongatott a hóna alatt. 79 - Úgy nézem, kiszolgált katona -mondta Sherlock. - És nemrég szerelt le-felelte a bátyja. - Látni, hogy Indiában szolgált. - És hogy altiszt volt. - Azt mondanám hogy tüzér. - Özvegy. - De gyereke van - mondta Sherlock. - Gyerekei, barátom, gyerekei! - Ugyan! - nevettem fel. - Ami sok, az sok! Nem is olyan nehéz megállapítani, hogy ez a tekintélyt parancsoló, napbar-nította ember katona, de nem közkatona, és hogy nemrég tért haza Indiából - felelte Holmes. - Azt, hogy nemrég szerelt le, az bizonyítja, hogy kincstári bakancs van a lábán - mondta Mycrift. - Nern úgy jár, ahogy a lovasok szoktak, de a kalapját félrecsapva viselte, mert a homlokának az egyik széle világosabb, mint a másik. Árkász nem lehet, mert sovány. Tehát tüzér. - A gyászruháján látni, hogy nagyon közeli hozzátartozóját veszítette el. Mivel maga vásárol be, valószínűleg a feleségét. Gyerekholmikat vásárolt, láthatja. Csörg t is, tehát egészen apró gyereke is van. Az asszony valószínűleg belehalt a szülésbe. De egy képeskönyv is van a hóna alatt, vagyis egy nagyobbacska gyerekr l is gondoskodnia kell. Kezdtem érteni, miért mondta a barátom, hogy a bátyja nála is különb képességekkel rendelkezik. . Sherlock Holmes rám nézett és mosolygott. Mycroft tubákot szippantott egy tekn c-héj dobozból, majd nagy vörös selyem zsebkend vel lesöpörte a kabátjáról az odatévedt szemeket. Most jut eszembe, Sherlock, hogy egy szivedhez nagyon közel álló ügyben, igazán egyedülálló esetben a tanácsomat kérték. Nem volt annyi kitartás bennem, hogy kell képpen utánajárjak, alig tettem valamit, de igen kellemesen elgondolkoz-hatam rajta. Ha szívesen meghallgatnád a részleteket... - De még milyen szívesen, kedves Mycroft! Mycroft írt valamit a zsebkönyvéb l kiszakított lapra, aztán csengetett, és a levelet egy ajtónállónak adta. 81 - Megkértem Mr. Melast, hogy jöjjön át ide - mondta. - Egy emelettel fölöttem lakik, futólag ismerjük egymást, ezért is fordulthoz-zám tanácstalanságában. Mr. Melas tudomásom szerint görög származású, és kitűn tolmács, de idegenvezet ként is dolgozik, ha a Northumberland Avenue szállodáiban megszálló keleti hatalmasságok valamelyikének erre van szüksége. Azt hiszem, leghelyesebb, ha maga mondja el rendkívüli kalandját. Kisvártatva egy alacsony, zömök ember csatlakozotthozzánk. Olajbarna arca és szénfekete haja elárulta, hogy déli országból származik, bár a beszéde olyan volt, mint akármelyik művelt angolé. Örömmel rázott kezet Sherlock Holmesszal, és amikor meghallotta, hogy a híres szaktekintély a történetére kíváncsi, elégedetten villant meg a szeme. - Attól félek, hogy a rend rség nem nagyon hisz nekem - mondta panaszosán. -Szavamra, nem. Azt hiszik, hogy az ilyen dolog

elképzelhetetlen, mert k még nem hallottak ilyesmir l. De nincs nyugtom addig, amíg meg nem tudom, mi történt az én összevissza ragtapaszozott arcú, szerencsétlen ismer sömmel. 82 - Érdekl dve hallgatom mondta Sherlock Holmes. - Szerda este van - kezdte Mr. Melas -, tehát hétf n éjszaka történt, amit elmesélek, vagyis alig két napja. A kedves szomszédom talán már említette, hogy tolmács vagyok. Sok nyelvb l fordítok, majdnem valamennyib l, de mert görögnek születtem, és a nevem is görög, leginkább ezzel a nyelvvel foglalkozom. Évek óta én vagyok a legnevesebb görög tolmács Londonban, és a szállodákban is jól ismerik a nevemet. Elég gyakran megesik, hogy a legváratlanabb id pontokban keresnek bajba jutott idegenek vagy frissen ideérkezett utasok, akiknek szükségük van a szolgálataimra. Nem lep dtem meg tehát, amikor hétf n este egy jól öltözött fiatalember, egy bizonyos Mr. Latimer jelent meg a lakásomban. Azt mondta, hogy lent vár a bérkocsi, és hogy menjek vele. Egy görög ismer se kereste fel üzleti ügyekben, és mivel csak az anyanyelvén beszél, feltétlenül tolmácsra van szüksége. Tudomásomra hozta, hogy a háza nem nagyon messze, Kensingtonban van. 83 Szemmel láthatólag sietett, amikor leértünk az utcára, valósággal betuszkolt a bérkocsiba. Bérkocsit mondtam, de csakhamar arra kellett gondolnom, hogy nem bérkocsi az, amiben utazom. Tágasabb volt, mint London négykerekű szégyenei, a felszerelése kissé kopott, de el kel . Mr. La-timer leült a velem szemben lev ülésre, és megindultunk a Charing Cross majd a Shaftesbury Avenue felé. Amikor az Oxford Streethez értünk, megjegyeztem, hogy nagy kerül vel közelítjük meg Ken-singtont, de útitársam különös viselkedése láttán elakadt a szavam. A kabátja alól egy kurta, de félelmetes ólmos botot húzott el , többször is megló-bálta, mintha a súlyát, a keménységét ellen rizné. Aztán szótlanul letette maga mellé az ülésre. Utána mind a két oldalon felhúzta a kocsi ablakát. Döbbenten láttam, hogy az ablakok papírral vannak beragasztva, hogy ne lehessen kilátni rajtuk. - Sajnálom, hogy megosztom a szép kilátástól, Mr. Melas - mondta. - Be kell vallanom, nem szeretném, ha megtudná, hova megyünk. Esetleg kellemetlen lehet 84 számomra, ha máskor is odatalál. -Gondolhatja, hogy ett l a szónoklattól mmennyire megijedtem. Ráadásul az útitársam fiatal volt, er s, széles vállú, akkor sem szállhattam volna szembe vele, ha nincs ólmos botja. - Nem helyénvaló ez a dolog, Mr. Latimer - dadogtam. - Tudja meg, hogy amit csinál, megengedhetetlen. - Egy kissé önkényes, nem tagadom -mondta -, de majd kárpótolni fogjuk érte. De figyelmeztetnem kell, Mr. Melas, hogyha feltűnést próbál kelteni, vagy bármi olyasfélét tesz, ami az érdekeimet sérti, nagyon meg fogja bánni. Engedje meg, hogy emlékeztessem: senki sem tudja, hova ment, és ebben a kocsiban is, a házamban is az én kezemben van. Halkan beszélt, de érdesen, nagyon fenyeget en. Szótlanul ültem a helyemen, azon töprengtem, miért rabolt el ilyen meg-magyarázhatatlanul. Bármi volt is az oka, tudtam, hogy nincs értelme tiltakozni, be kell várnom, mit hoz a jöv . Két óra hosszat kocsikáztunk, és fogalmam sem volt róla, merre járhatunk. Néha a kerekek zörgésér l hallottam, hogy macs85 kaköves utcában vagyunk, néha simán, csendesen suhantunk, mintha asztalfozott úton haladnánk. De ezt az egy dolgot leszámítva semmi sem árulta el, hol vagyunk. Az ablakokon lev papíron nem hatolt át a fény, az el renéz üveget kék függöny borította. Negyed nyolckor indultunk el a Pali Mailr l, és az órám tanúsága szerint tíz perccel kilenc el tt

álltunk meg végre. Útitársam leeresztette az ablakot, és én egy alacsony, ívelt tetejű kaput pillantottam meg, lámpa égett fölötte. Kiszálltam a kocsiból, a kapu kinyílt, és én mintha füvet és fákat láttam volna, amikor beléptem. Hogy park volt-e ez vagy egyszerűen vidéki táj, nem tudnám megmondani. Odabent egy színes burájú gázlámpa égett, de olyan halványan, hogy nem sokat láttam, csak annyit, hogy az el csarnok jó nagy, és képekkel van teliaggatva. A gyér világosságban is kivehettem, hogy egy alacsony, görbe vállú, gyanús külsejű, középkorú ember nyitott ajtót nekünk. Amikor felénk fordult, az üveg csillogásán láttam, hogy pápaszemet visel. - Ez Mr. Melas, Harold? - kérdezte. Igen. 86 - Pompás! Jó munka volt! Ne haragudjon, Mr. Melas, de maga nélkül nem boldogultunk. Ha értelmesen viselkedik, nem fogja megbánni, de ha valami ostobasággal kísérletezne, Isten legyen irgalmas magának. Idegesen, kapkodva beszélt, olykor nevetgélt is közben, és én mégjobban féltem t le, mint a másiktól. - Mit akarnak t lem? - kérdeztem. - Néhány kérdést kell intéznie egy görög vendégünkhöz, és meg kell mondania, hogy mit felelt. Csak annyit mondjon, amennyit magának mondanak, különben -és itt megint idegesen nevetett - jobb lett volna meg sem születnie. Közben kinyitott egy ajtót, és bevezetett egy el kel én berendezett szobába, már amennyire az alig pislákoló lámpa fényében meg tudtam ítélni. Nagy szoba volt, gazdagságról árulkodott az is, hogy minden lépésnél puha sz nyegbe süppedt a lábam. Bársonnyal behúzott székeket láttam, szép fehér márványkandallót és egy japáninak látszó páncélt a kandalló mellett a falon. A lámpa alatt volt egy szék, az id sebb ember intett, hogy oda üljek le. A fiatalabb kiment, 87 és nemsokára egy másik ajtón jött be, egy b köntösfélébe bújtatott, lassan lépeget embert vezetett. Amikor a lámpa halvány fénykörébe értek, és alaposabban szemügyre vehettem az embert, borzongás járt át. Csont és b r volt, halálsápadt; kidülled , fényes szemén láttam, hogy a teste er tlen, de a lelke szilárd. Mégsem a testi elesettsége rémített rneg, hanem az, hogy ragtapasszal összevissza volt ragasztva az arca, és a száját egy vastag rongycsomó takarta el. - Megvan a palatábla, Harold? - kérdezte az öregebb, miközben a szerencsétlen leült, vagyis inkább leroskadt egy székbe. -Levetted a kötést a kezér l? Add oda neki a palavessz t. Maga fogja feltenni a kérdéseket, Mr. Melas, meg majd leírja a feleleteket. El ször is kérdezze meg t le, hajlandó-e aláírni az iratokat? A fogolynak szikrázott a szeme. - Soha - írta a táblára görögül. - Mik a feltételei? - kérdeztem zsarnokunk parancsára. - Egy ismer s görög pap el tt kössenek házasságot az én jelenlétemben. Megint az ideges, gonosz nevetés. 88 - Tudja, mi vár magára? - Nem érdekel. Ezek csak szelemvények képtelen, félig elmondott, félig leírt társalgásunk kérdéseib l és válaszaiból. Ismételten meg kellett kérdeznem t le, nem hajlandó-e aláírni az iratokat. Mindig elutasító választ kaptam. Egyszerre csak eszembe jutott valami. Minden kérdéshez hozzáfűztem valamit, eleinte csak ártatlan dolgokat, hogy lássam megértenek-e bel le valamit azok ketten, és amikor láttam, hogy nem, veszélyesebb játékba kezdtem. Ilyesféleképp társalogtunk: - Ez a csökönyösség nem vezet jóra. Ki maga? - Nem érdekel. Idegen vagyok Londonban.

