De Occulta Philosophia

“A természet rejtekezni szeret.” Hérakleitosz De Occulta Philosophia A ‘Titkos Bölcseletről’. Ezzel a címmel jelent meg 1531-ben H.C. Agrippa von Nettensheim mindmáig idézett nagybecsű műve, amely három kötetével, a reneszánszkor - modern kori kifejezéssel élve - alternatívnak mondható gondolkodásának a gyűjteményes kötete. Címében először említi ilyen kontextusban az okkult kifejezést, melynek jelentése: rejtett, titkos. Sokan úgy gondolnak erre a kifejezésre, hogy a rejtett szó arra utal, itt valami elzárt, régről áthagyományozott titok felfedéséről van szó, amelyet titkos társaságok évezredeken át, ódon márványtáblák rejtjelezett kőlapjain adtak át generációról, generációra, hogy egyszer napvilágra kerülve felfedjék az ember teremtésének és az örök élet titkát. És mind a mai napig, ha valaki meghallja az okkultizmus szót, rejtőzködő társaságok, mágikus ceremóniák, időtlen bölcsességek, és valami félelmetes titok képzete jelenik meg lelki szemei előtt. Egy félelmetes titok sejtelme: hogy tudniillik van valami, amit a világról tudni lehetne, de mi nem tudjuk, de vannak ‘beavatottak’ akik viszont tudják, hogy mi az amit mi nem tudunk… Az okkultizmus fogalma a mai ‘new age’ korában számos, korábban térben és időben egymástól függetlenül fejlődő ezoterikus hagyományt takar. Gyűjtőneve ez mindazon heterodox filozófiai, illetve vallási jellegű irányzatoknak, amelyeket a XVIII. századtól egyre nagyobb hatalomra törő tudományos világkép kirekesztett szigorú és gyakran szűkös köreiből. Az egyes ‘okkult’ irányzatokat saját korukban soha nem tartották titkosnak, hanem egytőlegyig mindegyiket a ‘tudomány’ egyik új ágának vélték. Ezért jogosan használjuk azt a kifejezést, amikor okkult tudományokról beszélünk, annak ellenére, hogy a naiv realizmuson alapuló fizikalista modern tudomány eszméje nem tartja az okkult irányzatokat tudományosnak. Ezen irányzatok mellőzésének oka, hogy a világ és az emberi természetnek olyan rétegeire irányulnak, amelyek nem objektiválhatóak eléggé, és így nem felelnek meg a tudományosság általános elvének, amely az általánosíthatóságot és a reprodukálhatóságot tartja a legfontosabbnak. Az ‘okkult’ rendszerek módszerei által kiváltott tapasztalatok általában a legvégső szintig szubjektívek, ezért nem lehetnek a tudományosság tárgyai. A szubjektív jelleg alatt nem pusztán az egyediséget kell érteni, és semmi képen sem a felszínes személyiséghez tartozó egyedi individuális jellemvonásokból fakadó jellegzetességeket, amelyek gyakran befolyásolják az okkult praktikák által generált egyedi tapasztalatokat. Mint arra C.G. Jung mélylélektani tanulmányai jól rámutatnak, a tudat (lélek) mélyebb rétegeiben az egyedi jellemvonások mögött rejteznek az archetípusos, univerzálisan az emberi létformára jellemző tudattartalmak, amelyek pont univerzális jellegük miatt nagyon is generalizálhatók, így megfelelnek a tudományos vizsgálat kritériumainak. Ettől függetlenül maguk az egyes ‘okkultnak’ tekintett rendszerek, mint pl. az Alkímia, az Asztrológia, a Kabbalah, a Tarot, illetve a hindu Tantra vagy a kínai Ji-King, mind lefektették a maguk önálló teoretikus alapjukat és a hozzá tartozó praxeológiájukat. Mindegyik rendszer, az önmaga lábán megálló, komplex mágiko-religiózus hagyomány, amely önmagában is képes egy ember spirituális fejlődését irányítani és beteljesíteni. Mégis, az európai szellem nem hagyta önmagukban nyugodni mindezeket a rendszereket, és a késő középkortól azon munkálkodott, hogy ezeknek az önálló ezoterikus hagyományrendszerek a szimbólumait és esszenciális tanításit összeegyeztesse, és létrehozzon egy univerzális tudományt, amely képes feltárni és megmagyarázni mind a makrokozmosz, mind a mikrokozmosz csodáit. Ez az univerzális okkult tudomány a mágia. Az, az univerzális hagyományrendszer, amelynek célja feltárni az