- Csak magát okolhatja mindenért. Mióta van itt? - Rendben van. Három hete. - Úgysem lesz magáé a vagyon. Mi baja van? - De gonosztev ké se legyen. Éheztetnek. - Ha mindent aláír, kiszabadul. Miféle hoz ez? - Nem írok alá semmit. Nem tudom. 89 - A lányon nem segít vele. Mi a neve? - Elhiszem, ha látom. Kraüdes. - Láthatja, ha mindent aláírt. Honnan jött? - Akkor sosem fogom látni. Athénból. Ha még öt percem lett volna, Mr. Holmes, mindent kiszedtem volna bel le, a többiek orra el tt. Talán már a következ kérdésem tisztázta volna a történteket, de egyszerre csak kinyílt az ajtó, és egy n lépett a szobába. Nem láttam tisztán, csak annyit állapíthattam meg, hogy magas, csinos, fekete hajú, és valami lobogó fehér köpeny van rajta. - Nem tudtam tovább várni, Harold! -mondta tört angolsággal. - Olyan egyedül voltam... Szent Isten, hiszen ez Paolos! Az utolsó szavakat már görögül mondta. A férfi utolsó erejével letépte a ragtapaszt az arcáról, és a n karjába vetette magát. - Sofia! Sofia! - kiabálta. Csak egy pillanatra ölelhették meg egymást, mert a fiatalabb rabtartó megragadta a lányt, és kituszkolta a szobából, az öregebb pedig könnyűszerrel elbánt a ki-éheztett áldozatával, és a másik ajtón kivonszolta. Egy percre magamra marad90 tam, fel is ugrottam, abban a hiszemben, hogy elárulja valami, hol is vagyok tulajdonképpen. Szerencsére egyetlen lépést sem tettem, mert amikor felnéztem, láttam, hogy az id sebb ember az ajtóban áll, és le nem veszi rólam a szemét. - Készen is vagyunk, Mr. Melas -mondta. - Láthatja, hogy egy magántermészetű üggyel kapcsolatban fogadtuk bizalmunkba. Azért kellett magához fordulnunk, mert az a görögül beszél barátunk, aki tárgyalásainkat vezette, kénytelen volt visszautazni Keletre. Szükséges volt, hogy valaki átvegye a szerepét, és szerencsénkre hallottunk a maga kiváló képességeir l. Meghajoltam. - Remélem, hogy a tiszteletdíjat megfelel nek fogja találni - mondta, és odajött hozzám. -Tessék, öt font. De ne felejtsen el valamit, kérem - és nevetgélve megkopogtatta a mellemet. - Ha bárkinek, érti, bárkinek csak egy szót is szól a dologról, Isten legyen irgalmas magának! Leírhatatlan undorral és rettegéssel töltött el ez a jelentéktelen külsejű ember. A lámpa éppen az arcába világított, jobban 91 megnézhettem magamnak. Az arca vékony volt és beesett, a szakálla hegyes, finom szálú és ritkás. Beszéd közben el reszegte a fejét, az ajka, a szemhéja szüntelenül rángatózott, mintha vitustánc gyötörné. Arra gondoltam, hogy nyugtalan nevetgélése is valamilyen idegbaj jele. De a szeme riasztó volt, acélszürke, hidegen csillogó, iszonyatosan, engesztelhetetlenül kegyetlen. - Megtudjuk, ha beszél róla - mondta. - Megvannak a magunk hírforrásai. A kocsi már várja magát. A barátom elkíséri. Keresztülvezettek az el csarnokon, felültettek a kocsira. Megint láttam egy pillanatra a fákat és a kertet. Mr. Latimer szorosan a nyomomban lépkedett, a kocsiban szótlanul leült a velem szemben lev ülésre. Csendben kocsikáztunk nagyon sokáig, felhúzott ablakokkal. Nem sokkal éjfél után megállt a kocsi.

- Itt ki kell szállnia, Mr. Melas - mondta az útitársam. - Sajnálom, hogy ilyen messze van a lakásától, de nem tehetek mást. Ne próbálja meg a kocsit követni, mert rosszul járhat. Ezzel kinyitotta az ajtót, és nekem alig volt annyi id m, hogy kiugorjak, a kocsis 92 máris a lovak közé csapott, és a kocsi elrobogott. Kíváncsian néztem körül. Hangával ben tt, itt-ott rekettyebokrok sötét foltjával tarkított réten voltam. A távolban egy házsort láttam, egy-egy emeleti ablakban még égett a lámpa. A másik oldalon pedig a vasút piros fényeit pillantottam meg. A kocsi már eltűnt a szemem el l. Nézel dtem, azon törtem a fejem, hol lehetek. Valaki felém tartott a sötétségben. Közelebb érve láttam, hogy egy vasúti hordár. - Meg tudja mondani, mi ez a hely? -kérdeztem. - Wandsworth Common - felelte. - Van még vonat Londonba? - Körülbelül egy mérföldet kell gyalogolni, Clapham Junction állomásig mondta. - Még éppen elérheti az utolsó vonatot. így végz dött a kalandom, Mr. Holmes. Nem tudom, hol voltam, nem tudom, kivel beszéltem, csak annyit tudok, amennyit elmondtam. De tudom, hogy itt valami nincs rendjén, és szeretnék segíteni azon a szerencsétlenen, ha lehet. Másnap elmondtam a történetet Mr. Mycroft Holmesnak, aztán a rend rségnek is. 93 Egy ideig szótlanul ültünk az elképeszt beszámoló után. Aztán Sherlock Holmes a bátyjára nézett. - Mit tettetek? - kérdezte. Mycroft felvette a mellette lev kis asztalon hever újságot, a Daily News-t. “Jutalom Paolos Kratides angolul nem beszél athéni görög férfi hollétére vonatkozó felvilágosításért. Ugyancsak jutalom jár egy Sofia keresztnevű görög hölgy hollétére vonatkozó felvilágosításért. X 2473." Minden újságban megjelent. Eddig semmi válasz. - A görög követség mit mond? Érdekl dtem. Nem tudnak semmir l. - Táviratozni kell az athéni rend rf nöknek. Mycroft felém fordult. - Sherlock az egyetlen tevékeny ember a családban - mondta. - Szeretném, ha a kezedbe vennéd az ügyet, és tájékoztatnál, ha megtudsz valamit. - Meglesz - mondta a barátom, és felállt. - Értesítelek téged is, Mr. Melast is. Kérem, Mr. Melas, vigyázzon magára, mert ezekb l a hirdetésekb l az emberrablók látni fogják, hogy elárulta a titkukat. 94 Hazafelé menet megálltunk egy távíróhivatalban. Holmes számos sürgönyt adott fel. - Látja, Watson - mondta -, ez nem volt elvesztegetett este. A legérdekesebb eseteim közül jó néhányat Mycroftnak köszönhetek. A most hallott esetnek, sajnos, csak egyféle magyarázata van, de néhány részlete nagyon figyelemre méltó. - Reméli, hogy meg tudja oldani? - Sok mindent kisütöttünk már, meglep lenne, ha nem tudnánk meg a még hiányzó dolgokat is hozzá. Valószínűleg magának is van valami elképzelése, ami minden ismert részletet megmagyaráz. - Homályosan ugyan, de van. - Halljuk, mi az! - Szerintem nyilvánvaló, hogy ezt a görög lányt a Harold Latimer nevű fiatalember szöktette meg. - Szöktette meg, de honnan? - Talán Athénból. Sherlock Holmes a fejét rázta.

- A fiatalember egy szót sem tud görögül. A lány elég jól beszél angolul. Következésképp a hölgy már egy ideje Angliában van, és a fiatalember sohasem járt Görögországban. 95 - Tegyük föl akkor, hogy a hölgy eljött Angliába látogatóba, és Harold rábeszélte, hogy szökjön meg vele. - Ez már elképzelhetöbb. - És a lány bátyja - mert alighanem ez a rokoni kapcsolat áll fenn közöttük - utánajön Görögországból, hogy közbelépjen. Vigyázatlanságában a fiatalember és öreg cinkosa kezébe esik. Fogva tartják, és rá akarják kényszeríteni, hogy írjon alá bizonyos papírokat, mondjuk, adja át nekik a lány vagyonát, hiszen lehet a gyámja. Megtagadja. A tárgyalásokhoz tolmácsra van szükség, el ször valaki más tolmácsol, aztán ezt a Mr. Melast veszik el . A lány nem tud a bátyja megérkezésér l, és csak véletlenül deríti ki az igazat. - Kitűn , Watson! - kiáltotta Holmes. -Azt hiszem, nem jár messze az igazságtól. Láthatja, hogy minden üt kártya a mi kezünkben van, legfeljebb attól kell félnünk, hogy megpróbálnak végezni velünk. Ha elég id nk lesz, kézre kerítjük ket. - De hogy fogjuk megtalálni azt a házat? - Ha az elképzelésünk helytálló, és a lányt valóban Sofia Kratidesnek hívják, könnyen a nyomára fogunk bukkanni. El96 s sorban ebben bízhatunk, mert a bátyja nemrég érkezett Angliába, idegen még itt. Bizonyos id nek el kellett telnie azóta, hogy Harold barátunk kapcsolatba került a lánnyal, legalábbis néhány hétnek, hiszen a lány bátyja Görögországban megtudta a dolgot, és utánajött. Ha egész id alatt ugyanazon a helyen laktak, valószínűleg nyomra fog vezetni valaki, hála Mycroft hirdetésének. Beszélgetés közben meg is érkeztünk a Baker Streetre. Holmes ment föl els nek az emeletre, és mikor benyitott a szobánkba, meglepetten kiáltott fel. Átnéztem a válla fölött. Én is elcsodálkoztam. A karosszékben ült és pipázott Mycroft, Holmes bátyja. - Kerülj beljebb. Sherlock! Fáradjon be, uram - mondta nyájasan, és mosolygott megütközött arcunk láttán. - Ennyi tettrekészséget nem néztél ki bel lem, ugye, Sherlock? De be kell vallanom, érdekel ez az ügy. - Hogy kerültél ide? - Kocsival. Megel ztelek benneteket. - Van valami fejlemény? - Válasz jött a hirdetésemre. 97 - Ne mondd! - De bizony. Alig néhány perccel azután, hogy elmentetek. - És mi van a válaszban? Mycroft Holmes egy levelet vett el . - Itt van - mondta. - Vékony tollal írták, csontszínű miniszterpapírra, az írás alapján egy beteges, középkorú ember küldte. Ezt írja: “Uram, mai hirdetésére válaszolva van szerencsém közölni, hogy jól ismerem a szóban forgó hölgyet. Ha felkeresne, tájékoztathatnám err l a szomorú történetr l. A hölgy jelenleg Beckenhamben lakik, a Mirtuszvillában. Tisztel híve: Davenport. " Brixtonból ír - tette hozzá Mycroft Holmes. - Nem kellene most mindjárt elmennünk hozzá, hogy meghallgassuk a szomorú történetr l szóló tájékoztatást? - Kedves Mycroft, a férfi élete fontosabb számunkra, mint a lány története. Szóljunk be a Scotland Yardra Gregson felügyel ért, és menjünk egyenesen Becken-hambe. Tudjuk, hogy végezni akarnak vele, minden pillanat életbevágóan fontos lehet. - Útközben beszólhatnánk Mr. Mela-sért - javasoltam. - Szükségünk lehet tolmácsra. 98

- Nagyszerű ötlet! - mondta Holmes. -Agyerek szaladjon el kocsiért, és máris indulhatunk. Kihúzta az asztalfiókot, és láttam, hogy zsebre teszi a pisztolyát. - Szükség lehet rá - mondta kérd tekintetemet látva. - A hallottak alapján különösen veszélyes társasággal van dolgunk. Már majdnem besötétedett, mire Mr. Melas házához értünk, a Pali Mailre. Megtudtuk, hogy valaki érte jött és magával vitte. - Nem tudja, hogy hova? - kérdezte Mycroft Holmes. - Nem tudom, uram - felelte az asz-szony, aki ajtót nyitott. - Csak azt tudom, hogy kocsival mentek. - Megmondta a látogató a nevét? - Nem, uram. - Egy elég magas, jóképű fiatalember volt? - Nem, uram, alacsony, pápaszemes kis ember volt, beesett képű, de nagyon kedves, mindig nevetgélt, ahogy beszélt. - Gyerünk! kiáltotta Sherlock Holmes türelmetlenül. Egyre komolyabb a dolog - mondta, miközben a Scot99 land Yard felé haladtunk. - Megint megfogták Melast. A múltkori tapasztalataikból tudják, hogy nem valami bátor ember. Most is csak megjelent ez a gonosztev , és ijedten és ellenkezés nélkül követte. Megint a nyelvtudására van szükségük, de ha végzett a munkájával, lehet, hogy vele is végezni akarnak, hiszen elárulta ket. Azt reméltük, hogy vonattal hamarabb megérkezünk Beckenhambe, mint a kocsi, de legalábbis vele egyszerre. Igen ám, de a Scotland Yardon egy órába telt, amíg el kerítettük Gregson felügyel t, és megszereztük a házkutatási engedélyt. Háromnegyed tízkor értünk a London Bridge állomásra, és fél tizenegykor érkeztünk meg Beckenhambe. Az állomástól fél mérföldnyire volt a Mirtusz-villa - egy nagy, sötét épület egy park közepén, jó messzire az úttól. Elküldtük a kocsinkat, és megindultunk az épület felé. - Minden ablak sötét - mondta a felügyel . - Kihaltnak látszik a ház. - Kirepültek a madarak, üres a fészek - mondta Holmes. - Honnan tudja? 100 - Az elmúlt órában egy sok csomaggal megrakott kocsi hajtott ki a parkból. A felügyel nevetett. Én is láttam a keréknyomokat a kertkapunál lev lámpa fényében. De honnan szedi azt, amit a csomagokról mond? - Láthatta, hogy ugyanaz a keréknyom vezet kifelé is, befelé is. De a kifelé men sokkal mélyebb. Biztosra vehetjük, hogy nagy súlyt cipelt az a kocsi. Ez több, mint amennyit én látok -mondta a felügyel a vállát vonogatva. -Nem lesz könnyű betörni a kaput. Próbáljuk meg, hátha meghallanak bennünket. Vadul megkopogtatta a kaput, megrángatta a cseng zsinórját, de hiába. Holmes elosont, és néhány perc múlva már jött is visszafelé. - Egy ablak nyitva van - mondta. - Szerencse, hogy maga a mi oldalunkon van, Mr. Holmes, és nem ellenünk -mondta a felügyel , látva, milyen ügyesen pattantotta fel az ablakzárat a barátom. -Ilyen körülmények közt, gondolom, hívás nélkül is besétálhatunk. Egyikünk a másik után mászott be egy nagy szobába, alighanem abba, amelyikr l 101 Mr. Melas beszélt. A felügyel meggyújtotta a lámpását. Láttuk a két ajtót, a függönyt, a lámpát, a japáni vértet - mindent, amir l beszámolt. Az asztalon két pohár volt, egy üres konyakosüveg és a vacsora nyomai.

- Mi ez? - kérdezte hirtelen Holmes. Hallgattunk és füleltünk. Halk nyögést hallottunk valahonnan a fejünk fölül. Holmes az ajtóhoz ugrott, kirohant az el csarnokba. A baljós hang az emeletr l hangzott. Felrohant a lépcs n, a felügyel meg én a nyomában, és Mycroft is sietett, már amennyire hatalmas teste megengedte. Három ajtót láttunk az emeleten, és a középs mögül szivárgott ki a nyögés, sokszor elhalóan, sokszor szinte a sikoltásig feler södve. Az ajtó be volt zárva, de a kulcs kívülr l volt a zárban. Holmes feltépte az ajtót, beszaladt, de egy szempillantás múlva megint kijött, és a szája elé tartotta a kezét. - Széngáz! - kiáltotta. - Várjunk. Ki fog tisztulni. Benéztünk, és láttuk, hogy a szobában egy háromlábú rézüstb l halvány, kékes láng csap fel. Csak ez világított a szobában, sápadt, furcsa kört rajzolt a padlóra, a fal 102 tövében, az árnyékban pedig két összeros-kadt emberalak körvonalait vehettük ki. Rettenetes, fojtó gáz áradt ki a nyitott ajtón, fuldokoltunk, hörögtünk t le. Holmes felszaladt a lépcs tetejére, hogy friss leveg t szippantson, aztán berohant a szobába, kinyitotta az ablakot, és a rézüstöt kihajította a kertbe. - Egy perc múlva bemehetünk-mondta lihegve, mihelyt újra kint volt. - Hol van gyertya? Odabenn nem nagyon tudnánk még gyufát sem gyújtani. Tartsd ide a gyertyát az ajtóhoz, Mycroft, és mi kihozzuk a szerencsétleneket. Gyerünk! Berohantunk, és kirángattuk a megmérgezett embereket a szobából. Mind a kett jüknek szederjes volt a szája, puffadt, sötét az arca és dülledt a szeme. Eszméletlenek voltak. A vonásaik annyira eltorzultak, hogy ha a fekete szakáll és a tömzsi termet el nem árulja, talán fel sem ismerjük a görög tolmácsot, akit l alig néhány órája köszöntünk el a Diogenész Klubban. A keze és a lába gondosan össze volt kötve, a szeme fölött egy nagy ütés nyoma. A másik megkötözött ember magas volt, csonttá-b rré aszalódott, az arca ragtapasszal fur103 csán összevissza ragasztva. Amikor lefektettük, már nem is nyögött, és egyetlen pillantással megállapíthattam, hogy rajta már nem tudunk segíteni. Mr. Melas azonban élt, és egy óra múlva elégedetten láttam, hogy az ammónia és a konyak hatására kinyitja a szemét, és tudtam, hogy én hoztam vissza az él k közé onnan, ahonnan egyszer nem lesz visszatérés. A történet, amit elbeszélt, elég egyszerű volt, és mindenben meger sítette következtetéseinket. A látogatója ólmos botot vett el a kabátja ujjából, mihelyt belépett hozzá, és annyira félt a rögtöni és biztos haláltól, hogy másodszor is elrabolhatták. A nevetgél gonosztev olyan delejes hatással volt a szerencsétlen nyelvészre, hogy még most is csak reszket kézzel és falfehér arccal tudott beszélni róla. Nyomban Becken-hambe vitték, egy újabb tárgyaláson kellett betöltenie a tolmács szerepét. Ez a tárgyalás még az el z nél is drámaibb volt: a két angol meggyilkolással fenyegette a foglyot, ha nem teljesíti követelésüket. De végül be kellett látniuk, hogy minden fenyegetésük hiábavaló. Visszavezették a fogságba, aztán Melast vették el , árulással vádolták, a hir104 detest hozták fel bizonyítékul, leütötték az ólmos bottal. Utána már csak arra emlékszik, hogy fölé hajoltunk. Ez volt a görög tolmács páratlanul érdekes esete - a megoldását még ma is egy kis rejtély övezi. A hirdetésre válaszoló úriember jóvoltából megtudtuk, hogy a szerencsétlen görög lány gazdag családból származott, látogatóba jött a barátaihoz Angliába, megismerkedett ezzel a Harold Latimer nevű fiatalemberrel, beleszeretett, és a fiatalember rábeszélte,

hogy szökjön meg vele. Megdöbbent barátai megelégedtek azzal, hogy a bátyját értesítették - és mosták a kezüket. A lány bátyja Athénb l Angliába utazott, és ügyetlenségében Latimer és a társa, egy William Kemp nevű, szörnyeteg el dökt l származó gonosztev kezébe került. Ezek ketten tudták, hogy a görög nem tud angolul, ki van szolgáltatva nekik, rabságban tartották, kegyetlenségükkel és az éheztetéssel azt akarták elérni, hogy rájuk ruházza, a maga és a lány vagyonát. A lány nem tudott róla, hogy a bátyját a házban tartják fogva, és Latimerék azért is ragasztották összevissza a férfi arcát ragtapasszal, hogy ha véletlenül meglátja, ne 205 ismerje fel egykönnyen. De a lány finom n i ösztönével már az els pillanatban, a görög tolmács látogatásakor felismerte a bátyját. A lány is fogoly volt, hiszen rajtuk kívül csak ketten voltak a házban, a kocsis meg a felesége, a két gonosztev engedelmes eszközei. Amikor megtudták, hogy a titkuk kipattant, és megértették, hogy a foglyukat semmire sem tudják rákényszeríteni, néhány órával az érkezésünk el tt a lánnyal együtt megszöktek a bútorozottan bérelt házból, de el bb még megpróbáltak bosszút állni azon, aki dacolni mert velük, és azon, aki elárulta ket. Néhány hónap múlva egy érdekes újságkivágást kaptunk Budapestr l. Arról volt benne szó, hogy két angol férfi, aki egy lánnyal utazott, tragikus körülmények közt meghalt. Egymást szúrták le, legalábbis a magyar rend rség véleménye szerint, hajba kaptak, és halálosan megsebezték egymást. Holmesnak azonban, úgy tudom, más a véleménye: mindmáig azt hiszi, hogy ha valaki megtalálná a görög lányt, megtudhatná t le, hogyan állt bosszút a maga megrontóin és a bátyja gyilkosain. l 06 A haditengerészeti szerz dés A házasságkötésemet követ júliust három érdekes eset tette emlékezetessé, mindháromban ott lehettem Sherlock Holmes oldalán, és tanulmányozhattam a módszereit. Mindhárom esetr l jegyzeteket készítettem, a címük: A második folt esete, A haditengerészeti szerz dés esete és A fáradt kapitány esete. Az els ben olyan komoly kérdések forogtak kockán, az országnak olyan neves családjai keveredtek bele, hogy még évekig nem hozhatom nyilvánosságra. Pedig Holmes minden vállalkozása közül ebben bizonyította következtetéses módszerének fölényét a legcsattanósabban, ebben vívta ki társainak leg szintébb tiszteletét. rzöm annak a beszélgetésnek a csaknem szó szerintijegyz könyvét, amelyben Dubuque úrnak, a párizsi rend rség egyik vezet jének, és Fritz von Waldbaumnak, az ismert dan107 zigi szaktekintélynek elmagyarázta, mi történt valójában, mert a két úr másodrangú fontosságú kérdések megoldására pazarolta erejét. Majd ha beköszönt az új évszázad, talán történetünket is el lehet mondani. Éppen ezért most a második említett esetre térek rá, hiszen néhány pillanatra ez is létfontosságúnak látszott országunk számára, és számos részlete valóban egyedülállóan érdekessé teszi. Középiskolás koromban jó barátságban voltam egy Percy Phelps nevű fiúval. Nem volt nagy korkülönbség köztünk, két osztállyal járt fölöttem. Kitűn képességű fiú volt, minden megnyerhet iskolai jutalmat bezsebelt, ösztöndíjjalljutottbe az egyetemre, és Cambridge-ben is sikert sikerre halmozott. Ráadásul kitűn összeköttetésekkel rendelkezett, már kisfiú korunkban is tudtuk róla, hogy anyai nagybátyja Lord Holdhurst, a hires konzervatív politikus. Az iskolában nem sok hasznát vette ennek az el kel rokonságnak: mi remek szórakozásnak tartottuk, ha megkergethettük a krikettpályán, ha megcsapkodhattuk a krikettkapu pálcáival. De minden megváltozott, mihelyt elvégezte az iskoláit. Hallottam valamit róla, hogy a jó fejé108

nek és a kitűn összeköttetéseinek hála, remek állást kapott a külügyminisztériumban, de aztán még a létezésér l is megfeledkeztem, míg a következ levél eszembe nem juttatta: Biarbrae, Woking Kedves Watson, minden bizonnyal emlékszik még Phelpsre, az “ebihalra", o7ci akkor járt ötödikbe, amikor maga harmadikba. Lehet, hogy még azt is tudja, hogy a nagybátyám jóvoltából kitűn állást kaptam a külügyminisztériumban, becsültek és tiszteltek, de most egy rettenetes szerencsétlenség véget vethet szépen ível pályámnak. Nincs értelme, hogy megírjam a szörnyű esemény részleteit. Ha eleget tesz a kérésemnek, úgyis elmondhatom személyesen. Kilenc hétig ideglázban feküdtem, és még most is nagyon gyenge vagyok, Nem tudná-e elhozni hozzám a barátját, Mr. Holmest? Szívesen meghallgatnám, mi a véleménye az ügyr l bár az illetékesek azt mondják, hogy nincs mit tenni. Kérem, próbálja meg idecsábítani, mégpedig minél hamarabb. Rettenetes feszültségben élek, minden perc egy örökkévalóságnál^ látszik. Mondja meg 109 neki, hogy nagyra becsülöm a képességeit, és csak azért nem fordultam hozzá hamarabb, mert a végzetes csapás óta szinte még nem is tértem magamhoz. Most újra tisztább a fejem de el sem merem hinni, annyira félek a visszaesést l. Olyan gyenge vagyok, hogy tollba mondom ezt a levelet is, mint az írásból láthatja. Kérem próbálja meg magával hozni! Hajdani iskolatársa Percy Phelps Volt ebben a levélben valami, ami szíven ütött: a szánalomra méltó esedezés, hogy Holmest vigyem magammal. Annyira meghatódtam, hogy egyedül is megpróbáltam volna mindent, bármilyen nehéznek is ígérkezett az ügy, de tudtam, hogy Holmes örömmel segít, olyan szívesen ad tanácsot, amilyen szívesen fogadják. A feleségem egyetértett velem, azt mondta, hogy ne vesztegessük az id t, haladéktalanul terjesszük Holmes elé az esetet. Egy órával a reggeli után ott voltam ismét a jól ismert Baker Street-i szobában. Holmes a kis asztalnál ült házikabát-ban, valami vegytani kísérletet végzett. A 110 kékes fényű Bunsen-lámpa fölött vadul fortyogott valami a nagy retortában, a lepárolt cseppek egy kétliteres mér edényben gyűltek össze. A barátom alig nézett rám, amikor beléptem, és én, látva, hogy a kísérlet fontos, egy karosszékbe telepedtem, és vártam. Holmes néhány csepp vegyszert szippantott fel különnbözö üvegekb l a pipettájával, és a végén egy oldatot tartalmazó kémcs vel állt meg az asztal mellett. Jobb kezében egy darabka lakmuszpapírt szorongatott. - Sorsdönt pillanatra érkezett, Wat-son - mondta. - Ha a papír kék marad, minden rendben van. Ha pirosra változik, egy ember eljátszotta az életét. Beletette a papírt a kémcs be. Nyomban piszkosvörösre változott a színe. - Gondoltam! - mondta. - Egy pillanat, és a rendelkezésére állok, Watson. A perzsa papucsban talál dohányt. Leült az íróasztalához, megírt néhány táviratot, átadta ket az inasfiúnak. Aztán a szemközti székbe vetette magát, fölhúzta a térdét, átkulcsolta hosszú, vékony lábszárát. - Közönséges kis gyilkosság - mondta. -Remélem, hogy maga érdekesebb dolgot tar111 tógát a számomra. Maga valamilyen bűntény viharmadara, Watson. Mir l van szó? Átadtam neki a levelet. Nagy figyelemmel olvasta. - Nem sokat tudunk meg bel le - jegyezte meg, és visszaadta. - Szinte semmit. De a kézírás érdekes.