ember és a világ legrejtettebb titkait. Persze ugyanez a modern tudományok célkitűzése is, és ezért van, hogy az okkultizmus és a tudomány sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt egyesek gondolják: Mindkettő kiindulási alapja, hogy a világ jelenségei, jól rendszerezhető törvények alapján működnek, és hogy ezeknek a törvényeknek az ismeretében a jelenségvilágot előre eltervezett módon és eszközökkel befolyásolni lehet. Nem alapvetésük, hanem inkább irányultságuk más. Az egyetemes szintetizálásra való törekvés persze egyidős az emberrel, és ezért van, hogy minden egyetemességre törekvő rendszer mindig is azt vallotta magáról, hogy mindenről tud mindent. Nincs ez máshogyan az okkultizmus és a tudomány esetében sem. Történeti jellege azonban mindig is korlátozta mindkettő mindentudását, így persze csak azokat az ismereteket integrálhatta saját egyetemes rendszerébe, amely korában általánosan ismertek voltak. Így lehetséges, hogy a reneszánsz korban az okkultizmus még csak elsősorban az asztrológiára és a természetgyógyászatra (magia naturalis) épít, míg alig több mint száz év múlva már elsősorban a Kabbalah és az Alkímia a vezérfonala. Pont, hogy a korai mágikus-tudományos irányzatokból születnek meg a modern tudományos irányzatok: Az alkímiából a kémia, az asztrológiából az asztronómia. A középkori, illetve a kora újkori tudósok, mai szemmel nézve mind babonás mágusok voltak, akik szentül hittek az univerzum harmonikus egységében, és tudományos felfedezéseiket mind az univerzális tudomány, a mágia szolgálatában érték el. Minden nagy csillagász egyben asztrológus és okkultista is volt, és minden kémikus-fizikus alkimista. Például Nikolausz Kopernikusz (1532-1592), akinek a heliocentrikus világnézetünket köszönhetjük, megfigyelési adatai ellenére állította, hogy a bolygók körpályán mozognak, miután a kört tartotta a legtökéletesebb geometriai alakzatnak, és Isten művéhez csak ezt tartotta méltónak. Johannes Kepler (1571-1630) pedig, aki mellesleg kiszámította a bolygók valódi pályagörbéjét, a platóni harmóniaelmélet tökéletes testei alapján helyesbített a bolygók valódi helyzetén, hogy azokat az általa igaznak vélt harmonikus rendbe állíthassa és lekottázhassa a szférák zenéjét. A modern tudományokkal együtt minden okkult tudomány egyetlen egyetemes és legfontosabb alapelve az, hogy a makrokozmosz és a mikrokozmosz szintjén ugyanazok a törvények uralkodnak, és hogy világban rendezett harmónia uralkodik. Ezt, a mai univerzális homogenitás általánosan elfogadott természettudományos alapelve, szilárdan is állítja: egy 150 millió fényévre található csillaghalmazban ugyanazok a természeti törvények kell, hogy uralkodjanak, mint itt a szobámban ahol írom ezeket a sorokat. Ezt a törvényt az egyik legősibbnek tartott okkultista mű, a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított Tabula Smargdina is rég lefektette már: „Kétség nélkül való biztos és igaz; hogy ami lent van az megfelel annak ami fent van, és ami fent van az megfelel annak ami lent van, hogy az Egyetlen varázsának műveletét végrehajtsa.” A jelentős különbség a modern tudományok és a mágikus tudományok között az, hogy a mágikusak azt állítják, hogy a világ harmóniájának megismerése által maga az ember is harmonikussá válik, egész pontosan maga az ember válik ezzé a harmóniává, amely legbelső valódi természetével azonos. Ha ezt megteszi akkor válik belőle – a Kabbalah nyelvén – világember, ‘Adam Kadmon’. Ezért nem tesznek a mágikus rendszerek különbséget a külső és a belső, a fenn és a lenn között, hanem hirdetik az univerzum homogén egységét, amelynek isteni mása maga az ember. A harmónia megteremtésének eszköze pedig maga a megismerés. A világ természetének egyetemes feltárása, jónak és rossznak egyaránt. Ami az okkult rendszereket sokak szemében feketére festi, az az a kérlelhetetlen törekvés, hogy az embernek az önmegvalósítás útján

kötelessége szembenézni Önmagával. Önmaga elrejtett, elzárt, titkos mélységeivel. Régi okkult bölcsesség, hogy: „Az út felfelé, lefelé vezet.”, bensőnk, tudattalan tartalmaink, primordiális félelmeink veszejtő labirintusán át. Ahogy az alkímia univerzális instrukciója szól: „Solve et Coagula”, oldj és köss! Engedd el éned határait, lépj be bensőd ismeretlen világába, nézz bele a személyiségeden túli, egyetemes emberi tudattartalmak világába! Találj meg-oldást, anélkül, hogy én-képet örökre szétoldanád a feneketlen mélység oldószerében, majd szilárdítsd meg mindazt, amit értékesnek találtál! Ha a megszilárdult értékeid nem pusztán pillanatnyi éned ékességei, hanem valóban a transzmutált sáraranyból nyert bölcsek köve, elnyered az örök élet titkát. És itt válik nyilvánvalóvá miért válnak valóban okkultá, titkossá ezek a rendszerek. Mert a személyiség birodalmán túllépve, a puszta énképet levetkőzve belépünk az archetipikus szimbólumok és archetoposzok világába, ahol minden ‘jelenség’ halmozott jelentéstartalommal bír. Ahol az igazodhat csak el, aki ért a szimbólumok, jelképek időtlen nyelvén. A tudás így megvédi önmagát. Nem kell elrejteni, mert rejtjelezett világának határait csak az lépheti át, aki képes elengedni felszínes öntudatát, teret engedve a mélyből feltörő hatalmaknak, amelyek mindent elsöprő erejükkel átlényegíthetik, transzmutálhatják az egyént, hogy egy teljesebb világ-emberré válva szertesugározhassa a létbirodalmak mindegyik síkján az isteni rendet, az egyetemes harmóniát. Tarr Bence László www.tarrbencelaszlo.fw.hu