- Nem maga írta. - Tudom. Egy n írta. - Nem! Biztosan férfi írta - kiáltottam. - N i írás, méghozzá er s akaratú n írása. Tudja, a nyomozás kezdetén az is számít, hogy megtudtuk, hogy a barátja, szerencséjére vagy szerencsétlenségére, egy kivételes jellemű n vel van közeli kapcsolatban. Máris érdekel ez az ügy. Ha maga is útra kész, indulhatunk Wokingba. Megnézzük a bajba keveredett diplomatát és a hölgyet, akinek a leveleit tollba mondja. Kedvezett nekünk a szerencse, még elértük a legközelebbi vonatot a Waterloo pályaudvaron, és egy óra múlva már Woking hangás rétjein és feny i közt sétáltunk. Bi-arbrae egy nagy parkban álló ház volt, alig néhány percre az állomástól. Beküldtük a névjegyünket, bevezettek minket egy szé112 pen berendezett fogadószobába. Néhány perc múlva egy köpcös ember lépett be, és nagyon szívélyesen üdvözölt. Közelebb lehetett a negyvenhez, mint a harminchoz, de pirospozsgás képe, fürge szeme láttán inkább valamiféle kövérkés és haszontalan iskolás fiúnak tartotta az ember, mint férfinak. - Örülök, hogy eljöttek - mondta, és hevesen megrázta a kezünket. Percy hajnal óta magukat emlegeti. Szegény fickó! Ez az utolsó szalmaszál. Az apja meg az anyja megkért, hogy fogadjam magukat. Nekik kínszenvedés volna beszélni err l az eseményr l. - A részleteket még nem ismerjük -mondta Holmes. - Látom, hogy maga nem tartozik a családhoz. Új ismer sünk meglep dött, de aztán végignézett magán, és nevetni kezdett. - Szóval észrevette az óraláncomon a J. H. betűket! - mondta. - Egy pillanatra azt hittem, hogy ez valami bűvészmutatvány. Joseph Harrison vagyok, és mivel Percy a húgomat, Annie-t veszi feleségül, mégiscsak rokonságba fogok kerülni vele. A húgom ott is van mellette, a szobájában, 113 ápolta az elmúlt két hónapban. De talán mehetnénk is, mert Percy már nagyon türelmetlen. Átmentünk egy másik szobába, nem messze a fogadószobától. Minden zugát, minden sarkát virágok díszítették, maga a szoba félig nappali, félig háló volt. Az ablakon beáradt a kert. a balzsamos nyári leveg illatárja, az ablak el tti heverön pedig egy sápadt, tör dött fiatalember feküdt. Egy n üldögélt mellette, és amikor beléptünk, felállt. Elmenjek, Percy? - kérdezte. A férfi megfogta a kezét, hogy el ne mehessen. Hogy van, Watson? - üdvözölt barátságosan. - Meg sem ismertem ezzel a nagy bajusszal, de azt hiszem, maga sem ismerne rám egykönnyen. Ha nem tévedek, ez Mr. Sherlock Holmes, a maga híres barátja. Gyorsan bemutattam ket egymásnak. Leültünk. A köpcös férfi magunkra hagyott bennünket, de a húga ott maradt, fogta a beteg kezét. Érdekes n volt, alacsonyabb és er sebb a megszokottnál, a b re gyönyörű, olajbarna, a szeme olaszosan nagy és 114 sötét, a hajkoronája csodálatosan fekete. Mellette még sápadtabbnak, még megvisel-tebbnek látszott társának fehér arca. - Nem akarok visszaélni a türelmükkel - mondta Phelps, és felült a heverön. -Mindjárt a közepén kezdem. Szerencsés és boldog ember voltam, éppen n sülni készültem, amikor ez a váratlan és végzetes balszerencse tönkretette az életemet. Watson alighanem elmondta, hogy a külügyminisztériumban dolgoztam, és a nagybátyám támogatásával gyorsan elég magas állásba jutottam. Amikor a nagybátyám a jelenlegi kormányban külügyminiszter lett, több titkos munkát rám bízott, és mivel mindig sikerrel oldottam meg a feladatot, jó

véleménye volt tudásomról és tapintatomról. Körülbelül két héttel ezel tt, pontosan május 23-án behívott a dolgozószobájába, megdicsért, hogy jól végeztem a munkámat, és elárulta, hogy újabb bizalmas feladatot oszt ki rám. - Ez itt - mondta, és egy szürke irattekercset vett el az asztalból az Anglia és Olaszország közötti titkos szerz dés eredeti 115 példánya. A sajtó, sajnos, már megneszelt valamit a dologról. Nagyon fontos, hogy semmi további ne szivárogjon ki róla. A francia vagy az orosz nagykövetség óriási összeget fizetne, ha megtudhatná, mi van ebben az iratban. Ha nem volna elengedhetetlenül szükséges, hogy lemásoljuk, ki sem adnám a kezemb l. Van íróasztal a szobájában? - Van, uram. Fogja a szerz dést, és zárja. el. Kiadom az utasítást, hogy maga itt maradhat, amikor a többiek elmennek, és akkor nyugodtan másolhatja, nem fogják kilesni a titkot. Ha elkészült a munkával, zárja el az eredetit is, a másolatot is, és holnap reggel személyesen adja át nekem. Fogtam az írást... Bocsánat, egy pillanat! - mondta Holmes. - Négyszemközt beszélgettek? Igen. - Nagy szobában? Legalább kilencszer kilenc méteresben. - A szoba közepén? - Körülbelül. 116 - Halkan? - A nagybátyám mindig nagyon halkan beszél. Én pedig szinte meg sern szólaltam. - Köszönöm - mondta Holmes, és lehunyta a szemét. - Kérem, folytassa. - Mindent úgy csináltam, ahogy mondta, és megvártam, hogy a többiek elmenjenek. Egy szobatársamnak, Charles Gorot-nak volt valami hátralékos munkája. Magára hagytam, elmentem vacsorázni. Mire visszajöttem, már elment. Sietni akartam a munkámmal, tudtam, hogy Joseph -Mr. Harrison, akivel az el bb találkoztak -a városban van, és hogy a tizenegyes vonattal utazik haza Wokingba. Szerettem volna elérni ezt a vonatot, ha lehetséges. Belenéztem a szerz désbe, és láttam, hogy a nagybátyám nem túlzott, amikor végzetesen fontosnak nyilvánította. Nem akarok a részletekr l beszélni, de annyit elárulhatok, hogy Nagy-Britannia és a hármas szövetség kapcsolatait szabályozza, és meghatározza, milyen politikát kövessen Anglia, ha a francia flotta er sebb lesz a Földközi-tengeren, mint az olasz. Csak haditengerészeti kérdésekr l volt szó ben117 ne. A végén a szerz dést megköt magas rangú megbízottak aláírása. Végigfutottam az egészet, aztán nekiültem a másolásnak. Hosszú irat volt, huszonhat cikkely, francia nyelven. Iparkodtam, ahogy csak tudtam, de kilenc órára csak kilenc cikkellyel készültem el, láttam, hogy a vonatomat már nem érhetem el. Szédültem, üres volt a fejem, talán a vacsora, talán az egész napi munka miatt. Egy csésze kávé talán felébresztene. A lépcs házban, a portásfülkében egész éjszaka ül egy portás, szokott kávét f zni a túlózázó hivatalnokoknak a borszeszlámpáján. Csöngettem neki. Meglepetésemre egy asszony jelent meg a szobámban, egy középkorú, durva arcú, kötényes asszony. Azt mondta, hogy a portás felesége, szokott takarítani. Megrendeltem a kávét. Még két cikkelyt lemásoltam, de álmosabb voltam, mint valaha. Felkeltem, sétáltam a szobában, hogy megmozgassam a lábam. A kávénak se híre, se hamva, el sem tudtam képzelni, hogy miért nem hozzák már. Kinyitottam az

ajtót, kimentem a folyosóra, hogy utánanézzek. A szobámnak nincs más kijárata, csak ez a rosszul vilá118 gított, keskeny folyosó, íves lépcs ben végz dik, és a lépcs tövében van a portás fülkéje. A lépcs b l a pihen nél egy másik folyosó ágazik el. Ez egy keskeny lépcs ben folytatódik, az oldalbejárathoz vezet. Itt jönnek be a hivatalszolgák, de a hivatalnokok is, ha gyorsan be akarnak jutni a Charles Streetr l. Itt van a színhely vázlata: - Köszönöm, azt hiszem hogy értem -mondta Sherlock Holmes. - Nagyon fontos, hogy ezt jól megjegyezze. Lementem a lépcs n, és az el 119 csarnokban láttam, hogy a portás alszik a fülkéje mélyén, forr a víz a borszeszlángon, ki-kifröccsen a fazékból a földre. Már nyújtottam a karom, hogy felrázzam a portást, aki rendületlenül aludt, de egyszerre csak megszólalt a feje fölött a cseng , és felriadt. - Mr. Phelps? - kérdezte csodálkozva. - Lejöttem, hogy megnézzem, mi van a kávémmal. - Feltettem a vizet, de elaludtam, uram - mondta, rám nézett, aztán fel a falra, a cseng re, és egyre döbbentebb képet vágott. - De ha maga itt van, uram, ki csengetett? - Ki csengetett? - kérdeztem. - Milyen cseng ez? - A maga szobájának a cseng je, uram. Jeges kéz szorította össze a szívemet. Valaki van a szobámban, és a féltett írás az asztalon hever! Felrohantam a lépcs n, végigszáguldottam a folyosón. A folyosó üres volt, Mr. Holmes, és üres volt a szoba is. Minden úgy volt, ahogy hagytam, de a gondjaimra bízott irat eltűnt az asztalról. A másolat ott volt. de az eredeti eltűnt. 120 Holmes felegyenesedettültében, a kezel dörzsölte. Láttam, hogy nagyon kedvére való a történet. És mit csinált? - kérdezte. - Rögtön tudtam, hogy a tolvaj az oldalkapu felöli lépcs n jött fel. Ha a másikon jön, találkozunk. Biztos benne, hogy nem rejt zködhetett egész id alatt a szobában vagy a maga szavai szerint is nagyon rosszul világított folyosón? - Képtelenség. Még egy egér sem tudna ott megbújni. Nincs mi mögé elrejt zni. - Köszönöm. Kérem, folytassa. - A portás a sápadt arcomról látta, hogy valami baj van, feljött velem a lépcs n. Mind a ketten kirohanunk a folyosóra, leszaladtunk a Charles Streetre vezet lépcs n. Az oldalkapu csukva volt, de nem volt bezárva. Feltéptük, kiugrottunk az utcára. Világosan emlékszem, hogy a közeli templom órája hármat ütött. Háromnegyed tíz volt. - Koromsötét volt az éjszaka, meleg es szemerkélt. Egy lelket sem láttunk a Charles Streeten, de a sarkon, a Whitehallon nagy volt a forgalom. Ahogy voltunk, kalap121 sapka nélkül kiszaladtunk a sarokra. A túlsó sarkon állt egy rend r. - Betörés! - lihegtem. - Egy nagy értékű iratot loptak el a külügyminisztériumból. Nem látott valakit erre? - Negyedóra óta vagyok itt, uram -mondta a rend r. -Azóta egyvalaki járt erre, egy kockás kend be burkolózó, magas, id s asszony. - Az az én feleségem- mondta a portás. - Más nem járt erre? - Más nem. - Akkor a másik úton ment a tolvaj -kiabálta a portás, és megrángatta a kabá-tom ujját.

Nem tetszett nekem a dolog, és gyanakodni kezdtem, hogy mindenáron el akar távolítani innen. - Merre ment az az asszony? - kérdeztem. - Nem tudom, uram. Láttam, hogy erre jön, de nem volt okom rá, hogy szemmel tartsam. Sietett. - Mennyi ideje látta? - Néhány perce. - Öt percen belül? - Nem lehetett több, mint öt perce. 122 - Csak az idejét vesztegeti, uram, pedig minden perc számít - kiabálta a portás. -Szavamra mondom, hogy a feleségemnek semmi köze az egészhez, jöjjön az utca másik végére! Ha nem jön, megyek egyedül! -és már futott volna az ellenkez irányba. Utánakaptam, elcsíptem a kabátja ujját. - Hol lakik? - kérdeztem. - Brixtonban, Ivy Street 16. - felelte. -Higgye el, hamis nyomot követ, Mr. Phelps. Jöjjön az utca rnásik végére, hátha ott megtudunk valamit. Nem tehettem egyebet, megfogadtam a tanácsát. A rend r is velünk tartott. Itt is nagyon forgalmas volt az utca, sok ember járt-kelt erre, de mindenki sietett, hogy behúzódjon valahova az es elöl. Senki nem ácsorgott az utcán, senki sem tudott felvilágosítással szolgálni. Visszamentünk a minisztériumba, átkutattuk a lépcs házat és a folyosót, de hiába. A szobába vezet folyosót vajszínű linóleum bontja, nagyon jól látszanak rajta a lábnyomok. Gondosan megvizsgáltuk, de nem láttunk rajta idegen nyomot. Egész este esett? - Hét órától fogva. 123 - Hogyhogy a takarítón , aki kilenc órakor ment be magához, nem sározott össze mindent a cip jével? - Jó, hogy szóvá teszi. Én is gondolkoztam rajta annak idején. A takarítón k a portásfülékben leveszik a cip jüket, és posztópapucsba bújnak. - Értem. Szóval nem láttak lábnyomokat, pedig es s volt az id aznap este. Rendkívül érdekesen bonyolódnak az események. És mit csinált? - A szobát is átkutattuk. Titkos ajtó nincs sehol. Az ablakok kilenc méterre vannak az utcától. Mindkét ablak belülr l volt bezárva, a szoba sz nyegborításos, tehát csapóajtó sem lehet benne. A mennyezet sima, fehér. A nyakamat teszem rá, hogy az, aki a papírokat elvitte, csak az ajtón juthatott be a szobába. - És a kandalló? - Nincs kandalló. Kályha van. A cseng zsinór éppen az asztalom fölött lóg. Aki csengetett, oda kellett jönnie az asztalomhoz. És miért csenget az ilyen bűnöz ? Megoldhatatlan rejtély. - Az eset valóban szokatlan. És ezek után mit tett? Körülnézett a szobában, gon124 d löm, hogy nem fedezi-e fel a betolakodó nyomait - szivarvéget, ottfelejtett kesztyűt, haj tű t, valami apróságot. - Semmit sem találtam. - Nem érzett valamilyen szagot? - Nem is gondoltam rá. Pedig a dohány szaga nagy segítség lehet. - Nem dohányzóm, éppen ezért, gondolom, megéreztem volna, ha dohányszag van a szobában. Semmi sem volt, ami útbaigazíthatott volna. Egyetlen kézzelfogható valami akadt: az a tény, hogy a portás felesége, Mrs. Tangey elsietett a minisztériumból. A portás nem tudott magyarázatot adni a viselkedésére, csak azt mondta, hogy az asszony mindennap ilyen id tájban szokott hazamenni. A rend r meg én

úgy éreztük, leghelyesebb azonnal megkeresni az asszonyt, hogy ne szabadulhasson meg a papíroktól, ha ugyan egyáltalán nála vannak. Ekkorra már a Scotland Yard is megtudta a dolgot, és egy nyomozó, Mr. Forbes meg is jelent, és nagy buzgalommal látott munkához. Kocsit béreltünk, félóra múlva 125 már meg is érkeztünk a megadott címre. Egy fiatal lány nyitott ajtót, mint megtudtuk. Mrs. Tangey legid sebb lánya. Az anya még nem ért haza, így hát leültettek bennünket az utcai szobában. Tíz perc múlva kopogtak az ajtón, és itt követtük el az egyetlen komoly hibát, engem terhel érte a felel sség. Nem mi nyitottunk ajtót, hanem a lány. Hallottuk, hogy mit mond: ..Két ember vár magára az utcai szobában, anyám." Hallottuk, hogy valaki nyomban ezután végigszaladt a folyosón. Forbes felrán-totia az ajtót, berohantunk a hátsó szobába vagy inkább konyhába. Sajnos, az asszony megel zött minket. Dacos tekintettel nézett ránk. de amikor megismert, leesett az álla. Mr. Phelps az irodából! - kiáltotta. - Miért, mit gondolt, hogy kik vagyunk? Miért akart elszökni el lünk? - kérdezte a társam. - Azt hittem hogy a végrehaj tó-mondta. - Meggyült a bajunk egy keresked vel. - Nem valami ügyes kibúvó - mondta Forbes. - Minden okunk megvan rá, hogy feltételezzük, hogy maga egy fontos iratot elhozott a külügyminisztériumból, és most azért szaladt be ide. hogy megszabaduljon t le. Velünk kell jönnie a Scotland Yardra, meg fogják motozni. Hiába tiltakozott, hiába rúgkapált, kocsiba ültettük, és útnak indultunk. El bb természetesen kikutattuk a konyhát, belenéztünk a tűzhelybe, hogy nem égette-e el a papírokat, amíg néhány pillanatra egyedül volt. Nem láttunk sem papírfoszlányokat, sem iratra valló hamut. A Scotland Yardon tüstént átadtuk egy n i nyomozónak. Halálra válva vártam, hogy mit fog mondani. Az iratnak se híre, se hamva. Ekkor éreztem el ször, milyen kétségbeejt a helyzetem. Eddig csinálhattam valamit, nem értem rá tépel dni. Annyira bíztam benne, hogy visszaszerzem a szerz dést, hogy nem is gondoltam rá, mi lesz, ha nem sikerül. Most már nem tehettem semmit, nyugodtan gondolkozhattam a helyzetemr l. Iszonyatos volt! Watson a megmondhatója, hogy már az iskolában is túlérzékeny, ideges kölyök voltam. Ilyen a természetem. Nagybátyámra gondoltam, a minisztertársaira, a szégyenre, amit rájuk hoztam, de magamra is, a szeretteimre is. Rettenetes balszerencse áldozata voltam, de hiába, ha egy ország érdeke forog kockán, a bal127 szerencse is megbocsáthatatlan. Tönkretettem magam, szégyenteljesen és jóváte-hetetlenül tönkretettem. Nem is tudom, mit csináltam. Azt hiszem, hogy valami kínos jelenetet rendeztem. Homályosan emiészem, hogy körülálltak a tisztvisel k, csití-tani próbáltak. Az egyikük kivitt a Waterloo pályaudvarra és felültelett a wokingi vonatra. Azt hiszem, egészen hazáig kísért volna, ha nem találkozunk össze a vonatnál a közelünkben lakó Ferrier doktorral. Az orvos igen kedvesen a véd szárnyai alá vett, és jól tette, mert a wokingi állomáson kitört rajtam a roham, és valósággal rjöngtem, mire hazaértünk. Elgondolhatja, mit éreztek az otthoniak, amikor a doktor csengetése felverte ket álmukból, és látták, milyen állapotban vagyok. Szegény Annie-nek és anyámnak majd meghasadt a szíve. Ferrier doktornak elmondott a nyomozó egyet-mást a pályaudvaron, tehát be tudott számolni róla, mi történhetett, és ez a beszámoló nem nyugtatta meg a kedélyeket, nyilvánvaló volt, hogy elég sokáig fogok betegeskedni, éppen ezért szegény Josephet ki tették ebb l a szép szobából, ezt rendezték be nekem betegszo128

bának. Kilenc hétig feküdtem itt eszméletlenül vagy az idegláztól tébolyodottan. Csak Miss Harrison ápolásának és az orvos gondosságának köszönhetem, hogy egyáltalán beszélhetek magukkal. Miss Harrison egész áldott nap velem volt, éjszaka pedig egy ápolón viselte a gondomat, mert örjöngé-semben mindenre képes voltam. Lassan kezdett tisztulni az agyam, de csak az utolsó három napban tért vissza az emlékez -tehetségem. Bár néha azt szeretném, ha sohasem tért volna vissza. Mihelyt magamhoz tértem, táviratoztam a nyomozást vezet Mr. Forbesnak. El is jött hozzám, és elmondta, hogy minden fáradozásuk ellenére sem bukkantak nyomra, ízekre szedték a portást és a feleségét, de nem jutottak vele sehova. Aztán az ifjú Gorot-t kezdték gyanúsítani, azt, aki aznap este valamilyen hátralékos munkája miatt benn maradt egy ideig a minisztériumban. Semmi sem szólt ellene, csak az, hogy sokáig benn maradt, és hogy francia neve van. De én csak akkor láttam munkához, amikor Gorot elment, és ez a. hugenotta sökt l származó fiatalember éppen olyan angol érzésű és nevelte-tésű, mint bármelyikünk. Semmi terhel 129 adatot nem találtak, ezt a szálat is el kellett ejteni. Maga az utolsó mentsváram, Mr. Holmes. Ha maga sem tud segíteni rajtam, elveszítem az állásom is, a becsületem is. A beteget kifárasztotta a hosszú szónoklat, visszahanyaüott a párnáira, a gondvisel je egy pohárka er sít orvosságot adott neki. Holmes szótlanul ült, a fejét hátravetette, a szemét lehunyta - más talán azt hihette, hogy nem is figyel, de én tudtam, hogy ez a legteljesebb összpontosítás jele. - A beszámolója olyan alapos volt -mondta végül -, hogy csak egy-két kiegészít kérdést kell feltennem. Egy dolog mindenesetre nagyon fontos. Említette-e bárkinek is, hogy milyen munkát kell elvégeznie? - Senkinek. - Mondjuk Miss Harrisonnak? - Nem. Nem is voltam itthon a megbízatás és a munka megkezdése közötti id ben. És egyetlen ismer se sem kereste fel véletlenül? - Egyetlenegy sem. - Tudták az ismer sei, hogyan juthatnak be magához a minisztériumba? - Tudták. Én magam mutattam meg nekik. - De ha nem szólt nekik a dologról, úgyis hiábavaló az érdekl désem. - Nem szóltam senkinek. - Mit tud a portásról? - Semmit, csak azt, hogy kiszolgált katona. - Melyik ezredben szolgált? - Ezt véletlenül tudom. A Goldstream gárda ezredben. - Köszönöm. Forbestól bizonyára megtudhatom az összes részletet. A rend rség kitűn en össze szokta szedni az adatokat, de nem mindig használja fel ket kell képpen. De hogy ez a rózsa milyen szép! Megkerülte a hever t, odament a nyitott ablakhoz, megemelte egy moharózsa lehaj-ló ágát, lenézett erre a csodálatos vörös és zöld színfoltra. Ez még az én számomra is újdonság volt, hiszen eddig sohasem tapasztaltam, hogy érdeklik a természet szépségei. - A vallás az a terület, ahol a következtetések a legfontosabbakmondta, és nekid lt az ablaktáblának. - Agondolkozó ember akár tudománnyá is emelheti. A gondviselés jósá131 gának legszebb bizonyítéka szerintem a virág. Minden más. a képességeink, a vágyaink, a betev falatunk elengedhetetlenül szükségesek az életünkhöz. De ez a rózsa ráadás. Aszí-ne. a szaga megszépíti az életet, bár nélküle is élnénk. És az ilyen ráadást csak a jóság biztosítja számunkra. Újra csak azt mondhatom, hogy reményt meríthetünk ezekb l a virágokból.

Percy Phelps és a hölgy csodálkozva nézett Holmesra, és szavai hallatán kiült az arcukra a csalódás. Holmes, az ujjai közt szorongatva a rózsát, álmodozott. A hölgy néhány másodperc múlva odafordult hozzá. - Maga szerint, Mr. Holmes, van remény rá, hogy megoldódik ez a rejtély? -kérdezte egy kicsit talán éles hangon. - Ó, a rejtély! - mondta Holmes, aki úgy látszik, újra ráeszmélt a nyers valóságra. -Nem tagadhatom, az eset nagyon homályos ésbonyolult, de megígérhetem, hogy megvizsgálom az ügyet, és tudatni fogom, ha valami figyelemre méltóra bukkanok. - Van valami nyom, amin elindulhat? - Hét nyomot is találtam az elbeszélésben, de még nem nyilatkozhatom róluk, meg kell vizsgálnom ket. 732 - Gyanúsít valakit? - Magamat gyanúsítom... - Tessék? ...hogy túl gyorsan vonom le a következtetéseimet. - Menjen vissza Londonba, és vizsgálja meg a nyomokat. - Kitűn tanács. Miss Harrison -mondta Holmes, és máris indult. - Azt hiszem, Watson, nem is tehetnénk okosabbat. Ne tápláljon indokolatlan reményeket, Mr. Phelps. Nagyon szövevényes ez az ügy. - Izgatottan várom vissza magukat -mondta a diplomata. - Holnap is ezzel a vonattal fogok érkezni. Sajnos, valószínűleg kedvez hírek nélkül. - Isten áldja meg, hogy eljön! - mondta betegünk. -Valósággal újjászülettem, mert tudom, hogy mégis történik valami. Kaptam egy levelet Lord Holdhurstt l is. - Mit ír? - Hidegen írt, de nem gorombán, bár azt hiszem, hogy csak a súlyos betegségemre való tekintettel. Megint elmondta, milyen fontos a dolog, és hozzátette, hogy aj övömr l - természetesen az elbocsátásomat érti 133 - csak felgyógyulásom után döntenek, és hogy még jóvátehetem a hibámat. - Nagyon értelmes és tapintatos határozat - mondta Holmes. - Induljunk, Wat-son, sok munka vár ránk Londonban. Joseph Harrison vitt ki minket az állomásra, és nemsokára már a portsmouth-londoni vonaton száguldottunk. Holmes a gondolataiba mélyedt. és jóformán meg sem szólalt Clapham Junction állomásig. - Szívderít ezen az emelt pályán érkezni Londonba, letekinteni a mélybe, a házakra. Azt hittem, hogy tréfál, mert a látvány elég elszomorító volt, de Holmes megmagyarázta a dolgot. - Nézze csak azokat a többi háztet fölé magasodó nagy épülettömböket. Szigetek a palaszínű tengeren! - Iskolák. - Világítótornyok, barátom! A jöv fényjelei! Száz és száz kis magot tartalmazó gubók, bel lük fog megszületni az új, a jobb, a bölcsebb Anglia. Remélem, hogy ez a Phelps nem iszik. - Nem hinném. - Én sem. De minden lehet séggel számolnunk kell. Szörnyű örvénybe került sze134 gény fiú, és nem tudom, ki tudjuk-e cibálni bel le. Mi a véleménye Miss Harrisonról? - Határozott n . - Igen, de igazán derék teremtés, ha nem tévedek. Egy Northumberland vidéki vasiparos gyereke is, a bátyja is. Phelps télen járt arra, akkor jegyezte el, és most a lány lement hozzájuk, hogy megismerkedjen Phelps szüleivel. A bátyja elkísérte. Amikor a baj megtörtént, a lány Wokingban maradt, hogy ápolhassa a szerelmesét, és ez a Joseph éppen elég

jól érzi magát ahhoz, hogy is megüljön egy kicsit. Láthatja, hogy máris nyomoztam utánuk a magam szakállára. De ma aztán még több dolgot meg kell tudnunk. - A betegeim... - kezdtem. - Ó, ha a maga orvosi esetei érdekesebbek, mint az én eseteim... mondta Holmes kesernyésen. - E betegeim nyugodtan várhatnak egy-két napig, ezt akartam mondani. Ez az év legnyugalmasabb része. - Nagyszerű! - tért vissza Holmes jókedve. - Akkor együtt dolgozhatunk. El ször talán Forbest kellene felkeresnünk. T le megtudhatjuk mindazokat a részlete135 két, amelyekre szükségünk van, és kitapasztalhatjuk, merr l közelíthetjük meg ezt a rejtélyt a legkönnyebben. - Azt mondta, hogy vannak nyomok, amiken elindulhat. - Több nyom is van, de csak további vizsgálatokkal dönthetjük el, melyik mit ér. Legnehezebb a cél és értelem nélküli bűntetteket kideríteni. Ennek a bűntettnek célja és értelme van. Ki húzhat hasznot bel le? A francia nagykövet, az orosz nagykövet, aztán azok, akik el akarják adni nekik a zsákmányukat, és végül lord Holdhurst. - Lord Holdhurst! - Elképzelhet olyan helyzet, hogy egy államférfi örül, ha egy ilyen okmány véletlenül megsemmisül. De nem az olyan becsületes államférfi, mint Lord Holdhurst! - Természetesen ez csak egy lehet ség a sok közül, de figyelembe kell vennünk. Még ma felkeressük a nemes lordot, megnézzük, tud-e valami érdekeset mondani. A nyomozásunk egyébként máris megindult. - Máris? 136 - Igen. A wokingi állomásról táviratoz-íam minden londoni esti lapnak. Mindegyikben meg fog jelenni ez a hirdetés. Egy zsebkönyvb l kitépett lapot adott át nekem. Ez volt rajta ceruzával írva: ,.Tíz font jutalom. - Milyen számú bérkocsi tett le utast május 23-án este háromnegyed tízkor a külügyminisztérium Charles Street-i ajtajában vagy közelében. Értesítéseket Baker Street 221/b címre." - Annyi biztos benne, hogy a tolvaj bérkocsin érkezett? - Ha nem, semmi baj. De ha Mr. Phelps igazat mond, és a szobában és folyosón nincs búvóhely, kívülr l kellett bejönnie a tolvajnak. És ha kívülr l jött, és -bármilyen es s volt is az este - mégsem hagyott nedves nyomokat a linóleumon, több mint valószínű, hogy kocsin érkezett, mert a linóleumot alig néhány perccel a távozása után vizsgálták meg. Igen, azt hiszem, joggal következtethetünk bérkocsira. - Valószínűnek látszik. - Ez az egyik nyom, amir l beszéltem. Ezen a nyomon is eljuthatunk valahova. Aztán ott van a cseng , az egész eset legérdekesebb eleme. Miért szólalt meg a csen137 g ? Szemtelenségböl csöngelett-e a tolvaj? Vagy volt vele valaki, aki meg akarta akadályozni a bűntényt? Vagy véletlenül csöngettek? Vagy talán...? Visszasüppedt feszült és elmélyült töprengésébe, és én, aki minden kedélyhullámzását jól ismertem, tudtam, hogy valamilyen új lehet ség jutott az eszébe. Három óra húsz perckor érkeztünk meg Londonba, gyorsan megebédeltünk a pályaudvaron, és azonnal a Scotland Yardra siettünk. Holmes Forbesnak is táviratozott. és Forbes már várt is ránk. Rókaképű kis ember volt, az arckifejezése értelmes, ele egy csöppet sem barátságos. A lehet leghűvösebben fogadott bennünket, kivált amikor megtudta, mi járatban vagyunk.

Hallottam már a módszereir l, Mr. Holmes - mondta mogorván. Szívesen felhasználja mindazt, amit a rendörségt l megtudhat, és aztán maga oldja meg az ügyet, és megszégyeníti a rend rséget. Éppen ellenkez leg! mondta Holmes. - Az ötvenhárom legutóbbi ügyemben csak négyszer említették meg a nevemet, negyvenkilencszer a rend rségnek jutott minden dics ség. Maga még fiatal és 138 gyakorlatlan, talán ezért nem tudja mindezt. De ha jó munkát akar végezni, velem dolgozzon, ne ellenem. Köszönettel vennék egy-két jó ötletet - mondta megváltozott hangon a nyomozó. - Mert eddig nem sok dicséretet kaptam ezért az ügyért. - Mit csinált ez idáig? - Állandóan figyeljük Tangeyt, a portást. A testörségt l kitűn bizonyítvánnyal szerelt le. mi sem találtunk serni gyanúsat a viselkedésében. De a felesége gyanús alak. Azt hiszem, hogy többet tud a dologról, mint az ember gondolná. t is szemmel tartják? - Egy nyomozón t rászabadítottunk. Mrs. Tangey iszik, és a nyomozón kétszer is vele volt, amikor jól elázott, de semmit sem tudott kiszedni bel le. - Hallom, hogy végrehajtó járt náluk. - Igen, de mindent kifizettek. - Honnan szereztek pénzt? - Tisztességes úton. éppen esedékes volt az ember test rségi nyugdíja. És semmi jele, hogy nagyobb összegű pénzt szereztek. - Mivel magyarázta, hogy jelent meg Mr. Phelps csengetésére, és nem a férje? 739 - Azt mondta, hogy nagyon fáradt volt a férje, segíteni akart neki. - Igaz lehetett, hiszen nem sokkal kés bb alva találták a portást a fülkéjében. Tehát semmi terhel adat nem szól ellenük, hacsak az asszony rossz szokásai nem. Megkérdezte, miért sietett el aznap éjszaka? Még a rend rnek is feltűnt, hogy mennyire sietett. - Kés bb indult, mint máskor, haza akart menni. - Nem mondta neki, hogy különös, hogy Mr. Phelps és maga hamarabb érkeztek meg hozzájuk, mint , pedig húsz perccel kés bb indultak? - Azt felelte, hogy ennyi különbség van a bérkocsi és az omnibusz között. - Mit mondott, miért rohant a konyhába, amikor hazaért? - Mert ott volt a pénze, fizetni akart a végrehaj tónak. - Mindenre tud válaszolni. Megkérdezte t le, hogy nem találkozott-e valakivel vagy nem látott-e valakit eltávozásakor a Charles Streeten ácsorogni? - Csak a rend rt látta. Látom, elég alaposan kikérdezte. Mit csinált még? 140 - Kilenc hét óta követjük Gorot-t, azt a másik tisztvisel t. Semmi sem szól ellene. - És még mit csinált? - Mást nem nagyon tudtunk. Semmi nyom, amin elindulhatnánk. - Van valami elképzelése arról, miért szólalt meg a cseng ? - Be kell vallanom, hogy képtelen vagyok választ adni rá. Hidegvérű fickó lehetet, akárki volt is, hogy maga riasztotta a házat. - Igen, ez legalábbis meglep . Köszönöm a tájékoztatást. Értesíteni fogom, ha a kezére játszhatom a tettest. Mehetünk, Watson! - Hova megyünk? - kérdeztem, amikor elhagytuk az épületet. - Elbeszélgetünk Lord Holdhurst miniszter úrral, Anglia eljövend miniszterelnökével.

Szerencsénkre Lord Holdhurst még a hivatali szobájában tartózkodott a Downing Streeten, és mihelyt Holmes beküldte neki a névjegyét, bevezettek hozzá. Az államférfi a rá jellemz régimódi udvariassággal fogadott bennünket, a kandalló mellé ültetett egy-egy pompás karosszékbe. Elnéztem vé141 kony, magas alakját, szellemes, határozott arcát, korán meg szült, hullámos haját. ahogy megállt kett nk között a kandalló el tti kis sz nyegen, és arra gondoltam, hogy ritka jelenséget látok, egy olyan nemesembert, aki valóban nemes. Nagyon jól ismerem a nevét, Mr. Holmes - mondta mosolyogva. - És nem tagadhatom, azt is tudom, mi járatban vannak. Csak egy olyan eset történt ebben a házban, ami méltó a maga figyelmére. Kinek a megbízásából kerestek fel. ha szabad kérdeznem? - Mr. Percy Phelps kérésére - felelte Holmes. - Az én szerencsétlen unokaöcsém! Ez a rokonság természetesen még lehetetlenebbé teszi számomra, hogy megpróbáljam elpalástolni a történteket. Sajnos, ez a szerencsétlen eset nagyon kedvez tlenül fogja alakítani hivatali pályafutását. És ha megkerül a szerz dés? - Az mindent megváltoztatna. Szeretnék néhány kérdést intézni magához, Lord Holdhurst. Örömmel adok felvilágosítást mindenr l, amir l csak tudok. 142 - Ebben a szobában adta ki az utasítást a szerz dés lemásolására? - Igen. - Ezek szerint aligha hallgathatták ki. Elképzelhetetlen. - Említette bárkinek is, hogy szándékában van lemásoltatni a szerz dést? - Senkinek és soha. - Egészen biztos benne? - A lehet legbiztosabb. - Ha maga sem beszélt a dologról semmit és Mr. Phelps sem, senki sem tudhatott róla, vagyis a tolvaj véletlenül jelent meg Phelps szobájában. Felismerte a lehet séget, és élt is vele. Az államférfi elmosolyodott. - Ez már az én szakterületem. Holmes gondolkozott egy pillanatig. — Még egy nagyon fontos kérdést szeretnék megbeszélni magával - mondta. Tudomásom szerint tartott attól, hogy kínos következményei lesznek, ha a szerz dés részletei kiszivárognak. Most elkomorult az államférfi kifejezésteljes arca. - Nagyon kínos következményei. - És bekövetkezett-e, amit l tartott? 143 - Eddig még nem. - Tegyük fel, hogy a szerz dés eljut a francia vagy az orosz nagykövetségre. Meg fogja ezt tudni valamib l? - Meg bizony - mondta fanyar ábrázat-tal Lord Holdhurst. - Majdnem tíz hét telt el, és még nem történt semmi. Feltételezhet e, hogy a szerz dés valamilyen ok miatt riem jutott el hozzájuk? Lord Holdhurst megvonta a vállát. - Aligha tételezhetjük fel, Mr. Holmes, hogy a tolvaj azért vitte el a szerz dést, hogy otthon bekeretezze és kiakassza. - Talán nagyobb összeget akar kicsikarni. - Ha sokáig vár, semmit sem fog kapni. Néhány hónap múlva már nem lesz titok a szerz dés tartalma. - Ez nagyon fontos - mondta Holmes. - Elképzelhet , hogy a tolvaj hirtelen megbetegedett... - Csak nem ideglázra gondol? - kérdezte a miniszter, és fürkészve nézett Hol-mesra.

- Semmi ilyesfélét nem mondtam - felelte Holmes rendíthetetlen nyugalommal. 144 - De már így is túl sokáig vettük igénybe a drága idejét. Ideje, hogyjó napot kívánjunk. - Én pedig sikeres nyomozást kívánok, akárki is legyen a tolvaj - mondta a nemes férfi, meghajolt, és kikísért bennünket. - Kitűn ember - mondta Holmes, amikor kiértünk a Whitehallra. - De meg kell küzdenie az állásáért. Nem valami gazdag, és adósságai is vannak. Nyilván észrevette, hogy a cip jét újra talpalták! Nos, Watson, visszaadom magát hivatásának. Ma már én sem csinálok semmit, hacsak a hirdetésemre nem jön válasz. Nagyon lekötelezne, ha holnap újra eljönne velem Wokingba. Azzal a vonattal mehetnénk, amelyikkel ma. Másnap reggel találkoztunk is, lementünk Wokingba. Holmes azt mondta, hogy a hirdetésre nem jött válasz, és hogy semmi érdekeset sem tudott meg az ügyr l. Olyan mozdulatlan volt az arca, mint egy indiáné, ezúttal sem tudtam leolvasni róla, hogy meg van-e elégedve a dolgok állásával vagy sem. Emlékszem, a Bertillon-féle mérési módszerekr l beszélgettünk, és Holmes lelkesen magasztalta a francia tudóst. Ügyfelünkre most is tegnapi áldozatos ápolón je vigyázott, és a beteg sokkal job145 ban volt. Föl is állt a hever r l, amikor beléptünk, méghozzá könnyedén, izgatottan üdvözölt bennünket, és megkérdezte: - Van valami újság? -- - Sajnos, amint számítottam is rá, nem hoztam semmi kedvez hírt mondta Holmes. - Beszéltem Forbesszal, felkerestem a nagybátyját, néhány szálon elindítottam a nyomozást. Talán mehetünk vele valamire. - De azért nem adta föl a reményt? - Szó sincs róla. - Áldja meg az Isten ezekért a szavakért! - mondta Miss Harrison. - Ha van bennünk türelem, ha van bennünk lelkier , ki fog derülni az igazság. - Akkor mi több újságot mondhatunk magának, mint maga nekünk - mondta Phelps elkomoruló arccal, és mintha félelem villant volna meg a szemében. - Kezdem azt érezni, hogy akaratlanul is egy hatalmas összeesküvés középpontjába kerültem, és nemcsak a becsületemre, hanem az életemre is törnek. - Ne mondja! - kiáltotta Holmes. - Hihetetlenül hangzik, mert tudomásom szerint nincsenek ellenségeim. 146 Mégis erre kell gondolnom az éjszaka történtek után. - Mondja el, kérem. - Tegnap volt az els nap, hogy éjszaka nem volt mellettem ápolón . Sokkal jobban éreztem magam, úgy gondoltam, hogy megleszek nélküle. De azért égett egy kis lámpa a szobámban. Két óra tájban felületes alvásomból valami kis zaj felébresztett. Olyasféle zaj volt, mintha egér rágná az ablakdeszkát. Figyeltem a hangot, és azt hittem, hogy valóban ez az oka. De egyszerre csak hangosabb lett, és éles, fémes kattanást hallottam az ablak fel l. Csodálkozva ültem fel. Semmi kétségem sem volt, hogy mi okozta a zajt. A halk zörgést az, hogy valaki egy szerszámot dugott be az ablaktáblák közé, a hangos csattanást pedig az, hogy a zár nyelvét visszanyomta. Körülbelül tíz percig nem történt semmi, mintha arra várt volna a betolakodó, hogy felébredek-e a zajra. Aztán gyenge nyikorgást hallottam, mert valaki óvatosan felhúzta az ablakot. Az idegeim már nem a régiek, nem bírtam tovább. Egy ember kuporgott az ablakban. Nem nagyon nézhettem meg, mert egy szempillantás alatt eltűnt. Valami kö147

penybe burkolózott, még a fél arcát is eltakarta. Csak egy dolgot láttam tisztán, azt, hogy fegyver van a kezében. Hosszú késnek néztem. Megvillant a kezében, mikor sarkon fordult és futásnak eredt. - Nagyon érdekes - mondta Holmes. -És mit csinált utána? - Ha er sebb volnék, kiugrottam volna az ablakon, hogy üldöz be vegyem, így csak a cseng zsinórját cibáltam meg, felvertem a házat. Nem valami gyorsan, mert a cseng a konyhában szól, a cselédség pedig odafent alszik. Kiabáltam is, Joseph meghallotta, lejött, és szólt a többieknek. Joseph és a lovász találtak is néhány lábnyomot az ablak alatt, de az id mostanában olyan száraz volt, hogy nem követhették a nyomokat a fűben. De az út fel li fakerítésen, azt mondják, van valami sérülés, valaki átmászhatott rajta, az egyik léc le is tört. Nem szóltam semmit sem a helybeli rend rségnek, mert el ször is a maga véleményét akartam hallani. Phelps elbeszélése elképeszt hatással volt Holmesra. Barátom felpattant a székéb l, és fel-alá szaladgált a szobában, nem tudott parancsolni az idegeinek. 148 - A baj ritkán jár egyedül - mondta Phelps mosolyogva, bár látni lehetett rajta, hogy az éjszakai kaland nagyon megviselte. - Magának jól kijutott mindenb l -mondta Holmes. - Körül tudná járni a házat velem? - Talán jót tenne egy kis napfény. Joseph is elkísér minket. - Én is - mondta Miss Harrison. - Sajnos, nem lehet - mondta Holmes, és a fejét rázta. - Kérem, hogy maradjon itt, ne mozduljon a székéb l. Miss Harrison elégedetlen arccal ült le. A bátyja velünk tartott, négyesben indultunk útnak, átmentünk a fiatal diplomata ablaka el tti gyepre. Valóban láttunk is lábnyomokat a virágágyban, de reménytelenül elmosódottak és kuszák voltak. Holmes egy pillanatra leguggolt a nyomok melé, de aztán megvonta a vállát, és felállt. - Ebb l nem sokat olvashatunk ki -mondta. -Járjuk körül a házat, gondolkozzunk, miért éppen ezt az ablakot választotta a betör . Azt hinné az ember, hogy a fogadószoba és az ebédl nagy ablakait ígéretesebb kiindulási pontnak tartja. 149 - De oda az útról jobban be lehet látni - mondta Joseph Harrison. - Igen, persze. De ezzel az ajtóval is kísérletezhetett volna. Milyen ajtó ez? - Oldalbejárat, a személyzetnek és a szállítóknak. Éjszakára természetesen be van zárva. Próbáltak-e máskor is betörni a házba? - Soha - mondta Phelps. - Sok ezüstneműjük van? Vagy bármi, amire különösebben fájni szokott a betörök foga? - Semmi komoly érték. Holmes zsebre vágta a kézéi, hozzá nem is ill nemtör dömséggel járta körül a házat. Odaszólt Joseph Harrisonnak: - Hallom, hogy egy helyen a kerítést is megrongálta a betör . Mutassa meg, kérem, hol. Harrison a kerítéshez vezetett bennünket. Az egyik lécb l valóban letörtek egy darabot. Egy szilánk még ott fityegett a törés helyén. Holmes leszakította, és gondosan szemügyre vette. - Gondolja, hogy ezt tegnap este törték le? A törés elég réginek látszik. 150 - Lehet, hogy igaza van. - És semmi jele, hogy a túloldalon leugrott valaki. Ezzel nem megyünk sokra. Térjünk vissza a hálószobába, és beszéljük meg a dolgot.

Percy Phelps nagyon lassan járt, jövend sógora karjára támaszkodott. Holmes gyorsan lépkedett a fűben, sokkal hamarabb értünk vissza a hálószoba nyitott ablakához, mint k ketten. - Miss Harrison - mondta Holmes a lehet legkomolyabban -, kérem, ne mozduljon el ma err l a helyr l. Történjen bármi, ne hagyja el ezt a helyet. Életbevágóan fontos! - Megteszem, ha akarja, Mr. Holmes -mondta á lány meglep dve. - És ha lefekszik, zárja be ennek a szobának az ajtaját kívülr l, és vigye el a kulcsot, ígérje meg, hogy megteszi! - És mi lesz Percyvel? - Velünk jön Londonba. - És én maradjak itt? - Az kedvéért. Neki segít vele. Gyorsan ígérje meg! A lány bólintott. Most érkezett meg a másik két ember. 151 - Mit búslakodsz itt, Annié? - kérdezte a bátyja. - Gyere ki a napra! - Köszönöm, Joseph, de inkább nem mennék. Fáj egy kicsit a fejem, és itt jó hűvös van. - Mit tegyünk, Mr. Holmes? - kérdezte Percy Phelps. - Utánajárunk ennek a dolognak is, de ne feledkezzünk meg a fontosabbikról. Nagy segítséget jelentene számomra, ha velünk tudja jönni Londonba. - Most mindjárt? - Amennyi id alatt el tud készülni. Mondjuk egy óra múlva. - Elég er snek érzem magam. Csakugyan segítek vele valamit? - Nagyon sokat. - Azt akarja, hogy Londonban töltsem az éjszakát? - Éppen erre szerettem volna kérni. - És ha az éjszakai látogató visszatér, csodálkozva fogja látni, hogy a madár kirepült a kalitkából. Mindnyájan a maga kezében vagyunk, Mr. Holmes, csak mondja meg, hogy mit tegyünk. Talán Joseph is velünk jöhetne, hogy a gondomat viselje. 152 - Nem szükséges, hiszen Watson orvos, majd ellátja magát. Ha szabad, megebédelünk itt, és aztán hármasban indulunk Londonba. Minden úgy történt, ahogy Holmes elrendezte, éppen csak Miss Harrison nem jött le a hálószobából - de hiszen ezt is Holmes kérte. Nem értettem, mi célja van ezeknek a hadműveleteknek, ha csak az nem, hogy elválassza egymástól a hölgyet és Phelpset, aki olyan jól érezte magát és akit annyira felvillanyozott az utazás, hogy velünk ebédelt a ház ebédl jében. De Holmes még egy meglepetést tartogatott nekünk, mert amikor az állomásra értünk, felültetett minket a vonatra, és nyugodt hangon azt mondta, hogy neki esze ágában sincs eljönni Wokingból. - Egy-két dolognak utána szeretnék nézni, miel tt elmegyek innen mondta. -A maga távolléte, Mr. Phelps, meg fogja könnyíteni a munkámat. Nagyon hálás lennék, Watson, ha Londonba érve nyomban a Baker Streetre vinné a barátunkat. Maradjon vele, míg haza nem érek. Szerencse, hogy régi iskolatársak, nyilván lesz mit mesélniük egymásnak. Mr. Phelps a. vendég153 szobában alhatna. Reggeli idejére én is hazaérek, mert van egy vonat, amelyik reggel nyolckor van a Waterloo pályaudvaron. - És mi lesz a londoni nyomozással? -kérdezte Phelps panaszosán. - Arra holnap is ráérünk. Azt hiszem, hasznosabb munkát végezhetek most itt. - Mondja meg a többieknek a Biarb-rae-ban, hogy holnap este remélhet leg hazatérek - mondta Phelps, mikor a vonat megindult. - Nem hiszem, hogy eljutok oda -mondta Holmes, és barátságosan integetett a kigördül vonat után.

Phelps és én megbeszéltük a dolgot útközben, de egyikünk sem tudott kielégít magyarázatot adni a legfrissebb fejleményekre. - Azt hiszem, hogy a tegnap esti betörésr l akar megtudni valamit, ha ugyan betörés volt. De én nem hiszem, hogy tolvaj kísérletezett nálunk. - Hanem mit hisz? - Lehet, hogy a gyenge idegeim miatt, de az az érzésem, hogy valami nagy politikai cselszövény közepébe kerültem, és Isten tudja, miért, de az életemre törnek az 154 összeesküv k. Tudom, hogy ez nevetségesen hangzik, de vegye csak szemügyre a tényeket! Miért akar valaki éppen az én hálószobámba betörni, ahol semmiféle zsákmányra nincs reménye? És miért van egy hosszú kés a kezében? - Nem feszítövas volt az, amit látott? - Nem, kés volt. Tisztán láttam a pengét, ahogy megvillant. De miért törne valaki a maga életére? - Igen, ez itt a kérdés. - Lehet, hogy Holmes is éppen ezt gondolja, és akkor mindjárt érthet , amit tesz. Ha magának igaza van, és kézre tudja keríteni a tegnapi merényl t, közelebb jut a szerz dést ellopó ember leleplezéséhez is. Nevetséges arra gondolni, hogy magának két ellensége van, egy, aki ellopta a szerz dést, és egy, aki az életére tör. - De Mr. Holmes azt mondta, hogy nem megy vissza a Biarbrae-villába. - Elég régóta ismerem - mondtam -, és tudom, hogy semmit sem tesz ok nélkül. Társalgásunk másfelé kanyarodott. Nehéz nap várt rám. Phelps még gyenge volt a hosszas betegeskedést l, szerencsétlensége nyugtalanná és sirán155 kozóvá tette. Hiába próbáltam Afganisztánról, Indiáról, társadalmi kérdésekr l beszélgetni vele, semmi sem mozdította ki az agyát a régi kerékvágásból. Mindig az elveszett szerz déssel hozakodott el , azt találgatta, fontolgatta, mit csinálhat Holmes, mit tesz majd Lord Holdhurst, milyen hírek várnak ránk másnap reggel. Nyugtalansága az id múltával egyre kínosabb lett. - Vakon bízik Holmesban? - kérdezte. - Szemtanúja voltam néhány csodálatos munkájáak. De ilyen sötét üggyel még neki sem volt dolga. - Megoldott már olyan ügyeket is, ahol a mostaninál is kevesebb kézzelfogható nyomon kellett elindulnia. - De azok nem voltak ilyen nagy fontosságú esetek. - Nem vagyok biztos benne. De annyit tudok, hogy nagyon fontos esetekkel foglalkozott hatom európai uralkodó család megbízásából is. - Maga jól ismeri, Watson. Annyira kifürkészhetetlen, hogy nem tudok eligazodni rajta. Gondolja, hogy bízik a sikerben? 156 Gondolja, hogy ki tudja bogozni ezt az ügyet? - Nem mondott róla semmit sem. - Rossz jel. - Éppen ellenkez leg, inkább azt szokta megmondani, ha nem halad el re. Ha valamilyen nyomot követ, de nem teljesen biztos benne, hogy helyes nyomon indult el, hallgat. De azzal, hogy idegeskedünk, semmit sem segítünk a dolgokon, gondolom, jobb lesz, ha lefekszünk, hogy legyen er nk holnap mindarra, ami vár ránk. Nagy nehezen rábeszéltem társamat, hogy tegye meg, amit kérek, bár izgatott viselkedéséb l arra következtettem, hogy nem sokat fog aludni. Ez a kedély állap óta rám is átragadt, fél éjszaka csak hánykolódtam az ágyban, örökösen ezzel a lehetetlen üggyel foglalkoztam, száz és száz elméletet dolgoztam ki, de mindegyik cs döt mondott a végén. Miért maradt Holmes Wokingban? Miért kérte meg Miss Harri-sont, hogy egész nap üljön a

betegszobában? Miért titkolta el gondosan a Biarbrae-villa lakói el l, hogy a közelükben akar maradni? Törtem a fejem, hogy olyan 157 választ találjak, ami mindenre magyarázatot ad, de a végén elaludtam. Hét órakor ébredtem fel, és nyomban átmentem Phelps szobájába. Fáradt volt, tör dött, egész éjszaka nem aludt. Els kérdése az volt, hogy megjött-e már Holmes. - Itt lesz, amikorra megígérte - mondtam. Egy perccel sem kés bben, de korábban sem. Úgy is történt, ahogy mondtam, mert nem sokkal nyolc óra után egy kocsi állt meg a ház el tt, és a barátom kászálódott ki bel le. Láttam az ablakból, hogy a bal keze be van kötve, és hogy az arca nagyon komor és sápadt. Bejött a házba, de csak elég sokára ért fel hozzánk. - Kudarcot vallott! - kiáltotta.Phelps. El kellett ismernem, hogy igaznak látszik, amit mond. - A megoldást valószínűleg itt kell keresnünk Londonban - tettem hozzá. Phelps nagyot nyögött. - Nem tudom, mi lesz - mondta. -Mennyi mindent vártam a visszatértét l! De a keze nem volt bekötve tegnap. Mi történhetett vele? 158 - Megsebesült, Holmes? - kérdeztem, amikor belépett. - Csak egy karcolás - mondta, és üdvözlésül biccentett. - Azt is a magam ügyetlenségének köszönhetem. A maga ügye, Mr. Phelps, az egyik legnehezebb eset, amivel valaha is foglalkoztam. - Féltem is t le, hogy még maga sem tudja megoldani. - Rendkívül érdekes tapasztalatokat szereztem. - A kötés izgalmas kalandokat sejtet -mondtam. - Nem árulná el, mi történt? - Reggeli után, kedves Watson. Harminc mérföldön keresztül kitűn surreyi leveg t szívtam, ne felejtse el. Gondolom, hogy a bérkocsira vonatkozó hirdetésemre nem érkezett válasz. Na, de nem sikerülhet minden. Az asztal már meg volt terítve, és éppen amikor csengetni akartam, megjelent Mrs. Hudson, behozta a kávét és a teát, néhány perc múlva pedig a letakart ételeket is. Letelepedtünk az asztal mellé. Holmes farkasétvággyal, én kíváncsian, Phelps pedig kétségbeesve. - Mrs. Huddson feln tt a pillanat nagyságához - mondta Holmes, mikor a currys 159 csirkér l levette a fed t. - Nem valami változatos a konyhája, de annyit is ért a reggelihez, mint a többi skót asszony. Maga mit kapott, Watson? - Sonkát tojással - feleltem. - És maga mit kér, Mr. Philps? Currys húst, tojást vagy inkább megnézi, és úgy választ valamit? - Köszönöm, én semmit sem kérek -mondta Phelps. - Ugyan, ugyan! Nézze csak meg, mit rejteget a maga el tt lev tál! - Köszönöm, de inkább nem ennék. - De arra csak megkérhetem hogy kínáljon meg engem - mondta Holmes ravaszul hunyorítva. Phelps levette a tálról a fed t, felkiáltott, az arca olyan fehér volt, mint a tál az asztalon. A tál közepén egy kékesszürke, összesodort irattekercs hevert. Phelps felkapta, nézte, forgatta, aztán végigtáncolt vele a szobán, a szívére szorította, örömében rikkantgatott. Utána egy karosszékbe zuhant, annyira kimerült a nagy lelkendezésben, hogy konyakot kellett a szájába töltenünk, nehogy elájuljon. 160 - Jól van, jól van nyugtatgatta Holmes és megveregette a vállát. - Nem volt szép t lem, hogy így ajtóstul törtem be a házba, de Watson a megmondhatója, hogy sohasem tudtam ellenállni az ilyen színpadias jelenetek csábításának.

Phelps megragadta a kezét, még meg is csókolta. - Isten áldja meg magát! - kiabálta. -Megmentette a becsületemet. - Már az én becsületem is kockán forgott - mondta Holmes. - Legalább annyira gyűlölök eredménytelenül nyomozni, mint létfontosságú szerz déseket elveszíteni. Phelps a bels zsebébe gyömöszölte az értékes iratot. - Nem akarom a jól megérdemelt reggelijében megzavarni, de alig várom, hogy megtudjam, hol találta meg és hogyan szerezte vissza a szerz dést. Sherlock Holmes megitta a kávéját, nekilátott a tojásos sonkának. Aztán felállt, rágyújtott a pipájára, és leült a karosszékébe. - El ször azt mondom el, mit tettem, aztán azt, hogy miért - kezdte. Elbúcsúztunk az állomáson, aztán a szép surrey-i 161 vidéken sétáltam egyet, eljutottam egy csinos kis faluba, Ripleybe, meguzsonnáztam a kocsmában, el relátóan megtöltöttem a palackomat, és zsebre tettem néhány szendvicset. Estig maradtam Ripleyben, aztán megindultam megint Woking felé, és nem sokkal napnyugta után ott voltam a Briarbrae-villa el tt az úton. vártam, míg elnéptelenedik az út, bár azt hiszem, hogy különösebben sohasem forgalmas, és átmásztam a kerítésen, be a parkba. - Nem volt nyitva a kapu? - kérdezte Phelps. - De igen, csakhogy nekem furcsa szokásaim vannak. Azt a helyet választottam ki a bemászásra, ahol a három feny van, mert ott a legkönnyebb bejutni, és oda a legnehezebb ellátni a házból. Megbújtam a bokrok közt, egyikr l a másikhoz kúsztam - ez mentse nadrágom térdének szégyellni-való állapotát -, míg csak el nem értem a maga betegszobájának ablaka alatti rodo-dendronbokrokat. Lekuporodtam és vártam. A maga szobájában nem volt becsukva a fa ablaktábla, láttam, hogy Miss Harrison az asztalnál ül és olvas. Negyed tizenegykor becsukta a könyvét, bezárta az ablakot, és 162 elment. Hallottam, hogy becsukja az ajtót, és biztos voltam benne, hogy megfordítja a kulcsot a zárban. - A kulcsot a zárban? - visszhangozta Phelps. - Igen. Én kértem meg Miss Harrisont, hogy zárja be kívülr l az ajtót, és vigye magával a kulcsot, ha lefekszik. Mindent úgy is tett, ahogy mondtam, és ha nem segít nekünk, aligha volna most az irat a maga zsebében. Miss Hamson elment tehát, a lámpák kialudtak, és én a rododendronbo-korban kuporogtam. Szép éjszaka volt, de azért csak fárasztó a virrasztás, igaz, van benne valami olyasféle izgalom, amit a vadász érez a vízmosás mellett, nagy vadra várva. De nagyon sokáig tartott, majdnem annyi ideig, amennyit a végzetes szobában töltöttünk, Watson, a pöttyös szalag érdekes kis ügyére keresve a választ. Egy toronyóra Wokingban minden negyedórát jelzett, bár néha már-már azt hittem, hogy megállt. Végre két óra tájt hallottam, hogy egy reteszt félrehúznak, és kulcs fordul a zárban. A személyzeti ajtó kinyílt, és egy pillanat múlva Mr. Joseph Harrison jelent meg a holdfényes éjszakában. 163 - Joseph! - kiáltotta Phelps. - Kalap nem volt rajta, fekete köpenyt terített a vállára, hogy egy szempillantás alatt el tudja takarni az arcát, ha baj van. Lábujjhegyen végigment a fal tövében, egy hosszú pengéjű kést dugott be az ablaktáblák közé, és hátranyomta a zár nyelvét. Feltolta az ablakot, aztán a fa ablaktáblák közé dugta a kést, felütötte a csappantyút, és benyitott. Búvóhelyemr l tisztán láttam a szobát és Joseph minden mozdulatát. Meggyújtotta a kandallópárkányon lev két gyertyát, és felhajtotta az ajtó közelében a sz nyeget. Lehajolt, kiemelt egy kockát a padlóból, amilyet a szerel knek szoktak szabadon hagyni, hogy a gázvezeték csatlakozásaihoz hozzáférhessenek. Ez a kocka például a konyhába levezet elágazás T csatlakozását borította. Ebb l a rejtekhelyb l húzta ki az

irattekercset, visz-szatette a padló kiemelhet darabját, megigazította a sz nyeget, eloltotta a gyertyákat, és egyenesen a karomba sétált, mert már lestem az ablak alatt. El-szántabb volt, mint hittem volna. Kétszer is földhöz kellett teremtenem Joseph úr264 fit, hogy elismerje a vereségét, és még így is megvágta a kezemet a késével. Gyilkos szemmel nézett rám, valóban csak egy szemmel, mert a másikra már nem látott a küzdelem végére, de aztán hajlott az okos szóra, és szépen átadta a papírokat. Futni hagytam, de ma reggel mindent megtáviratoztam Forbesnak. Ha gyorsan cselekszik, és el tudja csípni a jómadarat, rendben van. De ha a kalitka üres lesz - és én erre számítok , mire megérkezik, a kormány csak örülni fog neki. Gondolom, sem Lord Holdhurst, sem Mr. Percy Phelps nem ragaszkodik hozzá, hogy az ügy akár csak a rend rbíróság elé kerüljön. - Édes Istenem! - mondta ügyfelünk. -Tíz hétig gyötr dtem, és nem tudtam, hogy a papírok ott vannak a szobában! — Pedig ott voltak. - És hogy Joseph! Hogy Joseph tolvaj, s t még rosszabb! - Az ember nem is nézné ki Joseph-ból, hogy ilyen veszélyes és bonyolult jellem. Ma hajnalban megtudtam t le, hogy sok pénzt vesztett a t zsdejátékon, és hogy mindenre képes, ha segíteni tud vele magán. Végtele165 nül önz ember, sem a húgának a boldogsága, sem a maga becsülete nem volt fontos számára, annyira megörült ennek az alkalomnak. Percy Phelps hátrad lt a székében. - Egészen elszédültem attól, amit mondott. Forog velem a világ. - A legnagyobb nehézség ebben az ügyben az volt - jegyezte meg Holmes -, hogy túl sok mindent tudtunk. A lényeges dolgokat lényegtelenek takarták el. Ki kellett választanunk a számtalan apróság közül azt, ami fontos volt a számunkra, sorbarendbe kellett szedni, hogy megismerjük a rendkívüli eseménysorozat egész történetét. Már csak amiatt is gyanakodtam Josephra, mert vele akart hazautazni aznap éjszaka, tehát könnyen elképzelhet volt, hogy beszól magáért a minisztériumba. Tudtuk, hogy ismeri a járást. Amikor meghallottam hogy valaki be akart hatolni a maga hálószobájába, ahol csak Joseph rejthetett el valamit - éppen maga mesélte el, hogy milyen hirtelen hajították ki a szobájából, mikor az orvos hazavitte magát -, gyanakvásom bizonyossággá változott. Annyival is inkább, mert a behatolási kísérletet 166 éppen aznap követték el, amikor hosszú id után els ízben ápolón nélkül aludt. Vagyis a behatoló személy jól ismerte a ház szokásait. - Milyen vak voltam! - Az események láncolata, már ameny-nyire össze tudtam állítani, a következ : Joseph Hamson a Charles Street fel l ment be a minisztériumba. Ismerte a járást, egyenesen a maga szobájába ment, éppen akkor, amikor maga elhagyta a szobát. Látta, hogy a szoba üres, csengetett, de aztán észrevette az asztalon hever szerz dést. Egyetlen szempillantással felmérte, hogy a vakszerencse egy nagy fontosságú, titkos íratott vetett eléje, gyorsan zsebre dugta, és eltűnt. Emlékezzék csak, eltelt egy-két perc, mire az álmos portásnak eszébe jutott, hogy felhívja a figyelmét a cseng re. Ez alatt az id alatt a tolvaj eltűnt. Az els vonattal Wokingba utazott, alaposabban szemügyre vette a zsákmányát, látta, hogy kincset ér, elrejtette a lehet legbiztosabb helyre, és egy-két nap múlva el akarta vinni. a francia nagykövetségre, bárhova, ahol sok pénzt kaphatott volna érte. De maga váraüanul megjelent. Egy szempillantás 167 alatt ki tették a szűrét a szobájából, és attól a másodperct l fogva legalább ketten mindig ott voltak a szobában. Tébolyító helyzet,

gondolhatja. De aztán kínálkozott egy kis lehet ség. Be akart lopózni, de maga ébren volt és elijesztette. Emléke/zen csak, aznap nem vette be a szokásos esti orvosságát. Igaz. - Joseph valószínűleg iparkodott, hogy az az ital elég hatásos orvosság legyen. Számított rá, hogy maga eszméletlen lesz. Tudtam, hogy mihelyt alkalma adódik, megint kísérletezni fog. Maga velünk jött. Itt volt a jó alkalom. Miss Harrisonnak azért kellett egész nap a szobában tartózkodnia, hogy Joseph meg ne el zhessen bennünket. Elhitettem Josephfal, hogy tiszta a leveg , de lesbe álltam. Tudtam, hogy a szerz dés valahol a szobában van, de nem sok kedvem volt hozzá, hogy felszedjem a padlót, leszaggassam a falburkolatot. Megvártam, hogy kiszedje a szerz dést a rejtekhelyér l, sok fáradságtól kíméltem meg ezzel magamat. Kíváncsi még valamire? - Miért az ablakkal próbálkozott els alkalommal? - kérdeztem. Bemehetett volna az ajtón is. 168 - Csakhogy akkor hét hálószoba ajtaja el tt kellett volna elmennie. Innen pedig egykett re kiugorhatott a kertbe. Van még valami kérdeznivalójuk? - Ugye nem volt Josephnak semmiféle gyilkos szándéka? - kérdezte Phelps. -Csak szerszámnak használta azt a kést. - Lehet - mondta Holmes, és megvonta a vállát. - De én a magam részér l egyetlen pillanatra sem bíznék Joseph Harrison úr szívjóságában. 169 Tartalom A nyomorék 5 A bentlakó beteg 38 A görög tolmács 73 A haditengerészeti szerz dés 107